Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)
2004-12-10 / 288. szám
2004. december 10., péntek KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK 0 Nyitott ajtó várta a besurranót. A nyitott bejárati ajtón besurranva loptak el egy táskát szerdán hajnalban egy nyíregyházi lakás előteréből 0 Gyermeket gázolt tegnap egy autós Uszka belterületén. Az elgázolt fiatalt a kiérkező mentősök ellátták, majd kórházba szállították. 0 Frontálisan ütközött tegnap reggel Nyírpazonyban két személygépkocsi. A volán mögött ülő női sofőrök súlyosan megsérültek. Szabálytalan előzés. Az eddigi adatok szerint szabálytalan előzés miatt ütközött két személygépkocsi, csütörtök reggel a 4-es főút nyírpazonyi szakaszán. A balesetben ketten sérültek meg, egyikük súlyosan, a másik állapotáról még nem érkezett jelentés. Az okozó ellen büntetőeljárás indul. (Fotó: Pusztai Sándor) Hamis bankókat adtak vissza Nyíregyháza (KM) - Szerdán két házaló edénykészletet kínált megvételre egy nyíregyházi asszonynak. A hölgy 20 ezer forintot fizetett ki, majd mégis elállt az üzlettől, és visszakérte pénzét. Az árusok két tízezrest adtak vissza. A nő csak távozásuk után vette észre, hogy a bankjegyek hamisak. A városi kapitányság egyenruhásai a közelben feltartóztatták a leírásnak megfelelő kocsit, és két román állampolgárt állítottak elő. Kutatják a hamis bankók eredetét. Négy kábítást egy csapásra Nyíregyháza (KM) - December 9-én hajnalban a Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrei a belvárosban igazoltatták egy személygépkocsi utasait. A járműben ülő társaság nem tűnt józannak, de az alkoholszonda nem mutatott eredményt. A tüzetesebb vizsgálat során egyiküktől előkerült 34 darab kábítószergyanús tabletta. A fiatalokat előállították, és az elvégzett gyorsteszt valamennyiük szervezetében kábítószert mutatott ki. A valószínűleg extasy tablettákat szakértői vizsgálat alá vetik a hatóanyag-tartalom megállapítására. A négy személy ellen kábítószerrel való visszaélés miatt indult eljárás, egy 25 éves tiszatardosi férfit terjesztéssel gyanúsítanak, egy 18 éves sárospataki és egy 20 éves sátoraljaújhelyi nőnek, valamint egy 21 éves tiszatardosi férfinak fogyasztásért kell felelnie. Valamennyien szabadlábon védekezhetnek. A terjesztéssel gyanúsított személy ellen azért is eljárás indul, mert kábítószer hatása alatt vezetett autót. Petárdákat csempészett Nyírbátor (T. J.) - A Nyírbátori Határőrök járőrei Vásárosnamény külterületén, a 41-es számú főúton igazoltattak egy hazánkfiát, akinél 216 darab petárdát, illetve tűzijátékot találtak, amelyek eredetét nem tudta igazolni. Egy román állampolgár Vállajnál kilépéskor rongált, érvénytelen útlevelet mutatott fel. Egy évig nem léphet országunk területére. A Tisza nemzetközi gyorsvonaton utazott az a tunéziai állampolgár, akinél hamis olasz tartózkodási engedélyt találtak az útlevélkezelők Záhonynál. A közúti határátkelőhelyen egy ukrán állampolgár útlevelében hamis volt a német, egy másiknál pedig a görög tartózkodási engedély. lebukott a sorozatbetörőbanda A tolvajok válogatás nélkül vittek minden mozdítható értéket Nyíregyháza (KM - F. A. ) - Csaknem félmillió forint értékben loptak el alkatrészeket és szerszámokat november 26- án reggelre egy megyeszékhelyi telephelyről. Erről Oszlánszki Géza alezredes, a városi kapitányság megbízott bűnügyi osztályvezetője tájékoztatta lapunkat. Elmondta: a kapitányság öt 20 és 32 év közötti fiatalembert gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével. A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak számlájára legalább további tíz betöréses lopás írható, melyeket Nyíregyháza környéki településeken követtek el üzletek, telephelyek és hétvégi házak sérelmére. A betörésekkel okozott kár több millió forint, a nyomozó- hatóság a házkutatások során lefoglalt számos bűncselekményből származó tárgyat. Többek között kéttucatnyi gázpalackot, számítógépeket, fűnyírókat, színes tévéket, élelmiszereket, italokat, dohányárut, de volt a lopott holmik között útátfúró berendezés is. A gyanúsítottak közül két személyt őrizetbe vettek. A lefoglalt lopott holmi egy része (Fotó: Fullajtár András) Bombák a rendőrségen Nyíregyháza (KM) - A pirotechnikai termékek forgalmazásával és használatával kapcsolatos tudnivalókról tartott előadást a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az állomány részére. A jogi szabályozásról az igazgatás- rendészeti osztály tájékoztatott, a gyakorlati ismereteket pedig pirotechnikai szakértő ismertette. A rendőrség idén is fellép az illegális árusok ellen, és a szabálytalan, gyakran önmaguk és mások testi épségét veszélyeztető petárdahasználók is büntetésre számíthatnak. www.szon.hu hlrek.szon.hu A régió és a világ hírei. MINŐSÉG! OPEL MÁRKAKERESKEDŐ Ha most megrendeli Astra Classic ll-jét, még karácsony előtt átveheti és ráadásul a klímát is ajándékba kapja. THM: 4,99%! Alapfelszereltség: ABS, szervokormány, 2 légzsák. Akciós hitelekkel, használtautó-beszámítással, tesztvezetéssel és hatalmas választékkal várjuk! Az ajánlat 2004. december 19-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Fogyasztás: 5,5 1/100 km, CO2 kibocsátás: 167-174 g/km. A képen látható autók illusztrációk. Az Ön Opel-partnerei: Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. csoszkft@opelcsosz.hu, www.opelcsosz.hu Opel Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. (a Tesco mellett) Tel.: (42) 59-89-59, Fax: (42) 59-89-58 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. info@opelautokosbor.hu, www.opelautokosbor.hu Ünnepeljen Astra Classic ll-vel! Opel. Jó ötletek - jobb autók. Karácsonyi kamatok!