Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-15 / 38. szám

2005. február 15., kedd KELET ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK • Bibliai esték. Bibliai történetekkel ismer­kedhetnek meg az érdeklődők azon a ren­dezvény-sorozaton, amelyet a nagykállói művelődési központban rendeznek február 18-án, 19-én és 20-án. A foglalkozások 18 órától 19 óráig tartanak. • Tüdőszűrés. Demecserben a művelődési központban február 15-én és 16-án még tartanak tüdőszűrő-vizsgálatot a megyei komplex szűrőszolgálat dolgozói. Nyírteleken a közösségi házban ugyancsak kedden és szerdán lesz szűrés. Kéken az általános isko­lában február 18-án kezdődik a tüdőszűrés. A szűrővizsgálatok valamennyi helyen 8 órá­tól 12 óráig tartanak. Horgászgyülés Nyírtelek (KM) - A megye egyik legnagyobb horgászegyesülete, a hét­száz tagot számláló Nyírteleki HE február 18-án (pénteken) 16.30 órakor tartja közgyűlé­sét a helyi Ifjúsági Ház­ban. A gyűlésen a veze­tőség beszámol az elmúlt évben végzett munkáról, s az idei tervekről. Ez alkalommal köszöntik a tizenöt éve működő kö­zösség alapítótagjait is. Az egyesület tervei kö­zött szerepel, hogy a ve­zetés keressen megol­dást, milyen módon jut­hatnának horgászvízhez. Költségvetés Rakamaz (KM) - Az idei év költségvetéséről és a gazdálkodás rend­jéről szóló rendeletet is megalkotják a rakamazi képviselők, Pirint Fri­gyes polgármester veze­tésével azon a testületi ülésen, amelyet február 15-én 13 órától rendez­nek meg a vá­rosházán. Szó. lesz továbbá j a városi könyvtár to-f vábbképzési és beisko lázási tervéről. esi §, ; Szabó Soma Bonnban énekelnek Nyíregyháza (KM) - Bonni vendégszereplésre indul február 16- án 20 órakor au­tóbusszal a Nyír­egyházi Veg­yeskar Szabó So­ma karnagy veze­tésével. Csütörtö­kön előbb még Kapfenburgban ad hangversenyt az együttes, majd péntek este lesz a bonni szereplés a Szent Mária-Mag- daiéna-templom- ban. A program­ban szerepel kölni kirándulás is, va­lamint fellép az énekkar Oberpleis római katolikus templomában is. Levonó. A baktalórántházi Matolcsi Milán harmadikos diák a tanítási órák után vásárolt levonókat azonnal ki is próbálta, hogyan mutatnak a kézfején. (Fotó: M. Magyar László) Félévi vizsga néptáncból Nyíregyháza (KM) - A Vásárhelyi Lász­ló Alapfokú Művészetoktatási Intézet kere­tében működő Ispiláng néptáncegyüttes cso­portjai február 19-én 16 órától tartják félé­vi vizsgatáncukat a nyíregyházi Kodály Zol­tán Általános Iskolában. A szereplés után lesz bátyus bál és táncház, közreműködik a Bürkös zenekar. Bemutató tanítás a dadai tájházban A tiszadadai Holló László Álta­lános Iskola tanulóinak egy cso­portja a napokban bemutató ta­nításon vett részt a helyi tájház ban, ahol Botrágyi Mónika ta­nárnő és ifj. Kovács Géza táj- házvezető segítségével megis­merkedhettek a kenderfeldolgo­zás folyamatával, emellett az időszaki „A halászat-pákászat története és tárgyi emlékei Ti- szadadán” című kiállítást is megtekintették. Képünkön a diá kok a kenderfeldolgozó eszközöl használatával ismerkednek. (Fotó: Botrágyi Mónika Új szerepben a kistérség ■ A 2005-ös év új kihí­vásokat hoz a kistérsé­gi társulások életében, meg kell újulniuk. Baktalórántháza (N. Cs. É.) - Ennek eseményei zajlot­tak a napokban Baktalóránt- házán, amikor is 19 település polgármesterei új jogi és for­mai alapokra fektették kap­csolatrendszerüket, és létre­jött a Közép-Nyírségi Többcé­lú Kistérségi Társulás. Simon József, a társulás el­nöke a következőket mondta a szervezetről: !>................................. Az elmúlt évben is a kistérségi társulás pályá­zati lehetőségei közül több si­kert könyvelhe­tünk el. Simon József .....................................w Önálló jogi személy- A kistérségi szerepkör a jövőben még inkább felértéke­lődik. Ennek az új formának a lényege, hogy a társulás ön­álló jogi személy, önálló gaz­dálkodású költségvetési szerv legyen - hasonlóan mint egy önkormányzat -, s így norma­tívákat hív le, majd számol el az állami költségvetésnek. Ez az új forma csak többet jelent­het minden egyes községnek. Az elmúlt évben is a kis­Baktalórántháza a kistérség központja (Fotó: m. Magyar László) térségi társulás pályázati le­hetőségei közül több sikert könyvelhetünk el. Sikeresek voltak a közmunka pályáza­tok, településenként öt-nyolc fő építési-rendezési munkákat végezhetett. Baktalórántházán megtörtént a régi szállodaépü­let felújítása, amely a jövőben a kistérségi társulás centrum­épülete lesz. Több kistérségi település határontúli kapcso­latainak elmélyítésére is lehe­tőség nyílt, vagy említhetnénk a több millió forintot érő új utak építését a települések kö­zött. Ha jól csináljuk, az idén 9 milliárd forint normatív tá­mogatást és 6,4 milliárd forint ösztönző támogatást tudha­tunk magunkénak. Szabados József a társulás alelnöke:- A támogatási rendszer új formáját a fejlődés hozta, ami­vel hisszük, egyetlen telepü­lés sem jár majd rosszul. Igaz, aggályok merültek fel, főleg a kisebb települések részéről hiszen önkormányzatuk mű­ködését érzik veszélyben. Összefogásra ösztönöznek Az állam azt szeretné, hogy a kisebb intézmények is támo­gathatók legyenek. Ezért tár­sulásokra, összefogásra ösz­tönzi az önkormányzatokat. Az is érthető, hogy ÖNHIKI-s támogatás sem tartható, hi­szen ez az Európai Unió egyet­len országában sem gyakorlat. A járható út, hogy bizonyos konkrét feladatokra a feltéte­lek megteremtéséhez ad támo­gatást. Ilyen terülek: a belső ellenőrzés működtetése, a köz­oktatás területén pedagógiai szakszolgálat létrehozása, ezen belül speciális szakemberek közös alkalmazása, mozgó­könyvtár létrehozása, család- segítő, -támogató szolgálat, gyermekjóléti alapellátás. Elvetették az alapot Újfehértó (KM) - Vál­tozzon, vagy ne változzon a lakáscélú támogatások helyi rendszeréről szóló rendelet? Ez a kérdés is felvetődött a napokban az újfehértói önkormány­zat ülésén, amelyen a képviselők a lakáscélú támogatások helyi rend­szeréről szóló rendeletet is megvitatták, amely az első lakáshoz jutó fiata­lok támogatásával kap­csolatos. Korábban felve­tődött, hogy létre kellene hozni egy alapot a vissza­térítendő támogatások­ból, s ezt forgatva lehet­ne támogatni évről évre a fiatalokat. Végül ezt a javaslatot nem fogadta el a testület, így maradt a korábbi rendelet: az ön- kormányzat 12 millió fo­rintot különít el vissza nem térítendő támogatás­ként az első lakáshoz ju­tóknak. A képviselők előter­jesztést hallgattak meg az Eötvös u. 26. szám alatti állami tulajdonban lévő ingatlan ingyenesen átadásáról a helyi önkor­mányzat számára. A volt munkaügyi központ épü­letében családsegítő szol­gálat és gyermekjóléti szolgálat működik, s az önkormányzat a bérleti díjat fizet az államnak. HÉTVÉGI ÜGYELETEK TÉRSÉGÜNKBEN BAKTALÓRÁNTHÁZA: Az ügyeletes állatorvos február 19-én és 20-án dr. Horváth Zoltán (Baktalórántháza, tel.: 352-325, 06-20/953-9687). ________ KEMECSE: - Az állatorvosi ügyeletes a kemecsei körzetben (Nagyhalász, Tiszatelek, Kótaj, Kemecse, Vasme- gyer, Tiszarád, Beszterec, Demecser, Kék, Nyírbogdány, Sényő) dr. Szepe­si András (Nyírbogdány, Fő út 29., tel.: 232-467, 06-30/229-9649). IBRÁNY: - Orvosi ügyelet az egész­ségügyi központban (Árpád u. 25.) van a hét végén (tel.: 200-118). A gyógyszertárban folyamatos az ügye­let______________________________ A Nyírségvíz Rt. ibrányi alközpont­jában hibabejelentés, ügyfélszolgálat, bekötés-megrendelés munkaidő alatt (7 órától 15.20 óráig) a 200-688-as telefonszámon. A kótaji vízmű szá­ma: 06-20/964-1743. A tiszateleki vízmű telefonszáma: 06/20/964­1714. ___________________________ Az ügyeletes állatorvos az ibrányi körzetben (Ibrány, Búj, Paszab, Ti- szabercel, Balsa, Gávavencsellő, Ra­kamaz, Szabolcs, Tiszanagyfalu, Tímár, Virányos) dr. Kulin Ferenc (Ib­rány, Ady E. út 27., tel.: 200-143, 06-30/475-2306). MÁRIAPÓCS: - Orvosi ügyeletet az egészségügyi központban (tel.: 385- 780) tartanak a hét végén. Gyógy­szertári ügyeletet Nyírbátorban tarta­nak. A hatósági állatorvosi ügyeletes dr. Dankó Gyula (Nyírbéltek, Vasvári út 32., tel.: 389-241, 06-30/2340- 857), a magán gyakorlati ügyeletes dr. Csapiáros György (Nyírbéltek, Kos­suth út 12., tel.: 288-170, 06­30/4374-992). ____________________ NAGYKÁLLÓ: - A központi orvosi rendelőben (Szabadság tér 2., tel.: 263-408) folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debre- ceni u. 102. tel.: 460-764, 460-400. RAKAMAZ: - Az ügyeletes házior­vos dr. Harsányi Béla (Rakamaz, Ady E. út 84., tel.: 570-306, 06-20/973- 7307). A rakamazi gyógyszertár az ügyeletes (Rakamaz, Szent István út 59., tel.: 371-116). TISZAVASVÁRI: - A központi orvo­si rendelőben folyamatos a hétvégi ügyelet. Az állatorvosi ügyeletes dr. Kokas Gyula (Tiszavasvári, Zrínyi u. 45., tel: 372-138, 06-20/414-2880). ÚJFEHÉRTÓ: - Orvosi ügyeletet tar- tanak az orvosi rendelőben (Bartók B. u. 16.). A Fehér Kígyó patika az ügyeletes. Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! _____ ■■■■ __________________ • . ■ r* Esélyt szeretne a gyógyulásra ■ A különleges gyógyszer első adag­ja 850 ezer forintba kerülne. Tiszalök (H. V.) ­Esélyt szeretne kapni a gyó­gyulásra egy 19 éves tisza- löki leány, Stefanik Terézia Katalin, aki dermatofi- brosarcóma betegségben szenved. 2004 szeptemberé­ben Debreceni Egyetem Or­vos és Egészségtudományi Centrum I. sz. Sebészeti Klinikán műtétre került sor, amikor ismeretlen ere­detű, rosszindulatú dagana­tot diagnosztizáltak. Ekkor ajánlották a Glivéc nevű gyógyszert, amelyet Angliá­ból lehetne beszerezni. Elutasított kérelem Kató az OEP-hoz fordult támogatási kérelemmel, amelyet azonban az egészségügyi pénztárnál elutasítottak. Anyagi hely­zetük nem teszi lehetővé, hogy saját erőből finanszí­rozzák. E gyógyszer első adagja 850 ezer Ft.-ba ke­rülne, amellyel állapota sta­bilizálódna, és a javulás is megkezdődhetne. A BM-től remélt hozzájá­rulás megszerzéséig az idő gyorsan telik, a kór pedig egyre vészesebben hatalma­sodik. Jótékonysági torna A tiszavasvári Váci Mi­hály Gimnáziumban érett­ségizett, és két volt osztály­társa - szüleik segítségével - indította el a gyógyszerre szükséges összeg gyűjtését. Tiszalökön január közepén a környező településekből is verbuválódott tizennégy csapat részvételével jóté­konysági tornát rendeztek a cél minél előbbi teljesülé­séért. Lapunk hasábjain ke­resztül is köszönetét szeret­né kifejezni azoknak, akik támogatták, vagy ezután szándékoznak segíteni, esélyt adni a gyógyuláshoz. A támogatást az alábbi számlaszámra várják: Hg:§ gT Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarék- szövetkezet Tiszalöki Kirendeltség 68500050-15100168, Stefanik Teréz Katalin, Huri Valéria

Next

/
Thumbnails
Contents