Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-21 / 66. szám
2005. március 21., hétfő KELET ÉGTÁJ /9 Felső-szabolcsi kiadás • Vasúti évforduló. 30 éve helyezték üzembe a záhonyi átrakókörzet talán legmo- numentálisabb átrakástechnológiai rendszerét, az ömlesztettáru-átrakót, amely koksz- és szénféleségek, vasérc és egyéb ömlesztett áruk gravitációs úton történő átrakására szolgál. A néhány éve uniós támogatással korszerűsített rendszer a maga nemében Kelet-Közép-Európában is egyedülálló létesítmény. • Cserkészotthon-avatás. A kisvárdai Szenczi Molnár Albert Cserkészcsapat a napokban avatta fel cserkészotthonát a Református Általános Iskola és Gimnázium melletti épületben. Az intézményavatás keretében a szervezők a Cserkészek című kiállítást is megrendezték. Előadás a delfinekről Vásárosnaményban Vásárosnamény (KM) - A vásárosnamé- nyi Lónyay Menyhért Szakközép- és Szakképző Iskola diákjai nemrégiben nagy érdeklődéssel hallgatták meg Giuseppe Catapano tengerbiológus és tréner előadását a tengeri emlősök taníthatóságáról és gondozásáról. Az angol nyelvű, színes képekkel gazdagon illusztrált beszámolót félszáz lónyays diák követte figyelemmel. Az előadó szavait Újszá- sziné Nagy Éva tolmácsolta. A világ több neves akváriumában tapasztalatot szerzett olasz származású előadó részletesen beszélt a tengeri emlősök csoportosításáról, a fókák és az oroszlánfókák közötti különbségekről, a fogságban tartott állatok gondozásáról, és az állatok gondozóinak, trénereinek munkájáról. Kiderült, érdemes hasonló ismeretterjesztő lehetőségeket teremteni az iskolában, mert a diákok napokkal az előadás után is pontosan emlékeztek az elhangzottakra. Innováció A sajtóról Záhony (KM) - A megyei Fejlesztési Ügynökség Kht. szervezésében négy szabolcsi városban került sor nemrégiben az Innováció 2005 című rendezvénysorozatra. Mentőállomás Záhony (KM) - Nemrégiben értékelték a záhonyi városházán a térségi mentőállomás kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot. Az öt pályázó vállalkozás közül a legkedvezőbb ajánlatot tevő záhonyi Magiszter- S Kft. nyerte el a kivitelezés jogát. A 2+1 állásos mentőállomást a tűzoltóság területéből leválasztott telken valósítják meg. A 60 milliós beruházást a tervek szerint szeptemberben adják át. Záhony (KM) - A SÉTA-program keretében, a Szabad Sajtó Napja alkalmából az elmúlt héten sajtóismereti és sajtótörténeti vetélkedőn vett részt a záhonyi Dr. Béres József Kollégium közel 30 diákja. A feldolgozott témák között a Kelet-Ma- gyarország, a Záhonyi Zóna, a Tisza- könyök Tükre című lapok tartalma, továbbá a Diákújságírók Egyesületének tevékenysége szerepelt. A vetélkedő győztese Kovács Ferenc (Tiszakanyár) lett, Kovács Gábor (Kisvárda) és Papp Tamás (Záhony) előtt. A legeredményesebb tíz diák a Tiszakö- nyök Művészeti Egyesület, a Pro Cultura Alapítvány és a záhonyi önkormányzat jóvoltából tárgyjutalomban részesült.. Vetélkedő a világhálón Záhony (KM) - A nyíregyházi székhelyű E-Misszió Egyesület szervezésében jelenleg folyik az az internetes „zöld” vetélkedő, amelyen több mint 80 diákcsapat vesz részt. A csapatok három fordulón át a világhálóról letölthető feladatlapokon keresztül adnak számot felkészültségükről. Térségünkből a záhonyi Dr. Béres József Kollégium Zöld Zóna elnevezésű csapata is részt vesz a sorozaton, amelyben a határvárosiak eddigi teljesítményük alapján az élmezőnyhöz tartoznak. A legeredményesebbeket táborozással és értékes turisztikai felszerelésekkel jutalmazzák. Forrás-bál. Jóllehet az idei farsangi szezon meglehetősen rövid volt, a számos vásá- rosnaményi vállalkozó által fél évtizede megalapított Forrás Klub tagjai ezúttal is megtalálták a módját, hogy év eleji - tradicionálisan a Hotel Fehérben tartott - táncmulatságuknak ne szakadjon meg a nemes hagyománya. (Fotó: Máthé Csaba) Tűzoltóleltár Kisvárda (KM) - Az elmúlt években folyamatosan és ütemesen csökkent a tűzesetek száma a Kisvárdai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság területén - hangzott el nemrég Szűrös Gyula tűzoltó alezredes, parancsnok, tűzoltósági tanácsos elmúlt évet értékelő beszámolójának ismertetésekor. Az elmúlt évben egyébiránt 343 tűz-, illetve káresetre utaló jelzés érkezett, s ezek kapcsán az egységeket riasztották, tehát vonulásra is sor került. Tavaly 206 valódi tűzesethez, valamint 107 műszaki mentéshez vonultak a kisvárdai lánglovagok, míg a többi riasztás téves jelzésnek bizonyult. A tűzesetek számának csökkenése feletti öröm érzése mellett sajnos az is tény: a műszaki mentések száma jelentősen nőtt. Két évtizede „lógnak" a szereken ■ Idén sem talált legyőzőre a kisvárdai rá- kóczis fiú tornászcsapat a megyei versenyen. Kisvárda (V. P.) - Közel két évtizede, még 1987-ben kezdtem megismertetni és megszerettetni az iskola fiú diákjaival a szertornát. Egy kis kikapcsolódásra, afféle „különcködésre” gondoltam, de szenvedély lett belőle. E szavakkal kezdte beszélgetésünket Bartus Sándor, a kisvárdai II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskola testnevelő tanára, amikor csapata legújabb sikeréről faggattuk. É Sikerek a múltban- A diáktornának több szakága van, egyik a szertorna, melynek gyakorlatai: a lólengés, a szekrényugrás, a gyűrű-, a korlát-, a nyújtó- és a talajgyakorlat - magyarázta a tanár úr, aki elmondta még: - A gyakorlatokat 0 és 10 pont között értékelik. A sportágban a kisvárdai diákok már korábban országos hírnevet szereztek e területen: a Bessenyei György Gimnázium tornászai a 60-as években jeleskedtek ebben a „műfajban”, míg a II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskola az utóbbi nyolc évben ért és ér el sikereket. A legfrissebbről - a közelmúltban Debrecenben megrendezett területi döntőn elért 5. helyezésről - a tréner kicsit restelkedve beszél, bár semmi oka rá. Valóban nincs oka szégyenkezni sem neki, sem pedig a csapatnak, hiszen olyan nagy nevű és komoly felkészültségű csapatok előzték meg, mint két debreceni középiskola (a Beregszászi Pál és a Pavolny Ferenc Szakképző), a tiszaúj- városiak, valamint a sárospataki Református Kollégium és Gimnázium együttese. Ugyanakkor maguk mögé utasították többek között balmazújvárosi és miskolci tornászcsapatokat.- A megyében a kisvárdai tornászfiúkat előkelő helyen jegyzik - fogalmazott a tanár úr, aki azonban keserűségét is szavakba öntötte: - Sajnos, nem igazán népszerű a fiatalok körében ez a sportág, mert bizony ennek színvonalas műveléséhez sok-sok kitartás és következetes munka szükséges. Izzadság és siker Itt nem lehet lazítani, keményen meg kell dolgozni minden századpontért. Persze egy jó adag szerencsére is szükség van a sikeres szerepléshez. Az eredményes munkához szükséges feltételeket biztosítja az iskola, s közel két évtizede sorozatban nyerik a fiúk a megyei versenyeket. A cívisvárosban megrendezett területi versenyen bebizonyosodott: a tornában csak akkor „jön” az eredmény, ha a gyakorlatokat a lehető legtökéletesebbre csiszolják az edzéseken. - Hogy lesz-e utánpótlás, ez bizony nagy kérdése - teszi fel szinte magának a kérdést Bartus Sándor, aki nap mint nap keserűen tapasztalja, hogy mostanság a fiatalok nem igazán szeretnek iz- zadtságcseppeket áldozni a sikerért. Ösztöndíjak Záhony (KM) - A különféle iskolarendszerű képzésekre azok jelentkezését várják, akik nem szándékoznak a felsőoktatásban továbbtanulni. •A záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium kétféle OKJ-s szakképzést is meghirdetett. Az egyéves időtartamú vámügyintézői és a két éves vasútüzemvitel-ellá- tó képzésre augusztus elsejéig jelentkezhetnek az érdeklődők. A vasút- üzemvitel-ellátó képzés érdekessége, hogy a diákok eredményességüktől függően havonta 20-28 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Kisasszonyok focipőben Lövőpetri, Nyírlövő (KM) - A megyei labdarúgó bajnokságban vitézkedő Lövőpetri női labdarúgói kemény felkészülési heteken vannak túl. Mint az együttest istápoló lövőpetri polgármester, Szőke Ferenc lapunkkal, a Kelet- Magyarországgal tudatta: a csapat négy teremtornán indult el az utóbbi hónapokban, s három kupasorozatot annak rendje és módja szerint megnyertek a lányok. Felvételünk egy győztes torna után, jelesül a Tállyán rendezett labdarúgó Szántói Kupán készült. A teremben nagyon ment a foci (Fotó: Kovács Bertalan) Kikelet. Sokan má decemberi és január ji „tavaszban” hozzáfogtak a fák metszési ám a fazonigazítási zon csak most a verőféityes kikeleti idő járással együtt. (Fotó: Vincze A Garabonciás Vadrózsái Gulács (B. K.) - Két éve annak, hogy a Garabonciás Művészeti Iskola táncoktatást tart a gulácsi iskolában. A tánctanár, Talpas István mindent megtesz annak érdekében, hogy a nebulók megkedveljék a társastáncok különböző formáit, és becsületesen elsajátítsák a tánclépéseket. A gyermekek két korcsoportban gyakorolnak hetente egy-egy alkalommal. Az időközi tánc-vizsgákat természetesen a szülők is megtekinthetik. Nemrégiben is volt egy ilyen vizsga, sőt a művészeti iskola gulácsi gyermekekből verbuvált Vadrózsa nevű tánccsoportja a községi farsangi ünnepség nyitányaként keringőzött - elsőként lépve a nagy nyilvánosság elé. Felvételt hirdetünk komorói telephellyel GÉPKOCSI-VEZETŐI munkakörbe billenős és fixes gépkocsikra. Feltétel: • Belföldi és nemzetközi árufuvarozói vizsga • ADR-vizsga. Tel.: 30/302-9331, 45/449-003 659152 HIRDETÉS A tornászcsapat