Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-26 / 71. szám

2005. március 26., szombat KIÜT EGÉSZSÉG, ÉLETMÓD /15 • Nem ennivaló. Aszalványmoly lárváját, az elhalt bogarat és ürülékét találta az ÁNTSZ egy nagybani piacon vásárolható fügében. Ezenkívül egy heringkonzervben túl magas volt a higanytartalom - hangzott el az Orszá­gos Tisztifőorvosi Hivatal pénteki sajtótájékoz­tatóján, amit az élelmiszer-biztonsággal kap­csolatos ellenőrzés eredményéről tartottak. • Dísz marad a csokinyúl. Az életmódvál­tozás miatt a csokoládéfigurák nagy részét fel sem bontja, aki kapja, mivel többségük nu­gátból és más adalékanyagból készül és kevés valódi kakaót tartalmaz. Házi patika Nyíregyháza (KM) - A szem alatti karikák el­len legjobb az apróra vagdalva lefagyasztott petrezselyem. Ebből egy kiskanálnyit a szem alatti párnákra rakunk, ledűlve, néhány percig rajta hagyjuk, majd le­mossuk. A hideg csök­kenti a duzzanatot, a petrezselyem kitűnő víz­hajtó és hatóanyaga a bőrt is kisimítja. A top tíz Nyíregyháza (KM) Mozgáskultúrával foglal­kozó szakemberek ösz- szeállították azt a listát, melyek a legjobb zsír­égető sportok. Az első helyre került a kocogás, majd az aerobik az edző­terem szerelmeseinek, melyet a biciklizés kö­vet, őt pedig az úszás. A további rang­sor: görkorizás, hegymászás, ta­posógép, eve­zés, power walking és ugrálókötél. Hidegtál Még új A hagyományos hús­véti ételek mellett az ünnepi asztalon ma már megtalálhatók a különféle majonézes saláták, amelyeknek magas a zsír- és energiatartalmuk. Ezek mellett jó, ha a hidegtálakon friss zöldségfélék, vegyes zöldségsaláták (majo­nézes öntet nélkül) is szerepelnek. A hús­véti menü sokszor hi­degtálakból áll, ami­hez általában kenyér, pékáru tartozik. Ezek közül a termékek kö­zül érdemes a teljes őrlésű lisztből készült, különféle magvas, korpás kenyeret, illet­ve kiflit, zsemlét vá­lasztani. Cukorbetegséggel élni Nyíregyháza (KM) - A Nemzetközi Dia­bétesz Szövetség (IDF) 43 európai tagállamá­ban jelenleg 50 millió cukorbeteg él, és még 100 millió ember, akik úgynevezett predia- béteszes, vagyis cukorbetegséget megelőző állapotban vannak. Közülük előrelátható­lag még 50 millió embernél alakul ki 5 éven belül a betegség. Ebben a stádiumban a vér- cukorszint már emelkedett, de még nem annyira, hogy az cukorbetegséget jelezne. Séta. Nincs is egészségesebb, mint egy kiadós séta babának és mamának egyaránt a tavaszi napsütésben. (Fotó: Racskó Tibor) Fogyjon a Kelettel! V Ha kedvet kapott ahhoz, hogy diétázni kezdjen, versenyre hívjuk! Nyíregyháza (KM) - Köze­leg a nyár, a lenge öltözékek időszaka. Nem tudom létezik- e olyan ember, aki így ta­vasszal ne gondolkodna el a fogyókúráról és szeretne csi­nosabb lenni, leadni néhány kilót abból, amit a tél folya­mán felszedett. Mindenki más receptre esküszik, ezért gyűj­töttünk össze néhányat, hogy segítséget nyújtsunk a fogyni vágyóknak. A Vasárnapi Keletben, min­den héten közlünk egy nép­szerű fogyókúrareceptet, hogy mindenki megtalálhassa Díjak 1. díj: 100 000 Ft értékű külföldi utazás a Gáli Travel Utazási Iro- da jóvoltából. __________________ 2. díj: 50 000 Ft-ért belföldi uta­zás a Sky Travel Utazási Iroda fel­ajánlása^ _______________________ 3 díj: 25 000 Ft értékű könyvcso­mag a Lapix könyvesbolttól. azt, amely számára a leg­jobbnak tűnik és mihamarabb látványos eredménnyel ke­csegtet. A múlt héten tavaszi diétát ajánlottuk olvasóink figyelmé­be, mely ízletes, egészséges és könnyen elkészíthető levese­ket kínál a fogyni vágyóknak. Holnap, a húsvéthoz is kö­zeledve, a „tojásdiéta” lépései­vel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Olvashatnak még a magas koleszterin veszélyei­ről, valamint gyógyszervásár­lási szokásainkról is. Fogyjon velünk Ha kedvet kaptak ahhoz, hogy diétázni kezdjen, ver­senyre hívjuk önöket. Aki egy hónap alatt a legtöbb súlyfe­leslegtől szabadul meg, azok értékes ajándékot nyerhetnek. Hogy nehogy úgy gondol­ják, hogy ez áprilisi tréfa, ezért április másodikáig vár­juk azok jelentkezését, akik úgy érzik egy hónap alatt képesek „rekord” mennyisé­get fogyni, de úgy gondolom egy ilyen versenynek az is győztese lesz, akinek csupán pár kilót sikerül leadnia és ez­zel vidámabban néz a nyár elébe. A „versenyzőknek” nem kell mást tenniük, mint ápri­lis elsejéig jelentkezni a Va­sárnapi Keletben található ku­ponon, vagy a SZON-on, hogy részt kívánnak venni játé­kunkban. Ezt követően ápri­lis másodikén mér­legelésre várjuk a jelentkezőket, ahol a személyes adatok mellett feltüntetjük természetesen a versenyzők súlyát is. Felhív­juk a jelentkezők figyelmét, hogy a mérlegelés fürdőruhá­ban történik. A játékosokkal folyamato- j san tartjuk a kapcsolatot egy hónapon át, a verseny ideje alatt. Beszámolunk lapunk hasábjain tapasztalatukról, sikereikről, esetleges kudar­cukról is. A versenyt újabb mérlege­lés zárja április 30- án, ahol kiderül: ki volt a legki­tartóbb és leg­eredményesebb olvasóink kö­zül. Mozgással kiegészítve hatékonyabb a diéta (Fotó: Balázs Attila) Ingyengyógyszer csak igazolvánnyal ■ Térítésmentesen le­cserélik a régi, taj-szám nélküli közgyógyellátási igazolványokat. Nyíregyháza (KM) - Ápri­lis 30-ig bevonják azokat a 1993. február 26-a előtt kiadott közgyógyellátási igazolványo­kat, amelyeken nem szerepel a tulajdonos taj-száma. A be­vont igazolványok helyett té­rítésmentesen újakat állít ki az Ifjúsági, Családügyi, Szo­ciális és Esélyegyenlőségi Mi­nisztérium - tájékoztatta la­punkat a tárca sajtóirodája. A kormány a közelmúltban határozott arról, hogy kis mértékben változtat a köz­gyógyellátási rendszeren, az ellátáshoz való igazságosabb hozzáférés biztosítása érdeké­ben. A döntés értelmében április 30-áig bevonásra kerülnek a régi típusú, 1993. február 26- a előtt kiadott, táj-számot még nem tartalmazó közgyógyellá­tási igazolványok. A kormány határozott to­vábbá arról, hogy április 1-jét követően a gyógyszertárak kö­telesek elkérni a közgyógyel- látottak igazolványát a gyógy­szer kiadását megelőzően. Amennyiben a közgyógyellá- tott nem tudja érvényes iga­zolványát bemutatni a gyógy­szer kiváltásakor, úgy részé­re gyógyszer ingyenesen nem, csak térítési díj ellenében ad­ható ki. Támad a tbc? Nyíregyháza (KM) - Már­cius 24-e a tbc világnapja volt. Ebből az alkalomból számta­lan információ és adat látott napvilágot a betegséggel kap­csolatban. Az Egészségügyi Világszer­vezet adatai szerint évente nyolcmillióan betegszenek meg tbc-ben világszerte, és a mai napig ez a legtöbb, éven­te kétmillió halálos áldozatot követelő, fertőző kór. Az új fertőzések és a halálesetek túlnyomó többsége a szegény országokban történik, és nyil­ván ezzel is magyarázható, hogy a világ közvéleménye csak lassan fogadta el a jár­ványügyi szakemberek által régóta ismételt rossz hírt: a korábban legyőzöttnek hitt tu­berkulózis újra támad. Mitől éledt fel a kór? A WHO szerint három té­nyező játszik szerepet a tbc újraéledésében. Világszerte milliók bolyonganak politikai, etnikai vagy gazdasági mene­kültként, leromlott fizikai ál­lapotban, mindenfajta egész­ségügyi ellátás nélkül. Az ott­honukat elhagyni kényszerü­lők gyerekei általában nem kapják meg a védőoltásokat, rossz táplálkozás és a stressz csökkenti az általános ellenál­ló képességet. A menekültek egy része szétszóródik a világ­ban, és akik tébécések, új ha­zájukba is magukkal viszik betegségüket és fertőző képes­ségüket. A kór újraéledésének másik oka, hogy a mycobac­terium tubercolosis, a kóroko­zó az elmúlt évtizedek során hozzászokott és alkalmazko­dott az antibiotikumokhoz, ezért egyre újabb gyógysze­rekre van szükség az eredmé­nyes gyógyításhoz. Előzetes a Vasárnapi Keletből L Egy megrendezett gyermekélet MANKA, AKI ÉDESAPJA KAMERÁJA ELŐTT NŐTT FEL Megasztár Tóth Vera nemsokára országjáró turnéra indul. w ♦-'W m Lélektelenül Az UTE játékosai bo­csánatot kértek saját ! szurkolóiktól. Ónodi Eszter Sokat filmezik, de elárulta, hogy még ezt is kevesli. További érdekességek. Bővebben holnap! iao

Next

/
Thumbnails
Contents