Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-16 / 62. szám

2005. március 16., szerda HATTER /3 • Jótékonyság. A kéki Napköziotthonos Óvoda jótékonysági teadélutánt szervez március 16-án 16 órai kezdettel. A felajánlá­sokat a kicsik oktatását fejlesztő sportsze­rekre, társasjátékokra szeretnénk költeni. • Húsvéti előkészületek. A Paletta Önkép­zőkör húsvéti előkészületek tükrében hímes tojások és díszek készítésére várja az érdeklő­dőket március 16-án 15-től 18 óráig a nyír­egyházi Váci Mihály Művelődési Központba. Szabadság, csöndesen Nyéki Zsolt nyeki@kelet.szon.hu A szónoklatok tengeréből is nehéz ki­hámozni, megfejteni: valójában mit jelent a szó, szabadság. Pedig nemzeti ünnepün­kön ismét sokan ragadták meg az alkalmat e fogalom boncolgatására. Minél több böl­cselkedést hallok, annál inkább erősödik bennem a kétely: biztos, hogy a törvényi előírások, jogi keretek, társadalmi intéz­ményrendszerek, szervezeti felépítések, az írott és íratlan szabályok egyvelege önma­gában szabadságot teremt? Ha azt nézzük, hogy az állami program végén ma már nem vezényelnek oszoljt az ünneplő tömegnek, s nem kap gumibotot, aki a kijelölthöz képest más kegyhelyeken is virágot tesz le, akkor szabadságról be­szélhetünk. Ezt nem zavarta meg a rendőr­ség készenléti erőinek rosszul időzített mozgósítása sem, bár fölöttébb kellemetlen emlékeket idézett abban, aki testközelből látott már március 15-én bevetésre váró (és be is vetett) rohamrendőröket. Az idei, „mellékzöngés" események között szeren­csére nem ez volt a fő attrakció, hanem az egyre feszültebbé váló gazdatüntetés végét jelentő megegyezés. Ha történelmi léptékben merünk értékel­nj, ki ne látná be, hogy mindig is a vidék embere (a ma már csak gúnyos felhanggal nevezett paraszt) élte az igazi szabad éle­tet. Ő az, aki képes volt gondoskodni élel­méről, ruházatáról, otthonáról és annak melegéről, egész családjáról. Az ilyen nyu­galmat teremtő ember alaposan meggon­dolja még a beszédét is, nemhogy a csele­kedeteit. Ha valaki mozgatható tömeget akart nyerni valaha is az emberiség törté­netében, akkor a vidéknek ezt a végtelen magabiztosságát kellett megtörnie.' A mun­kát többnyire a falu rombolásával, a vidék elsorvasztásával kezdte, de ha átlépett egy határt, önnön bukását idézte elő - emlék­szünk még a „Kárpátok Géniuszára"... Láthatjuk: a csöndes szabadság vidéken fakad. Szakmai nap pénteken Nyíregyháza (KM) - Tanári konferenciá­ra hívja a városban, illetve a megyében praktizáló pedagógusokat március 18-án a Kazinczy Ferenc Általános Iskola, ahol 11 órától dr. Lénárd Sándor egyetemi tanár a nevelési értékekről tart előadást. V. Tavasz motoron A tavasz csalhatatlan je­lei: megjelentek a moto­rosok az utakon. (Fotó: Balázs Attila) Az autósok okozzák a legtöbb problémát (Fotó: Sipeki Péter) szemével (2.) A lakók Nagy érdeklődés kí­sérte a szerdai fórumot, melyen témaként a köz­terület szerepelt. Lefler György lefler@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A te­lefonon, e-mailen és faxon fel­tett kérdésekre Tasnádi Já­nos, a Nyíregyházi Közterület­felügyelet vezetője válaszolt. KM Rengeteg a szabályta­lanul parkoló autós, az el­lenük való következetes fel­lépést elismerés illeti. Vár­ható-e a Nyírfa tér környé­ki üzletek előtt rakodóhely kijelölése? Tasnádi János: - A szabály­talankodó autókra vonatkozó megállapításával egyetértek. Az elismerést köszönöm. A közterület-felügyeletnek azon­ban nem ez a fő feladata, ha­nem a közterületek rendjé­nek, tisztaságának, rendelte­tés szerinti használatának biz­tosítása. Az üzletek rakodási- feltöltési gondjai ismertek. További megállási tilalmakat nem tervezünk. A rakodó­hely kialakítására vonatkozó igényt továbbítom az illetéke­sekhez. KM: Az év elején több he­lyen is nyilatkozta, hogy rendcsinálásba kezdenek. Ez még több bírságot és kerékbilincset jelent? Tasnádi János: - A szank­ció sohasem lehet cél. A rend­csináláson azt értem, hogy a közterületeket megtisztítjuk azoktól a dolgoktól, jelensé­gektől, amik egy élhető város­ban nem oda tartoznak. Ezek: illegális szemét, zugárusítás, kóbor kutyák, plakát- és rek­lámtábladzsungel, elhagyott roncskocsik, s a tilosban par­koló járművek. Ezenfelül min­den olyan dolog, ami a lakos­ság széles körét bosszantja, vagy azt jogszabály tiltja. Az új városi rendőrka­pitány több egyenruhást ígért a közterületre, de lét­számhiányra panaszkodik. Nem kellene összefogniuk? Tasnádi János: - Csák alez­redes úrral három évtizede vagyunk katonai-belügyi szakmai és mondhatom bará­ti kapcsolatban. Ez kiváló alap a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez. Az új helyzet­ben a kapcsolatot felvettük, az együttműködésben három fő területet határoztunk meg: az éjszakai diszkók, szórakozóhe­lyek fokozottabb ellenőrzése, a közlekedési rend betartatá­sa, a gépkocsi- és lakásbetöré­sek megakadályozása. Kevés a kutyasétáltató hely. A sóstói erdőből is ki vagyunk tiltva. Tasnádi János: - A közgyű­lés májusi ülésén tárgyalja és módosítja a város állattartási rendeletét. Az előkészítők szí­vesen vesznek minden javas­latot, ami a lehetséges kutya- futtatók kijelölésére vonatko­zik (tel.: 524-524/187-es mel­lék). Egyébként szigorodtak a hazai és EU-s előírások. Jelen­leg a városban öt kijelölt kutyafuttató hely van: a volt Vasvill-Depó előtt, az Érpatak két oldalán, Bujtoson a szán­kódombnál, a volt Almatáro­lóval szemben és a Széna té­ri park északi részén. A sós­tói erdőben póráz és szájkosár nélkül futtatott kutyák ellen a kirándulók, sétálgatok na­ponta tiltakoznak. A kutya­ürülék összeszedése az ebek után továbbra is kötelező ma­rad. A belvárosban gyakor­latilag nem lehet kerékpár­ral közlekedni. A Kossuth téren és a sétálóutcán miért nem lehet legalább egy kerékpársávot kijelöl­ni? Tasnádi János: - A problé­ma felvetésével, amennyiben az szakmailag kivitelezhető, egyetértek. A kérdést továbbí­tom a Városüzemeltetési Kht. illetékeséhez és a városi köz­lekedésmérnökhöz. KM: A Búza téri piac előtt nem csökken az illegális árusok száma. Tasnádi János: - Ami itt fo­lyik, az valóban nem egy ha­tósági sikertörténet, annak el­lenére, hogy igen gyakoriak az ellenőrzéseink. Az árusok agresszív fellépése miatt több­ször kellett rendőri segítséget igénybe venni. Az igazi megoldást a térfigyelő kame­ra felszerelése jelenti majd, ami reményeink szerint még ez évben megtörténik. http://forum.szon.hu \ Érvek, ellenérvek - ahogy Ön látja. ARANYLAKODAliOM Aranylakodalom. Ötven éve fogadott örök hűséget egymásnak az Isten színe előtt a leveleki Fodor György és neje. Ötven éve. Március 5-én ün­nepelte ötvenedik házassági évfordulóját Nagyarban Biha­ri Gyula és felesége, Bihari Ida. Boldogságban. Szántó Gábor és neje, Kerek Veronika közel ötvenöt együtt töltött év után nemrégiben ünnepelte házas­sági évfordulóját. Rákóczi-hét Kisvárdán Kisvárda (V. P.) - A különböző tantárgyi, szakmai és sportverse­nyekkel ma veszi kezde­tét Kisvárdán, a II. Rákó­czi Ferenc Szakközép- és Szakiskolában a Rákóczi- hét rendezvénysorozata. Csütörtökön fogadják a térség és a szomszédos országokból érkező ven­dég iskolák képviselőit, majd délután nyitják meg a Rákóczi történetét feldolgozó képeslap-kiál­lítást. Ezt követően dr. Mezey Károly ornitoló­giái és dr. Kriveczky Bé­la történelmi előadását hallgathatják meg az ér­deklődők. A vendéglátó iskola és a 3. sz. Munká­csi, II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatói 17.30 órakor aláírják a testvériskolai szerződést. A rendezvénysorozat be­fejezéseként pénteken a nagyságos fejedelem szobránál tartanak meg­emlékezést és koszorú­zást, amelyet a tanoda aulájában megrendezen­dő történelmi vetélkedő követ. Pályázzunk a múltra! Nyíregyháza (KM - P. I.) - Helytörténeti pályázatot hir­det a történelemkutatással hi­vatásszerűen nem foglalkozók számára a megyei levéltár, a megyei Könyvtár, a Nyíregy­házi Főiskola és a Jósa And­rás Múzeum. A 10-30 gépelt oldalnyi dolgozatnak Sza­bolcs, Szatmár és Bereg me­gye múltjára kell fókuszálnia néphagyományi, életmódbeli, történelmi, irodalom-, telepü­lés- vagy gazdaságtörténeti as­pektusból. A pályamunkákat szeptember 22-én a XII. Sza- bolcs-Szatmár-Beregi Nemzet­közi Levéltári Napok kereté­ben értékelik. KELET A dolgozatokat június 30-áig kell eljuttat- ...............■ ni a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Le­véltárba. Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 4. Évforduló. Nyíregyházán id. Bacsó György és felesége, Mol­nár Éva a napokban ünnepel­te több mint fél évszázada kö­tött házasságuk évfordulóját.

Next

/
Thumbnails
Contents