Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-16 / 165. szám

2005. július 16., szombat KELET HÁTTÉR /3 HÍREK • Eltávozott. Hosszan tartó betegség után, 75. életévében tegnap reggel elhunyt Kállay Ilona színművésznő. A Székesfehérvári Vö­rösmarty Színház tagja korábban hosszú ideig a József Attila Színház, majd a Vidám Színpad tagja volt. • Musical. A Tisza-parti Színházi Esték ke­retében vasárnap 21 órától az Egri csillagok című előadás látható a tivadari parton, a TITÁSZ-üdülő területén. NÉZŐPONT Füvet a tűzre, ne búzát! Galambos Béla galambos@kelet.szon.hu Első fecskének is mondhatnánk az ener- gianövények termesztésnek-felhasználásá­nak lassacskán induló megyei folyamatá­ban azt a kazánt, amelyet a nagyhalászi Csuha János Általános Iskolában adtak át a héten. A közintézmények számára rendkí­vüli energiamegtakarítást ígérő program el­ső darabját - mint azt ígérik - továbbiak követik majd. Az ország érvényes energetikai koncep­ciója a megújuló energiaforrások közül - a hazai adottságokat, mint talaj, klíma, ter­melési tapasztalat, a fenntartható fejlődés szempontjai figyelembe véve - a bio­masszának ítél elsőséget, mivel ezt tartja legígéretesebbnek. A hírek szerint nagy fű­tőértékű energiafüvet sikerült nemesítenie szarvasi kutatóknak, melyet idén már öt megyében telepítettek. A növény fűtőértéke megközelíti, illetve meghaladja a nyár-, az akácfa, sőt a magyarországi barnaszenek értékeit is. A szakemberek szerint 10 év múlva Magyarországon az energiafű ipar­szerű termesztésének területe elérheti az 1 millió hektárt. Tíztonnás terméssel számol­va ekkora területről nyerhető energia éves mennyisége pedig a jelenlegi teljes ma­gyarországi energiafelhasználás 15 száza­lékát. Egész biztató perspektíva egy olyan világban, ahol rohamosan dráguló olaj­árakra és a kiszámíthatatlan mezőgazdasá­gi termékpiacra számolhat csak a gazdál­kodó. Ugyanis a mi kedvezőtlen adottságaink közepette az energiafű és hasonló növé­nyek termesztésével egy új mezőgazdasági főtermék jelenhet meg, új piaci távlatokat, biztos jövedelmet és foglalkoztatottsági le­hetőségeket adva a mezőgazdaságnak. Szurkolok nagyon az energianövények elterjedésének, mert a búza eltüzelését nem tudja bevenni a gyomrom. Vasárnap elmarad a vizit Nyíregyháza (KM - P. I.) - Vasárnap es­te elmarad a Barbizon Szabadtéri Színház deszkáira meghirdetett Nagyvizit című elő­adás. A „jegyesek” visszaválthatják belépői­ket, vagy megtekinthetik a július 16-ára meghirdetett előadást - a vasárnapra szóló jeggyel. Az egykor nagy botrányt kavart si­kerdarab 20 óra 30 perctől Koncz Gábor ren­dezésében, a Turay Ida Színtársulat tehet­ségeinek játékában éled újjá. A játék ünnepe volt ü Játékmesterek, pe­dagógusok, és persze gyermekek találkoztak Porcsalmán. Porcsalma (KM - Z. D. Z.) - A Zöldalma Napok kereté­ben a községben megrendez­ték az I. Országos Játékalko­tó és Kézműves Tábort is, dr. Kiss Áronra, Porcsalma szü­löttjére, a magyar nevelésügy nagy reformerére emlékezve. Az ő nevét viseli a közel 800 tagot számláló Magyar Játék Társaság, valamint szülőfalu­ja általános iskolája is. Az 1905-ben elhunyt pedagó­gus és játékkutató szobránál Dinnyés József daltulajdonos Ratkó József megzenésített verseiből énekelt, majd a ko­Emlékplakettesek Dr. Györgyi Erzsébet néprajzkutató, Havaricsné Boros Irén tanítónő, Varga Lászlóné óvodavezető _______ Csehi Kálmánné polgármester. Dr. Kiss Áron szobránál Dinyés József énekel (Fotó: a szerző) szorúzás után átadták a nagy pedagógus szellemiségének ápolásáért, valamint a telepü­lés fejlesztéséért járó Kiss Áron-emlékplaketteket. A köz­ségben „Az éltető játék” cím­mel országos szakmai konfe­renciát is tartottak játékmes­terek, pedagógusok, játékké­szítők részvételével. A talál­kozón mutatták be Kriston Vízi József, a Jósa András Múzeum munkatársa Homo Ludens Hungaricus című könyvét, melyben a szerző a játékok magyarországi törté­netét dolgozta fel. Ma játék- és kirakodóvásár lesz. Lisztérzékenyek találkozója Nyíregyháza (KM) - A lisztérzékenyek kelet­magyarországi találkozó­ját tartják szombaton 9 órától Túristvándiban, a Túr-parti Vendégházban. A program: közös ebédfő­zés, a kicsiknek színezés és gyurmázás, udvari já­tékok, arcfestés, családi vetélkedő. Délután fánk- és gofrisütés. A találko­zón az országos egyesület elnöke, Koltai Tünde tart előadást a lisztérzékeny­ségről, a gluténmentes ét­kezésről, valamint orvo­si előadások is szerepel­nek a programban. Mind­emellett termékbemuta­tót, kóstolót és vásárt is rendeznek a mátészalkai szervezők. www.szon.hu ■Pl kmtippek.szon.hu\_ J A betegségről. Információk a lisztérzékenységről alább letölt­hetők. (DOC, 32 kB) Energiapasszus Nyíregyháza (KM) - Épületeink 70 százaléka rossz energetikai állapot­ban van, az emelkedő re­zsiköltségek ellenére a háztartásokra nem jel­lemző az energiatudatos fogyasztói magatartás. Az energiapasszus be­vezetésétől azt is remé­lik, hogy többen fogják szigetelni, korszerűsíteni az épületeket, ami persze pénzbe kerül. Miként a zöldkártya kiállítása: uniós tapasztalatok alap­ján a költség lakásonként 20-40 ezer forint a tulaj­donosnak. Sérülhet a közszolgálatiság Jogi lépéseket tett a Fidesz megyei elnöksé­ge a Kölcsey Televízió ügyében. Nyíregyháza (KM - Z. D. Z.) - 2004-ben, amikor először vetődött fel a Kölcsey Televí­zió működtetése kapcsán kül­ső tőke bevonása, a Fidesz nem ellenezte az elképzelést, de hozzátette: nyilvános, átlát­ható döntés legyen, ami nem szolgál pártpolitikai célokat - tájékoztatta a sajtót Kozma Péter megyei frakcióvezető. Kapolyi László személyében egy MSZP-s országgyűlési képviselő áll a háttérben, ez­zel megteremtették annak a lehetőségét, hogy sérüljön az objektív tájékoztatás. Egyoldalú garanciák Tóth András, a Fidesz me­gyei elnöke elmondta, hogy valójában nem tőkebevonás­ról, hanem egy szolgáltatás megvásárlásáról van szó, a tu­lajdonosi szerkezet nem válto­zik. A megye a következő öt évben közel 200 millió forin­tot ad a SZATÁV Rt.-nek mű­sorkészítésre, de még az sincs konkrétan körülírva, hogy mit kap ezért a megrendelő. A szerződésben csak a SZATÁV kap garanciákat, a megyei önkormányzat egyál­talán nem. Miután a szolgáltatás meg­rendelése meghaladja a 20 millió forintot, közbeszerzési eljárás alá esne, ez azonban nem történt meg. A Fidesz ezért beadvánnyal fordult a megyei közigazgatási hivatal vezetőjéhez és a közbeszerzé­si tanács elnökéhez. Utóbbit arra kérik, tiltsa meg a szer­ződés érvénybe lépését. www.szon.hu kmtippek.szon.hu Információ. Fidesz beadványa letölt- hető. (PDF, 225 kB) Elbocsátott biztonsági őr 1 Nem bőrszínük alap­ján „szűrik" a vendége­ket a gergelyiugornyai diszkóban. Vásárosnamény (KM - P. I.) - Információink szerint a napokban nem engedtek be egy roma fiatalembert az egyik gergelyiugornyai szó­rakozóhelyre. A Kelet-Magyarország a megyei rendőrfőkapitányság Sajtószolgálatától megtudta: sem a helyi, sem a megyei ka­pitányságra nem érkezett be­jelentés az üggyel kapcsolat­ban. Az érintett diszkó egyik tulajdonosa elmondta, hogy folyamatosan „szűrik” a láto­gatókat, ám ezt nem bőrszí­nük alapján teszik. Amennyi­ben a betérni vágyó öltözete, „egészségi állapota” és visel­kedése nem megfelelő, sajnos el kell tanácsolniuk a többi, kulturáltan szórakozó vendég érdekében. A konkrét esetben ugyanak­kor jogszerű volt a sértett pa­nasza, egy sajnálatos félreér­tés okozta a nézeteltérést. A biztonsági őr állítólag összeté­vesztette a fiatalembert vala­kivel, akivel korábban szemé­lyes problémája adódott, s ezért nem engedte be. A vét­kező biztonsági őrt időközben elbocsátották. megnyílt a Photo Hall üzlete Nyíregyházán. A mul- timécuás eszközökkel is kibővült áruskála színvonalát az ünnepi megnyitón emelte a vízipólós Steinmetz Barnabás olimpiai bajnok és Bibeldu, a híres élő szobor. (Fotó: Sipeki Péter) BALÁZS ATTILA F0TÓETŰDIE A fehértigris hím Újak és kedvencek Nyíregyháza (KM) - Hat holland állatkert ajándéka, tíz darab egzotikus állat érkezett a Nyíregyházi Állatparkba. Köztük olyan ritkaság, mint az Amazonasz vidékén honos kapibara, de férjet kapott a három afrikai vatusi tehén is, és tovább bővült a madagasz- kári maki tenyészcsapat. Ké­peinken az új jövevényeket és a régi kedvenceket örökítet­tük meg. A

Next

/
Thumbnails
Contents