Kelet Magyarország, 2005. július (62. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-13 / 162. szám
2005. július 13., szerda MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Hamisság Varsóban. Tegnap estétől ismét jár Varsóban a metró, amelyet kedd délután a lengyel rendőrség kiürített, miután olyan értesülést kapott, hogy a metróban pokolgépet helyeztek el. A metrót nem sokkal 13 óra után zárták le, és több ezer embert menekítettek ki . • A határon vannak. A nyolc főre fogyatkozott Alkotmánybíróság az idén az első hat hónapban azonos mennyiségű munkát végzett el, mint a tavalyi év első felében. A működőképesség alsó határára jutott testület mennyiségben és remélhetőleg minőségben is ellátta feladatát - tette hozzá Holló András elnök. Öngyilkos merénylet Jeruzsálem (MTI) - Az Iszlám Dzsihád szélsőséges palesztin szervezet egy tagja öngyilkos robbantásos merényletet követett el kedden, közép-európai idő szerint 18 óra előtt nem sokkal, Netanja izraeli kikötőváros egyik bevásárlóközpontjának bejáratánál, és megölt 2 embert, további 40-et pedig megsebesített - jelentették az izraeli hatóságok. Mindkét halálos áldozat izraeli járókelő volt. A merénylet súlyos csapás az öt hónapja érvényben lévő izraeli-palesztin tűzszünetre. Az izraeli katonai rádió szerint a sérültek egy része súlyos állapotban van. Szemtanúk elmondása szerint járókelők megakadályozták ugyan, hogy a merénylő bemenjen a Hasaron plazába, de sikerült felrobbantania a testére erősített robbanószert. Lefejezett holttest London (MTI) - A londoni The Times rendőrségi forrásokra hivatkozva kedden azt írta: a Scotland Yard a buszon talált holttestek közül kettőt különös gonddal vizsgál. A lap értesülése szerint a British Museum közelében a csütörtökön felrobbantott buszon egy lefejezett holttestet találtak, „ami az izraeli tapasztalatok alapján öngyilkos merénylőre utal”. Új helyettes Budapest (MTI) - Hock Zoltán, az MDF budapesti elnöke, a párt elnökségi tagja lett az MDF új elnökhelyettese. Az új elnökhelyettes elmondta: munkájával azt kívánja segíteni, hogy az önállóan induló MDF sikeres legyen a 2006-os választásokon, és „tíz év tetszhalot- ti állapotából felébredve” bejusson a Kupa Mihály (Fotó: MTI); A Centrumról Budapest (MTI) - Csak egyenrangú félként hajlandó együttműködésre a Centrum Párt a választásokat megelőzően és a következő parlamenti ciklusban - közölte Kupa Mihály elnök. „A két naggyal nem tudunk együttműködni és szövetséget kötni" - mondta. „A kétpártrendszer ellen küzdünk" - fűzte hozzá magyarázatképpen. A politikus ugyancsak elvetette a szélsőséges pártokkal való kapcsolatot. „Másokkal lehet, hogy együtt tudunk majd működni, ha megtudjuk, mi a programjuk - mondta Kupa Mihály, hozzátéve: „megvárjuk, hogy az MDF hogy alakul". Elevenen elégettek harminckilenc kongóit Kinshasa (MTI) - Ruandái lázadók elevenen elégettek 39 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén - közölte az ENSZ kongói képviseletének szóvivője. A lázadók szombat este ütöttek rajta egy falun, megtorlásul amiatt, hogy annak lakói együttműködtek az ENSZ békefenntartóival. A támadók kunyhóikba kergették az embereket, rájuk zárták az ajtókat és felgyújtották a viskókat. Az áldozatok túlnyomó többsége nő és gyermek. Lendvai: Molnár László marad ■ Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője nem tartja szükségesnek Molnár visszahívását. Budapest (MTI) - Molnár László 1992-ben követett el gazdasági vétséget, évekig tartó bírósági procedúra után végül KORMÁNYSZÓVIVŐI Nem államtitok A miniszterelnök által semmiféle nemzetbiztonsági érdeket vagy államtitkot sértő információ nem került nyilvánosságra a hét végén bejelentett tesztrepülés kapcsán - közölte a kormányszóvivő. „Gyurcsány Ferenc nyüvános és bárki által hozzáférhető információkról beszélt” - jelentette ki László Boglár annak kapcsán, hogy a kormányfő szombaton elmondta: a kormány próbarepülést végeztetett, amelyen a déli irányból alacsonyan szálló kisrepülőgép Dunaújvárosig jutott, mire a magyar légierő megtalálta. Kiemelte: a Zengő-bizottság vezetője, Láng István professzor által kezdeményezett módon a testület megállapításai december óta nyilvánosak és hozzáférhetőek a Miniszterelnöki Hivatal internetes honlapján. Megjegyezte: február és június között a megtett intézkedések nyomán „nyilvánvaló módon a jelenlegi védelmi képesség nem azonos”. pénzbüntetésre ítélték, tehát nem lett büntetett előéletű. Az 1992-ben történt és a parlamenti választások során keresztül- kasul megvitatott esetet vajon miért éppen most hozza elő a Fidesz - tette fel a kérdést, majd közölte: lehetséges, hogy túl „forró” helyre érkezett el Molnár László és a bizottság, és az is lehetséges, hogy ha most a bizottság elnöke „megijed és leköszön, akkor ezzel nyárra megbénul a bizottság, és valamiért ez a Fidesznek jó”. A szocialista képviselő gazdasági vétségeket követett el, de maga az ítélet is azért lett üyen enyhe, mert „semmiféle anyagi haszna nem lett”. Tiltakozó dél-koreaiak Szöul (MTI) - Dél-koreai tüntető tiltakozik Con- doleezza Rice amerikai külügyminiszter dél-koreai látogatása ellen az Egyesült Államok szöuli nagykövetsége előtt július 12-én. Rice a tervek szerint az északkoreai nukleáris programról folytat majd tárgyalásokat. A felirat szövege: „Rice! Látogass Észak-Ko- reába, ha tárgyalni akarsz!” Nem örülnek neki (Fotó: mti) A kamerák rögzítették London (MTI) - Biztonsági kamerák rögzítették a múlt heti londoni merényletek összes - valószínűleg négy - elkövetőjét, akik közül az egyik nagy valószínűséggel meghalt - közölte kedd este a Scotland Yard. Peter Clarke, a londoni rendőrség terrorellenes ügyosztályának vezetője a sajtó- tájékoztatón azt mondta: a négy merénylő Leedsből utazott csütörtök reggel Londonba, és a King’s Cross metró- és vasútállomáson kerültek rá a biztonsági kamerák által készített felvételekre. Clarke közölte azt is, hogy a Leedsben kedden végrehajtott nagyszabású biztonsági akció során egy személyt őrizetbe vettek és Londonba szállítottak. Izraeli asszony próbálja megakadályozni egy másik telepes, egy miniszter testvérének letartóztatását. Állítólag az izraeli biztonsági erőket felhatalmazzák arra, hogy fegyvert használjanak a tervezett gázai övezeti izraeli kivonulás ellen tiltakozó telepesekre, ha a katonák élete veszélybe kerül. (Fotó; EPA) Három ítélet Molnár ellen Budapest (MTI) - Az elmúlt egy nap alatt kiderült, nem egy, hanem három jogerős ítélet született Molnár László, az úgynevezett Orbán család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szocialista elnöke ellen - közölte Répássy Róbert. A Fidesz frakcióvezető-helyettese felszólítja Molnár Lászlót: tisztázza, hány alkalommal és milyen típusú bűn- cselekményeket követett el a múltban. A politikus úgy fogalmazott: „Molnár László hétfőn arról számolt be (...), hogy csak a számviteli fegyelem megsértése bűncselekménye miatt marasztalták el. Ezt többször meg is erősítette” - tette hozzá. Répássy Róbert elismerte, hogy Molnár László jogi szempontból nem számit büntetett előéletűnek, „de nem is feddhetetlen” - mondta. Hozzátette: „akit már jogerősen elítéltek okirat-hamisításért, vagy gazdasági bűncselekményekért, az ne akarja bizottsági elnökként elbírálni, hogy egy okirat valódi, vagy sem, hogy valaki elkövetett-e gazdasági bűncselekményt, vagy sem”. Kihozták X-re? ■ A miniszterelnök szerint döntetlen lett az eredménye a Gyur- csány-Orbán vitának. Budapest (MTI) - Gyurcsány Ferenc erről a Kossuth rádióban kedd reggel sugárzott interjúban beszélt. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc ismét szerepzavarban van, mert nem a vita résztvevőinek kell eredményt hirdetni. Teljesült tervek Gyurcsány Ferenc elmondta: teljesült a számára legfontosabb cél, amiért a vitát kezdeményezte. Mint mondta, korábban az ország teljesítményére vonatkozóan „indokolatlanul egyoldalú, helyenként bántó megjegyzések hangoztak el”, és örömmel látta, hogy a Fidesz elnöke ezeket a vitában nem ismételte meg, „sőt, azt mondta, egyetért azzal, hogy ez az ország megy előre és teljesítőképes”. Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője azt mondta, luxuskörülmények közül, ahonnan nagy jólét és kirobbanóan sikeres magyar gazdaság látszik, a vesztett vita is döntetlennek tűnik. Nem véletlen Kiemelte: nem véletlen, hogy az MSZP már öt napja magyarázkodik a vita miatt. A választók elfordultak tőle, elégedetlenek a kormány teljesítményével, annak ellenére, hogy „milliárdokat költ a kormány óriásplakátokra, újsághirdetésekre, reklámra” - jegyezte meg. Ä Fidesz reméli, hogy a miniszterelnök is belátja: „a show-műsorok, kampányviták helyett végre kormányoznia kellene, hogy a választási vitában hitelesebb lehessen”. Kibővítenék a tanácsot Négy tagállam - Németország, Japán, India és Brazília - is azt javasolta, hogy bővítsék ki az ENSZ Biztonsági Tanácsát. Az előterjesztés benyújtói mind állandó helyre pályáznak, mig a jelenlegi állandó tagok vitatják a 10 tagú bővítés szükségességét, mivel szerintük ez nem eredményezne nagyobb erőt. Biztonsági Tanács: Az ENSZ legfőbb döntéshozó szerve, öt állandó és tíz nem állandó tagból áll, akiket két- ^ évenként a közgyűlés választ meg. Minden tagnak egy szavazata Állandó tagok: USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, Oroszország Jelenlegi nem állandó tagok: Algéria, Argentína, Benin, Brazília, Dánia, Ik.' Görögország, Japán. Füiőp- rv szigetek, ló Románia, Tanzánia Hat új állandó | helyet szeretnének, melyből négy természetesen ' . w i az övék, mig ffc#, kettőt afrikai országnak szánnának. További négy nem állandó új hely is lenne. Az Afrikai Unió tagállamai 11 új helyet szeretnének, közülük hat Wjjjjm lenne állandó és öt nem állandó Hajlandók engedményre, tíz új, nem állandó, de azonnal újraválasztható hellyel. A négy állam által javasolt bővítés támogatói, akik új helyeket szeretnének: Japán, Lettország, Lengyelország, Svédország, Finnország, Izland, Litvánia, % Tuvalu, Bhutan és Jordánia Ez utóbbi lenne az első arab állam a testületben ; Ezen bővítés ellenzői; Algéria, Pakisztán, Kína, Argentína, Kolumbia és San | Marino. Kulcsfontosságú Mauritius, aki az Afrikai Unió álláspontját képviseli, % A 191 tagú közgyűlés kétharmados - 128 tag - többsége kell a módosításhoz. Kill Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 A ^ÁVLTESZ