Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-16 / 62. szám

2005. március 16., szerda • Előadás. A nyíregyházi Napfény Életmód és Közművelődési Egyesület ismeretterjesztő előadást szervez az Életmód Házban „A ko- raszülöttség" címmel. A március 21-én 17 órakor tartott program vendége dr. Marián Erzsébet főorvos, neonatológus. • Szavalóverseny. A nyíregyházi Váci Mi­hály Városi Művelődési Központ megyei szavalóversenyt hirdet gyermek, ifjúsági és speciális kategóriákban. Nevezni egy-egy szabadon választott József Attila- és Váci Mihály-verssel lehet március 25-ig. A hősök alakját idézték Fehérgyarmat (KM) - Fehérgyarmaton, a művelődési ház színháztermében dr. Til- ki Attila alpolgármester a helyi és környék­beli szabadságharcosok alakját idézve tette életközelibbé az ünnepet. Egy történelmi eseményt csak akkor érthetünk meg, ha a történelmet képesek vagyunk szívünkkel, emlékezetünkkel is átélni. A történelem híd, amely összeköti a múltat, átível a jelenen, s a jövőbe érnek véget nem érő lábai - fo­galmazta meg a szónok. Ismét magyar lett a magyar címmel a he­lyi Móricz Zsigmond Szakképző és Szakkö­zépiskola diákjai emlékeztek az 1848-as ese­ményekre, majd a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola néptánccsoportja lépett színpadra. A rendezvény zárásaként a Kos­suth park emlékművét koszorúzták meg az intézmények, civil szervezetek képviselői. Az ünnepségen az alpolgármester meghívá­sát elfogadva részt vett Pálfy István, az Eu­rópai Néppárt parlamenti képviselője is. Fehérgyarmaton, a Kossuth parkban koszorúztak a nemzeti ünnepen. (Fotó: Molnár Károly) v .... ....... ..v . ..........,,..............,... v KELET HAZAI TÁJAKON /8 Kisvárdai Pilvax Koszorúzás. A nyíregyházi Petőfi téren hétfőn este koszorúzták meg a költő szob­rát. (Fotó: Balázs Attila) Új korszak kezdődött Mátészalka (KM - K. N.) - Mátészalkán nemcsak az 1848- as forradalom és szabadság- harc 157. évfordulójára emlé­keztek tegnap: az ünnepség ré­szeként Petőfi-szobrot is avat­tak. A Petőfi téren felállított életnagyságú műalkotást Bíró Lajos, helyi szobrászművész készítette, s a jövőben minden év március 15-én itt gyűlnek össze a városi ünneplők. Ezt a törekvést dr. Cservenyák Lász­ló, a Szatmári Múzeum igazga­tója új korszak kezdetének ne­vezte, s mint fogalmazott: a szobor és környezete méltó he­lyet kínál a megemlékezésre.- A szabadságharc esemé­nyei üzenik, szabadságunkat, boldogulásunkat csak tettekkel vívhatjuk ki. Fel kell ismer­nünk az alkalmat és üstökön kell ragadni a korunk kínálta lehetőségeket - hangsúlyozta Bíró Miklós polgármester. A Hajdú Néptáncegyüttes műsorával keretezett megemlé­kezésen a múltbeli események­re dr. Németh Péter múzeoló- gus, címzetes múzeumigazgató történelmi visszatekintéssel emlékezett, majd a felavatott Petőfi-szobor alkotójának mun­kásságát ismertette a jelenlé­vőkkel. Az elhangzottakból ki­derült: az említett alkotás Bí­ró Lajos tizenkettedik máté­szalkai köztéri szobra. Az avatás pillanatai (Fotó: a szerző) Dombrád, Kisvárda (KM ­K. B.) - Dombrádon kedden délelőtt a művelődési házban kezdődött a március 15-i ün­nepség, amelynek keretében a Dr. Bereczky Zsigmond Refor­mátus Általános Iskola tanulói révén elevenedtek meg 1848 és 1849 dicső történései. Az ün­neplők a kultúrház szomszéd­ságában lévő Kossuth-szobor- nál folytatták az emlékezést. A város középfokú intézmé­nyeinek mintegy háromezer tanulója tekinthette meg az el­múlt napokban Kisvárdán, az 1848-as forradalom mára szim­bólummá vált kávéházáról szóló darabot. A Pilvax című zenés történelmi játék igazi premierje, illetve ősbemutató­ja azonban tegnap délután volt a városi központi ünnep­ség keretében. A Százvai László református ifjúsági lel­kész által irányított több mint félszáz fiatal közreműködésé­vel a Művészetek Háza szín­padára állított mű bemutató­ja előtt Borkő Károly ország- gyűlési képviselő mondott be­szédet. A tűz márciusa Kisvárda (KM - K. B.) - Felső-Szabolcs és Bereg váro­saiban is koszorúk és nemze- tiszínű zászlócskák serege dí­szítette a Petőfi-mellszobrok (Kisvárda, Vásárosnamény, Záhony) talapzatát. A határ­városban, Záhonyban a város­háza előtti téren lévő Petőfi- szobornál tegnap délelőtt Rusznák András önkormány­zati képviselő mondott ünne­pi beszédet, majd az emlék­műsor következett a Főnix kó­rus közreműködésével. Ugyancsak 10 órától ünne­peltek a vásárosnaményiak, akiknek Oláh Nóra pedagógus idézte fel a forradalom és sza­badságharc eseményeit a he­lyi művelődési központban tartott ünnepségen. A prózai gondolatok után a líráé, illet­ve a drámáé volt a főszerep: A tűz márciusa című történel­mi játékot az Eötvös József Általános Iskola színjátszó kö­rösei mutatták be. A gerge- lyiugornyai ÁMK udvarán nemrégiben felavatott Petőfi- szobrot már korábban, jelesül az iskolai ünnepség keretében megkoszorúzták. Chevrolet Csősz Márkakereskedés és Daewoo Márkaszerviz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: 42/597-666 • Fax: 42/597-667 Chevrolet Autó Kosbor Márkakereskedés és Daewoo Márkaszerviz 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. (a J§§£o mellett) Tel.: 42/59-89-59 ■ Fax: 42/59-89-58 Márkakereskedéseink vasárnap is nyitva tatrtanak. THM: 8,63%, futamidő 72 hónap, maradványértékes hitelkonstrukció. Az autók illusztrációk, vegyes átlagfogyaztásuk 6,3-7,51/100 km, CO2 kibocsátásuk 144-175 g/km. A finanszírozást is szeretni fogja! HIRDETÉS Gazdagon felszerelt limitált szériás modellek! Kalos 5 a. 1.2 72 LE Felszereltség: • központi zár, elektromos ablak • CD-s rádió 4 hangszóróval, • vezetőoldali légzsák, • állítható kormánymagasság, stl Kalos 4 a. 1.4 83 LE Felszereltség: • központi zár, elektromos ablak • CD-s rádió 4 hangszóróval, • vezetőoldali légzsák, • állítható kormánymagasság, • szervokormány, riasztó, stb 59 900 Ft kezdő befizetés, 29 999 Ft havi törlesztés* Lacetti 1.4 16V 94 LE Felszereltség: • klíma, ABS, 2 légzsák, • szervokormány, központi zár, • elektromos ablak, CD-s rádió, • állítható ülés- és kormánymagass Matiz 0.8 51 LE 49 900 Ft kezdő befizetés 27 999 Ft havi törlesztés* 0 Ft kezdő befizetés, 23 582 Ft havi törlesztés 599 000 Ft kezdő befizetés 34 712 Ft havi törlesztés

Next

/
Thumbnails
Contents