Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-10 / 288. szám

2004. december 10., péntek /9 MAGYARORSZÁG Kosaras papírfoima A végére húszpontos lett a különbség Nyíregyháza (KM - B. T.) - A vendégcsapat volt a favo- ritja a csütörtök esti bujtosi kosármeccsnek, melyen szomszédvárak randevúztak egymással. A férfi élvonal keleti rangadó­ján kezdetben tartotta a lépést a Marso-Carmo Suzuki NYKK a nagyobb játékerőt képviselő, a nemzetközi porondon is szerep­lő Debrecen ellen, ám idővel kiütközött, hogy a Vadkakasok legénysége gyorsabb játékra ké­pes, és a palánk alatti fölénye is jelentősnek bizonyult. Scott parádéja Mindez összesen már szűk tíz perc alatt tizenhét pontos vendég­vezetést (13-30) eredményezett, igaz ekkor még jött Scott, aki zsi­nórban kilenc pontot süllyesztett el a gyűrűben, majd Toya triplá­jára Pavlovics és Scott válaszolt ™QZESlZRi| sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. újra, így éledni látszottak a remé­nyek (29-34). Belelkesedett a pub­likum is, fájdalom, hamar csend telepedett a csarnokra, mert a szlovén Roman Horvat kosarával újra kétszámjegyüvé nőtt a kü­lönbség, ami a nagyszünetig csak növekedett. Pavlovics is belelendült A harmadik felvonásban egyik csapatnak sem a pontgyár­tás volt az erőssége. A játékrész utolsó másodpercéig mind a tu­catnyi hazai pontot Pavlovics je­gyezte, ekkor azonban Zsoldos duplája is csökkentett a különb­ségen. Lee labdalopásai, és a Debrecen 11-0-ás rohama vezet­te fel a zárózakaszt, amely után már nem maradt eldöntésre vá­ró kérdés. Úgy tűnt, az NYKK húsz pon­ton belül marad, ám az utolsó másodpercekben Lee büntetői ezt a kis nyíregyházi örömöt is elvette. Amúgy pedig nem tör­tént más, minthogy érvényesült a papírforma, a második helyen álló debreceni csapat ilyen győ­zelme idegenben sem meglepő. A csoport Llverpool-Olymplakosz ________ 3-1 (0-1) Gól: Sinama-Pongolle (47. perc), Mellor (80.), Gerrard (86.), Illetve Rivaldo (26.). ____________________________ Deportivo-Monaco __________________________0-5 (0-3) Gól: Chevanton (21.), Givet (36.), Saviola (38.), Maicon (55.), Adebayor (76.)._________________________________ A végeredmény: 1. Monaco 12 pont, 2. Liverpool 10, 3. Olympiakosz 10, 4. Deportivo 2. ____________________ B csoport Roma-Real Madrid _________________________0-3 (0-1) Gól: Ronaldo (9.), Figo (60. és 82. - az elsőt 11-esből) Leverkusen-DInamo Kljev ___________________3-0 (0-0) Gól: Juan (51.), Voronin (77.), Babic (86.). ____________ A végeredmény: 1. Leverkusen 11, 2. Real Madrid 11, 3. Dinamo Kijev 10, 4. Roma 1. ______________________ C csoport Alax-Bayern München ______________________2-2 (1-1) Gól: Galasek (38.), Miitea (64.), illetve Makaay (9.), Bal­lack (78.).____________________________________________ Maccabl Tel-Avlv-Juventus__________________1-1 (1-0) Gól: Dago (11-esből, 29.), illetve Del Piero (71.). ______ A végeredmény: 1. Juventus 16, 2. Bayern München 10, 3. Ajax 4, 4. Maccabl Tel-Aviv 4. __________________ 0 csoport Fenerbahce-Manchester United 3-0 (0-0) Gól: Tuncay (47., 62. és 91.). ________________________ Lyon-Sparta Praha__________________________5-0 (2-0) Gól: Essien (7.), Nilmar (19. és 51.), Idangar (83.), Bergougnoux (91.). ___________________________________ A végeredmény: 1. Lyon 13, 2. Manchester United 11, 3. Fenerbahce 9, 4. Sparta Praha 1. __________________ (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek. A csoport 1-2. helyezettjei a legjobb 16 közé jutottak, a 3. helyezettek az UEFA Kupában folytatják.) Román Zsolt, Garal Zoltán, Bárány László, Majoros László, Szepesi Zsolt és Hosszú Ferenc (Fotó: amatőr) és Garai Zoltán (thai-box 81 kg) kiütéses győzelmekkel lettek baj­nokok. Kazincbarcikán Majoros László (thai-box +91 kg) kőke­mény küzdelemben a többszörös magyar bajnok Antal ellen nyert egyhangú pontozással és lett baj­nok. Dunaújvárosban Szepesi Zsolt (low-kick, 81 kg) második, míg Román Zsolt (low-kick, 75 kg) ugyanott szintén második, a nyíregyházi ob-én harmadik he­lyen zárt. Mindketten lábsérülést szereztek az elődöntőben.- Nagyon elégedett vagyok a versenyzők idei teljesítményév­el, jövőre pedig még keményebb tréningekkel készülünk a majd a versenyekre-summázott Bá­rány László, a Full-Contact SE mestere. (Fotó: Racskó Tibor) Bárányék farkasként küzdöttek a különböző bajnokságokon A Nyíregyházi Full-Contact SE versenyzői eredményekben gazdag szezont zártak Nyíregyháza (KM) - Remek időszakot zártak a Dominant Security támogatásával ké­szülő nyíregyházi Full-Con- tact SE versenyzői. A Bárány László felkészítette sportolók részt vettek a Feder- combat-Hungary thai-box és kick-box bajnoki döntőn Dunaúj­városban és Kazincbarcikán, va­lamint a nyíregyházi stop full- contact és light-contact bajnok­ságon. Hibátlan Hosszú Marso-Carmo Suzuki NYKK-Debreceni Vadkakasok 64-84 _________(18-31, 16-22, 14-12, 16-19) Bujtosi csarnok, 1200 néző, v.: Kékesi, Gál.___________ NYKK: Adám 6/3, Kobale 10/3, Pavlovics 20/3, Gé- mes 2, Scott 18. Csere: Walke 2, Boczkó, Zsoldos 4, Kollár 2. Edző: Horváth Imre.__________________________ Debrecen: Toya 16/6, Lee 23/6, Tóth G. 8, Thompson 4, Bukva 19/6. Csere: Lóránt, Trümmer 6/6, Horvat 4, Puskás 4, Simon. Edző: Robert Reld.__________________ Kipontozódott: Adám (40. perc). Az eredmény alakulása, 3. perc: 5-4, 5.: 5-15, 7.: 7-22, 10.: 13-30, 12.: 25-31, 14.: 29-34, 17.: 32-44, 20.: 32-53, 24.: 36-59, 28.: 44-65, 34,: 48-76, 38.: 59-78. _________ Horváth Imre: A publikum által nem ismert körülmé­nyekkel együtt elégedett vagyok a csapat teljesítményé­vel, habár egy picivel több tüzet vártam volna a játéko­soktól. Reális eredmény született. Robert Reid: Legalább olyan teljesítményt vártam el a játékosoktól, mint a Kecskemét ellen, sok futással és kemény védekezéssel. Ez megvalósult, bár kemény meccset vívtunk, az ellenfélen egyáltalán nem érződött, hogy a tabella hátsó régiójához tartozik. JEGYZŐKÖNYV Nyíregyháza (KM - M. L.) - Csütörtökön reggel nem túl jókedvvel indult haza hor­vátországi portyájáról az NRK a női röplabdacsapat és késő délután meg is érkezett Nyíregyházára. Az Élcsapatok kupája utolsó előtti körében a Velika Gorica vendégei voltak a mieink és szerda este nem sikerült megis­mételni a korábbi, bujtosi csar­nokbeli teljesítményt, amikor is szettvesztés nélkül vertük a hor- vátokat. A visszavágón a hazai gárda megszerezte első győzel­mét és ezzel a csoport utolsó he­lyére tolta a nyíregyháziakat.- Sajnos ismételten nem tud­tuk megismételni korábbi jó já­Tízgólos siker. Négy magyarországi helyszínen csütörtökön megkezdődött a női kézilabda Európa-bajnokság. Házigazda vá- logátottunk Győrben 32-22 (17-7)-re verte a fehéroroszokat, Mehlmann (fehér mez­ben) egy gólt szerzett. (Fotó: MTI) v ______________________________________/ Hosszú Ferenc (71 kg) tizenhét évesen a junior és felnőtt kate­góriában egyaránt bajnoki címet szerzett kungfuban, a kazincbar­cikai felnőtt low-kick gálán pe­dig az első menetben kiütötte olasz ellenfelét és nemzetközi bajnok lett. Dunaújvárosban Misák György (low-kick + 91 kg) MAI SPORTMŰSOR Asztalitenisz. Megyei csapatbajnokság: AC Márla­pócs-Vásárosnaményi SZSE, 18.30. __________________ Kosárlabda Megyei bajnokság, férfi: NYKK- Nyírsuli—Nyíregyházi KS, Krúdy gimnázium, 16.15. Győr­telek SE Bánki ISK. 18.30. _______________________ Súlyemelői Országos bajnokság, fiú-lány kölyök és serdülő korcsoport, nyíregyházi Zrínyi gimnázium, 8. tékunkat, ám így lett volna esé­lyünk szerda este - kezdte visszapillantását Ludvig Zsolt, az NRK edzője. Két nagy hiba- Az első és második szettben voltak felvillanásaink, a harma­dikban pedig sokszor vezettünk, ám a hajrábeli két nagy hiba megpecsételte sorsunkat. Az ide­genbeli sikerhez elengedhetetlen Élcsapatok kupája A csoport, 5. forduló: Velika Gorica-NRK 3:0 (18, 16, 22) Villebon-Tongeren 1:3 (-20,17, -24, -21) A csoport állása 1. Tongeren _______5 4 1 13:4 9 2. Villebon 91 5 4 1 13:7 9 3. V. Gorica 5 14 3:12 6 4. NRK 5 14 6:12 6 LABDARUGÓ-BAJNOKOK LIGAJA Csoportmérkőzések, 6. forduló, szerdal eredmények Pavlovics (10) húsz pontig jutott • Jön a Villebon lett volna a taktikus és pontos nyitás, ennek híján az ellenfél hatékonyan tudott visszatámad­ni. A sikerhez szükségünk lett volna például Kapuvári megszo­kott erőteljes és ponterős játéká­ra, ám most a korábbiakhoz ké­pest sokat hibázott. A csoport másik meccsén a belga Tongeren idegenben is le­győzte a franciákat és ezzel a ta­bella élére ugrott. A kupaszerep­lést kedden a bujtosi csarnokban a Villebon ellen zárja az NRK. Milyen eredménnyel? Amennyi­ben a játékosok összekapják ma­gukat, lelkesen és taktikusan ját­szanak, akkor miként a kezdés, a zárás is sikeres lehet.... Bodnár nem játszott rosszul (Fotó: Balázs Attila) TOTOTIPPELO 50. HÉT 1. Bayern München-Stuttgart 1 X 2. Bochum-Hamburg X 2 . 3. Bremen-Kaiserslautern 1 4. Hannover-Hertha BSC X 2 5. Mainz-Nürnberg 1 6. Rostock-Dortmund 2 7. Schalke 04-Frelburg 1 8. Monchengladbach-Leverkusen X 9. Wolfsburg-Bleiefeld 1 10. Brescla-Roma 1 X 11. Mllan-Florentina 1 12. Slena-Internazlonale 2 13. Arsenal-Chelsea 1 2 14. Bologna-Juventus 2 Megsérült Katái ellenfele Állítólag eltört a keze az amerikai bunyósnak Budapest (MTI) - Megsé- törést szenvedett. így egyelőre rült, ezért lemondta Kótai nem ismert, hogy ki lesz Kótai Mihály, a Boksz Világalapít- ellenfele a december 18-i nyír- vány (WBF) nagyváltósúlyú egyházi gálán. Egyes források világbajnoka ellen tervezett szerint a volt kisváltósúlyú vi- címmérkőzést Vince Phillips, lágbajnok Frankie Randall ellen léphet a ringbe a magyar bokszo­ÓRIÁSI KARÁCSONYI AKCIÓa SPORT ZÓNA SPORTCENTRUMBAN, december 10-31-ig. Minden gyerek salak-, teremfutballcipők, valamint ai ismert külföldi klubcsapatok és válogatottak mezei 20%-os kedvezménnyel kaphatók. Az amerikai öklöző - aki éve- ló, mások viszont úgy vélik, kig volt az IBF világbajnoka hogy ez kizárt, mivel megbukott ! kisváltősúlyban - edzésen kéz- egy drogteszten. Cím.: Nyíregyháza, Körte u. 1—3. (Univerzum mellett) Telefon: 42/405-617 Csehül játszottak a horvátoknál A jó nyitás elengedhetetlen a találkozók sikeres zárásához y > A

Next

/
Thumbnails
Contents