Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-21 / 66. szám
2005. március 21., hétfő ÉGTÁJ /7 E Szatmári kiadás HÍREK • Versek. Egy óra Lukács Sándorral címmel József Attila-emlékműsort tartanak ma 18 órától a mátészalkai városi művelődési központ kamaratermében. A műsorban elhangzanak József Attila, Radnóti Miklós, Ady Endre költeményei, valamint a színművész saját versei. • Szakmai. Óvodai szakmai napot tartanak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Hetek keretében március 23-án, szerdán 9 órakor Csenger, Mátészalka, Nyírbátor városok bázisintézményei a mátészalkai városi művelődési központ színháztermében. • Fogadóóra. Bíró Miklós, Mátészalka polgármestere fogadóórát tart március 24-én, csütörtökön 9-11 óráig a polgármesteri hivatalban. Macskajaj Mátészalka (KM) - Újraindítja Filmklubját a mátészalkai Művészet- barát Egyesület. A vetítéseket a korábban megszokott helyen, az Esze Tamás Gimnáziumban, de új időpontban, kedden 18 órától tartják. A következő film, a Macskajaj március 22-én kerül bemutatásra, amelyre jegyeket a helyszínen válthatnak az érdeklődők. Szépségverseny Tunyogmatolcs (KM)- Romaszépségversenyt rendeznek a korábbi évek hagyományaihoz híven március 25-én, pénteken Tunyogmatolcson. A rendezvényt a művelődési házban tart- aggják 17 órakor, sztárvendég: JkjT Gáspár Győző, a , Romantic ± % együttes vezetője lesz. CSALÁSI ÖRÖMHÍR A kölesei Jencsik Márk 2004. július 19-én született. Édesanyja Fazekas Mónika, édesapja Jencsik Tamás. Verselni jó Verselnek Mátészalka (KM) - Versmondó versenyt rendeznek a költészet napja alkalmából április 11-én 15 órakor a mátészalkai városi művelődési központban. A 13 és 14 évesek egy József Attila- és egy Csokonai Vitéz Mihály-vers előadásával, a közép- iskolás korosztály és a felnőttek egy József Attila-költemény és egy Márai Sándor- vers vagy prózarészlet előadásával (maximum öt perc) nevezhetnek. Jelentkezési lapokat a helyszínen szerezhetnek be az érdeklődők A csengerújfalui Murguly Károly Nándor 2004. július 7-én született. Édesanyja Kiss Eszter, édesapja Murguly Károly. Modemitásra „éhezik" a konyha ■ Új gépekre és bővítésre nincs pénz, de igyekeznek megfelelni az előírásoknak. Nyírmihálydi (KM - P. I.) A hatósági ellenőrök gyakran hibaként róják fel, hogy az étlapunkon tájjellegű ételek is szerepelnek, holott egy vidéki ember számára ezek a finom, egyedi ízek a mindennapokhoz tartoznak - mesélte Bogdán Já- nosné, Nyírmihálydi önkormányzati konyhájának élelmezésvezetője. Elmondta: Naponta több mint 250 személynek készítenek ebédet, a község teljes közétkeztetését ellátják. Az üzem fenntartója étkezési utalvánnyal támogatja a dolgozókat, az óvodások és a napközisek ingyenesen étkezhetnek. A konyhán hét végén is dolgoznak, a bentlakásos intézetnek és a falu időseinek főznek ilyenkor. Problémák, emblémák Mivel az ebédlőhelyiségben csak néhány vendég fér el, kiszállítják az ételt a napközis tálalókonyhára, illetve félszáz megrendelőnek házhoz viszik a finom menüt. A szükséges Mindenki dicséri föztjüket nyersanyagról az önkormányzat és a helyi őstermelők gondoskodnak. - Berendezéseinket évek óta csak javíttatjuk, új, modern gépeket nem tudunk venni. Létszámbővítésre nincs pénz, konyhánkon egy szakképzett élelmezésvezető, három szakács és három kisegítő dolgozik. Emlékezetes gasztronómiai bemutatót készítettünk az uniós csatlakozás tiszteletére, A diákoké a hatalom ■ A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték a ko- csordi Jókai-hetet. Kocsord (KM) - A hét elején a diákok vették át a hatalmat, és ezen a napon tanulói irányítással folyt a munka a tanórákon és tanórán kívüli foglalkozásokon. Másnap a sportnapon labdarúgás és kosárlabda sportágban versenyeztek az iskolák, majd természettudományi és társadalomtudományi megmérettetés várta a tanulóifjúságot. A versenyeken az alábbi eredmények születtek: Kosárlabda leány: 1. Kocsord, 2. Fábiánhá- za, 3. Porcsalma. Labdarúgás fiú: 1. Kocsord. 2. Fábiánháza, 3. Ököritófülpös. A természet- tudományi verseny eredményei: I. korcsoport (1-2. osztály): 1. Csaroda, 2. Ököritófülpös, 3. Kocsord. II. korcsoport (3-4. osztály): 1. Porcsalma, 2. Kocsord, 3. Csaroda. III. korcsoport (5-8. osztály): 1. Kocsord, 2. Hodász, 3. Csaroda. Jutalom mindenkinek A társadalomtudományi verseny eredményei: I. korcsoport (1-3. osztály): 1. Kocsord, 2. Porcsalma, 3. Géberjén. II. korcsoport (3-4. osztály): 1. Kocsord, 2. Porcsalma, 3. Ököritófülpös. III. korcsoport (5-8. osztály): 1. Kocsord, 2. Porcsalma, 3. Nyírmeggyes. Zárásként a művészetek napjával örvendeztették meg a szervezők a gyerekeket. A versenyen Jármi, Porcsalma, Nyírmeggyes, Kocsord iskolái mutatkoztak be közel 20 produkcióval: tánc, zene, mazso- rett, színpadi előadások színesítették a programot. Gimis vendégek. A fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium tanulói voltak a napokban a Kelet-Magyaror- szág mátészalkai szerkesztőségének vendégei. A médiakörös csoport tagjait a terjesztési feladatokról Erős Péter területi képviselő tájékoztatta. (Fotó: Koncz Nóra) Ópályi Község Önkormányzatának jegyzője pályázatot hirdet Ópályi Község Polgármesteri Hivatala pénzügyi előadói munkakör betöltésére A munkakör betöltése határozott idejű - 2006. február 28. - köztisztviselői kinevezéssel, teljes munkaidős foglalkoztatásban történik. Pályázati feltételek: - regisztrált mérlegképes könyvelői képesítés, - középfokú végzettség, - közigazgatási alapvizsga, - legalább 5 év költségvetési gazdálkodásban szerzett szakmai gyakorlat. A pályázónak meg kell felelni a ktv. általános alkalmazási feltételeinek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - számítógépes ismeretek. Illetmény: a ktv. szabályai alapján. A pályázat beadási határideje: 2005. március 30. Az állás az elbírálás után azonnal betölthető. A pályázathoz csatolni kell a szakmai önéletrajzot, végzettséget igazoló okiratok másolati példányát, valamint az erkölcsi bizonyítvány egy példányát A pályázat benyújtásának helye és bővebb információ: Ópályi község jegyzője, Ópályi, Rajk L. u. 4. Tel.: 44/407-551. melyet pályázati pénzből finanszíroztunk. Igyekszünk nyomon követni szakmánk újabb és újabb előírásait, ott voltunk a közétkeztetők régiós fórumán, a „Hoventa” vendéglátóipari szakkiállításon is. Időszerű lenne kiépítenünk a HACCP minőségbiztosítási rendszert, ám úgy tűnik, erre még várnunk kell egy kicsit. Amit képesek vagyunk meg(Fotó: Palícz István) tenni a minőségért, elvégezzük: folyamatosan bővítjük kézikönyvünket, maghőmérőt használunk, hűtőellenőrzést végzünk, vezetjük a tojásfelhasználást, a sütőzsiradék fel- használását. Egy biztos: akik ezt előírták, arra bizonyosan nem gondoltak, hogy fél 12-kor az éhes vendég már a tálalóablak előtt áll! - összegezte az élelmezésvezető. Játékos tanulás (Fotó: a szerző) Az életre nevelnek ■ Több mint százan segítettek az óvodai jótékonysági bálon. Jármi (Sersényi Andrea) - Eredményes jótékonysági'bált rendezett a napokban a Jármi Óvodás Gyermekekért Alapítvány. Felajánlások érkeztek vállalkozások részéről, a szülői munkaközösségtől és a nőegylettől is. Mint azt Kádár And- rásné, az alapítvány és az óvoda vezetője elmondta, a bevételt játékfejlesztésre, illetve a rászoruló gyerekek segítésére kívánják fordítani. Az óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek helyes nevelésére, ezért saját nevelési programot hoztak létre: Védjük, óvjuk a természetet és közlekedjünk benne biztonságosan! címmel. Kialakítottak az udvaron egy KRESZ-parkot, ahol a gyerekek nyugodt és biztonságos környezetben tanulhatnak meg közlekedni a különböző járműveken: rolleren, biciklin, gokarton és gyalog is. A gyakorlás télen sem marad el, ilyenkor ugyanis a benti csoportszobában foglalkoznak a gyerekekkel, kisebb létszámban, játékos formában. Ezáltal nem csak a természetet szeretik meg, hanem megtanulnak önállóan gondolkodni. Zászlók, kitűzők, CD-k, újságok, Wass-, Márai-, Nyírő- stb. könyvek egy JL Könyvesboltban! Három Királyok Szkítia Mátészalka, Hősök tere 8. _ ***** **™ CSALÁDI ÖRÖMHÍR A legnagyobb öröm, ha a család újabb jövevénnyel gyarapszik. Lapunk térségi mellékleteiben folyamatosan tesz- szük közzé azoknak a kisbabáknak az adatait, akiknek érkezéséről szüleik hírt adnak nekünk. Kérjük, az alábbi kupont vágják és A gyermek családi és utóneve: ______ _______ töltsék ki, mellékeljék a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatát, a kicsi képét, és küldjék el címünkre. (4700 Mátészalka, Kálvin tér 1.) A borítékra kérjük, írják rá: Családi örömhír! A gyermekek között negyedévenként ajándékot sorsolunk ki. X Születésének dátuma: Anyja neve: __ Apja neve: ___________ Lakhelye (csak a település neve): Hozzájárulok, hogy gyermekemről a fenti adatok a Kelet-Magyarországban megjelenjenek: Szülők aláírása: apa anya