Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-13 / 162. szám

/9 SPORT KEI 2005. július 13., szerda maqyahqrszAq KÉZILABDA BAJNOKI SORSOLÁS Győrben kezdenek Nyíregyháza (KM) - Kedden elkészítet­ték az élvonalbeli és NB I. B-s bajnoki sor­solást a 2005/2006-os évadra. Az NB I-es Ké­zilabda Klub Nyíregyháza (a tavalyi kilen­cedik ilyen néven nevezett a küzdelemsoro­zatra) szeptember 11-én a Győr otthonában kezdi az évadot, majd 15-én az Elektromost fogadja. Az NB I. B-s mezőnyből kiderül, hogy a nőknél a Mátészalka mégis vállalta az in­dulást, első ellenfele hazai pályán a Miskol­ci VSSC lesz. Az újonc Várda SE a nyitányon a Derecs­két fogadja, míg a férfiaknál a Fehérgyar­mat Kecskemétre látogat. A másodosztály rajtját is a szeptember 11-12-i hétvégére ír­ták ki. Csank János Sopronban Sopron (MTI) - A ko­rábbi szövetségi kapi­tányt, Csank Jánost ne­vezték ki vezetőedzőnek a Magyar Kupa-győztes FC Sopronnál, a labda­rúgóklub új többségi tu­lajdonosa pedig az Euró­pai Cselgáncs Szövetség elnöke, Marius Vizer lett. A román-osztrák ál­lampolgárságú üzletem­ber szerepvállalásával a klub költségvetése a kö­vetkező évadra mintegy 280 millió forint körül lesz. Biztosra vehető: ér­keznek Sopronba román játékosok, Csank mun­káját pályaedzőként Szántó Csaba segíti. Két labdarúgóval, Földvári Csabával i és Somorjai Ta-, mással közös megegyezéssel szerződést bontott az FC Sopron. Horváth Imre A litvá­nok ellen Debrecen (KM) - A Svédország és Portu­gália elleni Európa- bajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott augusztus 8-14. kö­zött Debrecenben edzőtáborozik, és 13-án, 18 órától a lit­vánok ellen mérkőzik meg a Főnix-csarnok­ban. Érdekesség, hogy Meszlényi Ró­bert szövetségi kapi­tány munkáját a volt NYKK-tréner, Hor­váth Imre segíti másodedzőként. ATLÉTIKAI SERDÖLŐBAINOKSÁG Bekecs bajnoki címe Nyíregyháza (KM) - A serdülők összetett bajnokságán aranyérmet remélt az NYVSC- Nyírsuli stábja Bekecs Biankától, aki a 14 esztendősek között ezt valóra is váltotta. A fővárosi viadalon népes nyíregyházi stáb vett részt, a bajnokon kívül Ónodi Dávid­nak, Kiss Zoltánnak és Kelemen Grétának sikerült beverekednie magát az első nyolc közé. Eredmények Fiúk, 13 évesek A variáció (80 m gát, magas, távol, gerely): 5. Ónodi Dá­vid 1534 pont. _______________________________________ B variáció (80 m gát, távol, 300 m, 1000 m): 6. Kiss Zol- tán 1590.____________________________________________ 14 évesek A: 16. Farkas Nándor 1310. ___________________________ B: 16. Szikora Márk Tamás 1402, 21. Ménesi Antal 1195. C variáció (súly, diszkosz, gerely, távol): 11 Filkó Ákos 1365. 15 évesek Nyolcpróba (100 m, távol, súly, 300 m, 100 m gát, ma­gas, gerely, 1000 m), egyéni: 20. Móré Győző 3517, 42. Vislóczki Gergő 2746, 44. Bartók László 2717. __________ Csapat: 12. NYVSC-Nyirsuli (Móré, Vislóczki, Bartók) 8770. Lányok, 13 évesek B variáció (80 m gát, távol, 300 m, 800 m): 25. Czékó Anita 1214.__________________________________________ 14 évesek B: 1. Bekecs Bianka 2315, 24. Kiss Petra 1370. _________ C variáció (súly, diszkosz, gerely, távol): 7. Kelemen Gréta 1726, 16. Ferencz Valentina 1325, 24. Szanyi Alexandra 933. ________________________________________________ 15 évesek Hatpróba (100 m gát, magas, súly, távol, gerely, 800 m): 17. Suskó Vivien 2230, 21. Benke Anita 2156. Scott nősként térhet vissza ■ A frankfurti játékos­börzén több név is Gombkötő Norbert edző noteszába került. Nyíregyháza (KM - B. T.)- Tavaly megérte a Marso- Carmo Suzuki NYKK NB I. A csoportos férfi kosárlabda-csa­patnak a frankfurti játékos­börzén képviseltetnie magát, hiszen ott találtak rá Seth Scottra, aki az élvonalbeli gárda egyik erőssége volt. Ezúttal a csapat új edző­je, Gombkötő Norbert uta­zott a németországi város­ba, hogy a hiányposztokra játékosokat keressen. Van még magyar jelölt- Összesen hetvennyolc ko­saras mutatta meg magát a börzén, két komplett csapat érkezett az Egyesült Álla­mokból, összesen nyolc gár­da szerepelt, a játékosokat edzéseken és az egymás közötti meccseken lehetett feltérképezni - beszélt a látot­takról Gombkötő Norbert. ­Scottnak hamaro­san válaszolnia kell (Fotó: KM-sport) Pavlovics Predraggal állnak tárgyalásban a folytatás­ról. No és persze Seth Scott- tal, akit visszavárnak az NYKK-hoz.- Amennyire tudom, Scott­nak a hónap közepéig kell vá­laszolnia, hogy elfogadja-e az ajánlatot - beszélt az ameri­kai középjátékosról a tréner. - Seth amúgy a nyáron meg­nősült, így párjával együtt tér­het vissza hozzánk. Számom­ra megnyugtató, hogy Sitku mellett Gáspárt is megszerez­tük, melléjük jöhetnek még a külföldiek és egy magyar ko­saras. www.szon.hu h kmtippek.szon.hu Bemutató. A Scottot tavaly bemu- tató cikkünk letölthető. (DOC, 21 kB) Elmondhatom, nyolc-kilenc já­tékos neve került a noteszem­be, az irányító, a góldobó me­zőnyjátékos és a centerposztra kerestünk kosarast. Bízom benne, hogy közülük egy-két jelölt nálunk folytatja a követ­kező bajnokságban. Egyelőre a Paksról érkezett Sitku Ernő, az Albacomptól elcsábított Gáspár Dávid szá­mít új játékosnak, a nyíregy­háziak közül marad Kollár Zoltán, Boczkó Ádám és Zácói Péter. A tavalyi keretből a ve­zetők Walke Károllyal és Két előmeccs Augusztus 15-én kezdi meg a felkészülést az NYKK, de a juniorok­nak, a nyíregyházi mag­nak és egy cseh próbajá­tékosnak, a tavaly is tesztelt Marek Mar­tinnak már a napokban lesz egy jelenése: július 15-én és 18-án egy Debre­cenben edzőtáborzó arab gárda ellen meccseinek Gombkötő Norbert irá­nyításával. Apa és fia a csoportja élén & Az ukrán Sikula nyerte a slágermeccset, és egyedül állt az élre a Nyírségi Tornán. Nyíregyháza (KM) - A 24. Nyírségi Torna nemzetközi sakkverseny negyedik játék­napjának legnagyobb érdeklő­déssel várt mérkőzését élénk érdeklődés kísérte kedden. A FIDE-csoport két ifjú verseny­zője küzdelméből az ukrán Sikula bizonyult jobbnak, győzött Leviczki ellen, és megőrizte vezető helyét. Az él­lovas eddig valamennyi össze­csapását megnyerte, a nemzet­közi csoportban ő az egyedü­li százszázalékos versenyző (az első tízből hat az ukrán), és a teljes 235 sakkozót szám­láló mezőnyből is csak hár­man mondhatják még ezt el magukról. Érdekességet szolgáltat egy Ai élcsoportok állása orosházi apa-fia pár szerep­lése: az ifjabbik Horváth az A, az idősebbik a B csoportot ve­zeti. És, ha már családok... Mindhárom Bélteczky fiú asz­talhoz ült ezen a vidalon, a nyíregyházi testvértrió három különböző csoportban gyűjtö­geti a pontokat. FIDE-csoport: 1. Vaszilij Sikula (ukrán) 4 pont, 2. Bogdan Borsos (ukrán) 3.5, 3. Bá­lint Vilmos (Hódmezővásárhely) 3.5. ______________ A csoport 1 ifj. Horvath Antal (Orosháza) 3.5, 2 Boros László (Tiszavasvári) 3.5, 3. Nyíri László (Piremon SE) 3.5.__________________________________________ B csoport: 1. Horváth Antal (Orosháza) 4, 2. Borsodi Dániel (Záhony) 4, 3. Alexander Borgyuk (ukrán) 3.5 ____ ___ C csoporté Bíró Zsoit (Záhony) 7, 2. Csicsák Angéla (Örökösföld-Móra) 6, 3. Moravsz- ki Babett (Nyíregyháza) 5.5. www platanautohaz.hu Sikula legyőzte Leviczkit (Fotó: Balázs Attila) Táborban. Vasárnap­tól egy héten át Zala megyében edzőtáborozik női kézilabda-válogatot­tunk. (Fotó: HBN) MAI SPORTMŰSOR Sakk. 24. Nyírségi Torna nemzetközi verseny, 5. játéknap, nyíregyházi Inczédy szakközépiskola, 8.30. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Baktalórántháza VSE-Rakamaz, 17. Teher- és személyszállító egyben. r 6 ülés, 4 m3 raktér, 0 Ft áfa." Nem találja helyét az utasoknak vagy' a rakománynak? Mostantól játszi könnyedséggel szállíthatja őket - együtt! A Volkswagen ismét megépítette önnek a legpraktikusabb haszonjármüvek minta- példányait, a már 5 099 000 Ft + áfától elérhető Transporter Mixto és a különösen gazdag felszereltségű TransVan modelleket. Visszaigényelhető áfa: • a vételárból, • az üzemeltetési- és szervizköltségekből, • és a dízelüzemanyag árából. Transporter Mixto Haifon|árműv«k Platán Autóház 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107. Tel.: 42/501-700 E-mail: platan@platanautohaz.hu 4700 Mátészalka, Jármi u. 67. Tel.: 44/500-707 E-mail: mszalka@platanautohaz.hu •Teherautóként forgalomba helyezhető és az. áfa visszaigényelhető. Részletes információk a márkakereskedésünkben. Bruttó ár 6373 750 Ft. Jelzők helyett számok Készült a Magyar Köztársaság Kormányának megbízásából 2006-tól elkezdődik az adócsökkentés programja. A Pénzügyminisztérium honlapján található Adókalkulátor segítségével kiszámolhatja, Önt hogyan érinti az adóreform. Számoljon velünk! www.pm.gov.hu LÉPÉS HIRDETÉSEK 7 t ■

Next

/
Thumbnails
Contents