Kelet-Magyarország, 2005. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-18 / 14. szám
2005. január 18., kedd KELET HÁTTÉR /3 0 Ökumenikus imahét. Együtt buzdítják közös igehallgatásra híveiket az egyházak, a hét fölyamán. Az idei imahét házigazdája az evangélikus egyház, témája Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma (lKor 3,1-23). Az imahét vasárnap kezdődött és január 23-án az evangélikus nagytemplomban zárul, ahol Bozorády Zoltán evangélikus püspökhelyettes lesz a liturgus, dr. Keresztes Szilárd görög katolikus püspök hirdet igét. 0 Legközelebb márciusban. A Diákhitel Központ tájékoztatása szerint az új hitel igénylőknek legkésőbb február 15-ig kell beadniuk az igénylésüket, valamint addig be kell iratkozniuk a tanintézetükbe is, ha már az első kifizetési napon, márciusban, pénzt szeretnének kapni. NÉZŐPONT Harapós kedv Ladányi Tóth Lajos e-mail: lada@kelet.szon.hu Vadonatúj tananyagot kell bemagolniuk az iskolai büféseknek. Amennyiben nem ízlik nekik, maximum nagyot nyelhetnek, ám megakadályozni aligha tudják a tervezett finomításokat. Sós kifli helyett magos perecet, szénsavas üdítő helyett rostos gyümölcslevet, chips helyett müzliszeletet árusíthatnak a jövőben - legalábbis ezt ajánlják az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet szakemberei. Nemrégiben kimutatták, hogy a lakosság egyharmada kórosan túlsúlyos, az elhízott gyerekek száma pedig megduplázódott az elmúlt néhány évben. A hétköznapok túlnyomó részét az iskolában töltik el, és amennyiben megéheznek (de ha nem, akkor is...), a büféhez vezet az útjuk. A kirakatban kóla, csoki, chips, cukorka, naná, hogy ez fogy leginkább. Csak éppenséggel ettől lehet hízni. És ha zárva a büfé, mentsvárként tornyosul előttük a csokoládé- és az üdítős automata. Lehet ennek ellenállni? Lehet... Az Egészségügyi Minisztérium megbízásából egyelőre még csak javaslat készült az újításra, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium pedig a Kölyökbarát Termék programmal nyújt segítséget, amiben egyértelműsítik: korlátoznák az iskolai büfék kínálatát, száműznék a fejlődő szervezetre káros árucikkeket. Ez évtől Belgiumban betiltották az említett automaták iskolai üzemeltetését, hazánkban az oktatási tárca ehhez hasonló lépést fontolgat. Az iskolai büfék és az automaták tulajdonosai, bérlői minden bizonnyal morgolódnak, ám a többség, a feltörekvő nemzedék jóval nagyobb súly a mérleg másik serpernyőjében. Az elhízás ellen persze nem elég „fentről" tenni, leginkább családi szinten kell megteremteni az egészséges táplálkozás feltételeit. Ez a legsúlyosabb tényező, ugyanis hiába tiltják ki az iskolai büféből a chipset, ha otthonról hozott burgonyaszirom „nyílik" a táskában.- Látom, Lajos eljegyzett, de nekem a gyűrű egy kicsit nagy volt.. (Rajz: Ferter János) Versenyképes a termelés keleten Térségünk gazdasági értékeit elemezte dr. Garamhegyi Ábel Nyéki Zsolt e-mail: nyeki@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Európa gazdasági berkeiben is nagy visszhangot kiváltó beruházással gyarapodott a Nyíregyházi Ipari Park. A svéd gyár termelése egész térségünk tőkevonzó erejét növeli. Ez a munkakultúra a világpiacon is versenyképes Ezt az Electrolux gyáravató ünnepségén részt vevő dr. Garamh- egyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium befektetési és kereskedelemfejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára mondta el lapunknak. Rámutatott: a svéd befektetés azt jelzi, hogy ez egy versenyképes helyszín, s az itt gyártott termékek is versenyképesek a világpiacon. Megfelelő munkakultúra- Itt adottak a tőkevonzás feltételei. Kiemelhetném a logisztikát, de legalább ilyen fontos a munkaerő, amely a magas színvonalú szakképzésnek és felsőoktatásnak köszönhetően európai szinten is versenyképes. A befektetők előtt egyre világosabb: az itt elterjedt munkakultúrával elérhetik az általuk elvárt hatékonyságot - adott hangot elismerésének a helyettes államtitkár. W ........................... Az igyekezet látványos eredményeket produkált itt, a keleti régióban. Dr. Garamhegyi Ábel- Nyíregyháza és a keleti régió esetében volt időszak, amikor attól félt mindenki, hogy nem lesz befektető, s hogy olyan gazdasági krízishelyzet állhat elő, amit az ország átélt a rendszerváltás után. Aki pedig fél, az jobban is igyekszik, hogy ezt a helyzetet elkerülje. Látható: a keleti régió nagyon igyekszik, s joggal bízhatunk benne, hogy ennek a kitartásnak a maihoz hasonló eredményei lesznek a továbbiakban is - kommentálta az ünnepi pillanatokat Garamhegyi Ábel. Kifejtette: a Magyarországon jelentkező új befektetések közel 70 százaléka olyan köröktől érkezik, akik már jelen vannak hazánkban, tehát jó gazdasági környezetet teremtettünk s kínálunk. A svédekkel legendásan jó kapcsolat és a légierő korszerűsítése révén ellentételezési program is kialakult, de a japán befektetők is komolyan megkérdezik egymást egy-egy projekt indítása illetve még a döntés előtt. Kemény üzleti tárgyalások- Újabb befektetések előkészületein is dolgozunk, de hadd ne mondjak neveket, nagyon egyszerű okból: mi alkuszunk. Minden befektető azt szeretné, ha a legtöbbet vele foglalkoznánk, ha a legtöbb támogatást neki nyújtanánk, mi viszont arra törekszünk, (Fotók: Nyéki Zsolt) hogy a lehető legkisebb kedvezménnyel csábítsuk ide őket. Ha én egy egyeztetésről elárulok valamit, akkor mások sokkal jobb tárgyalási pozíciókhoz juthatnak. Egyébként sem szeretek előre inni a medve bőrére. Jobb utólag együtt bejelenteni a beruházásban megtestesülő gazdasági programokat - hangzott a diplomatikus válasz az aktuális ügyeket firtató kérdésre. A magyar és külföldi beruházások esetleges prioritásbeli különbségére határozottan leszögezi: csak befektető létezik, s az a fontos, hogy munkahelyek jöjjenek létre, magas termelési kultúra és technológiai színvonal nyerjen teret. Hogy ezt magyar vagy külföldi befektető éri el, ebből a szempontból mellékes. Az viszont cél, hogy minél több hazai kis- és középvállalkozás legyen olyan szintű kapcsolatban ezekkel a csúcstechnológiás cégekkel, hogy ő maga is fejlődjön velük együtt. Speciális hitelprogramok- Kutatjuk azt, hogy a meglévő akadályokat hogyan tudjuk minél gyorsabban felszámolni, s ezzel hogyan emelhetjük az átlagos magyar beszállítói szintet. Az már látszik, hogy ennek pénzügyi okai is vannak, hiszen a kisebb vállalatok nem eléggé tőkeerősek a szükséges fejlesztések elvégzésére. Éppen ezért komoly lépéseket terveztünk olyan, kimondottan beszállítói hitelprogramok indítására, amely képessé teszi a kisvállalatokat a technológiaváltásra - derült fény a közeljövő eseményeire. Az érintetteket kérdezték meg- Bár a pénzünk nem lesz több, biztos, hogy nagyobb váltásokat tudunk finanszírozni azoknál, akik valóban ígéretes lehetőségek előtt állnak. A beszállítói célprogramot közvetlenül a nagyvállalatoktól és kisebb cégektől kért információk alapján indítjuk el, s remélem: már az év közepén látható eredményei lesznek. A nagyvállalatok kimondottan keresik a magyar befektetőket, szeretnének magyar beszállítói hányadot növelni. Ez jó hír, a piac előttünk van, az a kérdés, hogy a piacra jutást hogyan tudjuk segíteni - utal a feladatokra Garamhegyi Ábel. Francia filmhét Nyíregyházán Nyíregyháza (KM) - Francia filmhét kezdődik január 20-án a Krúdy Art moziban. A hét nyitó előadása a Tulipános Fanfan lesz este 19 órakor. Érdemes ellátogatni a moziba, hiszen a mai, elsősorban amerikai filmek áradatában üdítő kivétel néhány francia sikerfilm. Az Özönvíz január 21-23. között (13 óra), A zongorista 14.45-kor, a Barbárok a kapu előtt 17.30-kor, a Beszélj a szerelemről 19.30- kor, Az Isten nagy, én kicsi vagyok című vígjáték január 24-26. között látható (17 órakor), a Kóristákat 19 órakor vetítik. A Gangesz felett Újdonság, hogy a Krúdy Art mozi Kelet-Magyarországi Filmklubot indít, amelyben olyan alkotásokat vetítenek majd, amelyek egy ideje kikerültek a forgalmazásból, de érdemes őket újra vagy először megnézni. Február 16-án Fallal szemben; március 9-én Felhő a Gangesz felett; április 13-án Moszkva tér; május 11-én Zongoratanárnő; június 8-án Beszélj hozzám! Az előadások minden alkalommal este hétkor kezdődnek. Véradás a Flavin7-tel Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A Magyar Vöröskereszt országos akciót hirdetett meg a Flavin7-et előállító és forgalmazó Crystal Institute Kft.-vel közösen. A Flavin7 kizárólag természetes alapanyagokból készül, és mint természetes antioxi- dánsok bizonyítottan védik a szervezet immunrendszerét, csökkentik a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. A „Véradás a Flavin7-tel” országos programnak fokozott jelentőséget tulajdonít az, hogy az év eleji időszakban nagyobb az igény a különböző vérkészítményekre. A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete az együttes programot január 19-én, szerdán Vasmegyeren, a művelődési házba hirdette meg, ahová délelőtt 9-től 12 óráig várják a tenni akaró véradókat. LEFIiER GYÖRGY MEGKÉRDEZTE: Hogy érezte magát a napkori népünnepélyen? T avaly is itt voltunk a feleségemmel Nyírtelekről, s merthogy akkor igen megtetszett a dolog, így most is eljöttünk. Nagyon látványos rendezvény, az érdeklődés szemmel láthatóan óriási, hiszen itt legkevesebb tízezer ember összejött. A falusi portákról is egyre inkább kihal a téli disznóvisításos, perzselé- ses hajnal. A látványért, no és a finom ízekért érdemes kilátogatni. N agykállóból jöttünk, és mondhatom, nagyon jól érezzük magunkat. A legjobb az egészben az, hogy nem csak a szemnek szól a rendezvény, de a sok finomságot meg is lehet kóstolni. Én csak gratulálni tudok a rendezőknek. Igaz, volt itt aki a sárra panaszkodott, de egy disznóölésre nem pipiskedve, körömcipőben kell jönni, hanem csizmában, ahogy azt én is tettem. R emekül, igazán jól érzem magam, ahogy azt a napkori polgármestertől, Gáva Jánostól hallottam: e népünnepélyen. Mert ez valóban egy népünnepély. Az egykori disznótorok is azok voltak, a szegény emberek ünnepei, amikor együtt lehetett a család. A szomszédoknak, távolabbi rokonoknak pedig kóstolót vittek, amit aztán vissza is kaptak. Örülök, hogy itt lehetek. M int napkori, nagyon örülök annak, hogy ennyi ember kíváncsi erre a böllérversenyre. Mert azért nemcsak a böllérek és a csapatok jöttek el, de több ezer ember is. Én erre az alkalomra még egy mangalicakompozíciót is készítettem. A két agyagdisznót fűzfavesszős ólba tettem, mert a mangalicákat sem cifra palotában nevelték őseink. A szabadban makkoltatták őket. Takács János OSZTÁLYVEZETŐ Herczku Mihályné ÁPOLÓNŐ Nagy György CÉGTULAJDONOS Éberhardt Istvánné nyugdíjas A nyíregyházi Tempó- Loki Kft. csapatának a tagja vagyok. Édesapám a cég tulajdonosa, aki nagy természetbarát, a családi rendezvények nagy vezénylője, és a népi hagyományok tisztelője. Emiatt is veszünk részt minden évben ezen a böllérversenyen, ahol a kollégáinkkal együtt lehetünk. A hangulat kitűnő, most érkezett meg a családom, s ez még nagyobb örömet ad. Wermeser Gábor MENEDZSER