Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-21 / 169. szám
2005. július 21., csütörtök KIÜT MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Megadható. Nincs uniós akadálya a bevándorlás nélküli magyar állampolgárság megadásának a határon túli magyarok számára - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerdán Tusnádfürdőn, bírálva a jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikáját. • Vallásháborúk. Ötvenéves vallási háborúval és újabb öngyilkos merényletekkel fenyegette meg a Nyugatot a CNN-en keresztül az Amerika elleni 2001. szeptember 11-ei támadásokat végrehajtó terroristák egyikének apja. Mohammed Atta apja azt mondta, újabb támadások következnek. „Élet" a Zengőn kívül Budapest (MTI) - A honvédelmi és a környezetvédelmi tárca, a két hónappal ezelőtt született kormányhatározat alapján, már vizsgálja, hogy a Zengőn kívül milyen más helyszínek jöhetnek még szóba a NATO- lokátor telepítésére. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter felidézte, hogy a Zengő esetében a tervek két évig készültek. „Ennyi időnk nincs” - mondta, hozzátéve, hogy nem egy-két hónapos ügyről van szó. „Pofátlanság" Budapest (MTI) - A Fidesz szerint „a pofátlansághoz közelítő eljárási metodika”, hogy a 2004-ben privatizált Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. igazgatójának egy olyan személyt neveztek ki, „aki korábban Gyur- csány Ferenc üzleti érdekeltségéhez tartozott”. Pósán László fideszes képviselő kifejtette: a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja nagyon furcsa volt, ami számos kérdést vet fel, és komoly gyanúra ad okot. Bír(ál)ó Washington (MTI) - John G. Roberts, a fővárosi szövetségi fellebb- viteli bíróság bírája miután George W. Bush amerikai elnök a mérsékelt konzervatív jogászt jelölte az alkotmánybíróság szerepét is betöltő küenc- tagú legfelsőbb bíróság elnöki tisztségére. A The New York Times szerint megeshet, a „szélsőjobb- oldal” ellenőrzése alá vonja a szövetségi legfelsőbb bíróságot. Gyurcsányt köszöntik (Fotó: EPA) Magas szinten Hanoi (MTI) - Kizárólag a magas szintű állami-politikai kapcsolatok ápolásával lehet sikeresnek lenni a délkelet-ázsiai térségben - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő szerdán Hanoiban. A magyar vállalatoknak jelen kell lenniük e rendkívül gyorsan fejlődő 80 milliós országban - szögezte le az indokínai országra utalva Gyurcsány Ferenc. „Itt olyan beruházások indulnak el, amilyenekről a magyar beruházók csak álmodtak korábban" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki nyolcnapos délkelet-ázsiai körútja keretében csütörtökön vietnami gazdasági vezetőkkel tárgyal Hanoiban. HÁTTÉR A szegények iskolái és a dzsihádisták melegágya Iszlámábád (MTI) - A pakisztáni iszlám vallási iskolák, a medreszék, amelyeken kedden iszlám aktivisták letartóztatási hulláma söpört végig, ingyenes oktatást biztosítanak több millió fiatal pakisztáninak, ugyanakkor a Nyugat elleni „dzsihád” (szent háború) iskolái is. Több mint tízezer Korán-iskola fogad ingyen több mint másfél millió, 5 és 18 év közötti gyereket és fiatalt, sőt annál idősebbeket is, és oktatásuk középpontjában az iszlám tanítása áll. A medreszék hálózata ezzel együtt kisebbségben van Pakisztánban, ahol 155 ezer állami iskola, 36 ezer magániskola van az oktatási minisztérium 2004. márciusi jelentése szerint. Nelson Mandela, az új Dél-Afrika első elnöke és nemzeti hőse 87. születésnapján a róla elnevezett gyermekalapítvány segítettjei között. Egyébként már elkészült az a képregény, melyet a Nelson Mandela Alapítvány ad ki a volt elnök 87. születésnapja alkalmából. A képregény Mandela több évtizedes küzdelmének történetét meséli. (Fotó: epa) Vezetési válságban a bizottságok ■ A vagyongyarapodásokat vizsgáló bizottságok főleg saját vezetőikkel foglalkoztak. Budapest (ÉKN) - Tegnap ismét üléseztek az Orbán Viktor, illetve Gyurcsány Ferenc vagyongyarapodását vizsgáló bizottságok. Miközben az előbbit átmeneti elnök vezeti, az utóbbi irányításáról ma ülésezik a Ház-bizottság. A nagy vitákban egyelőre nem a „célszemélyek”, hanem a két testület elnöke látszik elvérezni. Az Orbán-bizottságban a fideszes képviselők kivonulása miatt az autóbalesetet szenvedett Herényi Károly megjelenésén múlott a működő- képesség. A bizottságba delegált MDF-es politikust korábban a Fidesz azzal vádolta meg, hogy az MSZP szekerét tolja azzal, hogy részt vesz a bizottság munkájában. Visszakozott Az ülést Szabó Zoltán szocialista politikus vezette, miután a testület elnöke, Molnár László a napokban visszalépett, ugyanis napvilágra került, W ..................... Elgondolkodtató, hogy a szóba került személyek és cégeik jelentős mértékben részesedtek az ősz- szegből. Szabó Zoltán ................................. ...........w hogy korábban a bíróság jogerősen elítélte. A testület ülésén Kiss Lászlót, a Tokaj Kereskedőház Rt. jelenlegi, és Hegedűs Zoltán volt vezér- igazgatót hallgatták meg. Szabó szerint elgondolkodtató, hogy a szóba került személyek és cégeik jelentős mértékben részesedtek abból az összegből, amelyet a kereskedőház 2001-ben szőlőfelvásárlásra fordított. Elgondolkodtatónak mondta azt is, hogy a kormány által nyújtott 2,5 milliárd forintból csaknem két milliárdot fordítottak felvásárlásra, valamint hogy a kereskedőház jelentős minőségi engedményt tett az aszúszemek osztályba sorolását illetően, és ezzel 30-35 százalékkal meg lehetett emelni a felvásárolt mennyiséget. forum.szon.hu Szóljon hozzá! *'—J Össztűz alatt a másik elnök is ■ Szijjártó Péter, állítása szerint csupán valós tényeket közölt a miniszterelnök kapcsán. Budapest (ÉKN, MR) - A Gyurcsány Ferenc vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság a Humán Jövő Kht. ügyvezető igazgatóját, Szigeti Istvánt hallgatta meg. A bizottság alelnöke, Csiha Judit szocialista képviselő napirend előtt megjegyezte, hogy Szijjártó Péter alkalmatlan a bizottság vezetésére. Szijjártó Péter válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy nem gazdasági bűncselekményt követett el, hanem olyan valós tényeket közölt, melyek alkalmasak a miniszterelnök jó hírnevének megsértésére. A bizottság ezután hallgatta meg Szigeti Istvánt arról, hogy a miniszterelnökhöz köthető két cég: az Áldó Kft. és az M.............................................. Nem látok okot arra, hogy lemondjak a vizsgálóbizottság elnöki posztjáról. Szijjártó Péter .............................................» Altusz Rt. milyen körülmények között lízingelt, majd adott bérbe a kht.-nak két ingatlant: a balatonőszödi kormányüdülő egy részét és a Szalay utcai képviselői klubot. Szijjártó Péter nem lát okot arra, hogy lemondjon az Apró-Gyurcsány érdekkör vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság elnöki posztjáról. Az ellenzéki politikus azt követően nyilatkozott így, hogy a Fővárosi ítélőtábla másodfokon is elmarasztalta őt a miniszterelnök által ellene indított személyiségi jogi perben. Eközben az Országgyűlés Ügyrendi Bizottsága hatásköre túllépéséért elmarasztalta Szijjártó Pétert. Az MSZP-frakció által kezdeményezett rendkívüli ülésén hat igen szavazattal, négy nem ellenében elfogadta azt az állásfoglalást, amely hatásköre túllépéséért elmarasztalta. KORMÁNYÜLÉS Elfogadták A kormány szerdai ülésén elfogadta a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló törvény koncepcióját - közölte az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. Gönczöl Katalin elmondta: a kormány ezzel kifejezésre juttatta, hogy a XXI. század büntetőpolitikájába már a bűncselekmények áldozatai iránti állami szolidaritás is beletartozik. Mint mondta, a készülő törvény amellett, hogy meghatározza az áldozat fogalmát, amely a sértett és a szűkebb környezetét, családját jelenti, rögzíti az őket megillető jogosítványokat is. Folytatódik Még nem fejeződött be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata az érettségi ügyében - mondta László Boglár kormányszóvivő szerdán a kabinet ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. László Boglár június 22-én jelentette be, hogy a miniszterelnök felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy egy hónapon belül folytasson le vizsgálatot annak tisztázása érdekében, igényel-e valamilyen korrekciót az érettségi. Indiai katonák a vitatott hovatartozású indiai Szrinagarban, egy öngyilkos merénylet után. Öt katona és egy polgári személy is életét vesztette. (Fotó: EPA) Visszatértek a szocialistaszimpatizánsok ■ Egyre kevesebb a bizonytalan választópolgár, az MSZP szavazóbázisa aktivizálódott. Budapest (ÉKN) - A biztos pártválasztók körében nyolc százalék, az összes választó- polgárt tekintve viszont hat százalékra csökkent a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. „A Gyurcsány-Orbán vita után (...) csökkent a pártszimpátiákat illető bizonytalanság, más szóval a teljes népességen belül ismét a korábbiakban mérthez hasonló arányúra (38 százalék) állt vissza a pártot választani nem tudók aránya” - állapítja meg legfrissebb vizsgálatában a Gallup Intézet. A miniszterelnök által kezdeményezett kommunikációs kampány után a júI h<tp. knitippek-szon.hu A Gallup teljes elemzése letölthető a Szabolcs Online portáljáról (DOC, 54 KB). niusban mért 19 százalékról, 6 százalékkal 25 százalékra emelkedett a teljes népességen belül az MSZP szimpatizánsainak az aránya. A Fidesz 31 százalékon áll. A teljes népességen belül mind az MDF, mind az SZDSZ támogatóinak aránya 2-2 százalék, a Centrum 1 százalékot tudhat magáénak. A pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz tízszázalékos előnnyel vezet az MSZP előtt, de a választáson való részvételüket biztosra mondók körében is alig kisebb: a különbség 8 százalékpontnyi. Pártok szavazótáborainak százalékos aránya 2005. július sí B H § B ■ 1 1 fj 41 4 i 51 3 0 2 1 A pártot választók kozott ** 25 2 i 31 2 0 1 1 j 22 j 16 un ffüfl * A* teljes • • |f rrurtaban. *** MSZP SZDSZ Munkáspárt Fidesz MDF MlÉP Centrum Párt Más pártok Nem szavazna Nem tudja, nem válaszol Hibaszázalékok: * +/* 4,9 % ** +/* 3.8 % *** W-3,2% Grafika. Napló, forrás: Gallup KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu) Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 ^ÁTESZ