Kelet-Magyarország, 2005. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-25 / 20. szám
2005. január 25., kedd HÁTTÉR /3 Nyílt napot tart kedden a nyíregyházi Waldorf-iskola. Reggel 8 és 10 óra között a hetedik, nyolcadik, kilencedik és tizedik osztályosok tanóráiba nyerhetnek betekintést az érdeklődők. 0 Kővári Gyöngyi Krisztina képeiből látható kiállítás Színes világ címmel a Mustárház Ifjúsági Szolgáltató Központban. 0 Koszorúznak. A száz éve született dr. Belohorszky Ferenc emléktábláját koszo- rúzzák meg január 27-én 17 órától a Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság tagjai az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében. A Bessenyei-emlékérmes irodalomtörténészről családtagjai és egykori tanítványai emlékeznek meg. NÉZŐPONT Fájdalmak, ha zengenek Györke Uszló e-mail: gyorke@kelet.szon.hu f\Aé g jószerivel fel sem ocsúdtunk a karácsony másnapján bekövetkezett természeti katasztrófa okozta sokkból, máris itt vannak számukban ugyan kisebb, de nem kevésbé fájdalmas tragédiák. A múlt hét azzal kezdődött, hogy híre jött: elment egykori diáktársam, jó barátom. Két éve maradt volna a nyugdíjig. Szerdán egy olyan fiatal, huszonnyolc éves szív szűnt meg dobogni, akinek tragédiáját nemcsak az ország sportszerető társadalma fogadta megdöbbenve, de talán azok is, akik nem rendszeres nézői a kézilabda-mérkőzéseknek. Kulcsár Anitát ma temetik. Aki - nem közhely - pótolhatatlan minden tekintetben. Hisz nem valószínű - bár tehetségekben gazdag a magyar női kézilabdasport -, hogy egyhamar hozzá hasonló képességű beállósa lesz a válogatottnak. Gondolom, nemcsak én vagyok úgy vele, hogy egy ilyen rendkívüli egyéniség elvesztése akkor is nagyon fáj, ha történetesen nem ismertem személyesen, csak a képernyőről. Nyíregyházán pedig sokan ismerték. Nekik még nehezebb lehet. Vasárnap hajnalban egy balatonföld- vári nyaralóban egy 26 éves budapesti férfit ölt meg a szén-monoxid. Ezen a télen, sajnos, már sokadik áldozatát szedte ez az alattomos (színtelen, szagtalan) gáz. őt sem ismerhettem. De az mindig megdöbbentő és érthetetlen, amikor valakit ilyen fiatalon, és ilyen ostoba körülmények között ragad el a kaszás. Talán mindhárman élnének még, ha nem állnak hadilábon a szerencsével. De valóban csak a szerencsén múlik olykor, hogy életben maradunk-e? Nem bánunk-e időnként könnyelműen saját életünkkel? Azzal, ami egyszeri és megismételhetetlen. • Miért büntetnek? mi tcthAtiink / rftalf ffW (vffvwrfn / rőté, hogy most r hajléktekanok lőttünk! I . Hol vagytok, gazdik? (Rajz: Ferter János) Mikor er jo kerékvágásba ismét a Volán? Hétfőn Budapesten a munkaadók és a munkavállalók folytatták a bértárgyalásokat Hétfőn minden a rendes kerékvágásban ment Nyíregyháza (KM - L. Gy.)- Az utazóközönség szombaton megnyugvással fogadta a hírt, hogy felfüggesztették a Volán-társaságok szakszervezetének hétfőre tervezett sztrájkját. A Közúti Közlekedési Szak- szervezet (KKSZ) szombati rendkívüli elnökségi ülésén azután döntöttek a hétfői sztrájk felfüggesztése mellett, hogy a korábW ........................................................ Az élet pedig az autóbuszok volánjai mögött ülőknek sem lett könnyebb. Hámornyikné Márföldi Julianna ..................................................................... biaknál kedvezőbb ajánlatot kapott a szakszervezet a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumtól. Hat százalék plusz kétezer- Nincs teljes körű információnk az FMM-nek a szakszervezethez eljuttatott ajánlatáról. A minisztérium nem képviselte magát a két fél tárgyalássorozatában, így a felajánlásuk akár formális hibaként is felfogható. A tárgyalások hétfőtől tovább folynak. A munkaadói oldal szombaton 6 százalékos béremelést és plusz, havi 2000 forint béren kívüli juttatást ajánlott. Az elmúlt két évben a 8 százalékos bevételnövekedés mellett 29 százalék bérnövekedést valósítottunk meg - mondta Ignácz László, a Szabolcs Volán Rt. vezér- igazgatója.- Nem tudom, hogy az újságok honnan vették a hibás információt - miszerint Borsod, Tolna és Szabolcs megye szakszervezete különmegállapodást kötött a munkáltatóval, - merthogy béralkuról szó sem volt az egy hétig tartó tárgyalásainkon, amelyen a még elégséges szolgáltatás mértékében próbáltunk megegyezni - mondta Hámornyikné Márföldi Julianna, a KKSZ Szabolcs Volán Rt. Személyközlekedési Szakszervezete mb. elnöke. Nem tágítanak- Pénteken a vezérigazgató munkásgyűlést hívott össze, s a cég esetleges jövőbeni sorsán keresztül észérvekkel próbálta meggyőzni a kollektívát. A mostani sztrájkkezdeményezés amiatt indult el, mert a 2003. évi, hároméves megállapodásban csak a 2003. és a 2004. évi béremelés mértékét rögzítették, az ideit nem. Az élet pedig az autóbuszok volánjai mögött ülőknek sem lett könnyebb, ragaszkodunk a korábbi elképzeléseinkhez - tájékoztatott Hámornyikné Márföldi Julianna. Adj polgár adatot, ha nem adsz... Jelentősen módosultak ez évtől az adatszolgáltatás szabályai Nyíregyháza (KM - G. B.) - Jelentős mértékben módosultak ettől az évtől az adatszolgáltatásokra vonatkozó szabályok, melyeknek nagy részét január 31-ig kell benyújtani az érintetteknek az adóhatósághoz. Ez a január végi határidő elsősorban azokat a kifizetőket, munkáltatókat érinti - derül ki az APEH megyei igazgatósága bevallási osztályvezetőjének lapunknak adott tájékoztatójából -, amelyek nem számolnak el a munkavállalóval, és azokat az adatszolgáltatásokat, amelyek az adóhatósági adómegállapítás alapjául szolgálnak. A törvény részletesen szabályozza a benyújtás módját, melyek többségét elektronikus úton vagy gépi adathordozón kell teljesíteni az adatszolgáltató székhelye szerinti illetékes adóhatóság részére. Néhány adatszolgáltatás esetében viszont továbbra is megmarad a lehetőség a hagyományosnak számító, papíron történő benyújtásra. Új elvek alapján- A munkavállalókkal elszámoló munkáltatónak idén május 20-ig kell adatszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tenniük. Felhívjuk a figyelmet, hogy ebben az esetben az adatszolgáltatás és elszámolás határideje azonos - nyomatékosítja Földesiné dr. Péter Ildikó, majd folytatja.- Űj elveket vezetünk be a 2004. évre vonatkozó adatszolgáltatások pótlásánál, illetőleg helyesbítésénél. Ezekben az esetekben is az alapbizonylatot kell kitölteni. Az adatszolgáltató lapoW................................ A hibás, hiányos, valótlan adattartalmú, megkésett adatszolgáltatást is szankcióval sújtja az adóhatóság. Fóldesiné Dr. Péter Ildikó ........................................................W kon szerepel egy „adatszolgáltatás jellege,, kódkocka, melyet minden esetben ki kell tölteni annak megfelelően, hogy az adatszolgáltatás t határidőben, első adatközlésként nyújtják be (E), határidő után pótlásként (P), illetőleg a már beadott adatok helyesbítéseként (H). A jellegkód megadása dönti el, hogy az adatszolgáltatást hogyan vegye nyilvántartásba az adóhatóság. A hibás, hiányos, valótlan adattartalmú, megkésett adatszolgáltatást, valamint az adatszolgáltatás elmulasztását az adózás rendjéről szóló törvény előírásai szerint az adóhatóság szankcióval sújtja. Akár 200 ezer is A 2005-ben hatályba lépő módosítás szerint a hibás vagy hiányos adatszolgáltatással kapcsolatban kiszabható mulasztási bírság felső határa az adatszolgáltatással érintett személyek számának és a birság adatszolgáltatókra egyébként vonatkozó, törvényben rögzített legmagasabb értékének a szorzata. E szabály szerint például, ha valamely társas vállalkozás adatszolgáltató 10 személlyel kapcsolatban teljesíti hibásan, vagy mulasztja el adatszolgáltatását, a kiszabható bírság összege a 2 millió forintot is elérheti. A kifizetői és munkáltatói adatszolgáltatásokhoz kapcsolódó nyomtatványok, valamint az elektronikus adatszolgáltatás elkészítéséhez szükséges leírások megjelentek az Adó és Ellenőrzési Értesítő 2004. évi 13. számában, de természetesen az APEH internetes honlapján (www.apeh. hu) is elérhetők. Főszerepben a természet Nyíregyháza (KM - P. I.)- Kulturális és Természet- védelmi Klub alakult nemrégiben a nyíregyházi Alvé- gesi Művelődési Házban. A környezeti értékekre vigyázok közössége mintegy másfél száz tagot számlál, céljuk: kirándulni határon belül és kívül, megismerni, s megóvni kulturális és természeti kincseinket. A felvételen a beiratkozáskor Jámbor István igazgató, Batári Gézáné nyugdíjas, valamint Sütő Jánosné gazdasági ügyintéző. A beiratkozok (Fotó: Palicz István) LEFLER QyjjgQy MEGKÉRDEZTE: Mit szól ahhoz, hogy lefújták a Volán-sztrájkot? Ú gy értékeljük, hogy az álláspontok nem közelítettek annyira, hogy az a végső megoldással járna. A sztrájk felfüggesztésének pillanatában 6 százalék béremelés és havi kétezer forint béren kívüli juttatás szerepelt a munkaadói oldalon. Ezt nem fogadhatjuk el, olyan 15 százalékos bérnövekedés lenne reális. A mindennapi élet is lényegesen drágult január 1-jétől. Porkoláb Lajos HELYI JÁRATOS AUTÓBUSZ-VEZETŐ N agykállóból járok a nyíregyházi Wesselényibe, és az öt év alatt még semmilyen panaszom nem akadt az autóbuszok vezetőire, ületve a járatokra. A hét végén figyeltem a híradásokat, hogy miként fogok hétfőn eljutni az iskolába. Igaz, hogy délutánra jöttem volna, de nem biztos, hogy a 9 óráig meghirdetett sztrájk után egyhamar visszaállt volna az élet. Jobb lett így. Farkas Tünde VÉGZŐS GIMNAZISTA T iszteletben tartottam a szakszervezet sztrájkot hirdető kezdeményezését. Ugyanakkor komoly tárgyalásokat, tárgyalássorozatokat igényelt, hogy a még elégséges szolgáltatáson belül az utazóközönséget a lehető legkisebb kellemetlenség érje. Úgy gondolom, ezt bizonyos mértékig sikerült is elérnünk. Reggel hatig a legtöbb vidéki beért volna a munkahelyére. Danku Andor ÜZLETÁGVEZETŐ A médiában figyeltem az autóbusz-vezetők, pontosabban a Volántársaságok sztrájkkészülődését. Mint kívülálló, illetve utas az a véleményem, hogy a buszvezetők jogosan követelik a magasabb bért, ugyanis nagyon felelősségteljes és megfeszített munka az övék, és bizony mindezzel nincs arányban a fizetésük. Én megértettem volna, hogy hétfőn nem jön a busz! Nagy Miklósné OSZTÁLYVEZETŐ H elyközi járaton járok, és előfordul, hogy nekünk olykor 200 órát kell teljesíteni és nem a más ágazatokban szokásos 160-at. Manapság az élet mindenkinek drága, az én családomnak is, és bizony az a havi nettó 65-70 ezer forint nem olyan sok. A volán mögött, persze nem lenne szabad az embernek ilyen hétköznapi dolgokkal foglalkoznia, de ilyen világot élünk. Bényei Mihály AUTÓBUSZ-VEZETŐ i