Kelet-Magyarország, 2005. április (62. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-12 / 84. szám
2005. április 12., kedd MINDENFELŐL /2 • Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága támogatott egy fideszes indítványt. Répássy Róbert képviselő elmondta: a módosítás lényege, hogy ne csak az állami tisztségviselők, hanem a pártállam tényleges irányítását végző pártvezetők is a titkos iratok kezeléséről és nyilvánosságáról szóló törvény hatálya alá kerüljenek. • Beszállítanak. A NATO parlamenti közgyűlésének elnöke, Pierre Lellouche szerint a katonai szövetség a konfliktuskezelés terén szerzett tapasztalataival hasznos szerepet játszhatna a Közel-Keleten az esetleges palesztin-izraeli békemegállapodás betartásának felügyeletében. Nincs több titok Budapest (MTI) - Az egykori állambiztonsági szolgálatok működésével és az ahhoz szorosan kapcsolódó „ügynökügyekkel” foglalkozó internetes oldalt indított hétfőn a Népszava - tájékoztatott Németh Péter, főszerkesztő. „Mindenképpen üdvözlendő, hogy a magyar politika végre idejét érzi annak, hogy közösen lezárjuk a múltat és véget vessünk az ügynökműlttal történő zsarolásoknak, visszaéléseknek” - tette hozzá. A www. nincstobbtitok.hu internetes cím alatt elérhető oldal elsődleges célja, hogy vitafórumain a közvélemény számára „lehetőséget adjon az ügyekkel kapcsolatos kérdések megvitatására, netán közös megoldására”. Nyitottak rá Budapest (MTI) - Az MSZP nyitott egy másik jelöltre is, ha annak hasonló a támogatottsága, mint Szili Katalin házelnöknek - közölte Man- dur László, az Ország- gyűlés alelnöke. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségi tagjának értelmezésében az, hogy pártja választmánya a koalíciós partnerrel a köztársaságielnökjelöltről tárgyaló delegációnak nyitott mandátumot adott, azt jelenti: „ha találtok egy jobb vagy egy olyan közös jelöltet, ... akkor arra is nyitott a választmány”. Szilit nem Budapest (MTI) - Ha az MSZP mégis Szili Katalint nevezné meg köz- társaságielnök-jelöltnek, akkor nem szavazna az SZDSZ-frakció - közölte az SZDSZ ügyvivője. Ha az SZDSZ egyetértése nélkül jelölne az MSZP köztársaságielnök-jelöl- tet a parlamentben, az ellenzék pedig egy másik jelöltet állítana, akkor „az SZDSZ zöme azt képviselné, hogy egyik jelöltre sem szavaz” - jelentette ki Pető Iván. Péterfalvi Attila (Fotó: Archív) Nem jó Budapest (MTI) - Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint a közszférában a vagyonnyilatkozat hozzátartozókra vonatkozó jelenlegi szabályozása alkotmányellenes és alkalmatlan a korrupció elleni harcra. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény (Ktv.) szabályai szerinti vagyon- nyilatkozat-tételi eljárás szerint a közszférában dolgozók jelentős részének vagyonnyilatkozatot kell tennie maga, illetve közös háztartásban élő házastársa, élettársa, gyermeke vonatkozásában. Szerinte aggályos, hogy a kért felhatalmazásban nincsen pontosan meghatározva az ellenőrzendő adatkör. Fidesz: rossz (autó)pályán? Budapest (MTI) - Az autópálya-építéssel kapcsolatos kormányzati tevékenységet bírálta Fónagy János, a Fidesz ország- gyűlési képviselője. A kormány az autópálya-építési beruházások esetében olyan konstrukciókat alkalmaz, amelyeknek be- láthatatlanok a következményei, és másfél-kétszeresére növelik a költségeket - hangsúlyozta. A törvényben 2005-re előirányzott 300 milliárd forint helyett a Nemzeti Autópálya Rt. mintegy 280 milliárd forintnyi hitelt vesz fel, és 500-600 milliárd forintnyi kötvényt tervez kibocsátani - tette hozzá. Pártszakadásfsal) fenyeget ■ „Nem fordulhat elő, hogy egy 5 százalékos párt mondja meg, ki nem lehet jelölt..." Budapest (MTI) - Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az MSZP országgyűlési képviselője az egyik országos napilapban a pártszakadás veszélyére figyelmeztette a szocialistákat a köztársaságiel- nök-jelölés körül kialakult konfliktussal összefüggésben. Suchman Tamás szerint „a politikai erőviszonyok, a szokásjog alapján a jelölés joga a koalíción belül nyilván a nagyobbik kormányzó pártot illeti meg, s a kisebbik kormánypárt álláspontjának meghallgatása után, egy lefolytatott egyeztetés alapján közös javaslatot tesznek”, de a szocialista frakció tagjai meglepődve látták, hogy a „koalíciós partner nem véleményezett, nem az egyeztetéshez szükséges kérdezz-felelek folyamatot indította el, hanem kinyilvánított. Megmondta, hogy milyet nem szeretne, milyet szeretne, kit nem szeretne, s kit tart nagyon kívánatosnak.” „Ez így nincsen rendjén, nagyon nincsen rendjén. 1989-90 óta a Szabad Demokraták Szövetsége a politikai közéletben súlyát, szerepét, jelentőségét és az általa vélt értékek jelentőségét is meghaladó módon vesz részt. Teheti, mert hagyjuk, ha hagyjuk. De azt gondolom, hogy fordulóponthoz értünk” - írta a szocialista politikus, aki szerint „az elmúlt hetek történései bebizonyították, az SZDSZ törekvései a politikai jó ízlés határait feszegetik”. Nincs rendjén Suchman Tamás szerint „egy éven belül nem fordulhat elő, hogy egy 5 százalékos párt mondja meg Magyarországon, ki nem lehet a szocialisták miniszterelnöke, és ki nem lehet a szocialisták köztársasá- gielnök-jelöltje”. Hozzátette: ha a pártvezetés és a pártelit nem érti meg, hogy „megalázták, megzsarolták, megtévesztették, ugyanúgy, mint tavaly nyáron, akkor nagy baj van. Mert el fogjuk veszíteni bázisunk jelentős részét, szavazóinkat és a választást is.” iittp://forum.szon.hu Szóljon hozzá! Avatnak: mikor? Vatikánváros (MTI) - Karol Wojtyla volt pápa „azonnali” szentté avatását hatalmas transzparenseken és ütemes tapssal követelte a katolikus egyházfő temetésére a Szent Péter téren összegyűlt tömeg, s II. János Pál csodatételeiről már most kötetekre rúg a vonatkozó vatikáni dosszié. Gond csak egy van, hogy a katolikus egyház belső rendje szerint az érintett elhunyta után legkorábban öt év múlva lehet megkezdeni a boldoggá, majd pedig szentté avatási eljárást, vagyis a halál utáni igazolt és ellenőrzött csodák számítanak majd. Közös razziát tartott az iraki és az amerikai hadsereg Bagdadban több száz katona részvételével, s mintegy 65 feltételezett fegyveres szélsőségest gyűjtöttek be. Képünkön: az amerikaiak távozását követelő diákok. (Fotó: EPA) HATTER Nincs egyértelmű esélyese Vatikánváros (MTI) - Mintegy húsz bíborost emlegetnek a pápaválasztás esélyeseként. „Nincs egyértelmű esélyes és nincsenek jól kivehető szövetségek (a pápaválasztó bíborosok körében)” - mondta Kari Lehmann német bíboros a mainzi Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában. Olasz lesz? Sokan feltételezik, hogy a lengyel pápa uralkodása után az olasz pápaválasztó bíborosok olasz pápát szeretnének, s mivel az olaszok vannak legtöbben a bíborosi kollégiumban, nekik lesz a legnagyobb szavuk az új egyházfő megválasztásában. Ilyen esetben Dionigi Tetta- manzi milánói érsek lehet a legfőbb esélyes, hiszen őt a katolikus egyház megreformálásának hívei és a mérsékelt konzervatívok egyaránt becsben tartják mind Olaszországban, mind pedig külföldön. Az olasz esélyesek között emlegetik Angelo Scola 63 éves velencei bíborost is, aki közel áll az Opus Dei befolyásos katolikus mozgalomhoz. Angelo Sodano volt államtitkár (vatikáni miniszterelnök) a konzervatív szárny képviseletében szintén pályázik a posztra, s ebben jelentős támogatásra számíthat a nagyobbrészt konzervatív dél-amerikai bíborosok körében. Csakhogy sok bíboros nem kedveli; számos ellenséget szerzett magának II. János Pál hosszú uralkodása alatt. Sokak szerint több benne a politikus, mint a szellemi, lelki vezető. Elfogták Budapest (MTI) - Elfogták V. Tamást (Varga Tamást) - erősítette meg az erről szóló sajtóinformációkat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) közleményben, azt követően, hogy több hétfői napilapban is megjelent: a hat éve szökésben lévő vállalkozó, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadója rendőrkézre került; április 5-én 19 órakor fogták el amszterdami bérelt lakásán. Varga Tamás az évtized egyik legnagyobb áfacsalását követte el. A sír szerdától látogatható Vatikánváros (MTI) - Szerda reggel 7 órakor nyitják meg a zarándokok előtt a Szent Péter-bazilika altemplomát, ahol II. János Pál pápa sírja található - jelentette be hétfőp Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő. Vatikáni források korábban úgy nyilatkoztak, hogy a sír már hétfőtől látogatható lesz. Egyelőre nem világos, hogy miért döntöttek a halasztás mellett. Nem hivatalos értesülések szerint el akarják kerülni a tömegjeleneteket a szűk föld alatti teremben. Karol Wojtyla sírja Péter apostol sírjától nem messze található, abban a sírboltban, ahol korábban a „jó János pápa”, XXIII. János nyugodott. A sírhely 2000-ben üresedett meg, amikor XXIII. János pápa koporsóját boldoggá avatása után a székesegyházba, Szent Jeromos kápolnájába helyezték át. Az új pápa megválasztása 1179 óta az új pápát a bíborosok választják. A választás folyamata a XVI. század óta szinte semmit sem változott, II. János Pál is csak minimálisan módosította. 2. A Sixtus-ká- polnát tüzetesen átvizsgálják, hogy nem helyeztek-e el benne lehallga- tóberendezést, majd a bíborosok bevonulnak. 1. A bíborosok találkozója a Paulus kápolnában, ahol segítségért imádkoznak, majd átvonulnak a Sixtus- kápolnába a választásra. 8. Ha egyik bíboros sem kapja meg a szavazatok kétharmadát, azonnal új- rakezdőthet a szavazás. Az előző - érvénytelen - szavazás céduláit egy speciális kemencében elégetik. 9. A kápolna kéményéből fekete füst száll fel. 7. A választás vezetői megszámolnak minden szavazatot és felolvassák minden céduláról a rajtuk szereplő nevet. 6. Javaslatok és szavazás. Minden bíboros felír egy nevet a szavazócédulájára, amit összehajtva kimegy az oltárhoz, és fohászkodik, hogy az általa megjelölt személy legyen a megválasztott. Egy tányérról egy kehelybe csúsztatják a szavazó3. A szabályok ismertetése. A bíborosok nem vitathatják és változtathatják meg a szabályokat. Kijelölik a választás levezetőit. cédulát. 5. Az első szavazás már az első nap délutánján lezajlik. 4, Mindannyian megesküsznek, hogy betartják a pápa megválasztásának szabályait és titoktartást fogadnak. 10. Ha három nap elteltével sincs még pápa, akkor a szavazást egy napra felfüggesztik, viszont tovább vitatkoznak az új pápa személyéről. Ha hét egymást követő választási kísérlet eredménytelen, akkor a további választásokon már elég az egyszerű többség. 12.A szavazócédulákat szalmával együtt égetik el, így a kápolna kéményéből fehér füst száll fel. 11. A megválasztott pápának el kell fogadnia a választás eredményét, csak ekkor lesz ő az új pápa. 13. Az új pápa új nevet választ, és fehér öltözéket vesz fel. A bíborosok vezetője kihirdeti: Habemus pápám! - Van pápánk! A pápa a Szent Péter téren a hívők elé lép. KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Mátyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1290 forint, negyedévre 3790 forint, fél évre 7290 forint, egy évre 13 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 x ^Aatesz