Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-06 / 284. szám
2004. december 6., hétfő KRÓNIKA /I6 RÖVIDEN Madonna egy ideje nagyon rosszul viseli, ha egyedül kell lennie, mert egy mániákus rajongó túlzottan elragadtatta magát. Május óta egy középkorú amerikai férfi az énekesnő minden lépését követi, s a sztárhoz egyre több obsz- cén levél érkezik az utóbbi időben. 0 Lezuhant egy hét végi előadás közben egy fiatal artistanő a Fővárosi Nagycirkuszban. Csak könnyebben sérült meg, de a balesetet látva egy néző rosszul lett. 0 Johnny Depp azt nyilatkozta, hogy teljesen beleszeretett Kate Winsletbe, amikor meglátta, hogy milyen nagyszerűen bánik gyermekeivel, és a tehetséges színésznő milyen kiváló édesanya is valójában. A győztes napfényes tunéziai utazást is nyert (Fotó: Racskó Tibor) Debreceni Mikulá*siker Nyíregyháza (FH) - Szabolcs-Szatmár- Bereg fővárosának főterét megszállták a piros ruhás Mikulások és segítőik, a krampuszok. Szombaton délután ugyanis itt választották meg a gyerekek az ország legszebb Mikulását. Az V. országos Mikulásszépségverseny döntőjében 10 nagyszakál- lú versengett a megtisztelő címért. A puttonyos résztvevők között volt helybeli, debreceni, szolnoki, de még egy külhoni, szlovák Télapó is. 2004 legszebb Mikulása végül a Debrecenből érkezett Csim-Bumm Mikulás lett. A polgári nevét gondosan titkoló győztes a szakértő nyíregyházi nézőktől a közönségdíjat is megkapta. Szeretnék olyan gazdira találni, aki mindig a tenyerén hordana. (Fotó: Archív) MEGÉR EGY MOSOLYT- Van-e élet a halál után?- Hát persze! Gondoljunk csak Napóleonra, Picassóra, Néróra. Ők meghaltak, mi viszont élünk. Tehát van élet a halál után. További viccek: humor.szon.hu Colin Farrell Brad Pitinek adta ki magát legutóbbi filmje, a Nagy Sándor, a hódító forgatása alatt, mégpedig azért, hogy a VIP-nak megfelelő bánásmódban részesüljön a thaiföldi repülőtéren. (Fotó: Archív) Gyilkos raktártűz Moszkva (MTI) - Tizenöt ember halálát okozta az a tűz, amely egy Moszkva környéki település bútorgyárának raktárában pusztított. A Perkuskovo faluban péntek délután keletkezett tüzet, amely öt órán át tombolt, és teljesen megsemmisítette a raktárépületet, csak sötétedés után sikerült eloltani. A rendőrség ezért szombaton hajnalban tudta átvizsgálni a helyszínt, ahol 15 holttestet talált. A nyomozók feltételezése szerint a szerencsétlenséget a tűzvédelmi szabályok be nem tartása okozta. Évente mintegy 19 ezer ember hal tűzhalált Oroszországban; az esetek többséget bűnös hanyagság okozza. A tűz okozta halálozások száma Oroszországban évente többszöröse annak, amit az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában feljegyeznek. Föld alá került egy kínai kisfalu Hat hét alatt 314 bányász halt meg Peking (MTI) - Legalább 39 ember vesztette életét abban a földcsuszamlásban, amely péntekre virradó éjjel sodort el egy hegyi falut Kína délnyugati részén - közölte a kínai sajtó. A mintegy száz lelket számláló falu lakosai közül több mint negyvenen túlélték a katasztrófát, de legalább húsz embert továbbra sem találnak a Kujcsou (Guizhou) tartomány Cocsiajing (Zuojiaying) falvát ért természeti csapás óta. A mentők még kutatnak túlélők után. „Erőgépek takarítják el a romokat, és tartanak még a mentési erőfeszítések is” - idézte az állami munkavédelmi igazgatóság egyik tisztségviselőjét szombaton a China Daily című angol nyelvű lap. A kínai televízió beszámolója szerint a mentési munkákat pénteken a sűrű köd miatt fel kellett függeszteni. Továbbra is a helyszínen vannak a kínai néphadsereg katonái, orvosok és a közeli szénbánya mentőbrigádjai. Siralmas biztonság A közeli szénbányát átmenetileg leállították a hatóságok, amíg kivizsgálják, hogy szerepet játszott-e a kitermelés a földcsuszamlás bekövetkeztében. A biztonsági előírások felrúgása és a siralmas felszereltség miatt gyakoriak a bányaszerencsétlenségek Kínában. Az elmúlt hat hétben összesen 314 kínai bányász veszette életét. Meglepetés. Nagy öröm és meglepetés érte az ibrányi Csajbók Katalint, aki a közönség szavazataival bejutott a Miss Kölcsey megyei szépségverseny szombati döntőjébe. (Fotó: Racskó Tibor) Perui lányé lett a világszépe-korona A második helyen Miss Dominika, a harmadikon pedig Miss America végzett Hajnan (FH) - A 20 éves perui Maria Julia Mantilla Garcia lett az idei Miss World. A szépséget több mint 100 induló közül választotta ki a zsűri. Marla Julia Mantilla Garcia (jobbra) szépségkirálynő és udvarhölgye, a dominikai Claudia Julissa Cruz Rodriguez (Fotók: epa) A türkizkék, ujjatlan ruhában pompázó Garcia kisasszony a tavalyi világszépétől, az ír Rosanna Davisontól - az énekes Chris de Burgh lányától - vette át a győztesnek járó koronát. A nézők először A középiskolai tanárnak készülő 20 éves szépség 100 ezer dollárral lett gazdagabb. A második helyen Miss Dominika, a harmadikon pedig Miss America végzett. Az 54. Miss World-választást - csakúgy, mint tavaly - idén is Kínában rendezték. A festői szépségű Hajnan sziget Sanya városában több mint száz ország legszebbje versengett egymással. A versenyt 160 ország televíziója közvetítette; becslések szerint több mint 2 milliárd néző látta az eseményt. A verseny történetében először a nézők telefonon, SMS- ben és interneten is leadhatták Az ír Rosanna, a tavalyi győztes már nem viselheti a koronát szavazataikat. A magyar induló, Orbán Veronika helyezéséről egyelőre nem érkezett jelentés. Elefánthiány Vietnamban Hanoi (FH) - Több száz kiló- nyi elefántcsontot foglaltak le a vietnami hatóságok szombaton. A kommunista ország hatóságai egy országúti rutinellenőrzésnél bukkantak a csempészárura. A 730 kiló ázsiai elefántagyarat szárítotthal-rakomány közé rejtették el. A szállítmány valószínűleg Európába tartott. HIRDETÉS