Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-22 / 67. szám
/9 2005. március 22., kedd HÍREK • Nincs jegy A várakozásoknak megfelelően óriási az érdeklődés a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében sorra kerülő Bayern München-Chelsea összecsapás iránt, ezt jól mutatja, hogy a pénztárnyitás után mindössze másfél órával elkelt minden jegy. • Vizsgálat. Az UEFA fegyelmi eljárást indított a Chelsea vezetőedzője, Jósé Mourinho ellen, mivel a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését követően részrehajlással vádolta meg Anders Frisk játékvezetőt, aki többek között ilyen jellegű megnyilvánulások miatt bejelentette visszavonulását. Elhunyt a bokszbajnok Budapest (MTI) - Elhunyt Orbán Sándor, hatszoros országos bajnok, EB-bronzérmes ökölvívó. A Lucskin becenevű bokszoló legnagyobb nemzetközi sikerét az 1975-ös katowicei Európa-bajnokságon < elért harmadik hely jelentette. Orbán Sándor 57 éves volt. Repült a palack Madrid (MTI) - Vizespalackot vágott az őt gúnyoló szurkolók felé Ronaldo, a Real Madrid futballsztárja vasárnap a Málaga elleni bajnoki (1-0) során. A világbajnok csatárt a 85. percben lecserélték, és miközben a kabátját felvette, a radikális fővárosi hívek rasszista sértéseket vágtak a fejéhez, az édesanyját „emlegették”, és le- köpdösték t" SitAf£lvs rágógumival. fnoM* Arango bajban volt (Fotó: EPA) Durva mozdulat Madrid (MTI)-A spanyol labdarúgóbajnokság hét végi fordulójának negatív szenzációját Juan Arango szolgáltatta: a Mallorca venezuelai légiósát a Sevilla elleni meccsen durván arcba könyökölte Javi Navarro, s ettől eszméletlenül terült el a pályán. A 24 éves középpályás orra és szája erősen vérzett, valamint ki-kihagyott a légzése, de a gyors orvosi beavatkozás megmentette az életét. A kórházban később arccsonttörést állapítottak meg nála. Navarro a találkozó után taxiba ült és meglátogatta „áldozatát". Csúcs. Minden idők legfiatalabb olyan NBA-kosarasa lett LeBron James (23), a Cleveland Cavaliers sztárja, aki egy mérkőzésen átlépte a bűvös 50 pontos határt. A 20 éves klasszis a Toronto Raptors ellen 56 pontot ért el. (Fotó: epa> TOTÓNYEREMÉNYEK, II. HÉT Eddig nem közölt eredmények 8. Stuttqart-Freiburq 1-0 1 9. Mainz-Schalke 2-1 1 14. Roma-Milan 0-2 2 13+1 találat 76 darab 94 269 forint 13 találat 88 darab 25 496 forint 12 találat 3094 darab 1014 forint 11 találat 28 454 darab 110 forint 10 találat 97 964 darab 53 forint Lengyel és Sípos Norbert (5) sem bírt a hazaiakkal (Fotó: Elek Emil) Akadt még más meglepetés is az összeállításban, hiszen Ambrusz hosszú idő után, Minczér pedig életében először szerepelt a Szpariban- Minczér az egyik legjobb emberünk volt, Ambrusz sem okozott csalódást, így éppen az ő példájuk győzött meg arról: azoknak kell játszaniuk, akik nem siránkoznak, végigdolgozták az alapozást és nem keresnek kifogásokat - beszéli a tárnáról Détári. - Ha kell, a? Újpest ellen a tizenhét-tizen nyolc éves játékosainkat is bevetem, bízom benne, hogy a közönség is díjazni fogja a tö rekvéseinket. www.sznn.hu http://spo rt.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. Siránkozókra nincs szükség A védekezéssel volt a gond, a debütálok viszont nem okoztak csalódást Détárinak. Nyíregyháza (KM - B. T.)- Két meccs után a válogatott fellépése miatt máris két hét bajnoki szünet következik a Nyíregyháza Spartacus NB I- es futballcsapata számára. A Vasas és a szombati Sopron elleni (2-5) meccseken nem sikerült gyarapítani a pontszámot.- Bátor játékra készültünk, amivel nem is volt gond, hiszen nyílt sisakkal támadtunk, ám hátul óriási egyéni hibákból kaptuk a gólokat - mesélte a legutóbbi fellépésen történteket Détári Lajos szakmai tanácsadó. Utólag gondolkodva: vajon nem tűnt túlságosan is kockázatos vállalkozásnak a remek támadókkal rendelkező Sopron ellen belemenni egy ilyen nyílt játékba?- A gondjaink hátul adódtak, pedig megbeszéltük, védekezés esetén Lakatosnak és Síposnak vissza kell rendeződnie, tehát ekkor 5-2-3-as szerkezetet alkalmaztunk - beszélt a taktikáról a tréner. - A probléma nem itt volt, hanem inkább az, hogy az apró termetű Csordás minden fejpárbajt megnyert, ugyanez vonatkozott Tóth Mihályra is, Bárányost pedig nem tudtuk tartani. Az is törvényszerű: éppen azok hibáznak, akik húzták a szájukat, hogy ennyi pénzért kell Nyíregyházán futballozniuk. Elmondtam a meccs után, akinek nem tetszik valami, vagy úgy érzi, kevés lehetőséget kap, az kedden az edzés előtt jöjjön oda hozzám, sértődött emberekre ugyanis nincs szükség... Terebesi meccs Ami a továbbiakat illeti, a szünetet kihasználva pénteken a szlovákiai Tőketerebesen játszik edzőmeccset a Spartacus. A 16. fordulóból elmaradt békéscsabai mérkőzést várhatóan május 11-én pótolják a felek. Lehetett volna rosszabb is... Fekete (7) megdolgoztatta az ellenfelet (Fotó: Balázs Attila) Veszprémi források szerint Tombor Csaba a bajnokcsapat játékosa lesz. Nyíregyháza (KM - K. T.) - Amilyen „cirkusz” (menni vagy nem menni, ez volt a kérdés alig néhány órával az indulás előtt...) előzte meg a Nyíregyházi AB-Vili KC élvonalbeli kézilabdacsapatának veszprémi fellépését - ennek ismeretében nem letaglózó a vereség mértéke (36-21).- A csapat megértette, hogy most kell igazán összefogni - taglalta a történteket Bartha Dénes, a Nyíregyháza trénere. - Azt gondolom, a fiúk tanújelét adták annak, hogy ilyen körülmények között is képesek küzdeni, hisz kevesen mondhatják el magukról, hogy a tizennyolcadik percben még vezettek Veszprémben! Aki egy kicsit ismeri a jelenlegi erőviszonyokat, az értékeli ezt a tényt, a folytatásban pedig egész egyszerűen érvényesült a papírforma.- Nagyon remélem, hogy rendeződik az anyagi helyzet és normálisan fel tudunk készülni a Debrecen elleni meccsre, amely nagyon fontos számunkra. Eme összecsapás március 30-án esedékes a bujtosi csarnokban. Egyébként Tombor (veszprémi források szerint a jobbszélső nyáron a bakonyi egylethez szerződik...) Férfi Tisza vasvari -Balma/uj varos _________________43-36 (22-15) Tiszavasvári, 200 néző, v.: Bábor, Takács.Tiszavasvári: Sándor-Nagy 4, Bíró 7, Vámosi 1, Bartha 8/3, Danes 8/1, Ölschléger 6. Csere: Boczák (kapus), Róka 2, Lakatos 1, Bihari 6. Edző: Bartha Dénes. Kiállítások: 10, illetve 8 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 11/10. Az összeszokott újvárosiak a vártnál nagyobberőkifejtésre lésztet- ték a vasvári fiúkat. Ifi: 30-17. Sárospataki TC-Mátészalkai MTK _________________29-29 (14-13) Sárospatak, 150 néző, v.: Berente, Lukács. Mátészalka: Kullár-Varag Z. 1, Kirvai, Kovács 7, Varga T. 7, Papp 8, Maródi. Csere: Kiss (kapus), Antal, Balia, Varga II., Pásztor 6. Edző: Torma Tamás. Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 4/2. Erő- sen lejtett a hazai pálya "Ifi: 34-40. Női: Kölcsey DSE-DVSC Nyíradony _________________31-35 (16-18) Bujosi csarnok, 100 néző, v.: Sörlei, Tóth. Kölcsey: Dobránszki - Tilki 6/2, Kiss A. 3, Szabó Valéria 6, Rácz 7/3, Zomborszki 8, Zsíros 1. Csere: Szabó Viktória (kapus), Czomba, Soltész, Márkus, Tári. Edző: Hadobás István. Kiállítások: 2-2 perc Hétméteresek: 7/5, illetve 4/2. A hazaiak jobb védekezéssel nyerhettek volna a három korosztályos válogatottal felálló Loki- utánpótlás ellen. Ifi: 24-40. Egy csatárral három találat ri a játékosaimat. Még egy adalék: a szalkaiak papíron egy csatárral álltak ki, mégis A végén egyenlített, mégis nagyon közel járt a nagy bravúrhoz a Mátészalka FC. Mátészalka (KM - B. T.) A labdarúgó NB II. első teljes tavaszi fordulójában a riválisok a listavezető Baktaló- rántháza kezére játszottak: miközben a Madalina-legény- ség nyert, a Vecsés és a Jászapáti is ikszelt. Utóbbiban jelentős szerepe volt a Mátészalkának, amely 3-3-as döntetlent ért el a Szolnok megyei gárda otthonában. Ha hozzátesszük, hogy a hazaiak két tizenegyest is rúghattak, a második után a reklamáló Tóth Szilárd kiállítása miatt hátrányba került az MFC és a 90. percben egyenlített, akkor bravúrosnak nevezhetjük a szálkái pontszerzést.- Bosszúsak voltunk, mert az első félidőben a korán megKrizsány László volt az egyik ellenfél (Fotó: Racskó Tibor) szerzett vezetésünk után nagyon tudatosan futballoztunk, az ellenfélnek gyakorlatilag helyzete sem volt - mondta Tóth Zoltán, a szalkaiak edzője. - Utána a Jászapáti kapott egy olyan tizenegyest, melyen a közönség is jót derült, aztán szerzett egy lesgólt, majd talp- raállásunkat követően még egy potyabüntetőt rúghatott, ráadásul emberhátrányba is kerültünk. Még innen is volt visszaút, ami feltétlenül dicséJ? ................. A Jászapáti kapott egy olyan tizenegyest, melyen a közönség is jót derült. Tóth Zoltán három gólt szereztek, vagyis tökéletesen megvalósították az edzői elképzelést. Ötventáblás szimultán a nyíregyházi Mórában Nyíregyháza (KM) - A húszéves születésnapját ünneplő nyíregyházi Móra-isko- lában az ünnepi rendezvény- sorozat része volt a közelmúltban egy sakkszimultán. Az ötven tábla közül az első tízen a budapesti Krizsány László nemzetközi mester vezette a fehér bábukat, a többi asztalnál Rácz Zoltán (a Piremon SE NB I-es csapatának mes tere), Dudlák László, Fülöp Norbert (ugyancsak pire monosok) és Orosz Anikó (volt mórás diák) jutott lehe tőséghez. Végül az ötven tanú ló közül csak az ötödik osztá lyos Búr Máté győzött a „mes terek” ellen, ám a gyerekek így is felejthetetlen élményhez jutottak.