Kelet Magyarország, 2005. június (62. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-30 / 151. szám

2005. június 30., csütörtök KELET gfiuiii TOP 100 /11 TOP 100 VENDÉGKOMMENTÁR Lendületbe jöttünk Gazda László _____________________ kelet@kelet.s20n.hu Örömmel érzékelem, hogy mozgásba jött megyénk gazdasága. Két kulcsfolyamat van, melyeknek párhuzamosan kell dinamizálnia (ennek első jelei már mutatkoznak is): a felzárkóztatás és a versenyképesség. A mezőgazdaságban el kell érni az integrálódás és a szövetkezés, a kistermelők bevonásának minél maga­sabb szintjét. Ezek nélkül elképzelhetetlen az eredményes zöldség-gyümölcster­mesztés, feldolgozás és kereskedelem. Megyénk jövője azon múlik, hogy a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége és piacra jutása - mind az EU felé, mind pedig keletre - miként éri el a tervezettet. Nagy lehetőségeket látok a környezetalapú gazdálkodásban és a biogazdálkodás minden válfajában. A baromfifeldolgozás fellendülése, sikere jól illusztrálja, hogy a termékpálya végigkísérése foglalkoztatási haszonnal is kecsegtet. Nagyon hiszek az ipari parkokban. Arra biztatom őket, hogy ne csak az óriásokat, hanem a kisebbeket is fogadják be és segítsék. A nagyoknak, a multiknak komoly és megbízható beszállítóivá válhatunk. Ami az ipari ágazatot illeti: meg­győződésem, hogy nemcsak a magas és a közepes technológia nyerhet teret. Hason­lóképpen meg kell becsülnünk a nagy élőmunka-igényű értékteremtést is. Derűlátásra ad okot, hogy a megyei telep­helyű vállalkozások ipari termelési volu­mene az előző évek stagnálásához képest ismét növekedett. A négy főnél többet foglalkoztató vállalkozások 2004 első hat hónapjában 207,4 milliárd forint nagyságú bruttó ipari termelési értéket állítottak elő, összehasonlító áron 3,7 százalékkal többet, mint 2003 ugyanezen időszakában. Nagyon bízom abban, hogy a mind élénkebb útfejlesztések ösztönzőleg hatnak abba az irányba, hogy a térség logisztikai centruma legyünk. Az elmúlt néhány évben tényszerűen és ellenőrizhetően meg­sokszorozódott az a pénzmennyiség az előző időszakokhoz képest, mely a megyét gazdagítja. És ez köszönhető nemcsak az egyre eredményesebb pályázatoknak, hanem az itt élők vállalkozó kedvének, és az emberek szorgalmának, tehetségének. A LEGNAGYOBB JÖVE0ELMET VALLÓK Fontos pillér, A jól képzett munkaerőre igényt tart a megye fejlődő ipara. A legnagyobbak sikerreceptjei ■ A szakterületek különbözőek, ám az eredmények háttere hasonló. Rugalmasság, hatékonyság, a partnerek tisztelete, korrekt üzleti kapcsolat, megbízható együttműködés, de min­denekelőtt önfeláldozó, ke­mény munka. Ezek a leggyak­rabban elhangzott, több vá­laszból is visszacsengő érvek és gondolatok, amikor a Ke- let-Magyarország TOP 100 mellékletében szereplő vállal­kozások közül az éllovas tíz cég vezetőjét arról kérdeztük: „Mi a siker titka?” A számvetés, az eredmények értékelésének ünnepi pillana­tai sem feledtetik azt az ismert tényt, hogy a sikert sehol sem adják ingyen. A szakmai isme­retek elsajátítása, az elméleti tudásanyag gyakorlatban ed­zett évtizedei, az újdonságok folyamatos befogadása, a sza­kadatlan tanulás, információ- gyűjtés, a munkafolyamatok elemzése, azok eredményeinek beépítése a döntéshozatali me­chanizmusokba - nos, ezek tükröződnek a tiszteletre mél­tó teljesítményekben. 1. SIMON GYÖRGY SZABOLCS GABONA HOLDING 2. BIGE LÁSZLÓ BIGE HOLDING RT. 3. SEREGI BARNABÁS INTERSPAN KFT. 4. PALÓCZ MIHÁLYNÉ 5. POROSZKA OTTÓ TAURUS CARB0NPACK KFT. MARSO KFT. Sor- Tevékenységi Bevallott szám kör jövedelem 1. Növénytermelési szolgáltatás 53.540 2. Közjegyzői szolgáltatás 39.337 3. Drogériakereskedés 31.711 4. Közúti teherszállítás 25.492 5. Géplakatos 24.313 6. Eavéb teherszállítás 13.740 7. Kézi földmunkavégzés 13.038 8. Orvosi műszer, gyógyászati segédeszköz ayártása 12.757 9. Gyógyászati termékek kiskereskedelme 12.736 10. Speciális kőművesmunkák 12.487 11. Sportszergyártás 11.535 12. Kőműves 10.714 13. Gyógyszer-kiskereskedelem 10.663 14. Fémeszterqálás^ 10.166 15. Fogorvosi ellátás 10.042 16. Melléktermék- és hulladékayűités 9.400 17. Önálló bírósági végrehajtás 9.192 18. Tüzelőanyag- és építőanyag­kereskedés 8.757 19. Közvetítési és ügynöki szolgáltatás 7.277 20. Baromfitenyésztés 6.541 A megyei ipari export volumenindexe Előző év= 100,0% 130 Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: KSH Partnereinkkel ki­számítható, megbíz­ható együttmű­ködésre törekszünk. A továbbiakban is meghatározó szere­pet kívánunk vállal­ni a térség gabona­kereskedelmi, őrlési, takarmányipari te­vékenységében. 6. JÓKAY LÁSZLÓ PHOENIX LÉGRÚGÓ TECHNOLÓGIA KFT. A legfontosabb, hogy valamennyi munka­társ tisztában legyen a vevői elvárások­kal, s azzal is, hogy mit jelent a cég egé­sze és az egyén jövőjére nézve, ha annak megfelel, s mivel jár, ha nem. Kell hozzá napi 16 óra munka, s az a ritka képesség, hogy amikor már nagyon kevés hi­ányzik a végcélhoz, akkor még ugyan­annyi energiát le­gyen képes mozgó­sítani, mint ameny- nyit addig. 7. SZŰCS GYULÁNÉ CARL ZEISS HUNGÁRIA OPTIKAI KFT. Rugalmasan és gyor­san kell reagálni a piac s persze a gaz­dasági környezet változásaira. Mi a Carl Zeiss nagyszerű hagyományait, érté­keit őrizve elszántan törekszünk ennek el­érésére. A gazdasági ver­seny megköveteli, hogy a piacon el­várt minőségű ter­mékkínálat bővü­lése a hatékonysági mutatók javulásával párosuljon. A mi felfogásunk szerint ez az eredményes­ség alapja. 8. PEKÓ LÁSZLÓ nyírzem coop kft. A kereskedelemben lényeges kérdés a növekedés, melyhez a jó döntéseket szakmailag maga­biztos vezetői kol­lektíva képes meg­hozni. Együttműkö­dés és bizalom, ami nélkül nem sikerül­het semmi sem. Hogy végül is mi volna a siker titka? Nos ez az a féltve őrzött titok, ame­lyet az egész csapat egy emberként őriz, és amely húsz éve segíti piaci pozíci­ónk erősítését, for­galmunk növekedé­9. HANS BERGER LINDAB BUTLER KFT. A siker titka nagy­részt és elsősorban annak köszönhető, hogy mindennapi munkánkban elhi­vatottak vagyunk és mindvégig elkötele­zettek maradunk a saját magunk szá­mára kitűzött cé­lok iránt. A jobb helyezés mindig sokkal több munkával, gonddal, áldozattal jár. Az élet más területével szemben az a kü­lönbség, hogy ebben nincs választási lehetőség, nincs kö­zépút, csak a leg­jobb lehet a cél. 10. KRÁMER ZOLTÁN NYÍRSÉG HASS0 KFT. Napjaink piaci ver­senyében a minőség a megbízhatóság és a korrekt üzleti kapcsolat a leg­erősebb pillér, páro­sulva gyors reagá­lással és a partne­rek megbecsülésé­vel. A vevő tisztele­tén dől el minden.

Next

/
Thumbnails
Contents