Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-19 / 65. szám
2005. március 19., szombat HÍREK • Rengett a föld. Viszonylag erős, a Richter-skálán mérve 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg pénteken az indonéz Aceh tartomány közigazgatási székhelyét, Banda Ace- het. • Királynői kiállítás. Először rendeznek kiállítást a 2002 márciusában, 101 éves korában elhunyt Erzsébet brit anyakirálynő gyűjteményének részét alkotó képekből a Holyroodhouse palotában, Edinborough-ban. Nejem, nevem Brazília város (MTI) - Brazíliában új divat hódít: mind nagyobb számban veszik fel a férfiak házasságkötés után feleségük nevét. Sao Pauló- ban például csak az elmúlt három hónapban ötszáznegyven vőlegény jelentette be, hogy házasságkötése után választottja nevét választja. Pert nyert Washington (FH) - Pert nyert csütörtökön zaklatója ellen Janet Jackson. A bíróság úgy határozott, hogy a 46 éves férfi az elkövetkező három évben 90 méternél közelebb nem merészkedhet a 38 éves énekesnőhöz. Janet Jackson azt állította a bíróságon, hogy a férfi kilenc éve zaklatja levelekkel, faxokkal. Sőt, tavaly egy alkalommal már boxerrel, késsel és ollóval próbált bejutni egy New York-i stúdióba, ahol az énekesnő éppen egy tévéfelvételen volt. Sandra Bullock Csillagos Los Angeles (MTI) - Sandra Bullock amerikai filmsztárnak ítélte a zsűri a 2281-es számú csillagot a hollywoodi hírességek sétányán (Walk of Fame), s a művésznő személyesen is megjelenik a március 24-i avatási ünnepségen, hogy a szokásnak megfelelően elhelyezze kéz- vagy láblenyomatát is. A zsűri megítélése szerint a 41 éves Sandra Bullock Hollywood legnépszerűbb élenjáró hölgyeinek egyike. Legutolsó filmbeli szerepléséért (Two Weeks Notice), amelynek rendezésében is közreműködött, több mint 4 milliárd forintnak megfelelő honoráriumot kapott. A 29th International Star Award of Quality Arany díjasa a ft Vogue Modellügynökség i Fotómodell-Manöken Személyiségfejlesztő tanfolyamot indít Teljes körű elméleti és gyakorlati oktatás Folyamatos fellépési lehetőség ...ha érdekel a manöken szakma ...ha vonz a divat világa ...vagy csak magabiztosabb szeretnél lenni? Jelentkezz!!! (4-28 éves korig) Beiratkozás: március 20., vas. de. 9.30 Városi Művelődési Központ lyra, OA/QQIS oqc<| (Nyíregyháza. Szabadság tér 9 ) IM I V/. 4,U/JJÜ‘£0J I HIRDETÉS ..."■ ...."W Bécsi bocs. Először láthatta a napokban a bécsi közönség az ottani állatkert legifjabb jegesmedvebocsát. (Fotó: epa> MEGÉR EGY MOSOLYT- Kutya életem van, öregem - panaszolja a férfi a barátjának. A felesége rábólint:- Milyen igaz! Mindig piszkos, sáros lábbal jön haza, elhelyezkedik a kandalló előtt, barátságtalanul morog, és csak azt lesi, elkészült-e már az étel... További viccek: humor.szon.hu KELET Képmás. Anastacia j amerikai popsztár tartja képmását az egyik német televízió showműsorá- | ban. (Fotó: EPA) Kardot keresnek Pretoria (MTI) - Nagy keletje van manapság a középkori fegyvereknek a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol egyre többen vásárolnak kardot, dárdát, vagy számszeríjat. A kényszerű divat alapja az új fegyverviselési törvény, amely erősen korlátozza a lőfegyver tartásra jogosultak körét. így annak, aki meg akarja védeni magát, sürgősen új fegyver után kell néznie. Népszerű a számszeríj Az egyik pretoriai fegyverkereskedés tulajdonosa szerint teljesen le kellett cserélnie az árukészletét. Jelenleg egyre több harci szekercét, tőrt, kardot forgalmaz. Az életüket, vagyonukat féltők között különösen nagyon népszerű a számszeríj. Csikkek a homokban Barcelona (MTI) - Minden össze a városi alkalmazottak. eddiginél alaposabb tavaszi nagytakarítás kezdődött Barcelona híres tengerpartján, ahol tavaly a nyári szezonban 10,5 millió csikket gyűjtöttek Árverésen az Zürich (MTI) - Tulajdonosának adósságai miatt elárverezik a wollishafeni nyilvánosházat - jelentette a Tages Anzeiger című zürichi lap. A Zürich elővárosának számító Wollishafenben 1998-ban nyílt meg a Petite Fleur - Kis Virág - nevet viselő intézmény, amely a maga idejében az első törvényesen létesült Mindezt a tengerben a nyári szezonban megmártózott 2,4 millió ember hagyta maga után, fejenként 13,5 cigarettavéget. örömtanya örömtanyának számított az országban. Az április 12-re kitűzött árverést a Crédit Suisse Group bankház kezdeményezte, hogy így hajtsa be az épület tulajdonosától annak 3,6 millió svájci frank összegű tartozását. A tulajdonos nem maga üzemelteti a nyilvánosházat, amelyben 30 örömlány árusítja bájait. Életvidám. Ha tehetné, minden idejét kedvesével és barátaival töltené a kálmánházi Veres Alexandra (16). C53 www.szon.hu (Fotó: Racskó Tibor) Videoklip készül a magzatról ■ Videoklip a még meg sem született magzatról - ez az új divatőrület a világban. Párizs (MTI) - A terhesség során ma már teljesen megszokott, s rutineljárásnak számít, hogy a nőgyógyászok ultrahangos vizsgálattal ellenőrzik, normálisan fejlődik-e a magzat. A számítógép képernyőjén látott képekből azonban csak a hozzáértő szem tud bármit is kivenni. Új módszer Meghonosodni látszik viszont egy új módszer, amely futótűzként terjed az Egyesült Államokban, s mostanra Nyu- gat-Európában is meghonosoRóluk még nem készült videoklip dott: a négydimenziós ultrahangos képalkotás, amellyel a szülők tökéletes képet kapnak jövendőbeli gyerekük formájáról, arcáról. Olyan ez, mint egy családi videó lelkendezett az első ilyen brüsszeli központ létrehozója. A központ alkalmazottjai hangsúlyozzák, hogy ők nem orvosi szolgáltatást nyújtanak. A vizsgálat célja nem az esetleges rendellenességek felderítése, azaz a náluk tett látogatás nem helyettesíti a hagyományos nőgyógyászati vizsgálatokat. Ezt a különbséget mutatják már a külsőségek is: a fehér orvosi köpeny itt ismeretlen dolog, s a szülők hatalmas plazmaképernyőn nézhetik az anyaméhben fejlődő magzatukat, majd egy DVD- lemezzel távozhatnak, amelyre az összes felvételt rögzítették. S persze fizetni is kell a szolgáltatásért: ára - például Belgiumban - mintegy 150 euró. Kiváló képek A négydimenziós vizsgálat már a szülés előtt, 5-7 hónapos korban kiváló képeket ad a magzat külsejéről, körvonalairól. így nem csoda, hogy a jövendőbeli szülők lelkendezve nyilatkoznak a módszerről, s boldogan távoznak a vizsgálat után, kezükben a családi vi- deoklippel. AZ ÉLETEM PÉP IQ PQCSÉI HALLÓ, VEVŐSZOLGÁLAT? PANASZT SZERETNÉK TENNI! ELROMLOTT A SZENPVICSSÜTŐM. * VAN MEG RÁ GARANCIA? Fittpróba . Egy indiai szikh férfi próbálja ki az egyik sporteszközt Újdelhiben egy kiállításon. (Fotó: EPA) HIRDETÉS