Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-23 / 171. szám
2005. július 23., szombat KIÚT itimtMiií AUTÓ /II HÍREK • Visszahívás. Száznegyvenezer Muranót hív vissza a Nissan Amerikában. A gond a generátor egyik vezetékével van, ami elszakadhat, ezért a motor menet közben leállhat, ez pedig komoly veszélyhelyzetet okozhat. • Chevrolet-tervek. Megújuló Kalos, modellfrissített Evanda, Lacetti WTCC R+, SUV és dízelmotor: dióhéjban ezek a rövid időn belül várható újdonságok a Chevrolettől. • A a Mercitöl. A Mercedes-Benz minden eddiginél erősebb, sportos modellváltozattal egészítette ki az A osztály második generációját. A kompakt, 193 lóerős A 200 Turbo júliustól kapható, ára pedig 6,8 millió forinttól indul. Trabi - konzerválva Budapest (KM) - Németországban már most komoly nosztalgiával gondolnak vissza a Trabantra. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a vállalkozás, ami a kétütemű motor jellegzetes szagát konzerválja, a szó szoros értelmében. Egy website ugyanis konzervdobozokban 3,98 euróért, vagyis úgy 1000 forintért árulja a Trabi kipufogógázát, a jelek szerint pedig a németek igencsak vevők erre a fajta nosztalgiára. A bolt vezetője szerint már több száz darabot eladtak a különleges konzervből, ennek okaként pedig egyedül a nosztalgia jelölhető meg. Nálunk azonban még több tízezer kétütemű Trabant rohangál nap mint nap az utakon, a többi szocialista kétütemű autóról nem is beszélve, így erre a típusú nosztalgiára még jó néhány évet várnunk kell. Trabi-gáz konzervben Kupék, kabriók, hibridek Budapest (KM) - A BMW 3-as sorozatát jelölte meg legfőbb ellenfelének a Lexus IS modelljének, annak azonban jóval több változata van, volt illetve várható, mint a japánnak. Erre azonban a Toyotánál is ráeszméltek, így most a cég vezetői kupékról, kabriókról és persze hibridekről nyilatkoz- gatnak. Peugeot: visszahívás Budapest (KM) - A Peugeot visszahívási kampányt indított 2003 májusa előtt gyártott Peugeot 307 gépkocsikra a skandináv országokban és Lengyelországban. A kampány célja, hogy megszüntesse azon meghibásodások kockázatát, amelyet a kor- mányszervo-szivattyú elektromos csatlakozójába bejutó víz vált ki, amely kivételes esetben kezdődő tüzet is okozhat a motortérben. A jelenséget kiváltó ok a fokozottan párás viszonyok, széles hőmérséklet-ingadozások, hosszú tél és a közutak intenzív sózásából ered. A BMW-utód Z8 után jón a Z9 Budapest (KM) - A BMW a Z8-as utódjának egy igazi brutális fenevadat szán. Az autó a Z9 nevet viseli majd. A jelenlegi tervek szerint a 2008- ban érkező modellben vagy a mostani M5/M6-ból már ismert, de 550 lóerőre felhúzott V10-es, vagy pedig a hamarosan megjelenő új M3 motorjában egy 400 lovas V8-as dübörögne. Swift három ajtóval Megérkezett a hazai autószalonokba a háromajtós Suzuki Swift. Az esztergomi gyárban így az ötajtósok mellett az ugyanolyan méretű, csak éppen három ajtóval szerelt változat is készül, ezzel is színesítve a típus modellpalettáját. A februárban bemutatott második generációs Swift így újabb modellel gyarapodott, amely egyben a legolcsóbb: 2 millió 50 ezer forint az induló ára. (Fotó: Sipos Béla) kmtippek.szon.hu A Suzuki Swiftről szóló korábbi írások letölthetők. (DOC. 36 kB) ____________ Sikeres teszt A tesztprogram közvetlen eredményeként itthon 300 autót értékesítettek. Budapest (KM) - Európa 40 országában 550 ezer ember tesztelt Opel vagy Vauxhall autót az elmúlt négy hónapban. A 35 ezres tesztautóparkkal és az akár három napig is tartó tesztelési lehetőséggel a Nagy Opel Teszt az autóipar történetének eddigi legnagyobb ilyen jellegű marketingmegmozdulása. A kampány az Opel és a Vauxhall leginnovatívabb modelljeire irányította a figyelmet: a Tig- rára, a Merivára, az Astrára, a Vectrára és a Signumra. A tesztautózás jó néhány olyan potenciális vásárlót vitt be az Opel és Vauxhall bemutató- termeibe, akik az elkövetkező 12 hónapban autót kívánnak venni. Európai szinten 40 százalékuk nem Opel-tulajdonos. A kelet-közép-európai régióban a három hónapig futó Nagy Opel Teszt keretében több mint 47 ezer tesztautózást regisztráltak. Ebből Magyarország több mint tízezer teszttel vette ki a részét. A tesztprogram közvetlen eredményeként itthon háromszáz autót értékesítettek az Opel szalonokban, de hosszabb távon is komoly hatása várható az eladásokra. Micra nagy motorral Budapest (KM) - A Nissan a napokban mutatta be a 350SR névre keresztelt Micrát, ami nem más, mint egy ígéretes kis sportkocsi. A 350SR-be gyakorlatilag a 350Z technikáját pakolták, így nem meglepő, hogy a kicsi Micra 100 km/órára való gyorsítása kevesebb, A bikaerős kicsike (Fotó: gyári) mint öt másodpercet vesz igénybe, a hatsebességes, rövid áttételezésű váltóval pedig 240-es végsebességre képes. A hathengeres motort a hátsó ülésekre pakolták, melynek következtében kétszemélyessé vált a 350SR. Az optikai tuningele- mekkel gazdagon ellátott kisautót a 310 lóerős motor a hátsó keréknél hajtja, s a futóművet is alaposan átdolgozták. A 350SR-nek komoly konkurenciája is van: a Renault már több generá- ciónyi, középre helyezett V6-os motorral szerelt Cliót gyárt. Itt a Kacsautód? Párizs (KM) - A párizsi Creapole School of Creation designiskola diákjai elkészítették a Citroen kultikus kisautójának, a Kacsa néven ismertté vált Citroen 2CV modern változatát. Az Evoqué névre hallgató tanulmány csak nagyvonalakban emlékeztet az 1948 és 1990 közötti elődre, hasonlóság azonban mindenképpen felfedezhető a két autó között. A tanulmány tetejét a koncepcióautóknál különös előszeretettel alkalmazott üveg fedi be. A Citroen vezetősége már látta a modellt, de hivatalosan nem kommentálták, így kérdéses, hogy ismét lesz-e szériagyártású Kacsa. Valószínűsíthető azonban, hogy a nosztalgiahullámot hamarosan a francia márka is meglovagolja majd. Némi hasonlóság felfedezhető (Fotó: gyári) Fogyó ütemek Budapest (KM) - Kétütemű járműből egyre kevesebb van forgalomban Magyarországon a fokozatosan életbe lépő európai uniós környezetvédelmi követelmények miatt, amelyek 2008-tól már csak katalizátorral felszerelt kocsikat engedik közlekedni az utakon. Corsa Euro klímával 0% befizetéstől! Az Ön Opel-partnere: Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. , info@csoszkft.hu, www.opelcsosz.hu Opel Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. (a TSSS9 mellett) Tel.: (42) 59-89-59, Fax: (42) 59-89-58 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. info@opelautokosbor.hu, www.opelautokosbor.hu Az Opel Corsa Euro klímával most 0% befizetésétől vihető el! Ráadásul a törlesztő részlet is csak 33 333 forint havonta. Ajánlatunk július 1-től 31-ig érvényes, lízingre történő vásárlás esetén. Futamidő: 100 hónap. Fogyasztás (vegyes): 6,0 l/100km, CO2 kibocsátás (vegyes) 144 g/km. A képen látható autó illusztráció. Felszereltség: légkondicionáló 1.2 16V motor vezetőoldali légzsák szervokormány távirányítós központi zár elektromos ablakemelők elöl állítható magasságú kormány állítható magasságú vezetőülés pollenszűrő, indításgátló HIRDETÉS * t