Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-02 / 281. szám

2004. december 2., csütörtök KILÉT KÖZBIZTONSÁG /6 0 Összetörte a játékgépet. Nagyszállá­son egy kocsmába ment be ismeretlen elkövető kedd reggelre. Összetörte a játékgépet és kivette a benne lévő pénzt, \ összesen 10 ezer forintot. f\ tettes ma­gdíiuz vcLt meg egy Kct/cü/i cigarettát, és távozott. A bűncselekménnyel 90 ezer forint kár keletkezett. 0 Építkezésről lopott. Ismeretlen tettes tört be egy nyíregyházi építkezésre kedd­re virradóra. Az egyik zárt lakásból, a lakás kulcsát használva eltulajdonított egy fali kazánt és egy vízálló kazánt. A kár összesen 350 ezer forint. 0 Balesetek. Tegnap lapzártakor ütkö­zött össze két személykocsi Nyíregyhá­zán a Szabolcs és a Malom utca keresz­teződésében. A karambolnak egy sérült­jét a mentők szállították kórházba. A 36. számú főúton Józsefházánál egy kisbusz az árokban kötött ki. Szerencsére, köny- nyű sérüléssel megúszták a balesetet. Jogerősen egy év börtönre ítélték Albók Józsefet Nyíregyháza, Nagyhalász (KM - F. A.) - A Megyei Bíróság fellebbviteli büntető­tanácsa jogosulatlan gazdasági előny meg­szerzésének bűntettében hirdetett novem­ber 30-án jogerős ítéletet. Erről, dr. Nyakó Zsuzsanna a megyei bí­róság elnökhelyettese tájékoztatta lapun­kat. Elmondta: az ügy elsőrendű vádlottja, Albók József és két társa, az utóbbiak bűn­segédként szerepelnek az ügyben. (Mind­hárman a nyagyhalászi önkormányzat dol­gozói.) Ezt megelőzőn a Nyíregyházi Váro­si Bíróság elsőfokon, Albók Józsefet 1 év börtön főbüntetésre - melynek végre- hatását 2 év próbaidőre felfüggesztette - és pénz mellékbüntetésre ítélte, a két bűnse­géd pénzbüntetést kapott. Elsőfokon csu­pán a másodrendű vádlottal szembeni íté­let lett jogerős. Az elsőrendű és harmad­rendű vádlottak és védőik felmentés végett jelentettek be fellebbezést. A másodfokú bíróság a felmentések iránti fellebbezéseket nem találta alapos­nak: Az elsőfokú ítéletet helyben hagyta, így az jogerőre emelkedett. A kár tetemes, a tűz okát vizsgálják Leégett a raktár tetőszerkezete Nyíregyháza (KM) - Egy kétszintes épü­let tetőszerkezete égett porig Nyíregyháza belvárosában szerdára virradó éjszaka. Haj­nali fél kettőkor érkezett a segélykérés a Nyíregyházi Tűzoltóságra, hogy a Búza ut­cában egy egyemeletes lakóház teteje áll lán­gokban. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltók több irányból kezdték meg az oltást. A tető láng­jait az emelőkosaras kocsiból is oltották, mi­közben a légzőkészülékkel felszerelt tűzol­tók az udvar felől dolgoztak. Eközben arra is kellett vigyázni, nehogy a két szomszé­dos épületre átterjedjen a tűz, ugyanis az egyik épület összeépült a lángokban álló raktárházzal, a másik, (szélirányban lévő) pedig mintegy 6 méterre volt. A tűzoltók mintegy kétórás megfeszített munkával elol­tották a milliós nagyságú kárt okozó tüzet, amelynek keletkezési okát a vizsgálat fogja tisztázni. Húszmiliós cigifogás Nyíregyházán Kutyatápnak álcázott törmelékbe rejtették a csempészárut Nyíregyháza (KM- F. A.) - A Közép-Dunántúli, és az Észak-Alföldi Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancs­nokságának (VPOP) nyomo­zói 4500 karton csempész ci­garettát találtak egy nyír­egyházi családi házban, há­rom személyt előállítottak. Erről Dávid Róbert százados a Nyíregyházi Nyomozóhivatal ve­zetője tájékoztatta lapunkat. El­mondta: kedden egy Nyíregyhá­za, Család utcai házon ütöttek rajta a VPOP két regionális pa­rancsnokságának nyomozói. Őrizetben a gyanúsítottak A ház alsó részében három személy csomagolta be a csem­pészárut, ami nagy valószínűség­A nyomozók számba veszik a csempészárut (Fotó: Pusztai Sándor) ...................................w gél Ukrajnából becsempészett, különböző márkájú cigaretta volt. A módszer az volt, hogy a kis tételekben az országba hozott ci­garettát nagy zsákokba, mű­anyag törmelék közé rejtették, aminek a felirat szerint kutya­táp volt a tartalma. így próbál­ták továbbszállítani, az ország más részeire, illetve külföldre. A lefoglalt cigarettával okozott adó­elvonás nagyságát 20 millió fo­rintra becsülik. Hozzátette még a százados: vizsgálják a cigaret­ta behozatalának körülményét, a továbbszállítási útvonalat, az áru célállomását, valamint az elkö­vetők kapcsolatait. Az ügyben érintett három gyanúsítottat a nyomozóhivatal csempészet meg­alapozott gyanúja miatt őrizet­be vette. ff.......................... Az ügyben érintett három gyanúsítot­tat a nyomozóhi­vatal őrizetbe vet­te. Dávid Róbert Könnyű zsákmányok Tunyogmatolcs (KM) - Hétfőn hajnalban betörtek egy tunyogmatolcsi házba. Az elkövető először az ud­varon álló lezáratlan mel­léképületből lopott el szer­számgépeket, majd egy ott talált késsel kihasította a szúnyoghálót, benyomta az ablakot, és bemászott a ház­ba, ahonnan készpénzt, és a fagyasztóból húst tulajdoní­tott el. A lopási kárérték megközelíti a 100 ezer forin­tot. A Fehérgyarmati Rend­őrkapitányság még aznap elfogta a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítha­tó 20 éves helybeli férfit. Megzavarta a kutya A fiatalember az elmúlt hónapban több hasonló bűn- cselekményt is elkövetett a kistelepülésen. A lopásokat többször a nyitva hagyott aj­tók vagy ablakok segítették, egy alkalommal azonban az ugató házőrző kutya hangjá­ra kinéző tulajdonosok meg­zavarták a tettest, így elme­nekült. Bár a több rendbeli vagyon elleni bűncselek­ménnyel gyanúsított fiatal­embert őrizetbe vették, taná­csos a házakat, lakásokat ezután is megfelelően zárni, hiszen mindig lesznek alka­lom szülte tolvajok! Ittas vezetőt fogtak Nyírbátor (T. J.) - A Nyírbá­tori Határőr Igazgatóság csenge- ri határvadászai és a fehérgyar­mati rendőrök közös járőre Fe­hérgyarmat belterületén igazol­tatott egy magyar állampolgárt, aki ittasan vezette gépkocsiját. Az illető vérében 8 ezrelék alko­hol volt, vele szemben a rendőr- hatóság jár el. A beregsurányi határátkelőhe­lyen három vásárosnaményi és egy hajdúhadházi lakos határ- rendészeti szabálysértést köve­tett el. Ellenük a határőrök fel­jelentést tettek az illetékes ha­tóságoknál. Az igazgatóság ha­tárállomásain tegnap nem volt várakozás. Mindhiába próbálkoztak Nyírábránynál kilépésre je­lentkezett egy román állampol­gár, aki az államhatáron való át- léptetésének gyorsabb „elbírálá­sa” érdekében 20 eurót ajánlott fel az útlevélkezelőnek. A határ­őr jelentette felettesének az ese­tet. Ekkor a vizsgáló tisztnek az eljárástól való eltekintés fejében már 50 eurót akart adni. Mind­hiába. Egy óra múlva egy má­sik román állampolgár ugyan­csak 20 euróval próbálkozott, bár várakozni sem kellett. Mindkét külföldi ellen büntetőfeljelentést tettek a határőrök. Bajonettel fenyegette ismerősét az utcán Nyírbátor (KM) - Garáz­daság miatt indult eljárás egy nyírbátori férfi ellen, aki hétfőn egy bajonettel fe­nyegette ismerősét az ut­cán. Szidalmazta, fenyeget­te, azonban nem bántotta. A férfi ellen a Nyírbátori Rendőrkapitányság folytat­ja az eljárást. (jgt PRÍMAGÁZ) www. prímagáz, hu Cserélünk ? A Prímagáznál ez is lehetséges. Cserélje le üres gázpalackját 2004. november 22. és december 12. között az ors2ág bármely Prímagáz cseretelepén akár 500 Ft-tal olcsóbban, és vegyen részt sorsolásunkon, melyen megnyerheti a kisorsolásra kerülő értékes műszaki cikkek egyikét! Ugye, nem is rossz csere? S ez még nem minden... A sorsoláson való részvétele máris garancia arra, hogy egy következő palack­cseréje is engedményes áron történjen. Valamennyi sorsjegyet beküldő fogyasztónk egy árengedmény igénybevételére jogosító szelvényt kap postán, amit PB-palack cserénél használhat fel a Prímagáznál. * További részletekért keresse az akciós sorsjegyeket a Prímagáz-cseretele­peken, vagy hívja vevőszolgálatunkat a 06-40/45-50-50-es helyi tarifás tele­fonszámon! Az akció a sorsiegykészlet erejéig tart. Ajánlatunk a gáztutár szolgáltatás igénybe vétele esetén is érvényes. A sorsolás ideje: 2004. december 17,, 106ra Helye: Prímagáz Rt. 1117 Budapest, Irinyi József u. 4-20. A sorso­láson a számítógép esetében 1, a színes TV esetében 3. a Discman esetében 5 tartaléknyertest sorsolunk ki. •Függetlenül a beküldött sorsjegyek darabszámától az azonos néwel III. azonos címről érkező sorsjegyek esetén is 1 db szelvényt postázunk a játékos nevére ill. cimére.

Next

/
Thumbnails
Contents