Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-14 / 37. szám
2005. február 14., hétfő RÖVIDEN 0 Új pályán. Piedone visszatér, ha nem is a filmvászonra, de az olasz belpolitikába: a mozi ökölpárbajaiból kiöregedett, 75 éves Búd Spencer a Forza Italia (Hajrá Olaszország, Silvio Berlusconi kormányfő pártja) képviseletében indul az olasz fővárost övező tartomány, Lazio önkormányzati választási listáján. 0 Orosz kannibál. Rendőrkézre került egy orosz kannibál; a 30 éves férfi hullákat ásott ki a helyi temetőben, húsukat részben elfogyasztotta, a „felesleget” pedig a helyi piacon értékesítette. A kannibál elmondása szerint hangokat szokott hallani, amelyek „örök életet ígérnek, amennyiben emberi aggyal és hússal táplálkozik.” Úgy tűnik, elkelt (Fotó: Archív) Eljegyezték Christina Aguilerát Los Angeles (MTI) - Menyasszony lett Christina Aguilera. A Grammy-díjas, 23 éves amerikai popsztárnak a nála három évvel idősebb zenei producer, Jordan Bratman esküdött előzetes hűséget. Bratman, aki két éve jár együtt a popdívával, pénteken, közös vakációjuk idején - a sajtó elől elzárkózva - ismeretlen helyen kérte meg Christina kezét, és a nagyobb hatás kedvéért egy gyémántgyűrűt ajándékozott neki - közölte Meghan Prophet, Aguilera képviselője. A hír valószínűleg nem hat a reveláció erejével az énekesnő híveire, mivel a People és a US Weekly című magazinok már előre kifecsegték a kézfogót. Ugyanakkor a pár egyelőre nem tervez esküvőt. Jocika, a bulldog ezzel az önarcképpel szeretne kedveskedni gazdájának születésnapja alkalmából. (Fotó: Magánarchivum) MEGÉR EGY MOSOLYT- Mi szeretnél lenni, öcsi? - kérdezik a srácot a pályaválasztási tanácsadáson.- Télen medve, nyáron pedagógus. KELET Háromszáz ember vesztette életét a pakisztáni áradásokban Elkezdték a segélycsomagok osztását Uthal (MTI) - Háromszáznegyvenhét ember vesztette életét az egy hete tartó özönvízszerű esőzésekben, áradásokban és lavinákban Pakisztánban, ahol vasárnap megkezdték a beludzsisztáni gátszakadás túlélői között a segélycsomagok szétosztását. Átszakadt a gát (Fotó: epa) Hivatalos adatok szerint 1000- 1500 embernek veszett nyoma a húsz éve nem tapasztalt heves esőzéstől leginkább sújtott, délnyugati országrészben fekvő Beludzsisztán tartomány tengerparti falvaiban, miközben az ország északnyugati határvidékén és a himalájai Kasmír térségében a hógörgetegek követelnek egyre több áldozatot. Mintegy 3000 katona és félkatonai szervezetek 1000 tagja szállított élelmiszert, gyógyszereket és sátrakat helikopterek, a parti őrség hajói és C-130 típusú repülőgépek segítségével a csütörtökön átszakadt 150 méteres Saki- dor-gát közelében fekvő Paszni városába és a környező falvakba. A gáton átzúduló víztömeg az Arab-tengerbe sodorta az embereket, telefonvezetékeket, utakat és hidakat tett használhatatlanná. Tömeges baleset Csehországban Úgy tudni, nincs magyar sérült Prága (MTI) - Több mint két tucat ember megsebesült - közülük 15-en súlyosan - abban a közlekedési balesetben, amely a magyarok által is gyakran használt Prá- ga-Brünn autópálya Brünn felé vezető oldalán történt. Bár a rendőrség a szombati baleset után, este egy halálos áldozatról is említést tett, vasárnapra kiderült, hogy az illető asszony mégis életben maradt, bár állapota továbbra is válságos. A súlyos sérüléseket szenvedett személyek száma azonban kilencről 15-re emelkedett. Őket a brünni kórházakban ápolják. Az orvosok szerint többnyire agyrázkódásokról és különféle csonttörésekről van szó. A karambolozott gépkocsikban keletkezett kárt előzetesen mintegy ötmillió koronára, azaz 40 millió forintra becsülik a szakértők. A hatóságok jelentése szerint a 176. küométernél a síkos úton mintegy félszáz kamion, személy- gépkocsi és autóbusz ütközött fokozatosan egymásnak. Vasárnapi információk szerint magyar állampolgárok nincsenek a sérültek között. Sokoldalú. Énekel, táncol, zenél, tornázik, színészkedik. Csak néhány a Vogue új modellje, Dómján Ilona (20) hobbijai közül. (Fotó: Balázs Attila) Harmincegy emelet lett a lángok martaléka Leégett egy 106 méter magas irodaépület Madridban, ám személyi sérülés nem történt Teljesen kiégett (Fotó: EPA) Madrid (MTI, AP) - Kigyulladt egy 31 szintes irodaépület Madrid üzleti központjában szombaton késő este - adták hírül spanyol helyi televíziók. Az 1973-ban épült, 106 méter magas Windsor Háznak, Madrid negyedik legmagasabb épületének egyik része, amelyben munkanapokon mintegy ezer ember dolgozott, vasárnap hajnalra összedőlt. A lángok a 21. emeleten keletkeztek, feltehetően rövidzárlattól; a tűz gyors terjedését az irodai papírok és műanyagok okozták. A rendőrség lezárta a környéket, és a térségben lakókat ideiglenesen kitelepítették otthonukból. Ugyancsak evakuálták a torony alatt lévő szupermarket karbantartó és takarító személyzetét is, mivel még mindig lehet tartani attól, hogy az egész épület összeomlik, és magával sodorja a ház 2003 óta tartó renoválásában részt vevő darut is. Az épületben főleg irodák vannak, köztük egy amerikai tanácsadó cégé, és közvetlen közelében áll az El Corte Inglés áruházlánc-központja, valamint több nagy bank is. Egy katasztrófavédelmi illetékes elmondta: 13 tűzoltó alakulat sietett a helyszínre, és bár a lángok továbbterjedését hajnali 2 órára megállították, a tüzet még órákkal később sem tudták teljesen elfojtani. A nagy készültséget indokolta az is, hogy még él a madridiakban a tavaly márciusi, 191 halálos áldozatot követelő vonatmerényletek sokkja, és a hatóságokban is felmerült, hogy esetleg merénylet történt. A pánikot sikerült megakadályozni, és az éjszakát szabadon töltőket távol tartani a tűztől. Üres volt Az épületben nem tartózkodott senki sem, így személyi sérülés nem történt. A Telemadrid televíziós csatorna szerint azonban három tűzoltó kisebb füstmérgezést kapott. Robbanás egy párizsi színházban Hét járókelő könnyebben megsebesült a francia fővárosban Párizs (MTI, AFP, AP) - Robbanás történt vasárnap a kora reggeli órákban Párizsban az Empire színházban. Az eddig ismeretlen eredetű detonáció következtében öt, más források szerint hét járókelő könnyebben megsebesült. A Diadalív közelében, a Wagram sugárúton lévő színház földszinti része teljesen romba dőlt, és a környező épületek ablakait is kitörte a robbanás okozta erős légáramlat. A tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, Párizs rendőrfőnökével együtt. A hatóságok robbanóanyag-kutatásra kiképzett kutyákkal érkeztek. Az Empire színházban az elmúlt években elsősorban televíziós műsorokat forgattak, újabban divatbemutatókat rendeznek. így volt ez szombat este is. A rendezvénynek vasárnap hajnali 1 órakor volt vége. Clive Owen brit színész így örült a legjobb férfi I mellékszereplőnek járó díjnak, amelyet Goldie Hawn amerikai színésznő adott át I a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia díjkiosztó ünnepségén. (Fotó: EPA) í További viccek: humor.szon.hu