Kelet-Magyarország, 2005. április (62. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-09 / 82. szám
Ultin«« Független napilap más KétoM lias ftsszeátlfítás as agyJjítíi® temetésénél, SS NAPLÓ srvf li k ,; y 8.4*4 MAGYARORSZÁG LXII. évf., 82. sz. Ára: 79 Ft, előfizetőknek: 51 Ft 2005. április 9. Szombat Eltemették II. János Pál pápát ■ Eltemették II. János Pált pénteken a Szent Péter-bazilika altemplomában, az erre a célra kijelölt kriptában. A lengyel születésű egyházfő sírja közel van az első pápa, Szent Péter síremlékéhez - jelentette be délután Ciro Benedettini, helyettes vatikáni szóvivő a sajtónak. Vatikán város (MTI) - A szentatya földi maradványait tartalmazó hármas koporsót 14 óra 20 perckor, helyezték el az erre a célra kijelölt kriptában. A lengyel születésű egyházfő sírja, amely közel van az első pápa, Szent Péter síremlékéhez, hétfőtől lesz látogatható - közölte Ciro Benedettini, helyettes vatikáni szóvivő. A Szent Péter-bazilika viszont már szombaton reggel 7 órától ismét fogadja a zarándokokat és a látogatókat. Délelőtt a Szent Péter téren és a környező utcákon összegyűlt egymillió zarándok, mintegy 200 állam- és kormányfő, koronás uralkodó és herceg, illetve több száz egyházi méltóság két és fél órás gyászszertartáson vett búcsút a múlt szombaton, 84 éves korában elhunyt II. János Páltól. A gyászmise főcelebránsa Joseph Ratzinger kardinális, a bíboro- si testület dékánja volt. A német főpapot esélyesnek tartják arra, hogy Szent Péter trónusára lépjen. A szertartáson búcsúztak Krisztus elhunyt földi helytartójától a Rómával szövetséges (uni- tus) keleti egyházak legfőbb méltóságai is. Az eseményt a világ számos országában egyenes adásban követhették figyelemmel a tévéné- zők./2, 4, 5. KELET-MAGYABORSZÁG 9 IS 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 0 (42) 501-510 A népesség megoszlása vallás szerint . f Református 7 \ 16,0% U Evangélikus 4,0% Más egyház tagja 14,2% IMem tartozik egyházhoz Római katolikus Nem kíván válaszolni, nincs válasz Grafika: Kelet-Magyarország, forrás: KSH Péntek délután Czine Mihály nevét vette fel a hodászi könyvtár. A neves irodalomtörténész ebben az épületben kezdte elemi iskolai tanulmányait. (Fotó: Elek Emil) Tűztilalom Nyíregyháza (KM Gy. L.) - Az FVM mától elrendelte a tűzgyújtási tilalmat.- Az erdők határától 200 méteren belül még a kijelölt helyeken, köz- és vasúti fasorok közelében sem szabad tüzet rakni, de tilos a gaz- és parlagégetés is. A vágástéri hulladék égetése az erdőben - ä megelőző tűzvédelmi előírások betartása mellett - végezhető. Se vonatból, se kocsiból nem szabad égő csikket kidobni. Magánkertekben is csak az önkormányzat engedélyével szabad gazt égetni.