Kelet Magyarország, 2005. június (62. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-28 / 149. szám
2005. június 28., kedd KELET M*ar*noR*ZAo KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK • Besurranó. A nyitott ablakon mászott be ismeretlen tolvaj szombat reggelre egy nyíregyházi családi házba. A tettes egy 30 000 forint értékű CD-lejátszót zsákmányolt. • Nyitott ajtón. Besurranó tolvaj járt egy anarcsi házban szombat este. Az ismeretlen a nyitva hagyott fürdőszobaablakon mászott be és a lakásban talált közel 400 000 forintot vitte el. • Vászontáskákat. Két vászontáskát lopott el ismeretlen tettes egy nyitva hagyott nyíregyházi családi házból vasárnap reggelre. A besurranó, míg a háziak aludtak telefont, pénzt, ékszereket zsákmányolt összesen 140 000 forint kárt okozva. Kilencedik alkalommal rendezték meg a Nyomkereső tábort Nyíregyházán, ahol a megnyitó után közlekedési versenyben mérte össze tudását a tiszántúli településekről érkezett nyolc csapatának csaknem 100 résztvevője. Miniszteri elismerések Budapest, Nyírbátor (KM) - A határőrség napja központi ünnepségén az országos parancsnok nyírbátori rendészeti igazgató-helyettessé nevezte ki Molnár László alezredest, a belügyminiszter pedig nyugállományú határőr őrnaggyá léptette elő Tóth Mihályt és Rusin Mihályt. A Belügyminisztérium rendezvényén Szent László-érdemjelet vehetett át Tari István határőr százados. A belügyminiszter határőrségi főtanácsossá nevezte ki Szabó János ezredest, határőrségi tanácsos címet adományozott Tanyik József alezredesnek, soron kívül alezredessé léptette elő Csernyi Sándort, dicséretben és jutalomban részesítette Farkas Zsolt századost, Bíró Bertalan törzsőrmestert, Karócz- kai József törzsőrmestert, tárgyjutalmat kapott Makay Csaba alezredes. A tíz kicsi kutya Kiskutyák a reklámtáskában Nyírlövő (KM) - Az Állatbarát Alapítványhoz vasárnap érkezett a bejelentés, hogy Nyírlövőnél az erdőben egy szatyorban tíz 2-3 napos kiskutyát találtak. Két munkatárs a helyszínre sietett, a kiskutyákat még életben találták. Szerencsére az állatotthonban van olyan anyakutya, amely dajkakutyaként felnevelheti a kicsiket - mondta el Inántsy Pap Sándor titkár, majd hozzátette, az álatkínzást már Magyarországon is börtönbüntetéssel fenyegeti a törvény. Figyelmetlenségből sérülés Vasárnap este Sóstóhegyen ütközött össze két autó. A rendelkezésre álló adatok szerint egy kistehergépkocsi vezetője a Szellő utcán a Fácán utca irányába tartva, figyelmen kívül hagyva a STOP táblát, kihajtott az Úttörő utcán a neki jobbról érkező Ford típusú személyautónak, amit egy villanyoszlopnak lökött. A balesetben egy 65 éves nő súlyos, ketten könnyű sérülést szenvedtek. A sérülteket a tűzoltók szabadították ki a roncsokból. www.szon.hu (Fotó: Pusztai Sándor) Emberölés volt? Ópályi (KM) - Hétfő délután rokonai saját kertjében holtan találtak egy 59 éves asszonyt, akit a vizsgálat szerint megöltek. A rendőrségi vizsgálatba bevont orvosszakértő nem zárta ki az idegenkezűséget. A nyomozás elsődleges adatai szerint a nő bűncselekmény áldozata lehet. Jelenleg az adatgyűjtés folyik, megpróbálják az elhalt utolsó napjának felderítését. Arról, hogy esetleg értékek tűntek-e el, egyelőre nincs hiteles információ. Az ablakon át ■ Eddig 24 esetben volt hosszabb-rövidebb ideig börtönben, idén áprilisban szabadult. Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 29 éves nyíregyházi fiatalembert. A gyanú szerint a férfi vasárnap délután Nyíregyházán bement egy nyitva hagyott lakásba és onnan ellopott két pénztárcát, telefont és személyes iratokat. Fél óra múlva egy másik házba surrant be, de a háziak észrevették és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották. A rendőrök kórházba szállították az őrizetben lévő férfit, mivel lábát fájlalta. A vizsgálatra várva kérte a járőrt, hogy kísérje a mellékhelyiségbe, aki ennek a kérésének eleget tett, és az ajtó előtt várakozott. Néhány perc múlva észlelte a rendőr, hogy a gyanúsított a földszinti mellékhelyiség ablakán ismeretlen helyre távozott. A rendőrség fogolyszökés miatt nagy erőkkel keresi az őrizetest. Személy leírása: Kb. 170 cm magas, átlagos testalkatú, kopaszra nyírt férfi. Eltűnésekor Rácz Attila ismert ruházata: világosbarna színű térd alatt érő nadrág, vajszínű póló, világos színű baseballsapka, fűző nélküli sportcipő, jobb lábára erősen sántít. Fehér galléros bűnözés: lopás zsebelés nélkül ■ A lopás legkifinomultabb módszere, úgy pénzhez jutni, hogy nem nyúlnak a zsebbe. Nyíregyháza (KM) - A bankkártyákkal való visszaélést vagy a kártyatulajdonos követi el, vagy egy másik személy illegális űton jut a bankkártya adataihoz (lopás, postai kézbesítés útján). Az előbbi eset ritkább, s nehezen bizonyíthatóak. Ilyen esetben maga a tulajdonos vagy az általa megbízott személy kezdeményez olyan tranzakciót, amit később a kibocsátó pénzintézet felé nem ismer el. Gyakoribb, hogy valakinek legális művelet közben lemásolják a kártyája adatait, Trükkös keleti csalók Csaknem kivédhetetlen trükköt alkalmaztak egyik keleti szomszédunknál, ahol a valódihoz megtévesztésig hasonló, de hamis bankjegykiadó automatát szereltek fel, külföldiek által gyakrabban látogatott helyeken. A betett kártyát, miután leolvasták az adatokat, visszaadták: az automata meghibásodott felirattal. Mire a szállodába ért a vendég, már elkészült a klón kártya, és kifosztották a külföldit. Ötletben a mi tolvajaink is felveszik a versenyt „kollégáikkal“ nemrég a bank alkalmazottjaként telefonon azzal a mesével kérték el a tulajdonostól ellopott kártya PIN kódját, hogy elnyelte az automata, és ez szükséges a tranzakció letiltásához. A sértett helyes válasza százezer forintba kerülő hiba volt. A kártya adatait ne adja meg soha senkinek majd ezek ismeretében leemelik a számláról az összeget. Az ilyen bűncselekmények elkövetése szervezett csoportokban történik. Megkönnyíti a tolvajok dolgát az a tény, hogy ma már az összes, bankkártyahamisításhoz eszközök hazánkban és külföldön is beszerezhetők. Az elkövetőek legújabb módszerének a lényege, hogy egy pénzintézet készpénzfelvevő automatájára egy kézi adatrögzítőt helyeznek fel. Mikor az ügyfél a kézpénzfelvételkor a kártya PIN kódját is beüti, az eszköz rögzíti a kártyaadatokat, s a hozzá tartozó kódot is. E kettő ismeretében már tranzakciót is tudnak kezdeményezni. Hasznos ismeretek. Nagykállóban lassan zárásához érkezik a Katasztrófavédelmi tábor, ahol sok hasznos tudnivaló közt azt is megtanulták a fiatalok, hogyan kell ellátni a baleset Sérültjét. (Fotó: Móré Sándor) Elfogták a zsarolókat, meglett a zsákmány Halálos áramütés Tiszadob (KM) - Halálos áramütést szenvedett munkavégzés közben egy férfi péntek délelőtt Ti- szadobon. A vizsgálat adatai szerint a 45 éves tiszadobi férfi egy öntözőtelep medencéjét tisztította, amikor áramütést szenvedett és a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit munkavédelmi szakértők bevonásával államigazgatási eljárás keretében a Tiszavasvá- ri Rendőrkapitányság vizsgálja. ■ A két tizenéves rablót a rendőrök rendkívül rövid időn belül elfogták. Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi rendőrkapitányság zsarolás miatt folytat eljárást egy 15 és egy 16 éves Fejbekapálta Ramocsaháza (KM) - A Szabolcs Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt folytat eljárást egy 16 éves ramocsaházi fiú ellen. A megalapozott gyanú szerint a nyíregyházi fiatal ellen. A megalapozott gyanú szerint a két fiú szombat este Nyíregyházán közrefogott egy velük egykorú testvérpárt, akiktől pénzt követeltek. Mivel nem kaptak, ezért az egyik gyanúsított kiszakította a fiú nyakából aranyláncát, majd amikor a sértett fiatal testvérét fiatal péntek délután szóváltásba került testvérével, akit egy kapával többször fejen ütött. Az elsődleges orvosi vizsgálat szerint a 22 éves fiatalember életveszélyes koponyasérülést szenvedett. azt vissza akarta kérni, tovább fenyegették őket és elmenekültek. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a járőrök nem messze a helyszíntől elfogták és előállították a gyanúsítottakat, ráadásul az elrabolt érték is visszakerülhetett gazdájához. Piaci zsebes Nyíregyháza (KM) - Szombaton a nyíregyházi piacon ellopták egy debreceni nő táskájából pénztárcáját. A kár 25 000 forint és az iratok.