Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-21 / 169. szám
2005. július 21., csütörtök HAZAI TÁJAKON /4 KELET HÍREK • Csúnya lány. Július 22-én, 23-án és 24- én A csúnya lány című háromfelvonásos zenés vígjátékot tékinthetjük meg a Barbizon Szabadtéri Színházban, a Szemirámisz Kamarazenekar közreműködésével. • Mustárosan, Július 21-én 14 órától Numerológiai személyiségelemzésre, tanácsadásra várják az érdeklődőket a nyíregyházi Mustárházba. A szerepjátékosok klubfoglalkozásának 16 órától, a Dialógus'Önkéntes Csoport találkozójának 18 órától ad otthont az Ifjúsági Szolgáltató központ. • Tízmillió forint értékű ruhaadományt osztanak ki a rászorultaknak július 22-én 10 órakor az „Egymásért Egy-Másért" Alapítvány, valamint a barabási polgármesteri hivatal dolgozói a volt tsz-telepen. Fogadóóra Tiszavasvári (KM) - Kapitányi fogadóórát tart július 21-én dr. Balogh Barnabás rendőr alezredes. A Tiszavasvári Rendőrkapitányság megbízott vezetője csütörtökön 13 órától 16 óráig várja hivatali helyiségébe a lakosságot. Vizsgáztak Mátészalka-Ópályi (M. K.) - A szatmári térség intézményi konyháin is többen dolgoztak évek óta kisegítőként. Megszerzett gyakorlatuk ellenére „konyhalányok” maradtak, szakképzettség hiányában. Rajtuk is segítendő, a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet pedagógusai vállalták az oktatást. A képzésben részt vevők Mátészalkára jártak munka mellett a tanfolyamra, s nyárelőn tettek vizsgát. Ópályi nyáron is üzemelő intézményi konyhájáról ketten is eredményesen szerepeltek, s napjainkban szakácsként folytatják munkájukat. Bódis Gábor (Fotó: Palicz István) Mezítláb Nyíregyháza (KM P. I.) - Úgy tűnik, az égiek szó szerint értelmezték a Mandala Dalszínház kedd estére meghirdetett esőnapját. Szerencsére csak az előadás vége felé eredt el az eső, így a Szabadtéri Színpadon bemutatott Páratlan páros 2. premiervígjátékot nem napolták el, csupán „lerövidítették" a színészek. A Mandala Nyár rendezvénysorozat következő állomása július 23-a. Fél kilenctől Neil Simon: Mezítláb a parkban című vígjátéka ígér kellemes kikapcsolódást a színházszere tőknek. - Ray Cooney: Páratlan párosának második epizódját július 29-én és 30- án újra bemutat juk a nagy érdeklődésre való tekintettel - adta hírűi Bódis Gábor, a mandalások első embere. Cím: Tel.: _______________________ Előfizető: Qj Igen Q] nem ly zrj m j ítgy ui U KvJ/s it'll A dombrádi Megasztár-koncertre! Szeretettel meghívjuk Önt és családját a dombrádi Megasztár-koncertre 2005. július 24-én, a dombrádi Tisza-parton. A beküldők között 25 db 2 fő részére szóló belépőjegyet sorsolunk ki. Töltse ki az alábbi kupont, és küldje vissza július 22-ig szerkesztőségünk címére: Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. A borítékra írják rá: „Nyerjen jegyet a Kelettel!" A nyertesek névsorát a szombati újságban közöljük, a belépőjegyeket a helyszínen (dombrádi Tisza-part) lehet személyi igazolvány ellenében átvenni. Név: Elmarad a Suliexpó? ■ Sok-sok programot kellene kínálni, hogy a tőke is felfigyeljen az üzleti lehetőségre. Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Az idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Suliexpót. Lesz-e jövőre vagy sem, most még egyáltalán nem tudja a szervező alapítvány kuratóriumának az elnöke, Papik Péter.- Az idén az első napon 8 országból 3500-an, a másodikon 3200-an vettek részt a rendez» ........................................ A Suliexpó mindenkinek nagyon tetszik, a több ezer gyerek nagyszerűen érzi magát, de alig vannak, akik segítenék. Papik Péter ............................................. vényen. Hollandiából érkezett egy gyermekcsoport, amelyben különböző fogyatékkal élő gyerekek dolgoznak. A lettek eddig minden alkalommal itt voltak, hallatlan fegyelmezettségükről ismertek - mondja Papik Péter. - A csoportban Papik Péter (Fotó: Racskó Tibor) együtt szerepeltek felnőttek és gyerekek, fantasztikus volt. Különleges volt, hogy a gálaműsort a múzeumfaluban is bemutatták a résztvevők. Az idei rendezvényt két miniszter is meglátogatta: Göncz Kinga és Veres János. Az is különleges, hogy minden idők legértékesebb fődíját adhattuk át. Ezt a Nyírszőlősi Általános Iskola kapta, egy ötszázezer forint értékű interaktív táblát vehettek át a gyerekek. Nyolc helyett öt Az idei Suliexpó 8 millió forintba került. A kezdésre 5 millió jött össze. A szervezők jórészt ingyen dolgoztak, így lehetett kijönni ebből az összegből. - Az látszik - mondja az elnök -, hogy a Suliexpó csak akkor működhetne biztonságosan, ha bekerülhetne az országos rendezvények közé, s állandó támogatást kaphatna. Most az a furcsaság áll elő, hogy a következőt szeptemberben hirdetjük meg, ekkor viszont még nem tudjuk, lesz-e pénzünk rá. Pályázni alig tudunk, hiszen a költségvetés márciusra készül el, mire a döntés megszületik, már vége a rendezvénynek. A Suliexpó mindenkinek nagyon tetszik, a több ezer gyerek nagyszerűen érzi magát, de alig vannak, akik segítenék. Valószínűleg össze kellene kapcsolni más turisztikai rendezvénnyel, esetleg a részt vevő gyerekek szülei ebben az időszakban Sóstón nyaralhatnának. Sok programot kellene kínálni, hogy a tőke is felfigyeljen az üzleti lehetőségre. /knitippek.szon.hu A Suliexpó szakmai összegzése letölthető. (PDF 287 kB) Búcsú lesz és falunap Tiszadada (T. L.) Zsúfolt, programokban bővelkedő hétvége vár a tiszadadaiakra, ugyanis most rendezik meg a településen a már hagyományos falunapokat. Kísérő rendezvényként július 23- án egész napos sportnapot tartanak a helyi szabadstrandon, lehet röplabdázni, megmérkőzhetnek asztaliteniszben és kispályás labdarúgásban, de lesznek mindenki szórakoztatását célzó ügyességi versenyek is. Ezzel egy időben a gasztronómia szerelmeseinek főzőverseny lesz. Július 24-én a helyi sportpályán Anna- napi búcsúval és rendkívül színes műsorkaval- káddal várják a vendégeket. Ezen a napon látogatnak el a testvértelepülés, Csetfalva és Beregszász művészeti csoportjai is. Este koncertet ad a HellBell együttes, majd utcabál lesz. Látványos forgatag az Európa téren A vasútállomás előtti flaszter autómentes lesz a szombati Keletnap idején. Záhony (KM - K. B.) - Igazándiból már „csupán” az időjáráson múlik, hogy milyen lesz városunkban az első - de remélhetőleg nem az utolsó - Kelet-nap. Mindezt Háda Imre záhonyi polgár- mester fogalmazta meg annak kapcsán, hogy szombaton 18 órától a határvárosban folytatódik lapunk immáron tradicionálisnak mondható kisvárosi roadshowj-a. Sztárok és üstökösök A városvezető elmondta még: annak dacára nagyon várja a hét végi eseményt, hogy Záhonyban egyébként is viszonylag gyakran rendeznek szabadtéri kulturális fiesztákat. Legutóbb például a nagyszabású térségi vasutasnap kínált látványosságot, s augusztus 20-án is hagyományosan „majálisi” forgatagba hívják a városlakókat. - Úgy gondolom, az Európa tér, illetve az ott felállított szabadtéri színpad ideális helyszíne lesz a megyei napilap napjának, s a gépjárműforgalomtól sem kell tartani, hiszen a rendezvény idejére a rendőrség autómentességet garantál - tájékoztatott a város első embere, aki azt is hangsúlyozta, kifejezetten örül, hogy a programba a szervezők beválogatták az üstökösként feltűnt helyi musicalcsoportot, akik a Vogue-modellek divatbemutatóját, a Fresh- és az Infla- granti-koncertet, a szokásos nyereményjátékokat, valamint az ugyancsak elmaradhatatlan tűzijátékot kiegészítendő a Rómeó és Júlia című musical betétdalaiból adják elő a leginkább fülbemászókat. Egy autónak három ára? Jeles napok Vásárosnamény (KM- P. Zs.) - Nagyszabású rendezvénysorozatot indítanak megyénkben a tájegység hagyományai- naík őrzői. A Jeles Napok a Beregben címmel indított programok: július 22. világok zenéje, Tivadar; július 23., aratónap, Tá- kos; július 24., Lónyay Örökség Napja, Lónya; július 29., Csaronda Parti Kulturális Fesztivál és Nemzetközi Népművészeti Kiállítás és Vásár, Csa- roda; július 30-31. kuruc étkek fesztiválja, Tarpa; augusztus 5., Daróci Kenderes Napok, Beregda- róc; augusztus 7., „Boldog Békeidők Hangulata a Beregsurányi Bárókertben”, Beregsurány. Több munkahely Nyíregyháza (KM - P. Zs.) - Az év első felében 9,4 százalékkal többen, mintegy 32 ezren kerültek ki a nyilvántartott állástalanok közül, mint 1 évvel korábban. A megyei Munkaügyi Központ jelentése szerint ugyanakkor eddig több, mint 30 ezer személy regisztráltatta magát. Pozitívum, hogy idén 4 ezerrel többen, 16 ezren jutottak munkalehetőséghez, és az ismételten nyilvántartásba vettek száma is jelentősen csökkent 2004 első fél évéhez képest. A munkaerő- piac keresleti oldalát 4 ezerrel több, mintegy 20 ezer bejelentett álláslehetőség jellemezte Az alkalmi munkavállalói könyvek száma is átlépte a tízezres határt. Autós berkekben eddig ismeretlen dologgal próbálkozik az Autó Kosbor és a Csősz Kft. június közepétől július végéig: használt autóinak többségét három különböző áron lehet megvásárolni. A szalon szerelői minden autón állapotfelmérést végeznek, melynek során feltárják annak hibáit. Attól függően, hogy ezeket a hibákat és sérüléseket kijavítják-e, illetve milyen egyéb szolgáltatásokat kap hozzá az ügyfél (garancia, 24 órás segélyszolgálat, tele tank üzemanyag stb...), az autót három különböző áron lehet megvásárolni. A három ár neve minden autónál: Direkt, Komfort és Prémium. A vásárlási ártól függetlenül a járműveken az olajat, olajszűrőt, levegőszűrőt, üzemanyagszűrőt és klímás kocsiknál a pollenszűrőt lecserélik. A Direkt áron vásárolt használt autónak minden hibájáról és sérüléséről tud az ügyfél, de azok kijavítása nélkül tudja megvásárolni. A Direkt áras vásárlás annak lehet hasznos, aki maga vagy közeli ismerőse meg tudja javítani a hazavitt gépjárművet. A Direkt áras vásárlás másik jellemzője, hogy már a vételár 10%-ának befizetésétől el lehet vinni az autót, és csak az átírási költség merül fel mint mellékes kiadás. A Komfort ár tartalmazza a szalonba érkezett autókban feltárt hibák kijavítását is. Ez megnyugtató, hiszen az ügyfél így egy abszolút hibátlan és kifogástalan állapotban lévő autót tudhat majd magáének. Aki Komfort áron vásárol, annak a vételár 20%-át kell minimum befizetnie, valamint az átírási költséget. Ez az ár azoknak kedvez, akik szeretik, ha autójuk rendben van, de a Prémium ár nyújtotta garanciát és egyéb szolgáltatásokat - úgy gondolják - nem érdemes igénybe venni. A Prémium kategória azoknak éri meg, akik biztosra mennek. Ok a teljesen kijavított autó mellé többek között egy év 24 órás segélyszolgálatot kapnak. Ez azt jelenti, hogy ha Magyarországon vagy bármely uniós országban gond van a kocsival, ingyen tudja majd igénybe venni az autómentő szolgáltatásait. Az autóra egy év garanciát kap, vagyis bármilyen garanciális probléma esetén visszaviheti a szalonba, és a szerelők ingyen gondot viselnek rá. Ezenkívül az autót tele tank üzemanyaggal adják át. Az autó tisztán tartását egy 5000 forint értékű mosókártyával segítik, amelyet a szalon melletti, német technológiájú kézimosónál lehet felhasználni. És mindennek a csúcsa: minden ügyfél kap egy 25 000 forint értékű utalványt, amit felhasználhat szervizelésre, tartozékvásárlásra, vagy éppen központi zár beszereltetésére, szóval amire csak akarja. Az Autó Kosbor Minőségi Használtautó szalonjának járművei a néhány hónappal ezelőttihez képest átlagosan 200-400 000 Ft-tal olcsóbbak, még Prémium áron is. Ha valaki Direkt áron vásárol, az év elejihez képest akár 800 000 forintot is megtakaríthat. A vásárlók azonban jellemzően ragaszkodnak a Prémium árhoz. Autó Kosbor Kft. 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. (Tesco mellett). Tel.: 42/59-89-59, fax: 42/59-89-58 Csősz Kft. 4400 Nyíregyháza, Rákóczi út 60. Tel.: 42/59-89- 59, fax: 42/59-89-58. (x)