Kelet-Magyarország, 2005. május (62. évfolyam, 101-123. szám)
2005-05-19 / 115. szám
2005. május 19., csütörtök KELET ittrtKonstio SPORT /15 Opel Sm Opel. Jó - jobb autók. szalonautók Ekkora ??? Ennyiért ??? kedvezménnyel! ■ Csütörtökön már megkezdik a mérlegelést a kick-box Világkupa résztvevői. Nyíregyháza (KM) - Péntektől vasárnapig a kick-box- olók bérelték ki a nyíregyházi Bem-iskola tornacsarnokát, hiszen itt rendezik a WAKA OP Világ-kupa küzdelmeit. Húsz ország félezer versenyzője lép majd küzdőtérre, illetve szorítóba, attól függően hogy light-contact, full-contact, vagy low-kick szabályok szerint mérkőzik. Pénteken reggel kilenckor kezdődik a küzdelem a gyermek serdülő és ifis semi-con- tact küzdelmeivel, amelynek már a döntőit is megrendezik. Négy páston küzdenek majd a fiatalok, a szorítóban pedig a full-contact selejtezőket láthatják majd az érdeklődők. Szombaton a felnőttek is bekacsolódnak, a semi-contact és a light-contact küzdelmekkel. Ezek döntői jelentik majd az előmérkőzést Takács Rita WPKA profi címmérkőzése előtt. Károly István tanítványa a román Hina Ivanova Bonévá ellen lép szorítóba az 50,5 kilós világbajnoki övért. Szerdán Nyíregyházára látogatott Patakfalvi Miklós, a veretes tekvandomúlttal bíró sportoló, aki az egyik ismert sportszergyártó cég kesztyűit ajándékozta Takács Ritának. Remélhetőleg ezzel a felszereléssel megtanítja majd kesztyűbe dudálni az ellenfelets. www.szon.hu Bunyózott. Tudósítás Takács Rita legutóbbi felkészülési mérkőzéséről, letölthető. (PDF, 207 kB) Modell Corsa Essentia 1.2 Corsa Enjoy 1.0 Corsa Cosmo 1.2 kedvezmény 395 700 Ft* 580 550 Ft* 612 435 Ft* MfcRIVA 1 ■ 1. ■ 1 ........... Modell kedvezmény Meriva Essentia 1.4 535 500 Ft* Modell Astra Classic 1.4 kedvezmény 486 150 Ft* SkodaOctavia Tour május 27.-ig mindössze 3.099.000- Ft-érti Patakfalvi felhúzta Rita kezére a kesztyűt (Fotó: Racskó Tibor) Takács Rita új kesztyűben Az Ön Opel-partnere: Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: 42/597-666, Fax: 42/597-667 E-mail: csoszkft@opelcsosz.hu Opel Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Tel.: 42/59-89-59 E-mail: info@autokosbor.hu További érmek Nyíregyháza (KM) - Beszámoltunk már a Bige Holding Kupa nyíregyházi tenisztorna kiemelkedő eredményeiről, amely az NYVTC részéről még kiegészítésre szorul: a 14 éves fiúk viadalát Jakucska István nyerte Csonka Gábor előtt, az ugyancsak nyíregyházi Fazekas Dániel a harmadik lett. A 10 éves fiúknál az NYVTC-sek közül Jakucska Péter a második, Kovács Imre pedig a harmadik lett, a 12 éves lányoknál Borbély Vivien nyert, Vizi Bianka pedig bronzérmes lett. 20% befizetéssel 72 hónapra a havi részlet: mindössze 31.194.-Ft A fenti példa maradványértékes hitelkonstrukció esetén, THM: 6,52%. Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Kombinált átlagfogyasztás 5,91/lQü km, C02-kibocsátás: 142 g/km Jeles jár az ötösért ■ A hétfői bajnokin Géczi Péter öt góllal járult hozzá a Nyírtelek győzelméhez. Nyíregyháza (KM - K. T.) - Géczi Péter elsőrangú produkcióval rukkolt elő a megyei másodosztályban. A Nyírtelek futballistája öt gólt vágott a Nyíribronynak (5-1) az aktuális bajnoki fellépésen. Eme alakításért jeles kalkulus jár a huszonhárom éves üdvöskének, aki a hétfői összecsapáson megduplázta ebben az idényben szerzett „dugói” számát, ez idáig ugyanis kereken tíz alkalommal vette be a riválisok kapuját.- Eddig négy gól volt a csúcsom egy meccsen, még másfél éve az Apagy játékosaként a Nyírmihálydi ellen sikerült ilyen jó teljesítményt nyújtani - így Géczi Péter, a Kutykó Sport-csoport harmadik helyén posztoló Nyírtelek irányító középpályása. SIMIH.Y CliVUí • tCYSMŰÉN NACYSZtRŰ 220 700 Ft* 471 968 Ft* kedvezmény *A kedvezmények lízingre történő vásárlás esetén érvényesek, a készlet erejéig. A képen szereplő autók illusztrációk, átlagfogyasztásuk 5,8-10,1 1/IOOkm, CO2 kibocsátásuk 122-210 g/km. Extrák:- Rádiósmagnó és 4 hangszóró, - ABS,- Elektromos ablakemelők, - Központi zár,- Elektromosan állítható és fűthető tükrök,- Klímaberendezés,- Vezető- és utas oldali légzsák Az Ön Skoda márkakereskedő)«: Platán Autóház 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107. Telefon: 42/501-700 Modell Agila Viva 1.0 Agila Essentia 1.2 CORSA www.platanautohaz.hu 4700 Mátészalka, Jármi út 67. Telefon: 44/500-700 4 LÉPÉST MEGER A TELE2 ...hogy akár 40%-kal kevesebbért telefonálhasson. 1. EMELJE FEL A TELEFON- KAGYLÓT, ÉS TÁRCSÁZZA A 1202-ES INGYENES SZÁMOT! ' • Ügyfélszolgálati munkatársunk mindent elintéz és minden kérdésére válaszol. • Otthonából kényelmesen, egyetlen ingyenes telefonhívással megrendelheti a szolgáltatást. • Nincs szükség írásbeli vagy más jellegű jóváhagyásra az aktiváláshoz. 2. A REGISZTRÁCIÓT KÖVETŐEN NEM KELL SOKAT VÁRNIA... ÉS MÁRIS KEDVÉRE TELEFONÁLHAT- KEVESEBBÉRT!- A regisztrációtól számított 24 órán belül már telefonálhat. • A telefonvonala és készüléke is ugyanaz marad. • A. regisztrációval csak annyi változik, hogy ezentúl kevesebbért telefonál! 3.TELEFONÁLJON KEVESEBBÉRT A TELE2-VEL! ■ Tárcsázza a ■ -es előhívószámot minden helyi, belföldi távolsági, nemzetközi vagy mobil hívás esetén! ■ Tárcsázza a kívánt számot! • Telefonáljon akár 40%-kal kevesebbért! • Az előhívószám kihagyása esetén a kedvezmény nem vehető igénybe. 4. CSAK ANNYIT FIZESSEN, AMENNYIT TELEFONÁL! EZ A TELE2! • Nincs csatlakozási díj • Nincs havi előfizetési díj • Nincs minimálisan megkövetelt havi forgalom • Nincs szükség újabb kábelekre otthonában • Másodperc alapú számlázás, ezért csak azért az időért fizet, amennyit ténylegesen telefonált. Rendelje meg a-es számon! www.tele2.hu A számlázás kapcsolási díj felszámításával, másodperc alapon történik. A megtakarítás összeiiasonfítási alapja a Matáv Rt. honlapján 2005. április 27-én közzétett Bázis díjcsomag-árak. Diadal Az amerikai Kelly Slater nyerte Tah- tin a profi szörfözők egyik rangos versenyét (Fotó: EPA) HIRDETÉS