Kelet-Magyarország, 2005. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-10 / 34. szám
2005. február 10., csütörtök KELET HAZAI TÁJAKON /4 HÍREK 0 Fodrászvetélkedő. Vasárnap 8 órakor kezdődik a Szabolcs-kupa 2005 elnevezésű országos fodrász, kozmetikus felnőtt- és tanulóverseny a Wesselényi Miklós Szakközép- és Szakiskolában. 0 Nagy Feró Kisvárdán. Február 18-án, pénteken 21 órakor zenekarával ad koncertet Nagy Feró a kisvárdai Művészetek Háza nagyszínpadán. 0 Bogdányi AKT-kiállítás. Február 17- én, fél kettőkor nyílik a nyírbogdányi Székely Elek Művelődési Ház és Könyvtárban a Hajdú-Biliar Megyei AKT Képzőművészeti Társaság kiállítása. Uborkázók a filmszemlén Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházi és szatmári vonatkozása is van az Uborkázók című filmnek, amelyet a napokban vetítettek le a 36. Magyar Filmszemlén, a dokumentumfilmek között. Nyíregyháza azért került kapcsolatba a filmalkotással, mert Ei'délyi János rendező a Kölcsey Televízió két munkatársával dolgozott együtt: a film operatőre László Béla, a rendező munkatársa és a riporter Viraszkó Szilvia. Szatmár pedig azért kapcsolódik szorosan a dokumentumfilmhez, mert a cselekmény helyszínéül szolgál. Pontosabban a színhely a magyar-ukrán határ közelében van, valahol Tiszabecs környékén. Azon a vidéken a földeken több ezer kárpátaljai magyar és ukrán vállal munkát minden évben. A film egy uborkafoldön dolgozó feketemunkások életéről, gondolkodásáról, érzéseiről szól. Az 55 perces dokumentumfilmben a feketemunkások mellett az uborkaföld gazdája is megszólal. A film rendezőjének tervei között szerepel egy megyei ősbemutató is, valószínűleg tavasszal Fehérgyarmaton nézhetik majd meg az érdeklődők az alkotást. Beregi Körkép. Beregi Körkép címmel nyílt bemutató szerdán a Mustárházban, ahol a Bereg Citerazenekar előadása mellett szemlélhették meg az érdeklődők, s a meghívottak, a Magician Grafikai Stúdió (Muhi Barbara, Márkus Gyula, Hegedűs Réka) grafikai és Lázár Zsolt fotográfiai kiállítását. (Fotó: Sipeki Péter) TÜSKÉS SAROK Zsebbe nyúló közvéleménytotatás Balogh József email: baloghj@inform.hu » Csörög a telefon. Jó napot kívánok, xy vagyok az xy intézettől. Érdeklődöm, van-e bankszámlája, folyószámlája? Elképedek a finoman szólva is arcátlan kérdésen, részint, mert aki dolgozik, annak van folyószámlája, manapság már nem a pénztárban veheti fel senki a fizetését, részint pedig ilyen közvélemény-kutatásról még nem hallottam. Már csak azzal kellett volna megtoldani: mondja meg a számát, meg hogy hol tartom a bankkártyát, s közelében van-e a PIN-kód? A felmérés névtelen - nyugtat meg a hölgy, s arra is van válasza, hogy ha felhívott, ő tudja ki vagyok, a telefonkönyvben ott a nevem, a címemmel. Azt mondja: ő nem tud semmit, ezt a telefonszámot egy számítógépes adattárból kapta, szóval nyugodjak meg. Ennél már csak a következő kérdése volt a meglepőbb? Bankban, vagy a médiánál dolgozom-e? Mikor azt mondtam: a médiánál, a hölgy nyomban elköszönt. Hát csak azért írtam meg, nehogy azt higyje, hogy hazudtam. Pezsgő klubélet nem mások a reumások Minden hónapban szervezett keretek között cserélhetnek információt egymással Ladányi Tóth Lajos e-mail: lada@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének berkein belül működő Reumaklub tagjai olyan programokon vehettek részt, ami által feltöltődhettek, szellemileg gyarapodhattak, és ezáltal enyhültek a testi panaszaik. Egészségi okokra hivatkozva mondott le posztjáról a Reumaklub vezetője tavaly májusban, azóta F-né Hladony Juliánná látja el az irányítói teendőket. Az azóta eltelt időben pezsgő klubélet részese lehetett, ám korántsem érik be ennyivel, a következő hónapok tervei csábítóak a jelenlegi és a leendő klubtagok számára.- Nagy sikere volt a gyógyászati segédeszköz termékbemutatónak, ahol minden sorstársunk részletes tájékoztatót kapott és ki is próbálhatta a termékeket - jegyezte meg a klubvezető, majd hozzáfűzte: - Dr. Kresák Ilona színvonalas előadására sokan voltak kíváncsiak, ő korunk egyik népbetegségéről, a csont- ritkulásról beszélt. Hasznos tanácsokat kaptunk a táplálkozásunkkal és életvitelünkkel kapcsolatban. Dr. Szabó Éva szemléletesen mutatta be, hogy milyen ízületi és gerincelváltozások vannak testünk különböző területein, és azokat miként orvosolják manapság.- Részt vettünk az SM Klub foglalkozásán, ami nagyon tanulságos volt. Egy olyan betegségről tudtunk meg többet, amely sajnos bármikor, bárkit képes rövid idő alatt megtámadni és mozgáskorlátozottá tenni.- Továbbra is az a célunk, Programok az első fél évben: Március: Dr. Berecz Ilona előadása a reumatológiai betegségekről. Április: Dr. Bujdosó Erika A homeopátia segítsége mindennapjainkban címmel tart tájékoztatót. Intimtorna-ismeretek Aliné Tarek Rita útmutatásai alapján.___________________________________ Május: Halászléfőzés, kirándulás. ____________________________________ Június: Hogyan stresszmentesíthetjük mindennapjainkat? Kinezi- ológia mindenkinek. Az aerobic remek védekezés a reuma ellen (illusztráció: Balázs Attila) hogy a klub keretein belül, sorstársainkkal együtt jól érezzük magunkat, ezért igyekszünk minél tartalmasabb programokat szervezni.- Reménykedünk abban, hogy a fiatalabb korosztályt is be tudjuk vonni a munkánkba - bizakodott végezetül a klubvezető. KELET Akik érdeklődnek a Reuma................ klub programjai iránt, még részletesebben tájékozódhatnak a 30/605-8873-as telefonszámon. Pénzszerzési tapasztalatok cseréje a nyíregyházi főiskolán Az EU-források felhasználásában nyert ismereteket osztják meg a hallgatósággal Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Rangos és főként pénzre menő konferencia kezdődik ma 10 órától a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Aulájában: „A kapocs, mely bennünket összeköt” című rendezvény az Európai Unió Strukturális Alapok felhasználásának gyakorlati tapasztalatait és jövőbeni kilátásait elemzi szakértők segítségével.- Az elmúlt 15 évben hazánknak nyújtott uniós segítséget és az együttműködés során szerzett ismereteinket kötelességünk továbbítani a szomszédos országokhoz. Ennek része ez a konferencia is, amelyen szlovákiai, ukrajnai és romániai vendégek, valamint olasz és német előadók részvételével a pályázati rendszereket vesszük górcső alá - mondta el a Kelet-Magyarországnak1 dr. Hajnal Béla, az EuroClip- EuroKapocs Közalapítvány Kuratóriumának elnöke. A rendezvényen területfejlesztési szakértők, a terület önkormányzati felelősei, valamint kamarai tagok várhatóan háromszáznál is nagyobb közönsége konzultáció és vita keretében tudhat meg fontos részleteket többek között az európai regionális politikáról, régiónk operatív tervezési folyamatairól. Választás Nyírcsászáriban Nyírcsászári (KM) - Időközi helyi polgármester- és képviselő- választás lesz Nyírcsászáriban 2005. február 12-én, szombaton. Mint ismeretes: korábban a képviselő-testület kimondta feloszlását, emiatt kerül sor a polgármester- és képviselő-választásra Nyírcsászáriban. A szavazólapon Fodor Zsolt jelenlegi polgármester az SZDSZ jelöltjeként, Marozsán Lászlóné Tamás Julianna független jelöltként, Zichar János független jelöltként indul a polgármesteri címért. (A független jelöltek első alkalommal jelöltetik magukat). A képviselő-testület 9 képviselői helyére 38-an jelöltették magukat. Nyírcsászári 985 választópolgára egy szavazókörben szombat reggel 6 órától este 7 óráig adhatja le szavazatát. Segítenek az elhárításban Demendi László szerint a támogatási igényekben - az első oldalon olvasható - sűrűn előforduló hibák a „tanulóévvel“ magyarázhatók, hiszen most először nyújtottak be a gazdálkodók ilyen kérelmeket.- A hibák kijavítását a megyei földművelésügyi hivatal az MVH- tól átvett feladatként február 25- ig szeretné elvégezni, hogy folytatódhassanak a támogatáskifizetések és március 31-ig az érintettek hozzájuthassanak pénzükhöz - mondta a hivatalvezető. Hozzátette: a megye falugazdászai a településeken napokon belül egyeztetést kezdeményeznek a gazdálkodókkal, és segítik a területi adatok pontosítását. Az érintett 222 település közül 152-ben 10-nél kevesebb, 70 településen 10 fölött van a javításra szoruló fizikai blokkok száma. Ugyanakkor Balkány, Újfehértó és Nyíregyháza esetében a 40-et is meghaladja a problémás blokkok mennyisége. PBSZ Kft.: profi cég sok profillal A POLGÁRI BIZTONSÁGVÉDELMI SZOLGÁLAT KFT. - A KM-TOP 100 TAGJA - A VAGYONVÉDELEM, A MUNKAVÉDELEM, A TŰZVÉDELEM, ÉS AZ OKTATÁS TERÜLETÉN TÖLT BE MARKÁNS POZÍCIÓT, A TIZENNÉGY ÉVE ALAKULT CÉGET EZÚTTAL A TÁVFELÜGYELETI RENDSZER, VALAMINT A PÉNZ- ÉS ÉRTÉKSZÁLLÍTÁS, TOVÁBBÁ A MAGÁNNYOMOZÁS TÜKRÉBEN MUTATJUK BE.- Bármilyen elektronikus védelmi rendszer alkalmazásának akkor van értelme, ha a riasztást rövid időn belül valamilyen intézkedés követi - hangsúlyozta Mandrik István, a PBSZ Kft. ügyvezető igazgatója. - Ameny- nyiben ez megoldott, nemcsak szigorúan vagyonvédelmi riasztásra érdemes gondolni, hanem az egészség- ügyi problémákkal küzdő, krónikus betegnek vagy idős embereknek az egészségügyi riasztását is biztosítani lehet. Alapesetben ilyen, ha a szomszédok vállalják egymás lakásának, irodájának, üzemének felügyeletét úgy, hogy figyelik a riasztási jelzéseket, és riasztják a megfelelő hatóságot. Egy másik lehetséges, viszonylag elterjedt megoldás, hogy a riasztó-, tűzjelzőrendszer néhány előre rögzített telefonszám felhívásával, hangbemondással jelzi az eseményt. Nem vagyunk messze attól a technikai szinttől sem, hogy például interneten a lakásban lévő kamera képe is átvitelre kerüljön egy riasztás-esetén. Ezek a példák nem igazán jelentenek még távfelügyeletet, a professzionális távfelügyeletnek több kategóriája ismert az átvitel módjától függően. Ilyen a kapcsolt telefonvonalon történő átvitel, a rádiós átvitel, a kábeltelevízió-hálózaton történő átvitel és a sáv feletti átvitel a telefon- hálózaton. A pénz- és értékszállítási, szállítmánykísérési tevékenység végzésének több alapvető feltétele van, ezek mindegyike különböző engedélyhez kötődik. A szakmai feltételek csak általános irányelvként határozhatók meg, a pénz- és értékszállítást esetenként jelentősen befolyásolja a szállított összeg nagysága, a tevékenység végzésére kötött megállapodás, illetve a biztosítási szerződés.- A magánnyomozási tevékenység (az elnevezéséből is következően) nem lehet hatósági jellegű tevékenység - tért át a cég másik profiljára Mandrik István. - A magánnyomozói tevékenységet végző személy vagy szervezet hatósági jelleggel nem intézkedhet. A hatóság részére a törvény által kizárólagosan biztosított eszközöket és módszereket nem alkalmazhatja, továbbá cselekményeivel az állampolgári jogokat nem korlátozhatja. Tevékenységének megkezdése előtt világosap és érthetően közölnie kell, hogy magánnyomozóként jár el, ezért az eljárása nem hivatalos jellegű. A magánnyomozói tevékenységet végző személy tehát állampolgárként, azaz polgári személyként jár el, és ugyanazok a jogok illetik meg, mint amelyek a megbízóját is megilletik. A lényeges elem tehát a megbízás. A magánnyomozó tevékenységének szigorúan a megbízás keretei között kell maradni, és annak során a szakma írott és íratlan szabályait be kell tartani. A tények: A PBSZ Kft. éves árbevétele hozzávetőleg 300 millió forint, a kft. szakmai felelősségbiztosításának értékhatára 110 millió forint; a társaság törzstőkéje 23 millió forint, likviditásuk folyamatosan biztosítja a zavartalan gazdálkodást. Négy éve bevezették az MSZ EN ISO 9001:2001 minőségirányítási rendszert, amelyet az elmúlt év végén megújítottak. Részt vettek az SZVMSZK szervezésében, jelenleg is elismert tagjai több szakmai szervezet vezetőségének, illetve tagságának. Utolérési lehetőség: 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 62. tel., fax: 42/411-302, 42/411-277 honlap: www.pbsz.hu e-mail: pbsz@pbsz.hu _ “htroeter