Kelet-Magyarország, 2004. november (64. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-30 / 279. szám
2004. november 30., kedd HÍREK 0 A történetírás új irányzatai címmel tart előadást dr. Galambos Sándor főlevéltáros november 30-án 13 órakor a Megyei Levéltár (Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.) kutatótermében. 0 Mikulás-ünnepséget rendez az ÉFOÉSZ megyei egyesülete december 2- án 14 órától a Köfyökvárban (Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.). 0 Vetélkedő. Az ÁNTSZ megyei intézete az AIDS-világnap alkalmából vetélkedőt szervez középiskolások számára december 1-jén 15 órától a Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola kollégiumában. Felelősségteljes döntés kell Nyíregyháza (KM - S. M.) - A Szabad Demokraták Szövetsége azt vallja: nem az a hazafias tett, ha lelkiismeretünkre hallgatunk, hanem akkor járunk el jól, ha a felelősen döntünk. Erről Lendvai István megyei elnök és Lővei Csaba megyei irodavezető tartott sajtótájékoztatót hétfőn Nyíregyházán. Lővei Csaba a kettős állampolgárságról szóló december 5-ei népszavazással kapcsolatban azt emelte ki, hogy fontos a tisztánlátás ebben a kérdésben. Felelősségteljes döntést kell hozni, mely számba veszi a döntés következményeit is, legyen az anyagi vagy erkölcsi. A politikus úgy véli: a Fideszt belpolitikai haszonszerzés motiválja kampánya során, mely felelőtlen és cinikus magatartás, hiszen megosztja a magyarságot. Lendvai István megyei pártelnök arról szólt, hogy sokkal bonyolultabb ez a kérdés minthogy lelkiismereti döntés lehessen, hiszen - többek között - alkotmányos kérdéseket is felvet. Kazinczy és kora címmel rendezett vetélkedőt a nyíregyházi Kazinczy Ferenc Általános Iskola. A csapatok számot adhattak I irodalmi, történelmi, zenei és képzőművé- [ szeti, valamint nyelvészeti ismereteikről. A | szervezők örömére a szabolcsveresmarti r névrokon iskola csapata is bekapcsolódott a ) nemes versengésbe. Főszerepben a tények, észérvek Nyíregyháza (KM - P. I.) - A 2002-es választásokon „csak” rossz magyarnak számított az, aki nem a jobb oldalra voksolt, a népszavazáson már nem is magyar ember, aki racionálisan dönt, és nemet mer mondani a kettős állampolgárságra - értékelte a Fidesz érzelmi terrorhadjáratát Novák András, az MSZP Fiatal Baloldal Ifjúsági Szervezetének elnöke. A párt tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott: Bár az emberek rendkívül befolyásolhatóak az érzelmeiken és a rémhíreken keresztül, a népszavazáson fontos, hogy a tények és észérvek fényében felelős döntést hozzanak. Az MSZP valódi alternatívát kínál a Szülőföld-programmal, úgy segítve a határon túliakat, ahogyan a legjobb nekik. Szülőföld és magántőke- A napnál világosabb, hogy a Fidesz csak politikai eszközként, potenciális szavazóként tekint ezekre az emberekre, hogy támogatásukkal újra hatalomra juthasson 2006-ban. A kórházprivatizáció kapcsán is , a tényéké a főszerep: Az ingyenes orvosi ellátás alkotmányos joga az állampolgároknak, ám a színvonalas és maradéktalan ellátás érdekében szükséges a magántőke bevonása az egészségügyi szférába - jelentette ki Jeszenszki András önkormányzati képviselő. Rajzolj képeslapot! Újra rajzpályázatot hirdetünk gyerekeknek, a legszebből készül karácsonyi üdvözlőlapunk Nyíregyháza (KM) - Ugye már nem is kell mondanunk? Idén is gyermekmunkával szeretnénk díszíteni a Kelet-Magyarország karácsonyi üdvözlőlapját, ezért meghirdetjük hagyományos karácsonyi rajzpályázatunkat. Reméljük, most is minél többen elküldik nekünk szép, színes rajzokat, hogy az év legszebb ünnepét köszöntő képeslapunk gyönyörű legyen. Szakértő zsűri dönti majd el, melyik alkotás lesz a Kelet-Magyarország karácsonyi üdvözlőlapja. A három legszebb munka készítőjét megajándékozzuk. Várjuk tehát a szebbnél szebb rajzokat december 6-án (hétfőn) délután négyig. Behozhatjátok személyesen, vagy elküldhetitek nekünk postán a következő címre: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. A borítékra kérjük, írjátok rá: karácsonyi képeslap! Kedves Gyerekek! A beküldött rajzokból kiállítást rendezünk a Kodály Zoltán Általános Iskolában, a nyerteseknek az ajándékot a megnyitón adjuk át. Azt tervezzük, hogy karácsonyi számunkat csakúgy, mint tavaly a ti rajzaitokkal is illusztráljuk. Kitárul előttük az Esélykapu Visszakerülhetnek a munkaerőpiacra Nyíregyháza (KM) - Európai uniós pályázatot nyert, munkanélküliek nyolc és fél hónapos képzésére és foglalkoztatására Nyíregyháza ön- kormányzata. Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen I. - Esélykapu címet viselő projektben, félszáz alacsonyan képzett vagy képzetlen tartósan munka- nélküli reintegrációját, képzését és foglalkoztatását kezdik meg a közeljövőben. A programban résztvevők kiválasztása, december 1-2-3-án zajlik majd. Elsején fél 9-től a Roma Közösségi Házba, másodikán és harmadikén pedig a megyei munkaügyi központ nyíregyházi kirendeltségén jelentkezhetnek azok, akik részt szeretnének venni az OKJ- s képzésben. Szakmát szerezhetnek Giba Tamás alpolgármester arról is tájékoztatott, hogy ez a projekt más mint a közmunkaprogram, hiszen a képzéssel és a tréningekkel a jelentkezők szakmát szereznek, mellyel visszakerülhetnek a munkaerő- piacra. Hozzátette: a jelentkezők közül 10-15 fő továbbfoglalkoztatását vállalta az önkormányzat is, további nyolc és fél hónapos időtartamra. A projekt keretében lehetőség nyílik hulladékgyűjtő-válogató, parkgondozó és épületfelújító szakmák elsajátítására. Szupernagyik versengenek Jó pár életvidám nyugdíjas fellép majd Nyíregyháza (KM - P. I.) - Színes programokkal kedveskednek „örök fiataljaink” ma 10 órától, a Nyugdíjas Amatőr Művészeti Csoportok Gáláján. A Váci Mihály Művelődési Központban jó pár életvidám nyugdíjas fellép majd, Nyíregyháza mellett Záhonyból, Eperjeskéről, Kisvárdá- ról, Tornyospálcáról, Hatvanból és Debrecenből is képviseltetik majd szeretett közösségüket a klubtagok. A produkciók közt szerepel szavalat, tánc, szólóének, ének- és zenekari prezentáció is. Harry Tavitian játékát különböző hangszereken élvezhették az érdeklődők (Fotók: Sipeki Péter) Jazz-virtuóz a színpadon Az örmény zenész meghatározó egyéniség Nyíregyháza (KM) - Nemcsak zenében, hanem látványban is fantasztikus élményt nyújtott ismét Harry Tavitian örmény származású jazz-zongorista szombati koncertjén Nyíregyházán, a zeneiskolában. Ismét, hiszen tavaly már járt nálunk, így sokan várták vissza a jazz- virtuózt. Harry Tavitian Constantában, Romániában született, klasszikus zongoratanulmányait 6 éves korában kezdte, diplomáját a Bukaresti Zeneakadémia zongora szakán szerezte. A jazz mellett 1976-ban kötelezte el magát végleg. A kelet-európai modern jazz meghatározó személyisége, a román jazz élő legendája. Zenéje ötvözi az örmény és balkán népzene, a réági zene, a kortárs kamarazene, a blues és a jazz elemeit. Sikeres koncerteket adott fesztiválokon, lépett fel számos európai országban és az Egyesült Államokban szólistaként és jazz formációkkal. Virtuozitása mellett fellépéseit sajátos emocionális, látványos és improvizatív előadásmód jellemzi. Eddig öt CD-je jelent meg. A nyíregyházi örmény kisebbségi önkormányzat különös gonddal és hozzáértéssel szervezi most már évről évre' koncertsorozatait, mellyel a távoli nép kultúráját igyekszik megismertetni Magyarországon. Ma ünnepük első alkalommal a Jósa András Múzeum napját A muzeológusok ezen a különleges délutánon térítési díj nélkül adnak szakvéleményt Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - A megye legrégebbi múzeuma, az 1868-ban alapított nyíregyházi Jósa András Múzeum 2004. december 1- jén 9 és 17 óra között megrendezi a Jósa András Múzeum Napját. Ezt a dátumot tekintjük a múzeum születésnapjának, ugyanis 1868-ban ezen a napon alakult meg a múzeum őse, a Szabolcs Megyei Régészeti Társulat. Erre emlékezve, az idén első alkalommal, minden év december 1-jén megtartják a múzeum napját. A rendezvény célja, hogy minél szélesebb rétegeket szólítsanak meg, keretet adjanak a múzeummal hivatásszerűen foglalkozó szakemberek (régészek, történészek, numizmatikusok, néprajzosok, stb.) és az érdeklődők (régészeti leletbejelentők, műtárgygyűjtők) találkozásának, hogy lehetőséget biztosítsanak a tapasztalatok, vélemények, ismeretek cseréjére. Minden évben a múzeum másmás gyűjteménycsoportjára helyezik a hangsúlyt. Áz idén a régészet és Jósa András kerül a figyelem középpontjába. Több helyszínen A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egész napos rendezvény programjai a múzeumban több helyszínen zajlanak, 9 órakor Jósa András-emlék- üléssel, benne érdekes előadásokkal nyitják a programot, utána 10.30 órakor a felújított Jósa And- rás-emlékkiállítást dr. Fodor István, a Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója nyitja meg, majd 13 órától Reneszánsz dallamok. A világhírű angol The Cardinall’s Musick együttes adott hangversenyt a napokban a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában Andrew Carwood (jobbra) művészeti vezető irányításával. várják azokat, akik kíváncsiak és tudni szeretnék, hogy a tulajdonukban lévő régi tárgyak milyen értékkel bírnak. A múzeum szakemberei ezen a délutánon térítési díj nélkül adnak szakvéleményt. Ugyancsak 13 órakor kezdődnek az iskolások számára szervezett kézműves foglakozások: paszomány-, bőr használati tárgyak és várkészítés (makett). A Jósa Múzeum kiadványainak kedvezményes árusítása egész nap tart. A rendezvény zárásaként 16 órától Draskóczy Zoltán gitárművész ad hangversenyt. Kisebbségi társulás alakult Nyírbátorban Nyírbátor (KM - Gy. L.) - Hétfőn megalakult a Nyírbátor és Térsége Cigány Kisebbségi Társulás - adta hírül Tejfel László. Az alakuló ülésen képviseltette magát a nyírbogáti, nyírbátori, pócspetri, máriapócsi, nyírpilisi, encsencsi, nyírlugosi, nyírmi- hálydi kisebbségi önkormányzat, részt vett továbbá Varga Zoltán megyei elnök, s az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviseletében Varga Sándor. Az ülésen referensnek Tejfel Lászlót (10 szavazat) válaszották meg, akinek a feladata lesz az EU-s pályázatok elkészítése. Céljuk a romák esélyeinek növelése az oktatás és a foglalkoztatás területén. A választáson Márton József és Nagy Ernő 5-5, Varga Sándor 3 szavazatot kapott. ggYEI TÜKÖR /5