Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-04 / 29. szám
2005. február 4., péntek RÖVIDEN 0 Jennifer Lopez és harmadik férje, Marc Anthony a februári Grammy-díj- kiosztón Los Angelesben duettet énekel. Tavaly júniusban házasodtak össze, most először lépnek fel együtt. A dal megjelenik majd kislemezen, s a bevétellel a dél-ázsiai szökőár áldozatait segítik. Melegemlékművet emeltek szerdán Uruguay fővárosában, Montevideóban. A háromszögletű rózsaszín gránittömböt és a körülötte kialakított új terecskét Mariano Arana főpolgármester adta át. Egy bűnöző fegyvernek látszó tárgyat kapott elő a ruhája alól, és a pénztárosra fogta, mire az üzlet menedzsere azonnal csizmákkal teli dobozokkal kezdte bombázni. A rabló annyira meglepődött a csizmazáportól, hogy inkább elrohant zsákmány nélkül. Elefántok szavazócédulát dobnak be az urnába egy, a voksoláson való részvételre buzdító kampány során a Bangkoktól északra fekvő Ajuthajában február 3-án. Thaifóldön február 6-án parlamenti választásokat tartanak, amelyen 20 párt 2289 je- | löltje indul az 500 parlamenti helyért. Az előzetes közvélemény-kutatások a kor- | mánypárt győzelmét jósolják. (Fotó: EPA) ! í ____________;______________,______J Önbíráskodás füllevágással Bodenwerder (MTI) - Egy négyfős német társaság levágta a fülét annak a férfinak, aki megrontott egy gyereket. Az alsó-szászországi Bodenwerderben két asszonynak - egyikük a megrontott gyermek anyja - és két férfinek bíróság előtt kell felelnie azért, mert csaknem teljesen levágták a 47 éves férfi egyik fülét. Holzmindenben az ifjúsági bíróság fiatalkorú szexuális zaklatásáért kétévi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a férfit, aki beismerte, hogy tavaly három alkalommal közösült a 12 éves fiúval. Nálunk másként van. mint az embereknél, én nemrég születtem és máris bajszos vagyok. (Fotó: Archív) MEGÉR EGY MOSOLYT Miért olyan szomorú, szomszéd?- Összevesztem a feleségemmel, és azt mondta, hogy egy hónapig nem áll velem szóba.- Ennek éppenséggel örülni kellene...- Ne vicceljen, holnap telik le az egy hónap! További viccek: iu_mor.szpn.hu KELET « « a » A * O * S * i G Lezuhant egy repülő Szudánban A tehergép 7 tagú személyzete meghalt Munkában a mentők (Fotó: epa) Kartúm (MTI) - Lezuhant egy szudáni teherszállító repülőgép csütörtök reggel a szudáni főváros, Kartúm közelében; a balesetben életét vesztette a gép héttagú, többségében keleteurópai legénysége. A szudáni polgári repülési miniszter közlése szerint a gép, amely áruval megrakottan az Egyesült Arab Emírségekből érkezett, nem sokkal leszállás előtt zuhant le. A miniszter elmondta, hogy a legénység hét tagjából egy szudáni, hat külföldi volt, utóbbiak mind kelet-európaiak voltak. Sikerült megúszni a járványokat a szökőár sújtotta Szumátrán Meglepően szép eredményeket értek el Banda Aceh (MTI) - Sikerült elejét venni fertőző betegségek nagyobb arányú elterjedésének Szumátra északi csücskén, a december 26-i szökőár által leginkább sújtott vidéken - közölte az ENSZ. „A járványok megelőzésére tett erőfeszítések eredménye minden várakozást felülmúl” - közölte újságírókkal David Nabar- ro, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi válságstábjának vezetője csütörtökön Banda Acehben, a katasztrófa sújtotta Aceh tartomány fővárosában. Az ENSZ szakosított szervezete a természeti csapás után rögtön figyelmeztetett a moszkitók által terjesztett és más, nedves közegben terjedő járványos betegségek veszélyére az esős évszakban. „Jóllehet előfordultak elszigetelt esetek, sikerült megakadályozni, hogy komolyabb járvány törjön ki a cunami sújtotta lakosság körében” - mondta az ENSZ-tiszt- ségviselő. Elismerte: a megelőző munka kezdetekor maga sem hitte, hogy sikerül elejét venni a fertőző betegségek járványos terjedésének. Holtak és eltűntek Indonéziában a katasztrófaelhárítók további 897 holttestet találtak, és ezzel 111171-re emelkedett a természeti csapás bizonyított indonéz halottainak száma. Az eltűntek száma továbbra is 127 749. A halálos áldozatok együttes számát az egymásnak ellentmondó adatok 158 868 és 178 115 között adják meg. A többségükben ugyancsak halottaknak tekinthető eltűntek száma 26 404 és 142 107 között változik. KÉPES KRÓNIKA /16 Lesz jövője. Az ukrán nyelv jövőjében bízik Gunyecz Vivienn (20), úgyhogy ezt a szakot választotta a Nyíregyházi Főiskolán. G33 www.szon.hu (Fotó: Balázs Attüa) Johnny Depp lesz (ha lesz) a „Viszkis” Hat év alatt 29 bankot rabolt ki, s ebből a pénzből bőven le lehetne forgatni a filmet Depp egyik korábbi nagy sikerében (Fotó: Archív) New York (FH) - Johnny- Depp fogja játszani a Viszkis rablót az Ambrus Attila életét feldolgozó amerikai filmben. A New York Post információi szerint a 41 éves amerikai színész már mindenben megegyezett a Warner Brothers stúdióval, hamarosan elkezdhetik a forgatást. A híres-hírhedt magyar rabló történetét Julian Rubinstein újságíró írta meg; a tavaly ősszel megjelent könyv nagy siker volt az Egyesült Államokban. A film is e könyv alapján készül - a stúdió „hat számjegyű”, tehát több százezer dolláros megállapodást kötött a szerzővel. Ambrus Attila 29 bankot rabolt ki hat év alatt, 1999-ben tartóztatták le, és még az év júliusában megpróbált megszökni. 2002-ben első fokon 15, majd 2003-ban jogerősen 17 év fegy- házra ítélték. A Blikk információi szerint Rubinstein Ambrus bizalmába férkőzött, és megvezette a börtönbüntetését töltő férfit. Az amerikai újságíró elhitette Attilával, hogy a filmes és egyéb jogok után rengeteg pénzt fog kapni. Az összeg azonban egyelőre sehol sincs. Ambrus ügyvédje, Magyar György egy idő után kiszállt védence és Rubinstein kapcsolatából. Egyelőre nincs pénz „Rubinstein feltűnése után Attila azt kérte, hadd döntsön ő mindenben. Én örömmel hátráltam ki, mert nem tartottam jogtisztának az egészet, hiszen megpróbáltam szerződést kötni az amerikaival, de ő semmit sem akart aláírni. Akkor azt mondtam Attilának, ha valahogy pénzhez jut, és azt hajlandó kártérítésre fordítani, keressen meg, mert akkor kérhetünk perújítást. Hogy becsapta-e Rubinstein Ambrust? Nem tudom, de semmi sem zárható ki” - mondta a jogász. Építőtáborok, túrák a Bajkákó mellett Drezda (MTI) - Egy drezdai cég 150 önkéntest keres, hogy a nyáron Szibériában segítsenek a Bajkál-tó körül vezető, 1800 kilométeres túraútvonal kiépítésében: a letűnt időkre emlékeztető építőtábor célja az ottani turizmus fellendítése. Csikorgó hideg, a száműzetés helyszíne, GULAG - ezek a fogalmak kötődnek Szibériához, de ez a jelek szerint nem tartja vissza a lelkes építőket. Amint nyüván az sem, hogy nyáron viszont nagyon meleg van, és ráadásul sok a moszkitó. Az útvonalon a munkálatok már harmadik éve folynak a Baikalplan e.V. drezdai cég irányításával, s tavaly ötven önkéntes vett részt a munkában, akiket táborokban szállásoltak el. Karnevál. Ana Maria Perez Meneses ünnepel, miután megválasztották a kanári-szigeteki karnevál királynőjévé Santa Cruz de Tenerifében február 3-án. (Fotó: EPA) A I AKBI RI NIH/f S FŐVÁROSA