Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-20 / 168. szám
2005. július 20., szerda HÍREK • Gilardino aláírt. Hosszú alkudozás után végül megállapodott egymással a Parma és aMilan, így Alberto Gilardino, az olasz labdarúgás egyik legnagyobb tehetsége utóbbi együttesben folytatja pályafutását. A Milan 24 millió eurót kínált a válogatott klasszisért, míg a Parma 30 milliót szeretett volna, de végül elfogadta az előbbi összeget. • Kerékpáros halála. Az ausztrál női országúti kerékpároscsapat egyik sztárja, Amy Gillett életét vesztette, öt további társa pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor csoportjukba edzés közben belerohant egy autó Németországban. Az eset hétfőn délután történt, a Lipcsétől mintegy 80 kimre délre fekvő Zeulenroda külterületén. Amatőr teke Nyíregyháza (KM) - Évek óta népszerű a Nyírsuli Kht. által szervezett amatőr tekecsapatbajnokság, amelyet természetesen a 2005/2006-os idényben is megrendeznek. A nevezési lapok hétköznaponként 17 órától átvehetők a Városi Stadion tekecsarnokában Tálas Miklósnál, nevezni még ebben a hónapban lehet. Emléktorna Tiszalök (KM) - A tavaly télen elhunyt labdarúgó, Bohács Sándor emlékére rendeznek szombaton jótékonysági tornát Tiszalökön. A részt vevő csapatok a középpályás egykori klubjai lesznek, a menetrend az alábbiak szerint alakul (a mérkőzések kétszer 30 percesek): Ra- kamaz-Tiszavasvári, 13, Tiszalök-Ibrány, 14.30. A harmadik helyért 16, a döntőben 17.30-kor lépnek pályára az érintettek. A torna bevétele Bohács Sándor csa- > ládját illeti majd meg. IL Szalai László Pazar bemutatók Baktalórántháza (KM) - Közel nyolcvan edző vett részt a megyei labdarúgószövetség edzőbizott- sága által szervezett szakmai napon, amelyet hétfőn Baktaló- rántházán rendeztek. A továbbképzésen jelen volt Szalai László, a magyar válogatott másodedzője, aki színvonalas elméleti beszámolója után gyakorlati oktatást vezényelt a Nyírsuli U19-es csapatával, hogy Neumann Gáborral karöltve a nemzetközi utánpót- lástomákon tapasztaltakat is kifejtse. A nap zárásaként Németh Károly tartott bemutatóedzést csapatával, az NB lll-as Ibránnyal. MAI SPORTMŰSOR KÉZILARDA Az észak-alföldi válogatott (Fotó: KM-sport) Évzáró a válogatottnál Nyíregyháza (KM) - Kitűnő esztendőt zárt a Nyírsuli 1991-es születésűekből álló, gyermek korosztályos fiú kézilabdacsapata. A gárda korosztályában megszerezte a bajnoki címet, negyedik lett a diákolimpiái országos döntőjében, a bajnoki évad záróakkordjaként pedig többen tagjai lehettek az észak-alföldi régióválogatottnak. Ez a csapat Budapesten vett részt az országrészek bajnokságán, és a Nyírsuli edzői, Rácz Sándor valamint Ráczné Cserés Erzsébet irányításával a negyedik helyezést szerezte meg a többségében egy évvel idősebbek alkotta ellenfelek között. A Nyírsuliból az alábbiak kerültek be a válogatottba: Garai Ákos, Bőd Bence, Babidorics Máté, Erdős Zoltán, Dutka Mihály, Szenes Krisztián, Ovtus Richárd és Nagy Norbert. TKilET MAGYARORSZÁG J1 Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Baktalórántháza VSE— Volán-Sényő, 17.30. Tiszavasvári-Rakamaz, 17. Kótaj-lbrány, 17. Demecser-Balkány, 17.30. Levelek-Nagykálló, 18. Autóváltás szezon közben ■ A Mitsubishi helyett Subaruban indulnak Rabócsiék a hétvégi bajnokin. Nyíregyháza (KM - M. L.) - Nem túl gyakori, de előfordul, hogy szezon közben lóerőket, azaz típust vált egy raliversenyző. Ez történt ifjabb Rabócsi Tiborral, aki az idei bajnokság első négy futamán Mitsubishi Lancer EVŐ 6- ossal versenyzett, ám a péntek-szombati Veszprém Ralin már egy Subaruban fog hajtani. Nem feleltek meg- Sajnos a bajnokság első négy futama nem úgy jött össze, ahogyan azt elterveztük - kezdte a Kelet-Magyarország tájékoztatását ifjabb Rabócsi Tibor. - A Szilágyi-team nem tudott megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek alapján a dobogós helyezést tűztük ki célul. Összességében csak a Többet már nem mennek a Mitsubishivel kassai versenyre állt össze megfelelően az autó, ezért döntöttünk a váltás mellett. Nemcsak szerelő csapatot, típust is cserélt a Rabócsi, Somogyi duó, az új autó egy Subaru. Hogyan került képbe?- Mintegy hónapja szereztem arról tudomást, hogy az angol Prodrive-team felkészített egy 2004-es Subarut, amely ideálisnak tűnik a hazai bajnokság N-géposztá- lyában - folytatta Rabócsi Tibor. - Ez úgymond kapóra jött, és így a veszprémi versenyen már ebben fogunk ülni. Csütörtökön próbálom majd ki az új autót, amelyik nagyon érzékeny, vezetéstech- nikailag nagy odafigyelést igényel, és kedveli a murvás utakat. Új stratégia?- Mivel szinte minden új, ezért nagy erőpróba lesz a verseny, amelyen újfent dobogós helyezést célzunk meg. Az idei esztendőre vonatkozó koncepciónk nem változott, az év végén dobogóra szeretnénk állni. Ám ha a veszprémi verseny nem úgy sikerül, ahogyan gonduljuk, és az év végi érem, amelyre még heten pályázunk, elúszni látszik, akkor minden bizonnyal módosítunk a korábbi terven. www.szon.hu & http / kmtippek.szon.hu Program. A Veszprém Rali verseny- kiírása alább letölthető. (PDF, 586 kB) Könnyedén és bravúrosan M Hölgy pólósaink második, a férfiak első győzelmüket szerezték a vb-én Montreal (MTI) - Tízgólos, több mint magabiztos győzelemmel mutatkozott be Kemény Dénes címvédő együttese a vb férfi pólótornájának nyitónapján Románia legjobbjai ellen. A legutóbbi vb-n, 2003-ban, Barcelonában is összekerült a két gárda, akkor négygólos magyar siker született, de egyáltalán nem volt holmi sétagalopp ama összecsapás, miként nem ígérkezett annak a hétfői, montreali csoportselejtező sem. Kedden pihen a csapat, csütörtök hajnali 1 órakor következhet az újabb csoportellenfél, Kanada válogatottja. Címvédőt vertek A női válogatott a világbajnoki címvédő amerikaiakkal találkozott, és hatalmas csatában egy góllal legyőzte riválisát. Csütörtökön a befejező csoportmeccsen a spanyol gárda következik Faragó Tamás szövetségi kapitány együttesének. Vizilabda-aslajtazók Férfi C csoport, 1. forduló: Magyarország-Románia ________14-4 (2-1, 4-0, 5-0, 3-3) Gól: Madaras 5, Biros 3, Molnár 2, Kásás, Kiss Cs., Kiss G., Steinmetz 1-1 Nők, B csoport2. forduló Magyaroszág-Egyesült Államok _________9-8 (2-2, 2-3, 3-2, 2-1) Gól: Pelle 3, Brávik, Benkő, Valkay, Stieber, Kisteleki, Drávucz 1-1 A Löki hátránya labdarúgás, nagy sándor-emléktorna Budapest (MTI) - Mindkét vezetőedző a bajnok Debrecent tartja a favoritnak a hazai labdarúgó Szuperkupa szerdán 20 órakor kezdődő, debreceni visszavágója előtt, Annak ellenére, hogy a hajdúsági csapat 4-2-es vereséget szenvedett Sopronban a Superkupa szombati, első mérkőzésén. Vámosoroszi (2x20 perces mérkőzések) A csoport: Vámosoroszi-Tiszakóród 1-0, Vámosoroszi-Fehérgyarmat 0-2, Tiszakóród-Fehérqyarmat 1-1 (11-esekkel: 4-2).___________________________________________ B csoport: Tiszabecs-Túrricse 5-0, Tiszabecs-Tisztaberek 4-0, Túrricse-Tisztaberek 1-1 (11-esekkel: 5-4).__________________________________________________________________ Az 5. helyért: Tiszakóród-Tisztaberek 2-1. _________________________________________ A 3. helyért: Vámosoroszi-Túrricse 1-0. Döntő: Fehérqyarmat-Tiszabecs 0-0 (11-esekkel: 4-2). Különdíjasok Gólkirály: Erdei Zoltán (Tiszabecs). A legjobb kapus: Gergely István (Tiszabecs). A legjobb mezőnyjátékos: Sárai Gergely (Fehérgyarmat). A legjobb hazai játékos: Kiss Csaba A legjobb fehérgyarmati játékos: Vlagyimir Vacsilja (Fehérgyarmat). A legsportszerűbb játékos: Nagy Gábor (Tiszakóród). Győztes. Oscar Pere- iro Sió nyerte meg a francia körverseny 15. szakaszát. A spanyol másodszor indult a Touron, és első sikerét aratta. Tovább fiatalít a Sényő www. platanoutohaz. hu ■ Egyelőre kilenc távozó és hat érkező labdarúgója van az NB lll-as Volán-Sényőnek. Sényő (KM - B. T.) - Erre mondják: alapos vérátömlesztés. A Volán-Sényő NB III-as csapatától, amely a legutóbbi küzdelemsorozatban a Tisza- csoport negyedik helyén végzett, kilenc futballista távozott, hat érkezett. Ketten visszatértek És ez nem a végleges állapot, ugyanis több fiatal labdarúgót tesztel még Rubóczki Tibor tréner, aki maga is végzi az edzéseket, tehát marad a játékos-edzői minősége. Ide tartozó hír, hogy a csapat csatára, Knoblok Sándor technikai vezetőből szakosztályvezető lett, és a pályán is számítanak a szolgálataira. Maradva a változásoknál, arról már korábban hírt adtunk, hogy hat labdarúgó (Szabó Attila, Barna Miklós, Kiss Gábor, Várnai Róbert, Balogh Gyula és Lehoczki Fiumei visszatért (Fotó: KM-sport) Zsolt) a megyei II. osztályú Kemecsénél kötött ki, Göncz Bertalan Rakamazra, Szabó László Apagyra tért vissza, Lippa János kapus pedig Szakolyba igazolt. Ezek után vegyük számba az érkező hatokat: Polgári László (Tiszalök) és Hegyes Zoltán (Kemecse) a kapusposzton jöhet számításba, rajtuk kívül Bodnár Gábor (Kemecse), Asztalos Krisztián, Fiumei Viktor (Raka- maz), Mustafa Komi és Pámer Alex (Szakoly) tagja az egyelőre tizenhatos keretnek. Egy biztos, a kötelezően pályára küldendő fiatal játékosokkal nem lesz gond Sényőn. Mi is beszállunk 400 000 Ft kedvezménnyel! Caddy Kombi már bruttó 2 999 000 Ft-tól! Ne vesztegesse az idejét! Szálljon be Ön is akár hetedmagával, hogy meggyőződjék róla: a Caddy Kombi igazán útra való, vérbeli családi autó! Akár hét személy szállítására is alkalmas Széria ABS, ASR, MSR, rendelhető ESP Széria vezető- és utasoldali légzsák 4 féle, akár 1.9 PD TDI motor (70-104 LE) 70 cm széles tolóajtó akár mindkét oldalon 1500 kg max. vontatható tömeg Caddy Haszonjárművek Platán Autóház 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107. Telefon: 42/501-700 4700 Mátészalka, Jármi u. 67. Telefon: 44/500-700 Fogyasztási adatok: 5,4 1 / 100km -10,51 / 100km, CO,: 146 g/kg - 252 g/kg HIRDETÉS f C