Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-04 / 29. szám

2005. február 4., péntek Mil If Hi E EE I MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Somogyi Ferenc kül­ügyminiszter csütörtökön Moszkvában másfél évtk zed múltán megerősítette régi barátságát orosz kol­légájával, Szergej Lavrov- val, előkészítve Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök két hét múlva esedékes moszk­vai látogatását. A kapcsolatok nyíltak, ba­rátiak és gyümölcsözőek - nyugtázta elé­gedetten az orosz fél. 0 Visszautasította az amerikai elnök ré­széről elhangzott, fegyveres csoportok, il­letve a terrorizmus támogatására vonat­kozó vádakat Szíria és Irán csütörtökön. George Bush a terrorizmus támogatásá­val vádolta meg a két országot. Bush elnök: amerikai sikerek Washington (MTI) - Az emberi szabad­ságnak a zsarnokságon és a gyűlöleten fe­lülkerekedő erejét méltatta csütörtökre virradóra az Unió helyzetéről elhangzott beszédében George Bush amerikai elnök, aki a demokrácia előmozdítását ígérte a Közel-Kelet tágabb térségében. Az elnök a szabadság lendületes előretörésének pél­dájaként említette az Afganisztánban, a palesztin területeken, Ukrajnában és legutóbb Irakban lezajlott választásokat, amelyeket történelmi jelentőségűnek ne­vezett. Bush beszédében számos demokra­ta párti politikus követelése ellenére nem nevezte meg az amerikai csapatok kivo­nulásának időpontját. Halálokok. Két iraki rendőr meghalt, 14 megsebesült csütörtökön, amikor szél­sőségesek rátámadtak egységükre. Ugyanakkor terrorfenyegetéssel megfélem­lített iraki lakosok al-Mudiríjában fegy­vert ragadtak, és az őket megtámadó fel­kelők közül ötöt lelőttek. (Fotó: mti) Zentai: több bűntettet is? Budapest (MTI) - Charles Zentai (Zen­tai Károly), Ausztráliában élő, magyar származású feltételezett háborús bűnös 1944-ben egy 18 éves zsidó fiú meggyilko­lásán túl több más bűncselekményt is el­követett két társával zsidó személyek, köz­tük kiskorúak ellen Budapesten - mond­ta Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Köz­pont igazgatója sajtótájékoztatóján. Az ausztráliai Perth-ben élő Zentaira a Magyarországon tavaly júliusban beindí­tott Utolsó esély művelet keretében buk­kantak rá a jeruzsálemi Wiesenthal- központ nácivadászai. Zentai a nyilvános­ság előtt visszautasította a háborús bűnök vádját. Mint elhangzott, a Simon Wiesenthal Központ adatai alapján Zentai Károly két másik személy, Madár Béla és Nagy Lajos társaságában hurcolt el zsidókat Budapes­ten 1944 októberétől, és rendszeresen bán­talmazta őket. Elmondta: magyar dokumentumokból tudják, hogy a Zentai-üggyel a magyar ha­tóságok két esetben, 1948-ban és 1967-ben is foglalkoztak, és azt soha nem zárták le. Hűvös négypárti egyeztetés a tervekről Mintegy 15 ezer milliárdnyi fejlesztés valósulhat meg 2007 és 2013 között Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Kisebb közjátékkal, hűvös légkörben zajlott le tegnap a négypárti találkozó, ahol elő­ször ült tárgyalóasztalhoz Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. A négy parlamenti párt vezető­je az előkészítés alatt álló máso­dik Nemzeti Fejlesztési Tervről egyeztetett csütörtökön. A tárgya­lásra azonban nem mehettek be Orbán Viktor szakértői, és elma­radt a protokolláris kézfogás is a Fidesz elnöke és a miniszterelnök között. Más hírek szerint a két ve­zető kezet fogott ugyan egymás­sal, de nem a kamerák előtt. Éppen ezt kérte A miniszterelnök által kezde­ményezett találkozó előtt a Fidesz elnöke elmondta, korábban azért írt levelet a miniszterelnöknek, hogy a Fidesz is - a kormányhoz hasonlóan - szakértőivel vehes­sen részt a találkozón, ugyanak­kor Kiss Péter kancelláriaminisz­ter ezt február 2-án kelt levelében elutasította. Orbán Viktor a talál­kozóra Schmitt Pál európai par­lamenti képviselőt, kabinetfőnö­két, Navrasics Tibort, Nógrádi Zoltán és Gál Ildikó szakértőket akarta magával vinni az egyezte­tésre. A Nemzeti Fejlesztési Terv­vel kapcsolatos elképzelésekről szóló tanácskozáson a tárgyaló- asztal egyik oldalán így Gyurcsány Ferenc kormányfő, Baráth Etele, az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter, Kóka János gazdasági miniszter és Göncz Kinga, az esélyegyenlő­ségi tárca vezetője, a másik olda­lon pedig a négy pártelnök foglalt helyet. A második Nemzeti Fejlesztési Terv fő pillére a versenyképesség és az igazságosság növelése, va­lamint Orbán Viktór javaslatára a biztonság megteremtése lesz - mondta Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök a megbeszélés után. Támogatási igények és megítélt támogatások megyei eloszlása (milliárd forint) Veszprém ÜSMiF Esztergom Budapest Pest és országos programod Borsod­Abauj­Zemplen Bihar Szatmár- Nagykun Beteg Szolnok Döntés-előkészítés megkezdődött. (aranya IH megítélt támogatás Baszajev: újabb „Beszlanok lesznek” A szeparatista vezér vállalta a terrort is London (MTI) - A tömegmé­szárlásba torkollt beszlani is­kolafoglaláshoz hasonló, újabb akciókat tervez Samil Baszajev, az orosz kormány által leginkább keresett cse­csen szeparatista gerillavezér. Baszajev a brit Channel 4 ke­reskedelmi tévé hírmagazinjának adott interjúban - első ízben - gyakorlatilag magára vállalta a több mint 300 gyermek halálával járó észak-oszétiai akciót. Baszajev azt mondta: kész fegy­verszünetre és tárgyalásokra az orosz hatóságokkal, de csak azután, hogy az orosz hadsereg teljesen kivonult Csecsenfoldről. Kijelentette ugyanakkor: „Továb­bi beszlani típusú hadművelete­ket tervezünk, mert erre kénysze­rülünk”. A körözött csecsen vezér azt mondta: soha nem gondolta vol­na, hogy az orosz hatóságok ké­szek gyermekeket is feláldozni, de - mondta - „kegyetlen módon té­vedtem... és nem szolgál örömöm­re, ami történt”. Baszajev szerint a beszlani is­kola tornatermének teteje nem a túszejtők által elhelyezett rob­banószerektől, hanem a külön­leges orosz erők lángszóróitól szakadt be. HÁTTÉR Méigezés következtében halt meg Komoly politikai jövő állt volna előtte Tbiliszi (MTI) - Szén-mono- xid-mérgezés következtében életét vesztette szerdára vir­radóra Zurab Zsvania grúz miniszterelnök. Zsvaniát egyik barátja, Raul Juszupov, a Kvemo-Kartli terü­let kormányzóhelyettese lakásán érte a halál, vendéglátójával együtt. A kormányfő szerda este érke­zett Juszupov lakására, majd miután hosszú ideig nem vála­szolt testőrei telefonhívására, a ház előtt várakozó biztonságiak hajnali 4 órakor az ablakon ke­resztül behatoltak a lakásba, ott azonban már holtan találták mindkettőjüket. Zsvaniát egy ka­rosszékben ülve, barátját pedig a konyhában lelték. A bűnös konvektor Az azonnal megindított rend­őrségi vizsgálat első eredményei szerint baleset történt, az idegen­kezűség kizárható. A két áldozat minden jel szerint szén-monoxid- mérgezést szenvedett. Az el­hunyt vérének biokémiai vizsgá­lata is megerősítette a rendőrség feltevését: Zsvania halálát szén- monoxid-mérgezés okozta. A félemeleti lakás nappaliját egy iráni gyártmányú gázkon­vektorral fűtötték, ennek meghi­básodása okozhatta a tragédiát. Jóváhagyták a kivonulást Jerikóból Jeruzsálem, Rámalláh (MTI) - Az izraeli kabinet vezető miniszterei jóvá­hagyták 900 palesztin fo­goly szabadon bocsátását, valamint azt, hogy napo­kon belül kivonják az iz­raeli csapatokat Jerikóból. A nemzetbiztonsági kabi­net négyórás csütörtöki ülé­sén fogadta el az intézkedé­seket, amelyek célja a biza­lom erősítése a jövő heti sarm-es-sejki regionális csúcstalálkozó előtt. A miniszterek megállapo­dása alapján 500 palesztin foglyot rögtön a jövő heti csúcs után elengednek, míg 400 három hónap alatt nyeri vissza szabadságát. Az ülés­ről nyilatkozó egyik kor­mánytag szerint olyan pa­lesztinokat engednek szaba­don, „akiknek kezéhez nem tapad izraeli vér”, vagyis, nem vettek részt izraeli éle­tet követelő erőszakcselek­ményben. Jerikó az első az öt palesztin város között, ame­lyekből az elkövetkező hetek­ben kivonul az izraeli had­sereg. A palesztin rendfenntartók készen állnak a városok átvételére (Fotó: EPA) MIIÉT Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szahnakfilflt.sznn.hiil. Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet lnemethne8kelet.szQn.hul. Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.huj. Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.huh Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 f A ^AATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents