Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-09 / 287. szám

2004. december 9., csütörtök KELET HÁTTÉR /3 0 Emlékek. A halászat-pákászat története és tárgyi emlékei Tiszadadán címmel ren­deznek kiállítást ma 15 órától a Tiszada- da, Nagy út 5. szám alatti tájházban, ahol előadások mellett diákműsor is várja a lá­togatókat. 0 Karácsonyi vásárt és nyílt napot tart de­cember 11-én a Nyíregyházi Waldorf Isko­la. A program 9 óra 30 perctől kezdődik a Kölcsey utca 8. szám alatt. Az óralátoga­tásokon kívül az érdeklődők kérdéseket te­hetnek fel és beszélgethetnek a waldor- fos diákokkal eddigi tapasztalataikról. 0 Koszorúznak. Váci Mihály születésének 80. évfordulója alkalmából rendez koszorú- zási ünnepséget pénteken 10 órától a Bor­bányai Művelődési Ház Baráti Köre az író emléktáblájánál, a Nyíregyháza, Szeder út 40. szám alatt. Ezt követően Tarr János, a Váci M. Emlékbizottság titkára a műve­lődési házban nyitja meg a Váci Mihály éle­te képekben című vándorkiállítást. NÉZŐPONT Tenyérből olvasva Nyéki Zsolt e-mail:: nyeki@kelet.szon.hu ^INa nézzük a kezét, hadd lássuk, dol­gozott-e?" - jött az ellenőr felszólítása, és elég volt egy pillantás az ujjbegyek fekete ráncaira, hogy megbizonyosodjanak arról: a kéz gazdája uborkát, paradicsomot sze­dett vagy éppen dohányt tört és fűzte a pő­rék garmadát hosszú tűkre naphosszat. Aki csinálta már, tudja: a nap végén nincs az a citromhéj, amellyel nyom nélkül ki lehetne dörzsölni a pórusokból e verejtékes munka zsíros piszkát. Hát ilyen dolog ez, de ettől sokkal kellemesebb kenyérkereseti lehető­ség iránt sincs meg mindenkiben az el­szántság, ha maga és családja boldogulásá­ról van szó. A napi tíz óra kemény munkában kér- gesedő kéz, mint bűnjel, akkor torpantott meg, amikor a nyári idénymunka munkaerő gondjairól készülő riporthoz gyűjtöttem anyagot a szatmári földeken. A jog és tör­vény mögött érdes tapintású igazságot talál­ni ott azóta is: vajon a határon túli iskola igazgatója valóban elveszi a munkát itt bár­melyik hazai munkanélküli elől? Erről gaz­dák sora tudná elmondani véleményét, amely abban összecseng: ilyen alantas munkát állástalan honfitársaink közül már csak nagyon kevesen hajlandóak végezni. Nem leplezte csalódottságát az a polgár- mester sem, aki a városában épített gyár létszámfeltöltésénél azt tapasztalta: a hiva­talosan bejelentett foglalkoztatási igényre a munkaügyi központ kiközvetítette a regiszt­rál munkanélkülieket, de közülük minden negyedik-ötödik ember fogadta el az aján­latot. Pedig tudjuk: egy választáshoz legalább két lehetőség szükségeltetik... A nagyvilágba kitekintve érdemes mindehhez hozzátenni az ENSZ figyelmez­tetését: Nyugat-Európának a jelenlegi be­vándorlólétszám többszörösét kellene fo­gadnia ahhoz, hogy ne változzon az egy nyugdíjasra jutó aktív keresők száma. Ez a tény pár napja nálunk különösen a megfon­tolás tárgyát képezi.- Ügy látom, nemcsak az én napom lesz elrontva... (Rajz: Ferter János) Nyíregyháza (KM - P. I.) - Jövőre alapvetően megvál­tozik a felsőoktatás felvéte­li rendszere, megszűnik a felvételi vizsga, helyét a kétszintű érettségi vizsga veszi át. A végzős dönthet, mely tantárgyakból kíván közép-, illetve emelt szinten vizsgázni. Üdülés nyugdíjasoknak Nyíregyháza (KM - K. É.) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Nyugdíjas Képviselet ked­vezményes üdültetést szervez Haj dúszoboszlóra. Amint azt Orosz Tibornétól, a képviselet vezetőjétől megtud­tuk, a kedvezményes üdülésre el­sősorban a nyugdíjasok jelentke­zését várják, akik decembertől jövő év február 28-ig hetente tíz­ezer forintért vehetik igénybe a szolgáltatást, amelyhez félpan­ziós ellátás is jár. A pihenni vágyókat két-, illet­ve háromágyas szobákban, vala­mint apartmanokban helyezik el. A részletekről további felvilágo­sítást a 06-30/482-4664-es képvise­leti telefonszámon kérhetnek az érdeklődők. Csúcstechnológia Most helyeztek üzembe egy korszerű CNC ve­zérlésű plazmavágó gé­pet a Tiszavasvári Vas­ipari Kft.-nél, amellyel 50 milliméter vastagsá­gú fémlemezt is tudnak tetszőlegesen darabolni. Több éve készülnek er­re a beruházásra, mert a 85 százalékban export­ra dolgozó cég bővülő igényeit csak így tudják teljesíteni. (Fotó: Elek Emil) Az érettségiző maga dönti el, hogy mely tárgyakból kíván kö­zép, s melyekből emelt szinten vizsgázni, ám egy tantárgyból egy vizsgaidőszakban csak egy szinten tehet próbát. A vizsga­szintek kiválasztásakor a tovább­tanulási feltételek mellett elsőd­legesen az adott tantárgy köve­telményeit kell figyelembe ven­ni, ugyanakkor nem árt reálisan mérlegelnie a jelentkezőnek ön­nön tudásszintjét, és azt a mér­cét választania, amelyikhez ele­gendő a felkészültsége. Lokális a középszintű Szikora Ildikó, a Nyíregyházi Főiskola felvételi irodájának ve­zetője elmondta: A középszintű érettségi vizsga mind tartalmi W.................................................. Sok újdonságot tartalmaz a két­szintű érettségi, szinte minden tárgyból lesz írás­beli és szóbeli megmérettetés. követelményében, mind a vizs­gák jellegében különbözik a je­lenlegi rendszertől, szinte min­den tárgyból lesz írásbeli és szó­beli megmérettetés. A végzősök Szikora Ildikó A sikeres vizsga ezentúl is a diákok felkészültségének mértékén múlik majd (Fotó: Paiicz István) saját intézményükben oldják meg az írásbeli feladatokat, majd a helyi tantestület tagjaiból és egy meghívott elnökből álló érettségi vizsgabizottság előtt szóbeliznek. Az írásbeli feladat­lap és az értékelési útmutató va­lamennyi tárgyból központilag, a szóbeli tételsor helyileg készül, a javítást és az értékelő ponto­zást a középiskola végzi. Függetlenek értékelnek Az emeltszintű érettségi is más lesz, mint az eddig megszo­kott. Külső vizsga lesz, azaz a vizsgáztatás elszakad a felkészí­tő iskolától és tanáraitól. Az írásbeliket független szakembe­rek értékelik, akik nem ismerik a dolgozat íróját. Az írásbeliket az iskolában vagy az Országos Közoktatási Értékelési és Vizs­gáztatási Központ (OKÉV) által kijelölt helyszíneken írják, tan­tárgyanként a középszintű írás­belivel azonos időpontban. Az érettségi értékelése Egyes tárgyakból az ezt köve­tő szóbeli vizsga is külső tantár­gyi bizottság előtt fog zajlani. Az Oktatási Minisztérium tervei sze­rint megfelelő létszám esetén nem a tanulók utaznak a vizsgabizott­sághoz, hanem a vizsgabizottság települ ki az adott iskolába. Az értékelés közép és emelt szint esetén is vizsgatantárgyan­ként történik. Az elégséges alsó határa mindkét esetben az elér­hető maximum pontszám 20 szá­zaléka, azzal a megszorítással, hogy az érettségizőnek a vizsga sikeres teljesítéséhez minden egyes vizsgarészen (írásbelin és szóbelin egyaránt) külön-külön is legalább 10 százalékos teljesít­ményt kell elérnie. Százalékérték Az érettségin elért pont­számot az elérhető pont­szám százalékában fejezik ki, a vizsga minősítését ez a százalékérték, és az ennek alapján kiszámított osztály­zat együttesen adja. A szá­zalékérték és az osztályza­tok megfeleltetése nem azo­nos a két szinten, tehát ugyanaz a százalékérték emelt szinten általában jobb osztályzatot jelent, mint középszinten. Két szint között választhat az érettségiző Nem árt reálisan mérlegelni a diák felkészültségét a döntéskor LEFLER GYÖRGY MEGKÉRDEZTE: Ön miért nyújtja véradásra a karját? A megyeházán gyer­mekvédelmi szakre­ferensként dolgozom. A központi ünnepségen, a Parlamentben vehettem át a „Véradó Mozgalo­mért” ezüst emlékérmet az eddigi önkéntes vér­adószervezői munká­mért, amely elismerés igazán meglepett. Ma­gam is rendszeres vér­adó vagyok, kötelessé­gemnek tekintem. Az egészségügyben jó taní­tóim voltak, a példamu­tatás nagyon fontos. Pusztaföldi Judit GYERMEKVÉDELMI SZAKREFERENS A z egyetemi évek alatt, 1967-ben adtam vért először, és azóta 90- szer nyújtottam a karo­mat véradásra. A férjem is véradó volt, most pe­dig már a fiam is 50-sze- res donor. A családban ennek hagyománya és értéke van. Jó érzés olyat tenni, amely csele­kedettel a bajba jutott embertársaimon segíthe­tek. Akár véradóként, de akár - az ICN-ben 35 évig - véradószervező­ként is. Dr. Fodor Istvánné OKLEVELES VEGYÉSZ M agam is negyven- szeres véradó va­gyok. A Záhony-Bereg Határvadász Század pa­rancsnokaként igyek­szem magam is példát mutatni a véradásban. Bár igaz, erre nincs is nagy szükség, hiszen a század, miként a Záho­nyi Rendőrkapitányság állománya is élen jár embertársaink ily mó­don történő megsegítésé­ben. A miértre minden­kinek megvan a belső válasza. Dojsánszki Ferenc HATÁRŐR ALEZREDES N egyvenszeres vér­adóként érkeztem a megyei ünnepségre, és 30 éve szervezem a ko- csordi vöröskeresztes alapszervezet véradásait. Évente három alkalom­mal, rendszeresen 70-80 ember ad vért, de sok­szor eléri a százat is. Negyedikes gimnazista voltam, amikor először adtam vért a gergelyiu- gornyai Tisza-hídnál megsérült iskolatársaim­nak. Hát emiatt, és azó­ta segítek. Széles Istvánné ÉLELMEZÉSVEZETŐ N agyon örülök annak, hogy Beregdarócon, ebben a mindössze ki- lencszáz lakosú község­ben sok a véradó. Bár a Véradó Mozgalomért Emlékérem kitüntetést én vettem át most a me­gyei ünnepségen, a mun­kát azonban másokkal egyetértésben végzem, közös munkát jelent. Évente többnyire két al­kalommal szervezünk véradást azért, hogy se­gíthessünk a rászoruló embertársainkon. Dr. Révész Ferencné POLGÁRMESTER

Next

/
Thumbnails
Contents