Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-23 / 45. szám

2005. február 23., szerda MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN • Megkapták. Megkapta a törvény szerinti keddi határidőig az Allambiztonsági Szolgá­latok Történeti Levéltára az 1980-1990 kö­zötti, titkos minősítés alól feloldott állambiz­tonsági iratokat. Hétfőn érkezett meg a Belügyminisztériumból az utolsó, mintegy 36 méternyi iratanyag. • Tovább tart. Ezzel azonban nem zárult le végérvényesen az iratátadás folyamata, hiszen az államtitokról szóló törvény szerint a titokgazdáknak háromévente újra és újra felül kell vizsgálniuk a minősítéseket. Amennyiben okafogyottá vált a titkosítás, az iratot át kell adni a levéltárának. A NATO összes tagja az iraki kiképzésben Brüsszel (MTI) - A NATO mind a 26 tag­állama rész fog venni az iraki fegyveres erők kiképzésében - jelentették be kedden egy kö­zös közleményben. A szervezet csúcsértekez­letének a döntése azt jelzi, hogy a tagorszá­gok véget akarnak vetni az iraki háború okozta megosztottságuknak. A Biztonsági Ta­nács 1546-os határozatának megfelelően a 26 szövetséges mindegyike hozzájárul a NATO küldetéséhez az iraki biztonsági erők kiképzésében abból a célból, hogy azok ké­pesek legyenek a lehető leghamarabb átven­ni a teljes felelősséget az ország stabilitásáért és polgárai biztonságáért. Elkötelezettségünk egységes - hangzik a nyilatkozat. Bocsánatot kér? Rijád (MTI) - A szaúd- arábiai kormány kedden bejelentette, hogy elha­lasztják Szili Katalinnak, a magyar Országgyűlés elnökének erre a hónap­ra tervezett látogatását. A szaúdi uralkodóház csak akkor kívánja fo­gadni a magyar parla­ment elnökét, ha a buda­pesti kormány bocsána­tot kér Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök vitát kavaró kijelentéseiért. Palesztin bizton­ságiak (Fotó: EPA) Új kormányt állít össze Közelebb jöttek Brüsszel (MTI) - Mindkét oldalon a transzatlanti szövetség megújulásának jeleként tekintenek az USA és az Európai Unió csúcsérte­kezletére, amely abban az értelemben minden­képpen történelmi, hogy amerikai elnök először látogatott az uniós köz­ponti intézményekhez. Bush európai útja (me­lyen felesége, képünkön, egy nappal megelőzve már Németor­szágban járt) a kap­csolatok job­bításának amerikai törekvését mutatja. Rámalláh (MTI) - Ahmed Koréi palesz­tin miniszterelnök be­jelentette, hogy ked­den új kormánynév­sort nyújt be a rámal- láhi parlamentnek, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a törvény­hozók nem hajlandók elfogadni a mind­össze négy új tagot tartalmazó 24 fős ka­binetjét. Az első listát heves bírálatok érték, a vi­tában felszólaló 27 képviselő közül 23 egyértelműen közöl­te, hogy nem szavaz­za meg a névsort, amelyben többség­ben vannak a magu­kat lejáratott és kor­rupcióval vádolt régi politikusok. E nyo­más hatására döntött úgy Koréi, hogy vál­toztat a testület összetételén. Antidemokratikusnak tartja Budapest (MTI) - Antidemokratikusnak érzi az úgynevezett ügynöktörvény terve­zete által előírt teljes nyilvánosságot az evangélikus egyház elnök-püspöke; Szebik Imre újságírók előtt kedden azt mondta: az egyház számára meg kellene hagyni azt a jogot, hogy saját berkein belül dönthes­sen. Az előző rendszerben az egyház volt az egyetlen, amely más világnézetet val­lott, mint az állam, ezért az egyház volt az, amely a leginkább ellenőrzés alatt állt - hangsúlyozta a budapesti sajtóbeszélge­tésen a püspök. LAÉT: Nem felmérés alapján ■ Nem végzett szocio­lógiai felmérést a Lét­minimum Alatt Élők Társasága (LAÉT). Budapest (MTI) - „Kér- dezz-felelek”-fórumokon el­hangzott vélemények alapján jutott arra a következtetésre, hogy Magyarországon több mint egymillió olyan ember él, akinek a rezsi kifizetése után mindössze három-négy­ezer forintja marad a megél­A biztonság pillére Brüsszel (MTI) - Ma­gyarország százezer euróval járul hozzá a NATO iraki ki­képzőmissziójához, ezzel egé­szítve ki az eddig is ismert tá­mogatást, azaz a kiképzéshez felajánlott egy századot és az iraki fegyveres erőknek szánt 77 harckocsit - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök. Gyurcsány a találkozó után történelmi lépésnek, áttörés­nek minősítette, hogy a kikép­zőakcióba a NATO mind a 26 tagállama bekapcsolódik vala­milyen formában. Egyben em­lékeztetett, hogy Magyaror­szág annak idején az első kö­zött csatlakozott ehhez a prog­ramhoz. hetésre - közölte a szervezet elnöke kedden az MTI megke­resésére. Tavaly júniusban Az adatokat megemlítette február 16-án elmondott évér­tékelő beszédében Orbán Vik­tor. A kormány, illetve az MSZP képviselői szerint azon­ban a Fidesz elnöke olyan adatokat ismertetett, amelyek éppen a Fidesz-kormány utol­só évét jellemezték. Molnár Gézáné, a LAÉT elnöke el­mondta, hogy a felmérést 2004 júniusában végezték. Csalá­dokhoz mentek el, nyugdíjas­otthonokba, iskolákba, nap­közikbe, cigány önkormány­zatokhoz, és „kérdezz-felelek” fórumokat tartottak. 3 millió elnyomorodott Egy-egy fórumon több százan voltak, így sok ezer embert le­hetett elérni - közölte a LAÉT elnöke, hozzátéve: felméréseik eredményeit „viszonyították”, igy következtettek országos adatokra. A felmérés alapján azt is megállapították, hogy Ma­gyarországon 3 millió elnyomo­rodott, elszegényedett ember él. „Az is valóság volt júniusban” - mondta Molnár Gézáné. A fel­mérés „pártnélküli, szigorúan LAÉT-felmérés volt”, az ott fel­vett adatokat jegyzőkönyvben rögzítették. A Bratsztvo (Testvériség) szélső­séges ukrán szerve­zet aktivistái és a Haladó Szocialista Párt támogatói NATO-zászlót éget­nek Kijevben feb­ruár 22-én, mivel Viktor Juscsenko ukrán elnök azt nyilatkozta, hogy országa készen áll az észak-atlanti ka­tonai szervezethez való csatlakozási tárgyalások meg­kezdésére. (Fotó: EPA) HATTER Néhány adatlapot töltöttek ki Budapest (MTI) - Korózs Lajos, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai állam­titkára úgy fogalmazott, hogy a LAÉT semmilyen szocioló­giai felmérést nem végzett. Néhány adatlapot töltöttek ki különböző településeken, ahol szegény embereket kérdeztek meg. Marad háromezer Orbán Viktor évértékelő be­szédében azt mondta: „A való­ság közel sem ad okot arra, hogy ilyen jól szórakozzunk. Ha ugyanis hinni lehet - s miért ne lehetne hinni - egy szociális fölmérésnek és a ki­mutatásoknak, akkor azt tu­dom mondani, hogy 2004-ben hazánk egy olyan országgá vált, ahol 1 millió olyan honfi­társunk él, aki ha kifizeti a re­zsijét, akkor 3400 forintnál ke­vesebb pénze marad havonta”. Mikorra érvényes? Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője szerint a pártelnök a Létminimum Alatt Élők Társaságának felmérését használta, amelyet a szervezet 2004 augusztusában hozott nyilvánosságra. Ezzel szemben Batiz And­rás kormányszóvivő a Szociá­lis Szakmai Szövetség honlap­ján szereplő információkra hi­vatkozva azt mondta: Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke szerint csak a dá­tumban tévedett Orbán Vik­tor akkor, amikor azt mond­ta, hogy 2004-re Magyaror­szág olyan országgá vált, ahol egymillió embernek a rezsi kifizetése után csak 3400 forintja marad a megél­hetésre. Közölte: a Tárki vizsgálatából kiderül, hogy kormányváltáskor volt ilyen az ország. Nem mára érvényes? Budapest (MTI) - Fer­ge Zsuzsa szociológus február elején közzétett nyilatkozatában leszö­gezte: azok az adatok, miszerint Magyarorszá­gon 1 millió embernek a rezsi kifizetése után ha­vi 3400 forintja marad megélhetésre, illetve 3 millió ember él a mini­málbér felénél kisebb összegből, nem 2004-re, hanem 2002-re vonatkoz­nak. „A rezsi okozta sú­lyos gondokra vonatkozó felmérés 2002. szeptem­beri állapotot tükröz”. Izraeli katona du lakodik az Izraelt a pa­lesztin területektől elvá­lasztó biztonsági fal épí­tése ellen tiltakozó pa­lesztinokkal. (Fotó: MTI) PARLAMENT A múltat le kell zárni A magyar politikai elit 15 éve adós a rendszerváltás azon részének lezárásával, amely a múlt megismerésére vonato­zik; enélkül nem lehet stabil és jó jövőt építeni - hangsúlyoz­ta Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese az el­múlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról szóló törvényjavaslat és az ah­hoz kapcsolódó alkotmánymó­dosítás vitájában. „Mi, szocia­listák le akarjuk zárni a rend­szerváltást, azt akarjuk, hogy a politikusok, az értelmiség, ál­talában a közélet elitje a jelen és a jövő problémáival foglal­kozzon” - mondta a javaslat egyik előterjesztőjeként. Demeter Ervin fideszes po­litikus egyebek mellett azt mondta, hogy 1989 decembe­rében és 1990 januárjában az iratok jelentős részét szét­hordták és megsemmisítették olyanok közreműködésével, akik ma is szocialista padso­rokban ülnek. Az izraeli kormány támogatja a telepesek kiköltözését Az izraeli kabinet támogatva Ariéi Sáron miniszterelnök békére irányuló elkép zeléseit, megszavazta annak a 7500 zsidó telepesnek a kiköltöztetését, akik a Gázai övezetben élnek. Kilátásba helyezték az úgynevezett védőfal nyomvo­nalának megváltoztatását is, hogy megközelítsék az 1967-es határhelyzetet. GAZAI ÖVEZET A terület, amely­ről júliusig ki- Gaza- költöznek a város telepesek. Netzarim Gus Katit blokk Gus ‘.in. Erez Beit Hanoun Kfar Darom Hán-Júnisz Maale Adumim Jeruzsálem Gus Izraeli ellenőrző pont \ lzraeu települések Cfj Palesztin területek 8 km A védelmi fal új útvonala: a Nyugati területből közel hét százalékkal több he lyet vesz el az erede ti határhoz képest Izraeli fegyveresek által ellenőrzött városok; 1. Jerikó 4. Túi-Karm j Ariel 2. Betlehem 5. Rámalláh j blokk 3. Kalkilíja /©Tel-Aviv 16 km ® GRAPHIC NEWS KELET Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szábo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterj@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 ^AATESZ * 1

Next

/
Thumbnails
Contents