Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-18 / 166. szám
2005. július 18., hétfő KELET MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK • Rákattanva. Nyári szabadidős programokkal várja a gyerekeket a mátészalkai Városi Művelődési Központ. Július 18-án 11 órától Farkas Katalin az interneten található virtuális játékokról beszélget a fiatalokkal. • Lovas- és kézművesprogramokkal, omni- buszos kirándulással és strandolással színesíti a táborozó fiatalok mindennapjait július 18- ától a Sóstói Lovasklub. • Király! A Tisza-parti Színházi Esték keretében augusztus 7-én 21 órától a Szörényi és Bródy nevével fémjelzett István, a király című előadás látható a tivadari parton, a TITÁSZ-üdülő területén. Mandala Nyár. Páratlan előadást ígértek a hétvégere, sajnos igazuk lett. A Mandala Dalszínház Páratlan párosának második részét szombaton elmosta az eső, a premier bemutatóját kedden este láthatják a „jegyesek”. (Fotó: Sipeki Péter) Ügyelők a szünetben Nyíregyháza, Kis- várda (KM) - Ügyeleti napot tart székhelyén a az 1. és 3. számú Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság a nyári szünetben. A nyíregyházi körzetben szerdánként, a kisvárdai székhelyen keddi napokon várják az ügyfeleket 8-12 óra között. Hauser-zongo- raest a Krúdy- teraszon Nyíregyháza (KM) - A Zongora Ünnepe Keleten koncertsorozat nyíregyházi helyszínén, Sóstón, a Krúdy Vigadó teraszán csendült fel Hauser Adrienne zongoraestje szombaton, Händel születésének háromszázhuszadik évfordulója alkalmából, a zeneértő hallgatóság nagy örömére. Ráskiné Amit Adél (Fotó: Palicz István) Anna" Nyíregyháza (KM P. I.) - Újra elnyeri, vagy másnak kell átadnia a koronát július 23-án Ráskiné Ámít Adélnak, a tavalyi Anna-bál legszebbjének? Kiderül a Borbányai Művelődési Ház és a Baráti Kör harmadik alkalommal megrendezendő báli mulatságán. - Közel száz főt látunk majd vendégül szombaton, az est legszebbjét ez alkalommal is zsűri választja. A felhőtlen hangulatról a jól ismert Borbányai Mulattató, Novák Gyula zenész-énekes gondoskodik - adta hírül Jónai Éva, a Borbányai Baráti Kör első embere. Vizit az esőben. Az eső és a nagyvizit is jól esett szombat este a Barbizonban. A poénra éhes közönség és a közismert színészek is kitartottak, így a Szabadtéri Színpad előadása nem maradt el. Lisztérzékenyek ■ A gluténmentes sör volt a kedvenc a találkozó férfi tagjai körében. Túristvándi (KM) - Közös ebédfőzés, a kicsiknek színezés és gyurmázás, udvari játékok, arcfestés, családi vetélkedő, délután kenyér-, fánk- és gofrisütés. Ez volt a program a lisztérzékenyek keletmagyarországi találkozóján szombaton Túristvándiban, a Túr-party Vendégházban. A szervezők - a mátészalkai lisztérzékeny csoport - ugyancsak kitettek magukért, hiszen remek hangulatú, jól szervezett találkozón nagyon sok új ismeretet kaphattak a lisztérzékenyek. így az országos egyesület elnöke, Koltai Tünde egy Etiópiában termesztett növényt mutatott be, amely gluténmentes, s kiváló minőségű kenyér és sütemény készíthető belőle. Orvosi előadást is hallhattak a részvevők, amely kisebb fórummá alakult. Gluténmentes termékeket előállító gyártók is megjelentek a találkozón. Talán az egész nap legnépszerűbb terméke - a felnőtt férfiak körében - a gluténmentes sör volt, amelyet kölesből készítenek a monori sörgyárban, egyelőre kísérletképpen. Az előadásokat érdeklődéssel hallgatták Túristvándiban fg] WWW.SZOn.hu (Fotó: Sipos Béla) Uborka takaróval Mérnöki háló Nyíregyháza (N.L.) - A Kelet-magyarországi Mérnöki Kamara Kht. pályázati pénz felhasználásával tervezői, tanácsadói klasztert hoz létre megyénkben a közeljövőben. A külföldi kapcsolatokat kihasználva később határokon átnyúló hálózat alakulhat ki. A hálózat kialakításának támogatására a kht. augusztusban pályázatot ad be a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak. Információs központot hoznak majd létre, itt a hálózatba belépett tagok naprakészen tájékozódhatnak. ■ Az uborka leveleit is megmutathatják a termesztők, ha ismeretlen kórral találkoztak. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A rendelleneség tüneteinek értékelésére és szaktanács- adásra is alkalmat teremt a konzervuborka termesztőinek az a fajtabemutatóval egybekötött konzultáció-sorozat, amelyet a Nunhems Hungary Kft. szervez július 20-án megyénk több pontján. Az említett napon Botpaládon 9 órától kezdődően Válóczi Lajos, Dán Miklós és Radács József területén lesz szemle, 13.30 órától pedig már Nagyszekeresen Lőrincz Csaba területén. Szamosbecsre 17.30 órától Molnár László földjén várják az érdeklődőket, a bemutató területek megtalálását táblák segítik. A terepbejárás során a gazdák megfigyelhetik, hogyan lehet nevelni konzervuborkafajtákat fátyolfóliás, intenzív csepegtető, talajtakart termesztésben. Felvetett további témák: a termékpálya aktuális kérdései, új biostimulá- torok, komplex műtrágyák, mészutánpótlás, miért jelentkezhet a mész (kalcium) hiánya minden szezon első felében, hogyan különböztethető meg a baktériumos szögletes levélfoltosság és a peronosz- póra, milyen rovarkártevők okoznak gondot jelenleg. Lezártuk a csupa 5-öst Nyíregyháza (KM) - Pénteken lezárult a Csupa 5-ös szelvények elfogadása a Kelet-Magyaror- szág szerkesztőségében. A július 15-ei postabélyegzővel érkezett leveleket még figyelembe vesz- szük, a további Csupa 5- ösök jelentkezését azonban már nem tudjuk elfogadni. A kiválóan teljesítő tanulók fotóit folyamatosan közöljük lapunk hasábjain. Az alsósok a Nyíregyházi Állatparkba, a felsősök az Atlantika vízividámparkba kapnak jegyet. Összegyűjtik az érveket ■ A törvény ne a fogyasztót, hanem a terjesztőt büntesse, de azt keményen. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - A könnyűdrogok fogyasztói nem bűnözők - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Jütt- ner Csaba, az SZDSZ megyei elnöke.- A szabad demokraták azt szeretnék, ha a törvény a fogyasztók büntetése helyett a megelőzésre, a gyógykezelésre tenné a hangsúlyt, a terjesztőket viszont a legkeményebben vonná felelősségre. Világos állásfoglalást szeretnénk a koalíciós partner részéről is. Hajlandóak vagyunk saját törvényjavaslatunkon módosítani, az alapelv kivételével. Az SZDSZ „Küldj egy érvet” mozgalmat indít. Bárki, aki egyetért velünk, hogy a börtön nem megoldás, interneten elküldheti érvét az info@szdsz.hu e-mail címre. Összegyűjtjük ezeket az érveket, közzétesszük honlapunkon, és elküldjük az érintetteknek. Maradjon kétfordulós Lövei Csaba megyei irodavezető a párt állásfoglalását ismeretette a parlamenti választási törvény módosításával kapcsolatban. Eszerint az SZDSZ ragaszkodik a kétfordulós választási rendszerhez, s azt támogatja, hogy a parlamentnek 250 képviselője legyen. |k!T!t| http://ki mtippek.szon.hu x. i További információk alább letölthetők. (DOC, 40 KB) Páratlan felügyelői párosok ■ Összesen 125 vendéglátóegységet és kereskedelmi szálláshelyet vizsgáltak. Nyíregyháza (KM) - A 22 felügyelő, párosával járva a megyét, összesen 125 vendéglátó egységet és kereskedelmi szálláshelyet .............. ...a mostani szabálytalanságok lényegesen kisebb súlyúak. Csapó István Hegyalja Fesztivál büféit, jártunk Ibrányban, Domb- rádon, a Nyíregyházi Állatparkban, a főutak menti egységekben, stb... - folytatta Csapó István. Visszatérő ellenőrzés- A tapasztaltak összesítése még folyamatban van, annyi viszont már megállapítható: bár az elmúlt évekhez viszonyítva a kifogásolások száma nem csökkent, viszont a mostani szabálytalanságok lényegesen kisebb súlyúak. Mindez a HACCP rendszer szélesebb körű alkalmazásának, illetve a visszatérő ellenőrzéseknek tudható be. .............................ff keresett fel, mondhatni Ra- kamaztól Vásárosnamé- nyig. Meglátogattuk a [322 www.ssou.huA http://kmtippek.szon.hu A vendégek álruhába bújtak. Alább letölthető. (DOC, 29 kB) A KSH ELEMZÉSÉBŐL Vállalkozásaink Nyíregyháza (KSH - Cs. T.-né) - Szabolcs-Szatmár-Be- regben 2005. március 31-én 52 ezer gazdasági szervezetet tartottak nyilván, több mint ki- lenctizedüket vállalkozásként jegyezték be. A vállalkozások kétharmada egyéni, a többi társas vállalkozás volt. A társas vállalkozások száma jóval dinamikusabban bővült az egyénieknél. A több mint 16 ezer társas vállalkozásból 5900 korlátolt felelősségű, 9300 pedig a betéti társasági formát választotta. A kft- k alapítása iránt változatlanul nagyobb az érdeklődés. A megyében az országosnál gyengébb vállalkozói aktivitás mérhető, ezer lakosra 82, országosan 119 vállalkozás jutott. A 28. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén Kedvező nemzetközi környezetben továbbra is optimizmus uralkodott a magyar piacon is. A BUX- index viszonylag magas forgalom mellett 2,5%-ot erősödött, és úgy tűnik a külföldi befektetők „étvágya” a magasabb kockázatú eszközök iránt, így a feltörekvő piacok iránt is töretlen. A magyar blue chip index történelmi csúcson zárta a hetet, így mindössze 134 pont (azaz 0,7%) választja el az indexet a lélektani 20 000 pontos határtól. A régióban a BUX a héten csupán a középmezőnyben végzett. A részvénypiaccal párhuzamosan az állampapírpiacon is érződik a külföldi befektetők jelenléte, így a korábban uborkaszezonnak gondolt időszakban az árfolyamok különösebb fundamentális hírek nélkül is jelentősen tudtak emelkedni. A blue chipek közül továbbra is a Mól volt a piac húzóereje. Az olajipari társaság részvényei 3,8%-ot emelkedtek, úgy hogy közben az olajárak mérséklődtek és különösebb fundamentális hír sem került napvilágra. Egyébként a Mól újabb történelmi csúcsot ért el csütörtökön, amikor 18 890 forinton zárta a hetet. A külföldi befektetők másik kedvelt magyarországi célpontja, az OTP 7283 forinton zárt. ami 2,1%- kal haladja meg az előző heti záróértékét. Az OTP árfolyam-emelkedését és a piaci optimizmust alátámasztotta a héten közzétételre kerülő makrogazdasági adatok, hírek is (infláció, illetve az EUbizottság véleménye a magyarországi költségvetésről), amelyek megerősítették befektetőkben a további kamatcsökkentések esélyét. A héten végre felzárkózott a Magyar Telekom is felzárkózott a számottevően emelkedő részvények sorába. A távközlési társaság profitált az általános piaci optimizmusból, és 2,1%-ot 890 forintig emelkedett. A nemzetközi piacokon a távközlési szektorra jellemző optimizmus eddig kevésbé érződött a MT árfolyamán, és amennyiben a piacon tovább tartja magát az Invitel esetleges felvásárlására vonatkozó pletyka (a már ismert paraméterek mellett pl. 5-6 árfolyam/EBITDA ráta), az bizonytalanságot okozhat a MT piacán. Az előző hetekben tapasztalt gyógyszeripari rally ezúttal csak az Egist érintette. A kisebbik gyógyszergyártó árfolyama 3,6%-os emelkedést követően áttörte, sőt 300 forinttal meghaladta a 20 000 forintos árszintet. A Richter ezúttal a piaci átlag alatt teljesített, és 1,3%-ot emelkedett. A legnagyobb magyar gyógyszergyártó 32 400 forinton állította be minden idők legmagasabb záróértékét jelentő csúcsot. A kisebb társaságok közül a Synergon 7,7%-os rallyja tekinthető érdekes fejleménynek. Az informatikai társaság a héten új megrendelésekről adott számot. A nemzetközi piacokon javuló iparági környezet, és a tulajdonosi viszonyok változása mellett a Synergon viszonylag élénk forgalom mellett júliusban 13%-ot emelkedett. Az amerikai piacokon továbbra is a vállalati eredmények maradnak előtétbe, és úgy tűnik, hogy az eddig közzétett gyorsjelentések alapján a piac optimistán tekinthet előre. A technológiai szektor teljesítményét a jövő héten a leginkább a Nokia és az IBM gyorsjelentése befolyásolhatja. A makrogazdasági mutatók ismét erősitik az optimizmust, hiszen főként Amerikában, de Európában is a gazdasági növekedés gyorsulására utaló adatok kerültek nyilvánosságra. Annak ellenére, hogy most úgy tűnik, minden tényező alátámasztja a részvénypiacok emelkedését, a részvénypiacok rövid idő alatt jelentősen emelkedtek, ami azt jelása. A kedvezőbb makrogazdasági várakozások, a továbbra is valószínűsíthető kamatcsökkentések fenntarthatják az optimizmust a külföldi befektetők körében, ugyanakkor a BUX20 000pont közelében egyre nagyobb valószínűséggel korrigálhat. Úgy tűnik, hogy a befektetők elkezdték beépíteni az árakba a kedvező második negyedéves eredményeket is. Ezzel magyarázható, hogy a csökkenő olajárak mellett a Mól árfolyama tovább tudott emelkedni. Értékőr betét 2 éves futamidőre 6,55% (EBKM: 6,64%) Inter-Európa Bank Rt. SWÜfOIOÍMI < :>port tag); 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118 \ HIRDETÉS