Kelet-Magyarország, 2004. november (64. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-06 / 259. szám
2004. november 6., szombat KÖZBIZTONSÁG /8 HÍREK 0 Kis ablak, nagy zsákmány. Feltehetően a nyitva hagyott kisablakon benyúlva nyitották ki egy fehérgyarmati ház konyhaablakát csütörtök reggelre, majd így bejutva körülbelül félmillió forintot tulajdonítottak el, miközben a háziak békésen aludtak. 0 Megtaláló. Lopás és-okirattal visszaélés miatt indult eljárás egy 39 éves, ukrán nő ellen, aki az adatok alapján november 2-án Fehérgyarmaton, egy telefonfülkében talált tárcát csak 50.000 Ft ellenében akart visszaadni a tulajdonosnak. Végül a tárcát visszaadta, de a benne lévő kb. 10.000 Ft nélkül. A nedves úton, egy kanyarban kisodródott egy Érpatak felől Újfehértó irányába tartó autó péntek reggel, és oszlopnak csapódott. A gépjármű vezetőjét sérüléssel vitték kórházba. Más disznóját adta el Tiszavasvári (KM) - A Tiszavasvári Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett csalás miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. Az elkövető telefonon tárgyalva 55 sertés megvásárlásáról egyezett meg egy tiszavasvári céggel, majd egy hús- feldolgozó üzemnek papíron eladta a disznókat, azzal, hogy lehet értük menni a telephelyre. A húsfeldolgozó teherautója november 3-án el is szállította az állatokat, a valódi eladó cégnek azonban nem fizettek, mert a vételárat a csalónak már odaadták. Amikor az eladó fél rájött, hogy nem jut pénzéhez, a disznószállítmány után ment, így őt nem érte kár. A húsfeldolgozó cég viszont 1,6 millió forintot fizetett ki az ismeretlen közvetítőnek, akit a rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keres. Kifigyelték a presszóban Nyírvasvári (KM) - Csütörtökön tett feljelentést egy középkorú férfi, akit előző este háza előtt raboltak ki Nyírvasváriban. A Nyírbátori Rendőrkapitányság nyomozása alapján három helybeli fiatalkorút gyanúsítanak a cselekménnyel. A rendelkezésre álló adatok szerint a két 15 és a 17 éves suhanc a presszóban figyelte ki, hogy a középkorú férfinél pénz van. Követték hazáig, majd az utcán lefogták, a földre te- perték, bántalmazták, és elvették 3000 forintját. Amint látták, hogy a bűncselekmény után a sértett nem haza indul, kiszakították lakásának ablakán a szúnyoghálót, bemásztak, és az itt talált néhány ezer forintot és cigarettát is eltulajdonították. A három fiatalkorú ellen csoportosan elkövetett rablás és lopás megalapozott gyanújával folyik vizsgálat. A megtámadott férfi könnyű sérüléseket szenvedett. Az áldozatok koszorúja. Megyénk rendőreinek képviseletében Bartók László, és Gazdag József koszorúzta meg Budapesten a közlekedési balesetek áldozatainak állított emlékművet, a Flórián téren. A megemlékezésen alapítványok, fuvarozók képviselői mellett a szakminisztérium képviselői is elhelyezték virágaikat. Rendőrkapitányváltás Nyíregyházán Már nem kapitány, de továbbra is rendőr a beosztásából felmentett dr. Pásztor Miklós Nyíregyháza (KM - F. A. - P. S.) - Csütörtök este az országos rendőrfőkapitány azonnali hatállyal felmentette beosztásából dr. Pásztor Miklós ezredest, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetőjét. Az egyik országos napilap ezzel kapcsolatban különböző, bűn- cselekményekkel hozta összefüggésbe a július elején egy napra őrizetbe vett rendőri vezetőt. A mostani felmentés nincs összefüggésben a kapitány ellen folyó nyomozással. Perel a kapitány Sikerült elérnünk dr. Pásztor Miklós ezredest, akit csütörtökön azonnali hatállyal felmentettek beosztásából. Érdeklődésünkre elmondta: katona vagyok, az ORFK vezetőjének döntését tudomásul veszem. Egyébként a döntést indoklás nélkül hozták meg, ez törvény adta joga az országos főkapitánynak. A menesztésemet bejelentő állománygyűlésen én is részt vettem, szembe tudok nézni az általam kilenc évig irányított 450 fős rendőri állománnyal, valamint a rám bízott 260 ezer állampolgárral. Az egyik országos napilapban rólam megjelent írás átlépett egy olyan határt, ami a mai magyar mocskolódás szintjét meghaladja, ezért a lapot kénytelen vagyok beperelni. Ugyanakkor furcsának tartom, hogy a Magyar Köztársaság rendőrségének egyik ezredese a róla készült jelentést nem ismerheti meg, miközben egy budapesti újságíró igen. Remélem, ennek is lesznek következményei. Csütörtökig átadás Többféle beosztást kínáltak fel számomra, amelyeket most nem ismertetnék, de ezek közül egy héten belül kell választanom. Remélem az önök lapjával ezután is korrekt marad a kapcsolatom, amint megszületik a döntésem, azt közölni fogom. Csák József (Fotók: Fullajtár András) Fülöp Gergely sajtó szóvivő elmondta: az MRFK vezetője a Tiszavasvári Rendőrkapitányság vezetőjét bízta meg a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetésével. Csák József korábban már szolgált Nyíregyházán, Közrendvédelmi osztályvezető volt. Ajándék téli gumi garnitúra, 4 felni, CD-s rádió, klímaberendezés, vagy használt autó beszámítás kiemelkedő áron, vagy akciós hitelek, rendkívül alacsony THM-mel. Alapfelszereltség: ABS Szervokormány Vezető- és utasoldali légzsák Indításgátló Fordulatszámmérő 30 000 km-es szervizintervallum 1.4-es, 90 LE-s motor 5 ajtós MINŐSÉGI OPEL MÁRKAKERESKEDŐ Akcióink november 21-ig érvényesek. Fogyasztás: 7 1/100 km, CO2 kibocsátás: 167 g/km. A képen látható autó illusztráció. A hirdetésben szereplő akciós hiteleket a K&H Lízingcsoport kínálja. Az Ön Opel-partnerei: Opel Csősz Opel Autó Kosbor 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. csoszkft@opelcsosz.hu , www.opelcsosz.hu 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Tel.: (42) 59-89-59, Fax: (42) 59-89-58 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. info@opelautokosbor.hu , www.opelautokosbor.hu HIRDETFS KELET Pásztor Miklós