Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-20 / 296. szám
2004. december 20., hétfő KELET ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás ___________________________* HÍREK 0 Közmeghallgatás. Pócspetri község önkormányzata közmeghallgatást rendez december 20-án 17 órától a polgármesteri hivatal nagytermében. 0 Hangverseny. Kállósemjénben a görög katolikus templomban ad koncertet december 21-én 18 órától a Cantemus Vegyeskar. A műsorban Rachmanyinov, Orbán György, Gyöngyösi Levente művei csendülnek fel. 0 Mulatság. Hagyomány már Kálmán- házán, hogy december 31-én a művelődési házban szilveszteri mulatságot rendeznek. Az idén a zenét Siska János és társai szolgáltatják. Az érdeklődők a 06-30/286-5605-ös számon kérhetnek bővebb tájékoztatást: Zenével kedveskedtek Nagyhalász (KM) - A sérült gyermekeknek és a segítséggel élő fiatal felnőtteknek rendezett koncerttel egybekötött ünnepséget a nagyhalászi gyermek háziorvosi szolgálat a település művelődési házában a múlt héten csütörtökön. A Dongó együttes adott koncertet az ünnepségen, amelyen közel száznyolcvan vendéget vett részt. A vidám és hangulatos muzsika után ajándékosztás és vendéglátás következett. Nagyhalász mindhárom templomában volt karácsonyi koncert vasárnap a misék, illetve az istentisztelet után. Az adventi és karácsonyi hangulatú dalokkal a Bel Canto női kar kedveskedett a híveknek a római katolikus, a görög katolikus és a református templomban. Szép éjféli üzenet Balkányban Balkány (KM) - Különleges lesz az idei karácsony Balkány lakói számára, ugyanis először ünnepelhetnek városlakóként. Az ifjú város önkormányzata mindenki karácsonyfája ünnepséget rendez december 21-én 17 órától a Rákóczi téren. Marjánné Rinyu Ilona polgármester köszöntője után Szép éjféli üzenet címmel a Talán Teátrum mutatja be műsorát, majd dr. Kiss Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke mond ünnepi beszédet. A karácsonyt méltató gondolatok után közös éneklés fokozza majd az ünnepi hangulatot, miközben a szervezők forró teával, apró meglepetésekkel kedveskednek az ünnepség résztvevőinek. Jutalmak a polgárőröknek Máriapócs (KM) - Máriapócson a polgár- mester is polgárőr. Összesen 37 tagja van a város polgárőr-egyesületének. Az elmúlt évben valamennyien eredményesen vettek részt a bűnmegelőzésben, a rendezvények biztosításában - hangzott el a napokban megtartott közgyűlésükön. Lőrincz Péter, az egyesület elnöke lapunknak elmondta: tevékenységüket az önkormányzat, a görög katolikus egyház és több helyi vállalkozó segíti. A rendezvény végén Somogyi János, a megyei polgárőrszövetség elnöke jutalmat' adott át ifj. Lőrincz Péter és Szabó Zsolt má- riapócsi polgárőrnek. Szőnyegkiállítást rendeztek a közelmúltban a tiszaberceli idősek klubjában, bemutatva azt, hogy élnek még a hagyományok a községben. (Fotó: amatőr) Megalapításának ötvenedik évfordulóját ünnepelte a napokban a nyírtéti Tündérkert Óvoda. Az évforduló alkalmából egykori munkatársak, régen látott barátok elevenítették fel a múlt emlékeit, s természetesen készítettek egy csoportképet is. (Fotó: amatőr) Nem szakadtak el a gyökerek A Henzsel családot minden áron át akarták telepíteni Szlovákiába Az utolsó ellenőrzés a gyümölcsfáknál (Fotó: a szerző) M. Magyar László e-mail: magyar@kelet.szon.hu Nagycserkesz-Halmosbokor (KM) - A csend az úr Halmosbokorban, csupán néhány átsuhanó autó dübörgő hangja, valamint egy-két cinke bánatos éneke töri meg a végtelen nyugalmat. Más mozgást nemigen látni a bokortanyán, hiszen aki teheti, fűtött helyiségben tartózkodik. Maradtak a Nyírségben Csupán egy ember dacol a hideggel, a hetvenéves Henzsel Miklós, aki éppen azt ellenőrzi, hogy megfelelő védelmet adott-e gyümölcsfái tövének, ha jönne a még keményebb tél. Beljebb $.................................................. Bennünket is át akartak telepíteni Szlovákiába 1947-ben, de apám nem akart menni. Henzsel Miklós ................................................. invitál a kertbe, s szusszanás- ként az életéről beszélgetünk.- Itt születtem Halmosbokorban egy öreg házban 1934. november 29-én, bábaasszony segített a világra. Heten voltunk testvérek. Itt volt helyben a nyolcosztályos iskola, a házunktól vagy száz méterre. Még emlékszem az első tanítómra is, Hulvely Andrásra. Az iskolában egy időben még evangélikus istentiszteletet is tartottak, hiszen mi tirpákok evangélikusok vagyunk. A szüleim még tudtak szlovákul, de én már nem. Bennünket is át akartak telepíteni Szlovákiába 1947-ben, de apám nem akart menni, úgy érezte, őt a gyökerei ide kötik. Halmosbokorból négy család ment ki Szlovákiába 1947-ben: a Hrenkó, a két Sajben és a Garaj család. Egyszer voltam a téesszel felvidéki kiránduláson, akkor találkoztam az öreg Sajben bácsival. Hárman tanultak A Henzsel család hét gyermekéből csak hármat tudtak taníttatni a szülők. Az egyik darukezelő lett, a másik katonatiszt, a harmadik gép- és gyorsíró. Henzsel Miklós azon gyermekek közé tartozott, akik nem tanulhattak tovább.- Az általános iskola elvégzése után a nagycserkeszi termelőszövetkezetben kezdtem el dolgozni - folytatja Miklós bácsi. - Jó húsz évig juhász voltam, aztán tehenész, majd dolgoztam a kertészetben is. A szövetkezetben 40 és fél évet dolgoztam, 54 és űél évesen jöttem el nyugdíjba. Nem unatkoztam itthon sohasem, hiszen mindig van mit csinálnom. Volt időszak, amikor három tehenünk is volt, a tejet Bedőbokorban a csarnokban adtuk le. Tartok hízót is, most Mik- lós-napkor kettőt vágtam le, mert nagy a család. Arról még nem is beszéltem, hogy a régi szülői házat 1960-ban elbontottam, s mellé építettem egy újat. 1962-ben megnősültem, s még abban az évben megszületett az első gyermekem, Tímea, majd két év múlva Anikó, 1967-ben pedig Miklós. Takarékosabban Beköszönünk aztán a nyári konyhába is, ahol felesége, Eszter asszony serénykedik, főzi az ebédet. Hogy el ne vigyem az álmukat, leülök egy kis időre, s arról mesélnek, hogy hiába van bevezetve a gáz, megőrizték a kályhákat is, mert mégicsak takarékosabban lehet úgy fűteni... Karácsonyi finomságok Nagykálló (Szabó Csaba) - A december az ünnepek várásának-megélésének az ideje az emberiség történelmében már ősidők óta. Ez a tél fordulása, a természet felszabadulása, a világosság győzelmének ünnepe volt mindig. A karácsonyt a középkorban „largum sero”-nak, ma az egyházakban szentestének, a németeknél „weihnacht”- nak nevezik. A kereszténység a világosságot és az életet Istenhez kapcsolja és a szeretet ünnepévé tette Jézus születésnapját. Bobájkát ettek- Ilyenkor egymás megajándékozása és finom ételek és italok fogyasztása a szokás - mondja Szabó Bálint. - Mostanában a diós és a mákos bejgli a fő tésztaféle, de régebben a bobájkát, főtt tésztának mézes mákosmetéltet ettek karácsonyeste. Rendszeres volt még a kakaós-mazsolás kalács tejjel kikavarva. A kiformázott, dióval ízesített mézes süteményeket még a karácsonyfára is felaggatták dísznek. Mi az ilyenkorra időzített disznóvágások nehéz ételeit - a hurkát, a kolbászt, a töltött káposztát - házi testes vörösborral semlegesítettük, A betlehemezés és a kán- tálás is szép szokás volt, házról házra járva köszönteni játékkal-énekekkel a rokonokat, ismerősöket. A televízióban szerepelt az asszonykórus Az egyesület köszöntötte az Erzsébet, András, Miklós, János nevű tagjait Az asszonykórus a református templomban (Fotó: amatőr) Választ Nagykálló Nagykálló (KM) - Izgalmas karácsony vár Nagykálló lakóira, hiszen az ünnepek előtti munkanapon, december 23-án időközi szavazáson döntenek arról a választópolgárok, hogy ki legyen a város polgármestere, valamint hogy kik legyenek az újonnan megválasztott képviselő-testület tagjai. A polgármesteri tisztségre hárman pályáznak, névsor szerint: Juhász Zoltán (a Fidesz és az MDF közös jelöltje), Mészáros Sándor (az MSZP jelöltje), Terdik János (független jelölt). A képviselői helyekre a tíz szavazókörben 103 ajánlás érkezett, de végül csak 102 személy indulhat jelöltként. A parlamenti pártok, helyi egyesületek, érdekvédelmi szervezetek mellett egy kisebbségi szervezet indított képviselő-jelöltet. A mintegy nyolcezer szavazópolgár december 23-án 6 órától 19 óráig adhatja le szavazatát. A három polgármesterjelölt közül az lesz a polgármester, aki a legtöbb szavazatot kapja. Geszteréd (KM) - A Gesz- terédi Nyugdíjas Egyesület megalakulásának első évfordulóját ünnepelte a közelmúltban a helyi könyvtárban. Nagy öröm volt, mikor Kovács Lászlóné, az egyesület elnöke bejelentette, hogy a polgármester úr egy 20 négyzetméteres helyiséget biztosít az egyesületnek. Eddig sem kért az önkormányzat bérleti, vagy teremhasználati díjat. Most az önálló, csak az egyesületnek szánt helyiséget már be is rendezték a könyvártól kapott teleszkópos asztalokkal és székekkel. Készül CD is Az egyesületen belül működő Hagyományápoló Asszonykórussal a Debreceni Városi Televízió beszélgetéssel és nótázással egybekötött felvételt készített, amelyet a Magyar Televízió egyik reggeli műsora és a Debreceni Városi Televízióban is sugárzott. Az asszonykórus CD-t is tervez, a stúdiófelvételek már elkészültek. Az asszonykórus új oldaláról mutatkozott be az elmúlt hetekben a református templomban. Jótékonysági koncertet rendeztek, amelyen a világot járt debreceni Kölcsey Kórussal együtt énekeltek, s református énekeket adtak elő sikerrel. Névnapi köszöntő Az egyesület decemberi nagy programja a negyedik negyedévi névnapi köszöntő és vendéglátás volt. Az alpolgármester úr minden tagot egy szál virággal köszöntött. Kirimi Kristófka 4 éves óvodás elszavalta Kanizsa József: Télapó című versét, mire megérkezett a Mikulás, akitől ajándékot kapott mindenki. Ezután következett az Erzsébetek, Eták, Andrások, Miklósok és Jánosok köszöntése. Az ünnepeltek egészségére ürítették poharukat a résztvevők, aztán az asztalra kerültek a finomabbnál finomabb házi sütemények. Mivel adventben tartották a névnapi összejövetelt, hiányzott a zene, a nótázás, hiszen „András zárta a hegedűt”. Nagyon kellemes beszélgetéssel telt el a névnapi összejövetel, így is jól érezték magukat együtt a nyugdíjasok.