Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-16 / 62. szám

2005. március 16., szerda KIÜT MINDENFELŐL /2 • Nevek nélkül. Hiller István, az MSZP el­nöke, amíg pártja kongresszusi előkészítő bizottsága április 9-én nem teszi közzé állás­pontját, nem kíván neveket mondani a köz- társasági elnökjelölt vonatkozásában. A poli­tikus hétfőn újságírói kérdésre kifejtette: így Szili Katalin házelnök esetében sem kívánja álláspontját nyilvánosságra hozni. • Elnöki vélemény. A gazdák, a tüntetők a legfőbb kérdésekben meghátráltak, elfo­gadták, hogy a költségvetésen kívül nincs támogatás és a szakmát a politikától el kell választani - mondta a miniszterelnök hétfőn a közszolgálati televízióban. „Nem lehet va­lakik követelését a többi adófizető rovására teljesíteni" - hangsúlyozta a kormányfő. • Ellenzéki kritika. A miniszterelnök foly­tatja a hazudozást, amikor a gazdák meg­hátrálásáról beszél - állítja Lengyel Zoltán, a Fidesz mezőgazdasági kabinetének vezetője. Szerinte, ha a kormány kellő felelősséggel állt volna hozzá a gazdák követeléseihez, akkor a megállapodást már három héttel ezelőtt is meg lehetett volna kötni. Akarat nélkül Hága (MTI) - Horvát­ország még nem működik együtt teljes mértékben a hágai Nem­zetközi Törvényszékkel- jelentette ki kedden Carla Del Ponte, a tör­vényszék főügyésze. A zágrábi hatóságok nem mutatnak akaratot Ante Gotovina volt horvát tá­bornok őrizetbe vételére- fejtette ki Jean Assel- bornnak, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Luxemburg kül­ügyminiszterének. Beárnyékolja Budapest (MTI) - A december 5-ei, kettős ál­lampolgárságról szóló népszavazás sikertelen­sége beárnyékolja a nemzeti ünnepet - hang­súlyozta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke, aki ked­den az 1848-49-es forra­dalom és szabadságharc 157. évfordulóján a pol­gári körök rendezvényén mondott beszédet a budai Várban. Hangsúlyozta: nehezen gyógyul a seb a magyar nemzet lelkén. Nehéz évekre em­lékezett (Fotó: MTI) Nagy elődök Budapest (MTI) - Budapestet 48-as elődeink tették a sza­badság fővárosává, és azóta is a szabad­ságba vetett hit segí­tett mindig túlélni a magyar fővárosnak a legnehezebb éveket - mondta a főpol­gármester az 1848-49-es szabad­ságharc és forrada­lom ünnepén tartott megemlékezésen a Petőfi-szobomál. A főpolgármester be­szédében úgy fogal­mazott: „Budapest 1848-ban, majd 1956-ban belekóstolt a szabadságba, aztán hosszú évekre ebből merített erőt. Jöhet­tek idegen megszál­lók, dühödt vagy mosolygó helytartók, mi, budapestiek nem felejtettük el soha, milyen szabad em­berként élni." Szabad Sajtó Díj Budapest (MTI) - Az Erdélyi Riport és a Magyar Narancs című hetilapok kollek­tívája, valamint Tamás Gáspár Miklós és Aczél Endre vehette át a Szabad Sajtó Dí­jat kedden Budapesten, a Pilvax Kávé­házban. Az eseményen írásban kiosztott indok­lás szerint az Erdélyi Riport szerzőgárdáját az érdemesítette a Szabad Sajtó Alapítvány díjára, hogy a lap indulása óta igyekezett tárgyszerűen vizsgálni a romániai magyar­ság belső ügyeit. A Magyar Narancs azzal a pályaívvel érdemelte ki az elismerést, amellyel a „a kezdeti polgárpukkasztó, já­tékos, ebből következően tudatosan fele­lőtlen hetilap mára kétségtelenül a közéle­tet érzékenyen követő, felelős és kritikus orgánummá vált”. „A mai magyar közélet egyik legsokol­dalúbb elemzőjeként és kritikusaként” em­lítették Tamás Gáspár Miklóst. Aczél End­re esetében az elismerést odaítélő testület azt emelte ki, hogy „akár külpolitikai és belpolitikai elemzőként, akár televíziós műsorvezetőként kritikus alapállást kép­visel”. Heves fütty és szórványos taps Gyurcsány Ferenc nem engedne a negyvennyolcból (Fotó: mti) ■ Egy Magyarországról beszélt az ünnepen Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök. Budapest (MTI) - Fütty­koncert kísérte a miniszter- elnök ünnepi beszédét kedden délelőtt a Nemzeti Múzeum­nál. Miközben Gyurcsány Fe­renc beszélt, a Múzeum ker­ten kívül összegyűlt tömeg vé­gig füttyel, bekiabálásokkal igyekezett elhallgattatni a szó­nokot. A kertben lévő embe­rek tapsoltak. „Mondjál le!”, „Magyarország jobbat érde­mel”, „Gyurcsány-Haynau” bekiabálások hangzottak. Egy csoportban Árpád-sávos zász­lót és Lapátra vele! feliratú táblát emeltek magasba. A helyszínt biztosító rendőrök elmondták, hogy nem volt szükség rendőri intézkedésre. A béke szigete Persze voltak, akik tapssal jutalmazták a miniszterelnök szavait: - Tegyük jobbá Ma­gyarországot, szabadabbá, a rend országává, tegyük bizton­ságossá, olyan országgá, ahol a nyugalom, a megértés, a pár­beszéd honol - mondta Gyur­csány Ferenc az 1848-49-es for­radalom és szabadságharc 157. évfordulójának tiszteletére tar­tott megemlékezésen. „Csak egy Magyarország van, a mi Magyarországunk” - hangsúlyozta Gyurcsány Fe­renc, hozzátéve: ez tehetséges, jóravaló emberek, sok-sok millió boldogabb és jobb éle­tet élni akaró ember országa. Úgy fogalmazott: tehetjük az indulat, a harcos füttyök or­szágává, vagy a béke, a nyu­galom szigetévé egy olyan vi­lágban, amely rólunk szól és amelyet azért építünk, hogy jobb legyen nekünk és gyer­mekeinknek. „Mi vagyunk a nemzet, a hazának nincsen ellenzéke, a hazának fiai vannak és lá­nyai” - szögezte le Gyurcsány Ferenc. Azt mondta: vannak, akik tele vannak kétkedéssel, időnként szorongással, és van­nak mások, akik tele vannak indulattal. „De ők is a miénk, mindenkire szükség van, min­denkire, mert belőlünk áll Magyarország” - fogalmazott a miniszterelnök. „Meg fogjuk csinálni, meg fogjátok csinál­ni, mind ahányan vagytok, mert nem fogunk engedni a negyvennyolcból, nem fogunk engedni a tisztesség hatalmá­ból, a becsületből. Tudom, hogy mi a dolgom; az, hogy engedjem, hogy az ország örülhessen annak, hogy tehet­séges emberek millióiból áll és megteremthesse a nyuga­lom, a csendes szó, a béke Ma­gyarországát” - folytatta a kormányfő. Megkopott eszmény Gyurcsány Ferenc az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc, valamint az 1956- os forradalom elbukására, majd az azt követő „kiegye­zésre” utalva kijelentette: a szabadság és demokrácia esz­ménye mára kissé megkopott. Közölte, hogy új programra van szükség, de nincs szükség sem forradalomra, sem ki­egyezésre, csak megegyezés­re egy felemelkedő Magyaror­szágért. u ‘SJ'SJ, Jjury http //ekntippek.szon.hu Tr Gyurcsány Ferenc március /\5-é\\~J ünnepi beszéde letölthető a Hajdú Online portáljáról (24 KB). A megosztottság ellen Markó Béla összefogást sürgetett (Fotó: epa) ■ Markó Béla: Vala­hányszor össze tudtak fogni a magyarok, ered­ményt értek el. Marosvásárhely (MTI) - Civakodó magyarok célt nem érhetnek, a történelemben va­lahányszor össze tudtak fogni a magyarok, eredményt értek el, és valahányszor sikerült őket megosztani, végveszély­be kerültek - erre az alapgon­dolatra fűzte fel ünnepi beszé­dét Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az erdélyi magyarok március 15-ei, Ma­rosvásárhelyen tartott köz­ponti megemlékezésén. Megannyi gond Markó Béla kifejtette: a ma­gyarok is különböznek egy­mástól, külön-külön kell szem­benézniük sokszor megannyi gonddal, bajjal, nyomorúság­gal Erdélyben is, Magyaror­szágon is, máshol is. Markó Béla ezen az ünne­pen a tizenöt évvel ezelőtti vé­res marosvásárhelyi esemé­nyekről is megemlékezett, ez­zel is alátámasztva, hogy mi­ért van szükség az összefogás­ra. „Vissza kell gondolnunk azokra a napokra, amikor ki­oltották Sütő András fél szeme világát, és amikor kialudni lát­szott a reménység is, hogy lesz még valaha magyar felirat, magyar iskola, magyar élet Marosvásárhelyen” - idézte fel a szomorú napokat a politikus, hangoztatva ugyanakkor, hogy ha lassan is, de azóta mégis si­került elindulni Európa felé, és közelebb került magyar a magyarhoz. „Azért volt ez lehetséges, mert együtt voltunk, egysége­sek voltunk. A történelemben valahányszor össze tudtak fogni a magyarok, eredményt értek el. És valahányszor si­került őket megosztani, vég­veszélybe kerültek” - szögez­te le Markó, hozzátéve, hogy Erdélyben ma egyet akar a magyar: szabadságot, egyen­lőséget, testvériséget és auto­nómiát. A megemlékezés ke­retében - mint több más erdé­lyi városban is - felolvasták Calin Popescu Tariceanu ro­mán -és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök ünne­pi üzenetét. A magyar kormányfő kö­szöntését Terényi János buka­resti magyar nagykövet tol­mácsolta. A hallgatóság végig füttykoncerttel, pfujolással és „áruló!” felkiáltásokkal fogad­ta Gyurcsány felolvasott üze­netét. mEBsmm http://forum.szon.hu Szóljon hozzá! Merényletkísérlet Pokolgép robbant kedden reggel Pristina központjában Ibrahim Rugóvá koszovói el­nök gépkocsikonvojának út­jában. A támadásnak egy sé­rültje volt - erősítette meg az elnöki biztonsági szolgá­lat. A robbantást egy kor­mányzati épület közelében • hajtották végre. A robbanó­szerkezetet egy szemetesku­kába rejtették. Ibrahim Rugóvá éppen Javier Solaná- val, az Európai Unió bizott­ságának kül- és biztonságpo­litikai biztosával készült ta­lálkozni. Solana kedden reg­gel érkezett Pristinába, hogy tárgyaljon az 1999 óta ENSZ- kormányzás alatt álló Koszo­vó vezetőivel. (Fotó: EPA) KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 '^ATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents