Kelet-Magyarország, 2005. március (62. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-11 / 59. szám
2005. március 11., péntek KELET MEGYEI TÜKÖR /5 • Kisgazdák Penészleken. A Független Kisgazda Párt március 11-én, pénteken délután három órától gyűlést tart a penészleki általános iskolában. Dr. Kávássy Sándor örökös elnök várja a párttagokat és a szimpatizánsokat. • Véradás. A Vöröskereszt megyei szervezetének aktivistái a mai napon 8-14 óra között Balkányban, az egészségügyi központban várják a véradókat. • A Sóstói Idősek Otthonában ma 14 órakor, míg az etelközi részlegben március 16-án, délelőtt 10 órától az intézmény kul- túrcsoportja ünnepi műsorral emlékezik meg március 15-ről. Baktai programok Baktalórántháza (KM - L. T. L.) - Hétfő óta tart a Városi napok 2005 rendezvénysorozat Baktalórántházán. Pénteken a Reguly Antal Általános Iskolában „Re- guly-napot” tartanak, 16 órakor pedig kulturális műsor kezdődik a József Attila Művelődési Központban. Szombaton 17 órától úgyszintén a „művházban” tekinthető meg a „Zene mindenkié” Egyesület kulturális és hagyományőrző összeállítása, amelyben a Városi Vegyeskar és az Arany Ősz Nyugdíjas Klub vesz részt. Szombaton történelmi filmeket vetítenek: 10 órától A kőszívű embpr fiai, tizennégy órától a Híd- ember elevenedik meg a filmvásznon. Ünnepi nyitva tartás Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházán a Búza téri Piaccsarnok és a külső zöldségpiac, illetve a Tokaji úti KGST-piac március 14-15-én, hétfőn és kedden zárva tart. A többi napokon a szokásos nyitva tartás szerint üzemelnek. (Fotó: archívum) Szavalóverseny Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum megyei szavalóversenyt hirdet három kategóriában: gyermek (1Ü-14 éves korosztály); ifjúsági (14-18 éves korosztály); speciális (látás- és hallássérült, valamint tanulásban akadályozott gyermekek részére). Nevezni egy-egy szabadon választott József Attila- és Váci Mihály- verssel lehet a 2005. március 25-ei határidőig. A borítékon szerepeljen: Váci Mihály Városi Művelődési Központ „Váci Mihály - József Attila szavalóverseny". A verseny időpontja: 2005. április 11., hétfő, délelőtt 11 órától. Bővebb információ a 42/411-822-es telefonszámon kérhető. Keresztény zenészek válogató versenye Nyíregyháza (KM) - 2005. április 1-3-ig Debrecen központi templomaiban válogató versenyt rendeznek Hajdú-Bihar és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megye keresztény zenészei számára. Ez lesz az első alkalma annak a tíz hazai regionális megmérettetésnek, amelyek legjobb szereplői 2006 szeptemberében, Budapesten felléphetnek a Keresztény Zenészek Világfesztiváljának változatos kategóriákban rendezendő zenei versenyén. Mátészalkát hagyják el azok traktorok, amelyek Szatmáriról indultak el csütörtökön, hogy csatlakozzanak a fővárosi gazdatüntetéshez. (Fotó: amatőr) Évről évre többen keresik fel a Sóstói Múzeumfalut (Fotó: Elek Emil) Zrínyis napok Nyíregyháza (KM) - A neves alma mater, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium fennállásának 88. évében, március 11-12-én, pénteken és szombaton ünnepi megemlékezést tart. Pénteken délelőtt negyed 11-kor Székhelyi Edith képzőművészeti kiállításával kezdődik a kétnapos program. Ezt egykori zrínyisek szakmai előadásai és karriertörténetek követik, majd este hattól gálaest lesz a tornateremben. Szombaton délelőtt fél 9-től kezdődik a diáknap, 10 órától dr. Lenkovics Barnabás ombudsman előadását hallhatják, ezt Kodak András indonéziai beszámolója követi, aki katasztrófaorvosként volt jelen a tragédia helyszínén. A rendezvény a focibajnokság döntőjével ér véget. Kinyit a múzeumfalu ■ Azt hihetnénk, a téli szünetben semmi nem történik a szabadtéri múzeumokban. Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - Pedig épp a tél az az időszak, amikor el lehet végezni a számvetést, leltározást, a rendszerezést, restaurálást. Mint Páll István igazgató és Nagyné Bősze Katalin igazgató-helyettes elmondta, nyáron egymást érik a a rendezvények, látogatócsoportok - nem lenne ülő üyenkor keményíteni, vasalni a térítőkét, függönyöket, meszelni a házakat, szobákat. Az elmúlt hónapokban a munkatársak új raktárakat alakítottak ki, az összegyűlt néprajzi tárgyakat rendezték. Elkészült a könyvtár, ahol most már igazán kellemes körülmények között fogadják a kutatókat. Császár Péternek köszönhetően rövidesen az interneten is böngészhetjük a programokat a múzeumfalu honlapján. Tárt kapukkal Bővítették a játszóteret, a megyei Közoktatási Közalapítvány támogatásával fából mászóvárat építettek, s még két lovasszekérre is futotta. Immár hagyomány, hogy a nyitás előtt megjelenik az intézmény a Vakáció Kiállításon - ezúttal a múzeumfalu baráti köre képviseltette itt magát. A Sóstói Múzeumfalu március 22-étől, keddtől ismét tárt kapukkal várja látogatóit. Már másnap, szerdán kezdődik a hagyományos húsvéti készülődés: tojásfestés, kalácssütés, sárgatúró-készítés, melyre várják az érdeklődőket. Érdemes közben szétnézni a faluban is, az idei újdonság egy, a XIX. század második feléből származó fedeles kiskapu, amit Tiszadobról költöztettek át ide. Március 28-án, húsvéthétfőn pedig már a szokásos programmal várják a látogatókat: kezdődik a népművészeti nagyvásár. Bizonyára szívesen fogadják a látogatók, hogy idén keddtől szombatig, minden héten naponta más-más kézműves tart bemutatót, a szövéstől a kovácsmesterségig sok-sok szakmát és fortélyt megismerhetnek a kíváncsiskodók. Benépesül a tirpák porta is. Zongorakurzus. Baranyai László zongora- művész tartott kurzust tegnap a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában az ott tanuló zongora tanszakos növendékeknek. (Fotó: Sipeki Péter) A KSH ELEMZÉSÉBŐL Lakások lakótelepeken Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária) - A legutóbbi népszámlálás adatai szerint, Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyeszékhelye, Nyíregyháza lakott lakásainak közel háromtizede, 12 ezer található lakótelepi környezetben. Ezek olyan lakóövezetek, ahol meghatározóak a középmagas, magas lakóházak, házsorok, melyek többnyire házgyári technológiával épültek. Nyíregyháza lakótelepi lakásainak négy-négy tizede az 1970-es, illetve 1980-as években, közel egytizede az 1960- as években, vagyis több mint kilenctizedé az 1960-1989 közötti három évtizedben épült. A többi megyeszékhelyhez viszonyítva a későbbi, az 1980- tól kezdődően épült lakótelepi lakások részaránya itt érdemben magasabb. Kicsi alapterület A lakótelepi lakások lényegesen kisebbek a nem lakótelepieknél. Átlagos alapterületük Nyíregyházán 54 nm volt, ami csupán héttizede a nem lakótelepieknek. A lakások több mint negyedének alapterülete 50 nm alatt marad. Nyíregyháza lakótelepi lakásainak 94%-a természetes személyek tulajdonában, 6%- a döntően önkormányzati, vagy egyéb tulajdonban van. Az önkormányzatok tulajdonosi szerepvállalása nagyobb, mint a nem lakótelepeken. http://hirek.szon.hu \ __J A régió és a világ hírei. Attáncolják az egész hétvégét Remek hétvégi kikapcsolódást ígér a II. Szabolcs Hungary Társastánc Fesztivál. A résztvevők számára rangos megmérettetés' nek minősül a szombati, vasárnapi nyíregyházi rendezvény, az érdeklődőknek egy csábító szórakozási lehetőség, amivel élni kell, nem pedig visszatáncolni.- Eddigi tevékenységünk során azt tapasztaltuk, hogy kevés az az alkalom, ahol számot adhatnak az alapfokú táncművészeti iskolák a szakmai felkészültségükről. Tavaly első ízben rendeztük meg a fesztivált, amit kedvezően fogadtak a fellépők és a nézők, így már a teltházas nyitány után felvetődött a folytatás ötlete - említette Tóth Zoltán oktatási menedzser. - Az eddig megvalósított rendezvényeink megfelelő alapot jelentenek arra, hogy egy ilyen nagyságrendű programsorozatot megrendezhessünk. A fesztivállal szeretnénk hagyományt teremteni, és reméljük, hogy évek múltán a fiatal társastáncosok kiemelkedő jelentőségű seregszemléjévé válik. A kétnapos fesztivál rangját jelzi, hogy előzetesen huszonegy művészeti iskola ötven csoportja, összesen közel hétszáz növendéke jelentkezett az ország különböző pontjairól, mint például Pécsről, Solymárról, Pápáról, Dévaványáról és Sátoraljaújhelyről. A programot a Tánc varázs Alapítvány és az 1999. szeptember elsejétől működő Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola közösen bonyolítja le. Az iskolában három szakon (néptánc, társastánc és mo- dern-kortárstánc) kezdődött meg az oktatás, mándoki székhellyel, a megye tizennyolc településén. Az érdeklődés óriási volt, hiszen 1348 tanulóval kezdték meg a tanévet, jelenleg pedig 3008 növendékkel büszkélkedhetnek. Az iskola célul tűzte ki, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a táncművészetet. Minden tanévben nagy gondot fordítanak arra, hogy lehetőséget adjanak a tanulóknak a bemutatkozásra. A tanév zárásakor államilag elismert bizonyítványt adnak azoknak a növendékeknek, akik a házi bemutatókon és az előadásokon bizonyítják, hogy elsajátították az előírt követelményeket. A felnőtt korosztályt is bevonják, ezért a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola rendszeresen szervez, illetve társrendezőként részt vesz ilyen jellegű eseményeken. A nyíregyházi Bem József Általános Iskola tornacsarnokában rendezendő II. Szabolcs Hungary Társastánc Fesztivál kezdési időpontja: március 12., szombat, 14.00, illetve március 13., vasárnap, 9.00. Elérési lehetőségek: Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola. Székhely: Mándok, Szent István tér 3.Tel./fax: 45/435-752, 45/535- 035. E-mail: szabtm@freemail.hu Nyíregyházi központ: Rákóczi út 8. Tel./fax: 42/500-758, 42/500- 759. E-mail: szabati@entemet.hu, honlap: www.szabati.hu