Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-16 / 293. szám

2004. december 16., csütörtök RÖVIDEN David Beckham idén sem tudott újat kitalálni, így ezúttal is egy Bentleyt vásárolt feleségének kará­csonyra. Az idei ajándék majdnem 70 százalékkal drágább a tavalyinál: az extrákkal zsúfolt kocsira 170 ezer fontot (60 millió forin­tot) költött a Real Madrid sztárja. 0 Liv Tyler filmszínésznő, az Aerosmith rockbanda énekesének 27 éves lánya egészséges, 3,5 kilós fiú­gyermeknek adott életet kedden. Ezzel Stephen Tyler, a világ egyik legnépszerűbb zeneka­rának 56 éves énekese végérvényesen nagypapakorba lépett. A két sztár képviselői nem erősítették meg a házasságkötésről szóló híreket (Fotó: epa) Kurnyikova és Iglesias Florida (MTI) - Az egykori orosz te­niszcsillag, Anna Kurnyikova és Enrique Iglesias, latin énekes a US Weekly maga­zin keddi jelentése szerint nemrég össze­házasodott. Kurnyikova és Iglesias már régóta jár­nak, sokat lehetett felőlük hallani, sokszor azt is, hogy már szakítottak. Az amerikai magazin szerint a huszon­három éves Kurnyikova gyűrűs ujján jegygyűrűt láttak az egyik vasárnapi te­niszeseményen Floridában. Amikor ennek kapcsán rákérdeztek, hogy mi van Iglesi- asszal, az orosz teniszsztár azt válaszolta: „Enrique nagyszerű férfi. Minden szuper. Összeházasodtunk. ” Használt Suzuki modellek akár 0% induló befizetéssel! Válasszon a Swift és Wagon R+ modelljei közül, akár 20 ezer forint alatti törlesztőrészlettel! Érdeklődni: 42/460-000/160,161 $ SUZUKI Vagép Szalon és Szerviz: Nyíregyháza, Lujza u. 9., Tel.: |42) 460-000/160 HIRDETÉS Azt értem, hogy remek fotó lesz, de mi van a virágpor-allergiámmal?! (Fotó: Magánarchivum) MEGÉR EGY MOSOLYT A parancsnok felállítja a hadseregét:- Erőt, ERŐKART!- Elnézést, de azt minek?- A nyomaték kedvéért. További viccek: iumor.szon.hu KiliT Erős földrengés rázta meg a Kajmán-szigeteket Georgetown (MTI) - Erős, a Richter-skála szerinti 6,7 fokos földrengés rázta meg kedden a karib-tengeri Kajmán-szigeteket. A természeti csapás az első je­lentések szerint nem okozott ko­moly károkat. Az utcára menekültek A földrengés epicentruma a fővárostól, Georgetowntól 35 ki­lométerre dél-délkeletre volt. Mintegy tíz másodpercig tartott a földrengés első, erős hulláma, majd fél órán át kisebb utóren­gések következtek. A helyi lako­sok nagy része ijedtében az ut­cákra menekült. A térséget legutóbb szeptem­berben sújtotta természeti csa­pás, amikor végigsöpört rajta az Iván hurrikán. Az amerikai geo­lógiai figyelőszolgálat közlése szerint hasonló erejű földmoz­gás utoljára 1900-ban sújtotta a térséget. Woody Allen amerikai színész, rendező felesége, Soon Yi társaságában érke­zett Velencébe, hogy leg­újabb, Melina és Melinda című filmjét népszerűsítse. (Fotó: EPA) Négyzetesen szaporodó ikrek Egy kismama-ikerpár - két fiúikerpár Atlanta (MTI) - Csaknem egyszerre, mindössze egy óra különbséggel adott életet két fiúikerpárnak egy kismama­ikerpár az Egyesült Álla­mokban. Mindebből persze az is követ­kezik, hogy nagyjából egyszerre, akár egyazon napon vagy éjen estek teherbe, és még az sem ki­zárt, hogy ugyanabban az órá­ban. A kismamák 21 évesek, egype­téjű ikrek. Terhességüknek csak a hatodik hónapjában tudták meg, hogy mindketten ikrekkel terhesek és mindketten fiúkkal. Hogy a hasonlóság még na­gyobb legyen, mindkettőjük szü­léseit 2005. január elsejére jöven­dölték, ám orvosi megfontolásból végül előrehozott császármetszés lett a dologból mindkettejüknél, és így akár karácsonyi ajándék­nak a fák alá tehetik az összes - négy - kisdedet. Csekély esély A nővérek férjeinek családjai­ban is elég gyakori az ikertest- vérség. Ennek ellenére az esély, hogy női ikerpár két fiúikerpár­ral legyen állapotos szinte telje­sen egyszerre, nagyjából egy a millióhoz. KÉPES KRÓNIKA /20 „Meglepi", va jón melyik férfitár­sunk ne örülne, ha egy szép kis mas­niba csomagolva Timi (25) lenne a karácsonyi ajándék a fenyőfa alatt? C3t) w#w#p'jyhu (Fotó: Racskó Tibor) j Ms.!M Hány találkozott szerelmének szülénél Házassággal „végződhet” a herceg és barátnője kilenc hónapja tartó kapcsolata Harry herceg (jobbra) itt még bátyja, Vilmos társaságában (Fotó: epa) Karácsonyi szexhullám Dániában December különleges hónap a pároknak London (MTI) - A húszéves Harry herceg megismerke­dett barátnője szüleivel, s utólag annyira megkönnyeb­bült, hogy berúgott - írta szerdán a Daily Mail. A herceg az Indiai-óceánban fekvő Bazaruto üdülőszigeten ta­lálkozott össze szíve választottjá­nak, a 19 éves Chelsy Davynek a szüleivel. Davy kisasszonnyal kilenc hónapja jár a herceg, és családi közlés szerint el is akar­ja venni feleségül. Italozás hét órán át Harry nem különösebben za­vartatta magát jövendő anyósá­nak és apósának jelenlététől: egy alkalommal például csókolózni kezdtek Chelsyvel és kerek húsz percig abba se hagyták - mesél­ték a lapnak szemtanúk. A herceg összesen mintegy hét órán át italozott, aztán az if­Koppenhága (MTI) - A szex idén is szinte kötelező karácso­nyi ajándék Dániában. A múlt hónaphoz képest de­cemberben 14 százalékkal több fogyott az egyik ismert potencia­növelő szerből, és minden jel sze­rint az év végéig tovább nő a szer forgalma - mondta a Poli­tiken című lapnak az egyik gyógyszergyár sajtószóvivője. (Tavaly decemberben 17 száza­lékos volt a növekmény ebben a műfajban.) A Dansk Sexologisk Center egyik munkatársa, Mari­anne Egense így magyarázta honfitársai szexuális aktivitásá­nak decemberi növekedését: „De­cember egészen különleges hó­nap a párok számára. Jackson időt kér Los Angeles (MTI) - Pe­rének elhalasztását kérte kedden Michael Jackson, akit kiskorún elkövetett ne­mi erőszak miatt állítanak bíróság elé. A pert január 31-ére tűzték ki, de ügyvé­dei haladékot kérnek arra hivatkozva, hogy nem volt elég idejük a felkészülésre. jú pár estéje közös frissítő für­dőzéssel végződött egy úszóme­dencében. Chelsey szülei, a zimbabwei Charles és Beverley Davy nem teljesen problémamentesek a brit uralkodóház számára. Az apa olyan szafarikkal szerezte millióit, amelyeknek résztvevői oroszlánokat és elefántokat is lő­hettek. Noha Robert Mugabe el­nök brit származású földtulajdo­nosok ezreit űzte el birtokukról, Davy jó kapcsolatokat ápol a re­zsimmel. Fontos a kapcsolat Ezért Harry herceg Davyéknál teendő zimbabwei látogatásához Károly herceg nem járult hozzá - írta a Daily Mail. A lap szerint az, hogy Harry mégis „összehoz­ta” a találkozót választottja szü­leivel, azt bizonyítja, hogy Har­ry számára mégis milyen fontos a kapcsolat. Peking városában is foly- I nak a karácsonyi előkészü­letek: sörgyári munkások üvegekből állítanak kará­csonyfát. (Fotó: EPA) ^

Next

/
Thumbnails
Contents