Kelet-Magyarország, 2005. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-25 / 20. szám

2005. január 25., kedd KELET ÉGTÁJ /7 Felső-szabolcsi kiadás 0 Tájképek. Még e héten péntekig lát­ható a kisvárdai Molnár Pál festó'művész gyűjteményes tárlata a tornyospálcai Fa­luház kistermében. A községben eleddig több mint húsz képzőművészeti kiállítást rendeztek, a legújabb tárlaton az alko­tó legszebb tájképeit tekintheti meg a publikum. 0 Selyemfestők. A Művészetek Házá­ban eddig is rendszeresek voltak a gyer­mekeknek kínált kézműves-foglalkozá­sok, azonban hamarosan a felnőttek is kiélhetik alkotásvágyukat. A tervek sze­rint ugyanis dr. Ruczek Éva vezetésével selyemfestőkört indítanak. Érdeklődni a 45/405-239-es telefonszámon lehet dr. Kántorné Sárközi Katalinnál. Gyakorlaton. A kisvárdai szakközép- és szakiskola szakmunkás növendékei a külső, mondhatni igazi munkahelyeken kí­vül jól felszerelt tanműhelyben is gyako­rolhatják és csiszolhatják majdani foglal­kozásuk mesterfogásait. (Fotó: Vincze Péter) A szegények orvosáról Kisvárda (KM) - Nemrégiben jelent meg Körmenden dr. Gyürki László esperes-plé­bános, pápai prelátus, kanonok tollából, il­letve szerkesztésében a szegények orvosát, Battyhány-Strattmann Lászlót bemutató kö­tet. A könyv a doktor életét és boldoggá ava­tásának történetét tárja az olvasók elé, szá­mos fényképpel illusztrálva a históriát. A kötetben két kép, valamint egyáltalán nem utolsósorban a könyvborító „erejéig” sze­repel a kisvárdai Szeifried Zoltán is, akinek említett festményei a Vatikánban, valamint a körmendi Batthyány Kastélymúzeumban tekinthetők meg eredetiben. Üléseznek a városatyák Kisvárda (KM) - Csütörtökön 9 órától ülést tart a kisvárdai képviselő-testület, amely többek között módosítja a város szo­ciális rendeletét, valamint a települési szilárdhulladék-kezelési közszolgáltatásra alkalmazható díj mértékére, illetve a díj- alkalmazás feltételeire vonatkozó rendele­tet. A városatyák döntenek a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium rekonst­rukciójához és bővítéséhez szükséges hitel felvételéről. Előterjesztés foglalkozik a Napsugár Óvoda, a Teichmann Vilmos Ál­talános Iskola és a Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola vezetői állásá­ra kiírandó pályázatok feltételeinek meg­határozásával. Ä képviselő-testület a csü­törtöki ülésen tizennyolc napirendi pontot szeretne megvitatni. A képviselők három témában - a Várday úti szociális bérla­kás bérleti jogáról szóló előterjesztésről, a méltányossági közgyógyellátási igazolvá­nyok iránti kérelmek elutasítása miatti fel­lebbezésekről, valamint a könyvvizsgálói pályázatra beadott pályázatokról - zárt ülés keretében hoznak majd döntést. Elégedett eredményeivel a kulturális egyesület A közhasznú szervezet együttműködik a civil csoportokkal, s folyamatosan pályázik Garantált siker a határon túli táncosok fellépése (Fotó: vincze Péter) Kisvárda (KM - K. B.) - Ha a pályázati eredményességü­ket tekintjük, megállapíthat­juk: a 2003. esztendő áprilisá­ban megalakult Kisvárdai Kulturális Egyesület tavaly sikeres esztendőt zárt. • Amíg ugyanis megalapításuk évében mindössze egy, addig 2004- ben négy pályázaton szerepeltek sikerrel. Komputerek és klubok Ráadásul - mint az egyesületi elnök, Nyakó Béla fogalmazott - az általuk az elmúlt évben be­nyújtott kereken egy tucat dolgo­zatból kettőnek az elbírálása még nem történt meg. Az egyik legna­gyobb volumenű egyesületi kez­deményezés az idős korosztály in­formatikai képzésére benyújtott pályázat volt. Ennek keretében közel 1 mil­lió 300 ezer forintot nyertek a Nemzeti Felnőttképzési Intézettől. A pénzből tavasztól nyár elejéig húsz nyugdíjas sajátíthatta el a számítástechnika alapjait. ­Ugyancsak az idősebb korosztályt érintette az az akciónk, melynek keretében megrendeztük a Nyug­díjasklubok Hagyományápoló Ta­lálkozóját - pillantott a múltba az elnök, aki azonban igyekezett alá­húzni: - A fiatalabb réteg sem maradt ki a támogatandók köré­ből. Ezt példázta, hogy az egyesü­let égisze alatt működő Kisvárdai Református Ifjúság több ízben be­mutatta a Damaszkusz című ze­nés színdarabot. Az egyesület közreműködött a majálisi prog­ramban, míg az utolsó nyári hó­nap elején háromnapos sereg­szemlét rendeztek a Komoróczy DSE-vel karöltve Kárpátok Ifjúsá­gi Folklórtalálkozó címmel. Utób­bi esemény a fellépő román, szlo­vák és lengyel csoportok révén nemzetközivé szélesedett. Egy szintén nagyszabású, térségire méretezett esemény, a Várdai Viadalok időpontja azonban kü­lönböző technikai okok miatt csú­szott: a rendezvényt a tervek sze­rint február 11-én tartják a GYISM-Mobilitas és az önkor­mányzat támogatásával. Egy művelt férfiú emlékezetére A teológiai értekezések mellett szépirodalommal is foglalkozott Dombrád (KM - K. B.) - Több mint három évtizeden át, 1869-től haláláig, azaz 1901-ig volt Dombrád refor­mátus lelkipásztora dr. Heisz- ler József, akit 1850-ben szen­teltek pappá. A katolikus val­lásban született 1819. február 21-én Nagykárolyban, a mai Románia területén. A férfiú egyébiránt az 1848-49- es forradalom és szabadságharc után - maga is harcolt - tért át a református hitre. Sokoldalúságát és széles körű műveltségét jelle­mezte, hogy teológiai értekezései mellett regényeket és elbeszélé­seket is írt szép számmal. Taní­tott a pápai és a sárospataki teo­lógián. Elöljáró esperese domb- rádi lelkipásztori tevékenységét jellemezve Heiszler József tiszti eljárását pontosnak, erkölcsi vi­seletét feddhetetlennek ítélte. Lelkészi intés Az irányítása alá tartozó egy­házközség gondnokának 1886-ban Gál Gyula helyett Erdős Endrét, a mindössze 26 esztendős tanítót választották meg, aki később az 1895-ben alapított ifjúsági egylet vezetője is volt. Az 1889-től ren­delkezésre álló egyházközségi presbiteri jegyzőkönyvek tanúsá­Dr. Heiszler József (Fotó: KM-reprodukció) ga szerint a már 70. életévét tapo­só idős lelkipásztor mellett Kézy András, majd Szabó Zsigmond, azután pedig Ujlaky Béla, míg 1897 szeptemberétől Hagymássy Ferenc volt a segédlelkész. 1897 november 23-án a községi bíró, Nagy Ferenc arról panasz­kodott a presbiteri gyűlésen, hogy Erdős Endre tanító üti a gyerme­keket, vagyis a testi fenyítést meg nem engedhető módon gyakorol­ja. Miután ez már több ízben is előfordult, korábban a lelkész megintette a tanítót, s az ominó­zus ülésen immáron jegyzőköny­vileg is megrótták. Igaz, a gyer­mekek sem voltak angyalok, hi­szen az ominózus presbiteri gyű­lést követő iskolaszéki ülésen ar­ról határoztak: felhívják az ifjú­ság figyelmét: az iskolából a jár­dán szépen párosán menjenek ha­za, s az utcán az idősebbeket tisz­telettel köszöntsék. A jubileumon Jóllehet, 1898. április 30-án dr. Heiszler József 80 évesen nyuga­lomba vonult, a presbitérium nem engedte el. Úgy határoztak, hogy az agg tiszteletes haláláig le­gyen az egyházközség megbecsült lelkésze, s tarthasson segédlel­készt, aki az ő felügyelete alatt minden szolgálatot ellát. Ez a sze­mély Ablonczy László lett. Az 1900-ban távozó segédlelkészt a poszton a presbitérium döntése értelmében Pónus Lajos váltotta, míg a II. tanítói pozíciót Papp An­tal balsai tanító kapta meg. 1900 júliusában Kisvárdán, az egyház- megyei papi egylet a dombrádi lelkipásztort 50 éves lelkészi jubi­leumán szép ünnepséggel köszön­tötte. Az eseménynek külön ran­got adott, hogy azon megjelent Kiss Áron püspök és Görömbey Péter esperes is. Az aggastyán lel­kész mellett haláláig előbb Kő- rösy Ferenc, majd Szitha József segédlelkészek végezték a papi teendőket és szolgálatokat. Dr. Heiszler József 1901. október 15- én hunyt el. Befutó a Mini Kifutó Dombrád (KM) - Idén is megrendezik Dombrádon a tinédzser korosztályú ama­tőr énekesek versenyét a művelődési házban. A ren­dezvényre a tervek szerint március 5-én 18 órától ke­rül majd sor. A szórakoztató megmére­tésre - miután nemrégiben sikerült a dombrádi színpa­dot korszerűsíteni - igazán optimális körülmények kö­zött kerülhet majd sor. Mint a művelődési ház igazgatója lapunk érdeklődésére el­mondta, nemcsak moderni­zálódott a színpadtechnika, hanem az előadások tartásá­nak háttere (öltözők, fény- és hangtechnika, elektromos hálózat) is optimális lett. A Mini Kifutóra jelentkezhet minden olyan énekelni, s egyben a sztárokat külsősé­gekben is „utánozni” tudó énekes szólista, aki még nem töltötte be a 16. életévét. (Különdíjban része­sül az, aki az általa utáno­zandó művészre a legjobban hasonlít.) Zenei kíséretről a fellépőnek kell gondoskod­nia, de ehhez segítséget nyújtanak a szervezők is. Nevezni egy lassú és egy gyorsabb számmal lehet. A Babják Autóház Kft. VfcSr KÖNYVELŐ munkatársat keres Feladatok: • A társaság teljes számviteli teendőinek ellátása, • bérszámfejtés, • adóbevallások készítése, • pénzügyi elemzések, kimutatások készítése. Követelmények: • Regisztrált mérlegképes végzettség, • legalább 1 éves, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, • felhasználói szintű (gyakorlati) számítógépes ismeretek, • önállóság, precizitás, problémamegoldó képesség. Előny: • B kategóriás jogosítvány • angol vagy német nyelvismeret • felsőfokú végzettség • nemdohányzó életmód • kisvárdai vagy közeli lakóhely. Részletes, fényképes önéletrajzokat, motivációs levéllel, bizonyítványok másolatával, fizetési igény megjelölésével 2005. január 31-ig a Babják Autóház Kisvárda. Árpád út 119. címre várjuk. = Számoljon velünk, váltson Fabiára! ékoda Fabia 1,2 Classic Használt, öreg autóját 500.000 Ft-ért beszámítjuk. 20% Fabiák 0 Ft befizetésével is elvihetők. Nézzen be hozzánk, további akciós ajánlatokkal várjuk! * Választhat akár ma r.id vány értékes hitefknastrukeiót is Classic modell vásárlása esetén. Az Ön Skoda - márkakereskedője: Babjak Autóház Kisvárda, Árpád Tel.: 45/500-033 www.babjakauto.hu 119. Tekintse meg akciós használtautó kínálatunkat is (50 db): www.babjakauto.hu HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents