Kelet-Magyarország, 2004. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-29 / 278. szám

2004. november 29., hétfő /II Masteiszamniel Détári Lajos: - A Kaposvár igazolta jó hírét, mi viszont nagyszerűen játszot­tunk, amihez gratulálok a csapatnak. Külön öröm számunkra, hogy ezen a mérkőzésen nyolc saját nevelésű játé­kosunk lépett pályára, akik igazolták, hogy lehet rájuk építeni. ________ Prukner László: - Sajnálatos, hogy ilyen vereséggel zártuk az évet. Ezen a meccsen saját magunkat vertük meg, ezzel együtt köszönöm játéko­saim egész éves teljesítményét. Félpucér Pandev. A Lazio macedón játékosa így örült góljának a Cagliari elle­ni vasárnapi meccsen. (Fotó: epa) Hazai győzelemmel búcsúztak az ősztől A Spartacus hamar eldöntötte a három pont sorsát, a tizenhat éves Sípos is bemutatkozott Nyíregyháza (KM - M. L.) - Minden jó, ha a vége jó? Szombaton az őszi szezon zá­rómeccsén a kaposváriak vi- zitáltak a Városi Stadionban, ahol a élvonalbeli focibaj­nokságban itthon még nye­retlen Szpari egyértelműen három pontra tőrt. Détári Lajos, a hazaiak szak­mai tanácsadója ismét kijött a farbával, hiszen Sípos Tamás személyében egy tizenhat éves fiatalt a nyíregyházi Zrínyi má­sodikosát állította a kezdőbe. Hiányzott viszont a keretből is Bánka, Némedi, Térjék és Vasas, akiket minden bizonnyal ta­vasszal már aligha láthatunk Szpari-dresszben. Remek időszak A vendég kaposváriak szerdán hosszabbításos kupameccset ját­szottak, ami nem múlt el nyom nélkül. Az első negyedórában amúgy kóstolgatták egymást a fe­lek, mígnem Nikolic egy zúgó fel­sőléccel tette le névjegyét Aztán ^rmtamsop sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. ga és lesre futása rendre meghiú­sította a gólok számának növelé­sét. Aztán ismét jött Nikolic, aki egy kissé szerencsés góllal gya­rapította találatai számát. Pár perccel később emberelőnyhöz ju­tottak a nyírségiek, ám ezt köve­Détári Athénba repült A meccs után sietősre vette a figurát Détári Lajos, hiszen autóba ült és Feri­hegy felé hajtott. Kora este repült Athénba, hiszen meghívást kapott egykori csapata, az Olimpiakosz új stadionjának avatására. Nikolic első gólja a második hazai találat volt (Fotó: Balázs Attila) beindult a Szpari henger és tíz perc alatt eldőlt a három pont sorsa. Előbb Cipf ballal kapásbó­lé lőtt a kapuba, majd Nikolic egy csetlő-botló góllal növelte az előnyt. A mindent eldöntő sza­kaszt Laskai egy szép jobbkülis lövéssel zárta. Szünet után is foly­tatódott a hazai hajtás, a fellazult vendégvédelem gyakorta adott volna lehetőséget a gólarány javí­tására, ám a hazaiak pontatlansá­tően már kissé lazult a fegyelem, enyhült a figyelem és Zsolnai megszerezte a kaposváriak becsü­letgólját. Sokáig kellett várni az első hazai győzelemre, amelyet érthe­tően igen jó kedvvel fogadtak a drukkerek és persze a játékosok és vezetők egyaránt. A mérkőzés képe alapján egyértelműen meg­érdemelten nyertek Laskaiék, kár, hogy a lendületet nem lehet tovább vinni, hiszen jön a téli szünet. Események percről percre 17. perc: Hegedűs a jobb oldalról ívelt középre, Nikolic fejje megcsúsztatta a labdát, amelyet Cipf ballal, kapás­ból, 8 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1-0 __ 21. perc: Márton ívelt hosszan Faragó felé, aki tovább­csúsztatta a labdát, így Nikolic egyedül vihette Szűcsre a labdát. Előbb belevezette azt a kapusba, ám a labda va­lahogy túlpördült a kaposváriak kapusán, s végül Nikolic Fintával a nyakában jobbal, centiméáterekről a kapu kö­zepébe kotorta a labdát. 2-0 26. perc: Faragó vette el a labdát Fintátől, a vendégek 16-osának bal csücskénél, a középre mozduló Laskait hozta ..játékba, aki egy átvételt követően jobb külsővel, 15 méterről a vendégek kapujának jobb alsó sarkába lőtt. 3-0 _________________________ _____ 52. perc: Tóth Balázs pörgetett a jobbösszekötő helyén Máté elé, a középpályás 14 méterről jobbal lőtt, a labda a bal felső saroknál vágódott az oldalhálóba. _______ 74. perc: Lakatos szöktette a saját térfeléről Nikolicot, aki a jobbösszekötő helyéről egy csel után lőtt, a labda Szűcs kapus jobb lábáról vágódott a hálóba. 4-0 ____ 76. perc: Oláh lerántotta Laskait, amiért sárga lapot ka­pott és mivel ilyen kártyája már volt, Sápi játékvezető, kiál­lította; _________________________________ 84. perc: Zsolnai lépett ki a balösszekötő helyén a hazai védők közül, a menteni igyekvő Mártont is kicselezte, így hat méterről, jobbal spiccelhette a labdát a bal alsó sa­rokba. 4-1 A IS. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉNYEI Békéscsaba-Pécs MFC 2-1 (2-1) Békéscsaba, 1200 néző, V: Bede. Gól: Miculescu (19., 11-esből), Bozovic (31.), illetve Kulcsár (34.)__________________________________________ Sopron-Faharvar FC 2-1 (0-1) Sopron, 2600 néző, V: Erdős Gól: Bárányos (64.), Balaskó (87.), ill. Horváth (43.) Uipest-Dlósgyór 4-1 (2-1) Szusza Ferenc-stadiön, 3135 néző, V: Arany. Gól: Kovács Z. (14.), Rajczi (34.), Tamási (57.), Tóth N. (59.), illetve Egressy (19.) _______________________ Vasas-MTK 3-1 (2-1) llovszky-stadion, 3500 néző, V: Juhos . Gól: Horváth P. (12.), Ferenczi (37.), Rősa H. (92.), Illetve Kanta J. (23.) ___________________________________ Dabracan-ZTE 2-0 (2-0) Debrecen, 4 ezer néző, v.: Megyebfró. Gól: Bogdaovic (10), Halmosi (32.) _______•_ Faroncváros-Honvéd 4-0 (2-0) Üllői út, 6,5 ezer néző, v.: Dubraviczkl. Gól: Zavadszky (15), Gyepes (19., 11-esből), Sowumni (67.), Vagner (75.) A BAJNOKSÁG ŐSZI VEGEREDMENYE: 1. Ferencváros _____________15 11__ 2 2 39-12 35 2. Debreceni VSC , 15 10 2 3 27-12 __ 32 3. ZTE FC 15 8 3 4 26-20 ___27 4. Újpest FC 15 7 5 3 27-18 26 5. MTK Budapest 15 7 4 4 • 22-15 25 6. Győri ETO FC_ 15 7 3 5 19-16 24 7. FC Fehérvár 15 6 5 4 23-14 23 8. Budapest Honvéd 15 6 ___ 2__~ 7_ 24-33 20 9. Matáv-Sopron _________ 15 5 4 6 20-25___19 10. Kaposvár 15 5 3 7 _ 18-27___18 11. Vasas 15 5 1 9 21-23 ___16 12. Pécs MFC 15 ,4 4 7 16-21 16 13. Lombard Pápa FC _____ 15 4 3 8 21-24 15 14. Diósgyőri 15 4 1 10 15-28 13 15. Békéscsaba 15 ~~3 4 8 14-31 13 16. Nyíregyháza Spartacus 15 2 6 7 18-31 12 SIMPLY CLEVER • EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ Schumacher erotikában is utazik Egy szlovéniai szexbolthálózat társtulajdonosa Berlin (MTI) - Ralf Schu­macher Forma-1-es pilóta egy Európa-szerte ismert szexbolthálózat társtulajdo­nosa lesz Szlovéniában. A kontinens legnépszerűbb szexipari vállalkozása több mit 200 boltot működtet, és évente mintegy 10 ezer segédeszközt, kelléket és erotikus filmet érté­kesít.- Számomra ez is ugyanolyan befektetés, mint a többi - mond­ta a német versenyző, aki két­millió euróval támogatja az üz­letlánc nyolc egységének kiépü­lését az adriai országban. Ralf Schumacher (Fotó: EPA) Minden Kelet-Magyarország-olvasó részt vehet a játékban. B Legyen Ön az egyik Suzuki motor boldog tulajdonosa! Nem kell mást tennie: • Keresse a Kelet-Magyarországban naponta megjelenő mozaikdarabokat! • Gyűjtse össze mind a 10 darabot, és ragassza fel az újságban megta­lálható nyereményszelvényre! • A kitöltött szelvényt küldje be december 10-ig a következő címre: Inform Média Kft. Kelet-Magyarország, 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. A borítékra írja rá: „Nyerjen a Kelettel Suzuki motorokat”! Gyűjtse össze mind a 10 darabot... ...és ragassza fel a nyereményszelvényre! PIlRDETÉS MAGYARORSZÁG Az Ön Skoda márkakereskedője: Platán Autóház 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107. Telefon: 42/501-700 4700 Mátészalka, Jármi út 67. Telefon: 44/500-700 www.platanautohaz.hu flyf' ns it sp ivp sutuKi • «"• X a « o *** V* www.szon.hu

Next

/
Thumbnails
Contents