Kelet-Magyarország, 2005. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-13 / 10. szám
2005. január 13., csütörtök KIÜT MINDENFELŐL /2 0 Ellenezzük. A kormány üdvözli Románia együttműködését a Verespatakra tervezett aranybánya ügyében, és minden készen áll arra, hogy felálljon egy ad hoc vegyes bizottság - jelentette be Batiz András kormányszóvivő. Hangsúlyozva, hogy „Magyarország természetesen az eddigiekkel összhangban ellenzi az aranybánya megnyitását”. 0 Beismerték. Eredmény nélkül fejezte be az iraki állítólagos tömegpusztító fegyverek utáni kutatást az Egyesült Államok - ismerte el lényegében a washingtoni Fehér Ház. Gyakorlatilag befejeződött az állítólagos arzenál fellelésére indított tevékenység, már csak néhány ember foglalkozik ezzel. Négypárti egyeztetés az új nemzetpolitikáról Budapest (MTI) - Új nemzetpolitika kialakításáról tartanak egyeztetést csütörtökön a parlamenti pártok; az MDF által kezdeményezett találkozón mind a négy párt jelezte részvételét. Dávid Ibolya a múlt héten levélben hívta egyeztetésre a parlamenti pártok képviselőit. Herényi Károly frakcióvezető múlt heti sajtótájékoztatóján közölte: a tárgyalás alapját egy MDF-es javaslat képezné. A javaslat legfontosabb pontja, hogy a parlamenti frakciók konszenzussal fogadjanak el egy dokumentumot, amelyben az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a határon túli magyarságot a magyar nemzet elválaszthatatlan részének tekinti, valamint kész vállalni, hogy egyezségre jusson a nemzetpolitikai minimumok kérdésében. Nepálban sincs nyugalom: a diákok megmozdulásai után most különböző pártok tiltakoznak, ezúttal az üzemanyagáremelések miatt. (Fotó: EPA) OflBVülRn Ir ÄJÜ 1 Plüiiil „A fészekrakás nem megoldás” A Fidelitas alelnöke szerint a Fészekrakó program nem oldja meg az aktuális problémákat. Jelenleg, amikor soha nem látott csúcson van a pályakezdő munka- nélküliség, ez a kormányzati intézkedés tulajdonképpen „egy nesze semmi, fogd meg jól névvel illethető” - hangsúlyozta Dobó László fideszes országgyűlési képviselő. Megítélése szerint a program nem oldja meg az aktuális problémákat és nem pótolja azt az űrt, amelyet „az Orbán kormány alatt létrehozott otthonteremtési program szétverése okozott”. Szerintük igazságosabb Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán a Parlamentben írta alá a február 1-jén hatályba lépő új lakásügyi kormányrendeleteket, amelyeket a kormány szerda délelőtti ülésén hagyott jóvá. A kormányfő elmondta: a Fészekrakó program újabb nagy lépés az igazságosabb és mél- tányosabb lakástámogatási rendszer felé, aminek révén a 30 illetve a 35 év alattiaknak, továbbá a mintegy 600 ezer köz- alkalmazottnak, más-más konstrukcióban, a kormányzat jelentős támogatást nyújt a lakáshoz jutás megkönnyítése érdekében. Szimbolikus jelentőségű, mégis fontos Az Európai Parlament hatalmas többséggel megszavazta az Unió alkotmányát Strasbourg (MTI) - Az Európai Parlament hatalmas többséggel megszavazta szerdán Strasbourgban az EU alkotmányát: a jelen lévő 677 képviselőből 500-an hagyták jóvá az erről szóló határozat- tervezetet. Az elutasító szavazatukkal kisebbségbe került, a nemzeti szuverenitást hangsúlyozó képviselők tiltakozó plakátokkal („az alkotmány Európa halála”), pfu- jozással, illetve - érdekes közjátékként - többen az Internacio- nálé eléneklésével fejezték ki elégedetlenségüket. Nyomós érvek Az Európai Parlament állás- foglalása szimbolikus jelentőségű: az EU-alkotmány ratifikálása ugyanis az egyes tagállamok feladata, a strasbourgi testület csak véleményt mondhat ebben az ügyben. Ennek ellenére az alkotmány melletti kiállás, s különösen az igen szavazatok jelenAkik kikérték maguknak, hogy az ő nevükben... tős többsége segítheti, hogy a dokumentumot mind a 25 EU-tagál- lamban elfogadják, mert fontos érveket adhat azoknak, akik a ratifikálás mellett érvelnek, különösen azokban az országokban, ahol erről népszavazással döntenek majd. A jelenlegi állás szerint legalább kilenc EU-tagállamban kérdezik meg a lakosság véleményét ebben az ügyben, s ezek kö(Fotó: MTI) zül kettőben, a briteknél és a dánoknál egyelőre nagyon komoly az elutasítók tábora. Történelmi esemény Az elfogadott határozat szerint az Európai Parlament támogatja az alkotmányos szerződést, és teljes meggyőződéssel kiáll annak ratifikálása mellett. Úgy véli, hogy az alkotmány stabil és tartós keretet ad az Európai Unió jövőbeli fejlődéséhez, s reméli, hogy az EÚ összes tagállama 2006 közepéig be is fejezi a ratifikálási folyamatot. A szavazási arányt Josep Bor- rell, az Európai Parlament elnöke egyértelmű eredménynek, magát az ülést pedig történelmi jelentőségűnek mondta. Magyarok mondták a szavazásról Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője magyar újságíróknak nyüatkozva úgy vélte: a mostani szavazásnak elsősorban szimbolikus jelentősége volt, ám mégiscsak beindítja azt az összeurópai kampányt, amely arról szól, hogy az európai alkotmánynak nagyon sok országban meg kell nyernie az állampolgárok támogatását. Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselő pedig azt hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a szociális jogok chartája kikényszeríthető követelményként bekerült az alkotmányba. S bár ez nem változtatja meg azonnal az állampolgárok hétköznapjait, de mégis elindult az egyesült Európa egy olyan jövő felé, amelyben mindenkinek joga van a szolidaritáshoz - szögezte le a magyar képviselő. Ha akarnak, találkozni fognak Gyurcsány kész lesz egyeztetni Orbánnal Budapest (MTI) - Gyurcsány Ferenc kormányfő kész egyeztetni Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, ha úgy látja, hogy valamit ilyen szinten kell megbeszélnie. Ezt a kormányfő újságírói kérdésre válaszolva közölte szerdán egy budapesti sajtótájékoztatón. „Mint ahogyan korábban is, Irak esetében ezt megtettem, a továbbiakban is azt fogom tenni (...), hogyha úgy látom, hogy ilyen szinten kell valamit megbeszélnünk, akkor felveszem a telefont, és hívni fogom” - jelentette ki a miniszterelnök. Másutt a baj Gyurcsány Ferenc azt tartja természetesnek, ha van „rendes párbeszéd” a különböző politikai tényezők között. „Azt a viszonyt tartom természetellenesnek, amely 1998 óta Magyarországon kialakult” - tette hozzá. Horn Gyula volt miniszterelnök a kezdeményezésére kedden megbeszélést folytatott Orbán Viktorred. Ezt követően újságírói kérdésre válaszolva a két politikus közölte: nem tartják szükségesnek, hogy Horn Gyula közvetítsen Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között. „Meggyőződésem szerint egyikük sem szorul arra, hogy én közvetítsek, ha akarnak tárgyalni, én annak örülnék, az hasznos lenne az országnak, hasznos lehet a közélet politikai stílusának” - mondta Horn Gyula. koznak a szaúd-arábiai Medinában. A mohamedán hívők évenkénti mekkai zarándoklatán, a hádzson több mint kétmillió zarándok vesz részt. (Fotó: EPA) „Bush elfogadható lenne Irak nélkül” Athén (MTI) - Moammer el- Kadhafi líbiai vezető szerint George Bush amerikai elnök politikája „elfogadható” lenne, ha nem lett volna „az iraki katasztrófa”. A Star görög magántelevíziónak adott interjúban, amelyet kedd este sugároztak, Kadhafi sajnálta, hogy Tony Blair brit kormányfő „belekeveredett” az iraki háborúba, holott „igen kedveli őt”. „E nélkül nagyon szeretném őt”, mivel „baloldali, optimista és dinamikus” - tette hozzá. Kadhafi elmondta, Jacques Chirac francia államfő novemberi tripoli látogatása során elbűvölte őt. - „Találkozónk után megváltoztattam az álláspontomat, nagyon jó embernek, udvariasnak, szerénynek, együttműködőnek találtam, nagyon tetszett nekem” - tette hozzá. flÁTTÉR A lefegyverzés feltétel A hírszerzés szerint Abbász nem „szerel” Jeruzsálem (MTI) - Aharon Zeévi, az izraeli katonai hírszerzés főnöke szerint Abbász új palesztin elnök nem fog kísérletet tenni a Hamász radikális palesztin szervezet leszerelésére. A hírszerzőfőnök annak a véleményének adott hangot, hogy Abbász megpróbálja meggyőzni a Hamászt és elérni, hogy a palesztin közvélemény gyakoroljon nyomást a szélsőségesekre, hangsúlyozva, hogy ez a nemzedék már eleget szenvedett, és a harc folytatásának felelőssége a következő generációt terheli. Izraeli politikai vezetők már sokszor hangsúlyozták: az egyes palesztin terrorszervezetek, különösen a Hamász leszerelése és lefegyverzése a feltétele annak, hogy Izrael összehangolja a palesztinokkal a tervezett kivonulást a Gázai övezetből. Harcoljanak ellenük Ariel Sáron kormányfő is több ízben leszögezte: Izrael csak akkor teljesíti a közel-keleti „útitervben” vállalt kötelezettségeit, ha az új palesztin vezetés harcot indít a terror- csoportok ellen. Harcolnak. A január végére kitűzött iraki választások előtt tovább folytatódnak a harcok az ország lekülönbözőbb pontjain. Negyvennyolc órán belül tizenöt iraki és egy amerikai katona halt meg a különböző összecsapásokban. (Fotó: EPA) «IST # J Í1H B « * S í í í Főszerkesztő, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 A ^/MTESZ