Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-13 / 162. szám
2005. július 13., szerda KILÉT KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK • Sérülés nélkül. Hétfő reggeltől kedd reggelig nem történt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset megyénkben. Sérülés nélkül úszta meg az a 23 éves sajószögedi férfi is, aki 11-én délután terepjárójával elsőbbségadás nélkül hajtott be az Ibrány-Nagytanya állomás előtti vasúti átjáróba, és összeütközött a kisvonattal. • A sátor mellől. A tuzséri Tisza-parton, sátra előtt, egy hordóban hagyta éjszakára pénztárcáját, iratait és ruháit egy 18 éves budapesti kempingező. Mikor a lány hétfőn reggel felébredt, értékeinek csak hűlt helyét találta. A lopással okozott kár 30 ezer forint. Vásárlói lopták meg Nyíregyháza (KM) - Figyelmét elterelve loptak meg egy idős nyíregyházi férfit. A sértettet idegenek keresték fel, hogy az udvarán tárolt hulladék vasat megvásárolnák. A férfiak fel is pakolták a fémet kocsijukra, és kifizették a néhány ezer forint vételárat. A sértett többi pénzével együtt az asztalon hagyta a kapott összeget, majd az egyik férfi visszahívta az udvarra. Társa közben eltulajdonította az összesen 120 ezer forintját. A bácsi távozásuk után vette észre, hogy meglopták. Elterelték figyelmét Nyíregyháza (KM) - Mintegy 100 ezer forintot loptak el Nyíregyházán, a Tokaji úti piacon egy férfi autójából. A sértettnek ruhákat kínáltak eladásra, ő kiszállt, hogy megnézze ez árut, és közben emelték el a pénzét. Rendvédelem Nyírbátor (KM) - Idén 3. alkalommal rendezte meg a Nyírbátor Város Közbiztonságáért Közalapítvány nyári rendvédelmi táborát általános iskolások részvételével, ezúttal Nagykárolyból is érkeztek gyerekek. A táborozok megismerhették a megyében működő rendvédelmi szervek ti vékenységét és ismereteket szereztek a bűn- és drog-, tűz- és katasztrófamegelőzés terén is. Rostás Miklós polgárőralelnök Közösen Nyírvasvári (km) Nyírvasváriban 20 magyar és 20 roma megalakította a polgárőr-egyesületet. Alelnökük, Rostás Miklós elmondta, hogy éjszakánként közösen járőröznek, ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben a településen 40 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. A közelmúltban vihar sepert végig a falun. A helyreállításban a polgárőrök is részt vettek. Néhány napja az önkormányzat segítségével egy alig használt gépkocsit vásárolt az egyesület, azzal járnak szolgálatba. Kardos esküvő. A nyírbátori házas- 1 ságkötő teremben fogadott egymásnak őrök hűséget a piricsei Tóth Erika őrmester és ; Kiss János határőr törzsőrmester. (Fotó: Tanyik József) j Jelentkezési határidő: 2005. Július 31 Személyesen vagy levélben: 4485 Nagyhalász Petőfi Tér 1 /Egészalakos fotó,önéletrajz telefonszám/ Nevezési díj nincs. Bővebb infó: 30/2285-473-500.000 Ft készpénz-2 szem.Spanyolországi út >2 szem.Görögországi út -Sok-sok értékes ajándék FÓTAMOGATO KIEMELT TAMOGATO: KEIET«^1 Gyerekeink biztonságáéit ■ A táborban ukrán, román és megyénkbeli általános iskolás gyerekek vesznek részt. N yí regyháza-Sóstógy ógy- fürdő (KM - F. A.) - „Együtt, Egymásért, Gyerekeink Biztonságáért” - a mottója a Nemzetközi Közlekedésbiztonsági Szaktábornak, amit 9. alkalommal rendez meg a megyei Rendőr-főkapitányság és Balesetmegelőzési Bizottság (MBB) Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, a Tókuckóban. Jövőre lengyelek is A már hagyományosnak számító táborban - amely július 21-ig tart - ezúttal is ukrán, román és magyar megyénkbeli általános iskolás gyerekek vesznek részt. A tegnapi ünnepélyes megnyitón jelen volt Kicsik és nagyok a közlekedési szaktáborban (Fotó: Pusztai Sándor) Szilágyi Dénes, a megyei közgyűlés alelnöke, ukrán és román testvérmegyék rendőri vezetői és a közlekedéssel foglalkozó szakemberek. Tamás György Lajos ezredes, az MRFK közbiztonsági igazgatója, az MBB elnöke megnyitójában többek között elmondta: az itt lévő három nemzet gyerekei között vannak a jövő közlekedői, akik játékos formában ismerkednek a közlekedésbiztonság jelenlegi szabályaival. Az itt tanultakat hazájukban hasznosítani fogják, amikor arra sor kerül, hogy valamilyen járművet vezessenek, ami rövid időn belül bekövetkezik. Hozzátette az ezredes, hogy a tábornak országosan is jó híre van, sőt, a következő évben lengyel gyerekekkel bővül a tábor nemzetközi családja. Az elkövetkező tíz napban a helyes közlekedésbiztonsági szabályok megismerése mellett jut idő a gyerekeknek kikapcsolódásra, strandolásra, szórakozásra és kirándulásra is. www.szon.hu A szaktábor részletes programja, eseményei letölthetők. (DOC, 22 kB) Tömegbunyó Kemecsén ■ Késekkel, botokkal, baltákkal estek egymásnak, több Molotov- koktélt is elhajítottak. Kemecse (KM) - Két családból több tucat ember esett egymásnak hétfőn késő éjszaka Kemecsén, a Dankó Pista utcában. A verekedésben nemcsak késeket, botokat, baltát használtak a szemben állók, de több Molotov-koktélt is elhajítottak. A nyíregyházi kapitányság és a környező rendőrőrsök erői, polgárőrök segítségével mintegy húsz fővel vonultak a helyszínre, és fékezték meg a dulakodókat. A mentők négy személyt szállítottak kórházba, egyiküket súlyos, a többieket könnyű sérülésekkel. A rendőrség előállította a hangadókat és a tett- legességben részt vevőket, a helyszínen talált eszközöket lefoglalták. Eddig kilenc személyt hallgattak ki csoportos garázdaság bűntette miatt, de az eljárás során a gyanúsítottak köre tovább bővülhet. Egy 28 éves, erőszakos bűncselekmények miatt többször büntetett helybeli férfit a Kemecsei Rendőrőrs őrizetbe vett. Azt, hogy a tömegverekedés pontosan miért tört ki, egyelőre nem sikerült tisztázni. Tény, hogy a két család tagjai között már korábban is voltak - olykor erőszakos - összetűzések. Időseket csapnak be ■ Sajnos, volt olyan sértett, aki egymás után háromszor is bedőlt a csalásnak. Nyíregyháza (KM) - Országszerte, így a környéken, gátlástalan személyek idős embereket károsítottak meg. A tettesek valamelyik szolgáltatótól túlszámlázás miatt hoztak vissza pénzt, esetleg egy jótékonysági szervezet adományát szeretnék átadni. Többnyire arra hivatkoznak, hogy csak nagyobb címlet van náluk, és visszajárót kérnek. A sértett ekkor előveszi megtakarított pénzét, amit a bűnözők kifigyelnek, majd elterelik az idős személy figyelmét, és ellopják pénzét. Pénzváltás ürügyén is több idős embert csaptak be a közelmúltban. A sértetteket arra kérték, hogy váltsanak fel egy húszezrest, majd a kapott két tízezrest észrevétlenül ezresekre cserélve azt állították, hogy tévedés történt. A figyelmetlen áldozatok ismét nagyobb értékű bankjegyeket adtak - volt olyan, aki egymás után háromszor is bedőlt a csalásnak. Besurranások ■ Besurranó tolvaj járt egy nyíregyházi lakásban vasárnapra virradóra. Nyíregyháza, Jármi, Őr, Tiszavasvári (KM) - Az ismemegyeszerte rétién tettes a nyitott ablakon benyúlva kinyitotta a teraszajtót, és mobiltelefonokat, készpénzt, valamint egy arany fülbevalót zsákmányolt, összesen 57 ezer forint értékben. Hétfőn délelőtt a szúnyoghálót letépve mászott be ismeretlen tettes egy házba Jármiban, és arany ékszereket tulajdonított el. Őr községben két házban járt besurranó tolvaj, és szintén aranyat lopott. A bűncselekményekkel okozott kár felmérése még tart. A szúnyoghálót kivágva jutott be ismeretlen egy tiszavasvári házba, míg a tulajdonos nem tartózkodott otthon, 64 ezer forintot vitt el. Autófeltörések Nyíregyháza (KM) - Több gépkocsit törtek fel a hét végén a megyében. A tolvajok két esetben az utastérben hagyott értékek miatt loptak. 5 LÉPÉS, HOGY AKÁR 40%-KAL *----V-----------------Mézzé meg a telefonszámláját, logy mennyit fizet mostanában. Őrizze meg a hidegvérét, amikor meglátja az összeget. r Tp. rn J Belföldi táv )lsági hívás WScTCk Betárcsázós internet ** _ ÜJ! 4-es számon! TEI.I-2 >i díj felszámításával, másodperc alapon történik. A megtakarítás összehasonlítási alapja a Magyar Telekom Rt. honlapján .ozött. A megtakarítás összehasonlítási alapja a Magyar Telekom Rt. honlapján 2005. július 5-én elérhető Nyiitmternetárak. HIRDETÉSEK