Kelet Magyarország, 2005. június (62. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-10 / 134. szám

2005. június 10., péntek MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Az USA Japánt támogatja Németország­gal szemben, hogy az ENSZ Biztonsági Taná­csának állandó tagja legyen. Ezt Condoleez- za Rice amerikai külügyminiszter közölte né­met kollégájával. Joschka Fischer washingto­ni sajtótájékoztatóján elmondta: nincs kifo­gásuk a japánok ellen. • Szünet a parlamentben. Az Országgyű­lés június közepétől július 4-éig rendkívüli nyári ülésszakot tart, hogy elvégezze a Száz lépés programjából adódó jogalkotási feladatokat. Párbeszéd a vidékért Budapest (ÉKN) - Glatz Ferenc akadé­mikus a parlamentben kezdeményezte, hogy a „Párbeszéd a vidékért” mozgalom jegyé­ben a civil társadalom - kutatók, civil szer­vezeti tisztségviselők, vállalkozók - vitas­sák meg a vidékpolitika főbb kérdéseit. Hat munkacsoportban indult meg az egyeztetés: az intézményrendszer és a finanszírozás, a vidéki foglalkoztatás és munkahelyterem­tés, a táj- és környezetgazdálkodás, a vidé­ki társadalom, a helyi önszerveződések, va­lamint az infrastruktúra területeinek javí­tásáért. A mozgalom albizottságai egy-egy dokumentumban foglalták össze munkájuk eddigi tapasztalatait. Magyarjaink védelmében Budapest (MTI) - A magyar kormány hatá­rozott, gyors lépéseket vár el a német hatósá­goktól a magyar munka- vállalókkal és cégekkel szembeni németországi eljárások miatt. A Kül­ügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy az ügyben Somogyi Ferenc jegyzéket adott át Né­metország budapesti nagykövetének. Készen az első könyvek Budapest (MTI) - El­készültek az alkalmi munkavállalói igazolvá­nyok, vagyis a kék könyvek mintapéldá­nyai. Ha az Országgyű­lés elfogadja a Száz lépés program munkaügyi lé­péseit, e mintapéldá­nyok alapján gyártják majd le a kék könyve­ket. Az alkalmi munka- vállalók a kék könyvbe ragaszthatják be az úgy­nevezett közteherjegye­ket, amelyekkel a napi munkát igazolja majd a foglalkoztató. Duray Miklós (Fotó: Archív) Duray, Trianon Pozsony (MTI) - Fel­jelentette Duray Mik­lóst, a szlovákiai Ma­gyar Koalíció Pártja alelnökét, parlamenti képviselőt a szélsősé­ges, nacionalista Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Jan Slota. A vád: Duray irredenta nézeteivel megsérti a szlovák törvényeket. Duray határrevízióra szólított fel a trianoni szerződés aláírása 85. évfordulója alkal­mából tartott ünnep­ségeken. Ezt államel­lenes lépésnek, a Szlovák Köztársaság szuverenitását két­ségbe vonó megnyil­vánulásnak tartja a nemzeti párt - indo­kolta a feljelentést. Mádl Ferenc köztársasági elnök (jobb­ra) fogadja Szelapan Rama Nathant, a Szin­gapúri Köztársaság elnökét a Sándor-palo­tában. Jobbra Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége, balra a szingapúri köztár­sasági elnök felesége. (Fotó: mti) Felpörög a Fidesz-gépezet ■ Mélyülnek a törésvo­nalak a baloldalon, eközben új szövetségi rendszert épít a Fidesz. Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Miközben mélypontra jutott a Fidesz és egykori koalíciós partnere, az MDF kapcsolata, a nagyobbik ellenzéki párt együttműködési megállapo­dást írt alá tegnap a Nemzeti Fórummal. Minden jel arra utal, hogy a Fidesz - kihasználva az el­nökválasztási sikert - meg­próbál nagyobb lendületet gyűjteni. Az új megállapodás mellett erre utal az is, hogy szombaton együtt tartják a Fi- desz-kongresszust a polgári körök értekezletével. A Budapesti Nemzetközi Vásár területén tartandó kongresszuson egyfajta „nyílt napot” tartanak. Ott lesz a Fi­desz számos tagozata mellett több, a jobboldalhoz köthető civil szervezet, valamint a Nemzeti Konzultációs Köz­pont is. A szombati Fidesz-kong- resszuson mintegy 1800 kül­dött vesz majd részt, közel ezer szervezet delegálásában. A testületi beszámolók meg­hallgatása és a tisztújítás mel­lett döntenek majd az alapsza­bály módosításáról, amelynek eredményeképpen Pokorni Zoltán és Schmitt Pál mellett további két alelnöke lehet a pártnak. Hende Csaba, a pol­gári körök koordinátora el­mondta: a Fidesz elnöksége döntött úgy, hogy a polgári körök éves munkaértekezletét meghívja a kongresszus hely­színére. Szakadás Eközben a szocialista párt az államfő-választási fiaskó után gyakorlatilag két tábor­ra szakadt. Az egyik a Szili Katalint elutasító szabad de­mokratákat okolja a kialakult helyzetért, a másik a köztár- saságielnök-jelölt legfőbb tá­mogatóit - Suchmann Tamást és Toller Lászlót - hibáztatja, mert „fejjel vitték a falnak” a pártot azzal, hogy elhitették: a parlamenti erőviszonyok el­lenére megválasztható a ház­elnök. Információink szerint a szombatra tervezett MSZP- kongresszuson politikai nyi­latkozatot fogadnak el, mely­ben bírálják majd a koalíciós partnert. Jjiin htt| hbntippek.szon.hu A Fidesz új szövetségesének céljai letölthetők a Hajdú Online por­táljáról (DOC, 15 KB). Gyurcsány: fiaskó, de... Debrecen (MTI) - A minisz­terelnök fiaskónak nevezte az államfőválasztás eredményét a közszolgálati rádióban a csü­törtökön reggel sugárzott inter­júban. Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy most már a jö­vő évi választásokra kell meg­tenni az előkészületeket. Sze­rinte az ország szempontjából megnyugvás, hogy igazi de­mokrata az új köztársasági el­nök, aki képes lesz a nemzet egységének kifejezésére. Ami pedig a választás körül történt, az méltatlan, tanulságokkal van teli - tette hozzá. Szerinte az államfőválasztást követően a kormányzó pártok le fogják vonni a tanulságot. George W. Bush amerikai elnökre emlékeztető álarcokat viselő tiltakozók táblákkal a kezűimen tüntetnek a NATO brüsszeli székháza előtt június 9-én, miután megkezdődött az észak-atlanti szervezet védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása. (Fotó: mti) A V4 az EU-ban Kazimierz Dolny, Len­gyelország (MTI) - A közel­gő EU-csúcsra való felkészü­lés jegyében a Visegrádi Cso­port tagállamainak kormány­fői közös álláspontot próbál­nak kialakítani pénteken len­gyelországi találkozójukon az európai alkotmány ratifikálá­sának és az Európai Unió bő­vítésének kérdéseiben. Gyur­csány Ferenc magyar, Marek Belka lengyel, Jirí Paroubek cseh és Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő várhatólag közös nyilatkozatot fogad el a Varsótól 120 kilométernyire fekvő, Visztula-parti Kaz­imierz Dolnyban arról a hely­zetről, amely az európai alkot­mány franciaországi és hol­landiai népszavazási elutasí­tása nyomán alakult ki az Európai Unióban - közölte, csütörtökön a találkozót ren­dező Lengyelország külügymi­nisztériuma. Hozzátette: a vi­segrádi országok néhány nap­pal az Európai Tanács június 16-17-i ülése előtt világos je­lét kívánják adni annak, hogy közös érdekeik vannak az Európai Unióban. LAPSZEMLE Atomtitkokat i Jeruzsálem (MTI) - A dimonai nukleáris központ­ban zajló nehézvízgyártás tit­kait is ellophatták annak a nagyszabású ipari kémkedési ügynek keretében, amely az elmúlt napokban rázta meg az izraeli gazdaságot - írta csü­törtöki számában a Jédiót Ahronót című izraeli napilap. A lap úgy tudja, hogy a nehéz­víz előállítására és elválasztá­sára vonatkozó titkos progra­PARLAMENT Varga: lejtőn a gazdaságunk A magyar gazdaság lej­tőre került - mondta csü­törtöki budapesti sajtótá­jékoztatóján Varga Mi­hály, a Fidesz gazdasági kabinetének vezetője. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz az elmúlt három évben sokszor figyelmez­tette a kormányt azokra a problémákra, amelyek a magyar gazdaságban és a magyar gazdaságpoliti­kában felmerültek, e fi­gyelmeztetések azonban - tette hozzá - „süket fü­lekre találtak”. Szerinte a külföldi elemzők véle­ménye elérte azt a kriti­kus tömeget, amit már a magyar kormánynak is komolyan kell vennie. Megemlítette az Európai Bizottság februári jelen­tését, amelyben leírják, hogy az euró bevezetésé­re a 2010-es időpont nem reális. lophattak mókát a Gal-Al ásványvízipa­ri cég informatikai rendszeré­ből lopták el egy konkurens vállalat megbízásából. A ne­hézvíz elválasztásának tech­nológiája lehetővé teszi a hid­rogénbomba gyártását. Izrael soha nem ismerte el, hogy rendelkezik nukleáris arze­nállal, de külföldi szakértők állítása szerint 200 nukleáris töltet van a zsidó állam bir­tokában. EU-vezetők Irak fővárosában Bagdad (MTI) - Váratlanul Bagdadba érkezett Jack Straw brit külügyminiszter és több európai uniós vezető csütör­tökön, hogy a június 22-ére tervezett brüsszeli Irak-konfe- rencia terveiről tárgyaljon. Mint Dzsalal Talabani iraki el­nök kabinetjének illetékese közölte, az uniós vezetők és az iraki államfő 45 perces talál­kozóján az Egyesült Államok által is támogatott konferencia előkészületeiről esett szó. A ta­nácskozás napirendjén a ter­vek szerint mindenékelőtt Irak háború utáni újjáépítése és fej­lesztése szerepel, s arra több mint nyolcvan ország, illetve nemzetközi szervezet küldi el képviselőjét. A Bagdadban tar­tózkodó EU-küldöttség tagja - Straw mellett - Javier Solana kül- és biztonságpolitikai fő­biztos, Bettina Ferrero-Wald- ner, a külkapcsolatok biztosa, továbbá Jean Asselborn lu­xemburgi külügyminiszter, az EU soros elnökségét ellátó or­szág képviseletében. Több segítségre lenne szüksége Afrikának Tony Blair, Anglia miniszterelnöke azt tervezi, hogy megpróbálja elérni a világ gazdagabb államainak vezetőinél, hogy az eddigi 50 milliárd dollár helyett annak a dupláját adják segélyként az afrikai országoknak, ahol a nyomorúság és a szegénység egyre nagyobb méreteket ölt. Algéria .Dél-Afrika C 7,1 Szegénység Afrikában (2002) Marokkó <2% Szenegál, 26,3 Tunézia <2% A napi egy dollárnál keveseb­ből élők százalékos aránya Több mint 50% H 25-50% ■ 10-25% n Egyiptom^ 0-10% | Nincs adat ZU] Sierra Leone 57.0 Ghána 36.0 Cameron 17.1 _ Burkina Faso 44,9 Elefánt­csontpart 15,5 _ Gambia 59.3 SI a day at 1985 prices adjusted for power parity Botsvana 23,5 Ruanda 35,7| Burundi ft® Kenya 23,0 58,4 ©Tanzánia 19,9-S Malawi 41,7 Mozambik 37.9 Madagaszkár 49,1 Zimbabwe 36,0 Lesotho 36,4 C GRAPHIC NCWS KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (ZSQlt.Ygrgg@keleLagn.ihu) Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 ^ATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents