Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-06 / 234. szám

2004. október 6., szerda KÖZBIZTONSÁG /6 jML E LE T Szúnyogháló-kivágás és kerítésbontás. Ismeretlen tettes vágta ki egy nyíregyhá­zi lakás szúnyoghálóját, az ablakot be­nyomva bemászott, és 30 ezer forintot tu­lajdonított el. A kerítés kibontása után kilenc disznót és húsz tyúkot loptak el egy hétvégi telekről, összesen 120 ezer forint értékben. A városi rendőrkapitányság mindkét ügy ismeretlen elkövetői után nyo­mozást indított. Táska okozott balesetet. Vásárosna- mény belterületén az előtte álló autónak ütközött egy 29 éves férfi által vezetett segédmotor-kerékpár hétfőn délután. A vizsgálati anyag szerint a robogó kormá­nyára akasztott táska beszorult az első kerék és a lengéscsillapító közé, a moto­ros menet közben megpróbálta kiszabadí­tani, és nem vette észre az út szélén előt­te álló kocsit. A balesetben a motoros szenvedett könnyű sérülést, az anyagi kár meghaladja a 250 ezer forintot. Hevederzár állta a betörök útját Nyíregyháza (KM) - Az elmúlt napok­ban fényes nappal több nyíregyházi lakás­ba is betörtek. Az elkövetők két esetben az ajtózárakat megrongálva, egyszer pedig az ablakot kifeszítve jutottak be, és ékszere­ket, illetve készpénzt tulajdonítottak el. Be­törők próbálkoztak egy negyedik lakásnál is, ott azonban a hevederzár útjukat állta. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nagy erőkkel indított nyomozást az ismeretlen elkövetők után. Jó minőségű zárak A bűnmegelőzési szakemberek azt ta­nácsolják, hogy a lakás külső nyílászáróit jó minőségű biztonsági zárakkal szereljék fel, és lehetőleg működtessenek riasztóbe­rendezést. Nagyobb mennyiségű készpénzt, ékszereket nem ajánlott otthon tartani - illetve érdemes páncélkazettában elzárni. A környéken lakók egymás biztonságáért is sokat tehetnek. Ha az otthon tartózko­dók gyanús mozgást észlelnek a környezet­ben, hívják a 107-es rendőrségi számot! Le­hetőleg próbálják megfigyelni az idegen személyeket, megjegyezni kocsijuk rend­számát és típusát, mert ha mégis történt bűncselekmény, ezekkel az információkkal nagyban segíthetik a nyomozók munkáját! Megkerültek a százezrek Mátészalka (KM) - Mintegy 850 ezer fo­rint ellopását jelentette be egy férfi hét­főn a Mátészalkai Rendőrkapitányságon. A károsult egy kistáskában, kocsijának kesztyűtartójába tette az akkor felvett összeget, de az autó meghibásodott, és sze­relőt kellett hívni. A javítás végeztével a férfi egy közeli boltba ment kezet mosni, és indulás után vette észre, hogy a néhány percre lezáratlanul és őrizetlenül hagyott jármű kesztyűtartója üres. A rendőrségi jegyzőkönyv felvételét követően a férfi ott­hon még egyszer átnézte az autót, és a kesztyűtartó mögé becsúszott táskával együtt hiánytalanul megtalálta pénzét is. Személyi sérülés nem történt Két autó koccant a dugóban Nyíregyháza (KM) - Hatalmas dugókra ébredt Nyíregyháza kedd reggel, az araszoló autósor ellenére mégis baleset történt a Westsik Vilmos utcán. Egy Opel típusú személygépkocsi haladt Nyírszőlős felől Nyíregyházára. Az autó vezetője az előtte haladó VW Transporter előzésébe kezdett, de annak vezetője azért lassított, mert balra akart egy telekre behajtani. A két jármű összeütközött, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár jelentős. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Segítségnyújtás nélkül elhajtott Az elgázolt kékesei kerékpáros férfi a helyszínen életét vesztette A bíróság kihirdeti a jogerős ítéletet (Fotó: Fullajtár András) Nyíregyháza (KM - F. A.)- Halálos közúti baleset gon­datlan okozásának vétségé­ben, segítségnyújtás elmu­lasztásának a veszélyhelyze­tet előidéző által elkövetett bűntettben hirdetett jogerős ítéletet a Megyei Bíróság. A dr. Bodnár Zsolt vezette fel- lebbviteli büntetőtanács tagjai voltak: dr. Horváth Géza és dr. Gunyecz Zoltán. R. Róbert (25) miskolci vádlot­tat az elsőfokon eljáró Nyíregy­házi Városi Bíróság halmazati büntetésül 2 év 6 hónap börtön főbüntetésre és 4 év közúti jár­művezetéstől eltütás mellékbün­tetésre ítélte, az alábbi tényál­lás alapján: A fiatalember 2004. június 3- án, Kékese község belterületén, Tiszakanyár irányából közleke­dett a Kanyári úton 53-58 km/h sebességgel, tompított világítás használata mellett személygép­kocsijával. Ugyanebben az idő­ben közlekedett, O. J. volt kék­esei lakos kivilágítatlan kerék­párral az úttest jobb szélétől balra, mintegy 1,3-1,4 méterre. A vádlott egy szembe jövő gép­jármű vakító hatása mellett, fi­gyelmetlensége miatt nem ész­lelte az előtte közlekedő kerék­párost, és őt fékezés nélkül elütötte. R. Róbert vádlott ész­lelte a balesetet, miután az hanghatással járt, valamint az autó szélvédőjének jobb első ré­sze nagy területen berepedt, a helyszínről azonban megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az elgázolt kerékpáros a hely­színen életét vesztette. A kerék­páros személy részéről a bale­set akkor lett volna elkerülhe­tő, ha kivilágított kerékpárral közlekedik, mert akkor féktá­volságon kívül válik észlelhe- tővé, illetve ha az úttest szélé­re húzódva halad az úttesten... Elismerte bűnösségét A vádlott mind a nyomozás, mind a bíróság előtti meghall­gatásakor a terhére rótt cselek­ményben bűnösségét elismerte, mélységes megbánást tanúsított. Védekezésében elmondta: a bale­set helyszínéhez közeledve, egy szemből közlekedő gépjármű erős, vakító hatása mellett csak egy pukkanást hallott. Nem tud­ta mire vélni, de megijedt, össze­zavarodott, és ezt követően egye­nesen miskolci lakására hajtott. Az ítélet ellen az ügyész súlyo- sítás, míg a vádlott és védője enyhítés végett jelentett be fel­lebbezést. Kábítószert adott a gyerekeknek Sajóvárkony (MRFK) - A sajóvárkonyi általános isko­la négy tanulójának szokat­lanul agresszív, ugyanakkor kissé bódult viselkedésére fi­gyeltek fel a pedagógusok. Az iskola orvosa a gyereke­ket a kórházba szállíttatta kivizsgálás céljából. Ennek, valamint az alkalmazott tesztnek eredményeként ki­mutatható volt a fiatalok szervezetében a kábító ha­tású anyag, amfetaminszár- mazék. Meghallgatásukkor egyikük elmondta, hogy a tablettákat nagybátyjától kapta, aki azt mondta neki, hogy az valamiféle erősítő tabletta, s ettől a kondija biztosan fellendül. A fiú tár­saival is megosztotta a ka­pott tablettákat. Az ózdi rendőrök házkutatást tartot­tak a nagybácsi lakásán, ahol 1507 db tablettát, s egy digitális mérleget foglaltak le. Nagybátyjuk a rendőrök­nek azt állította, hogy a ká­bítószert egy műanyag do­bozban találta Sajóvárkonyi határában. A dobozon az állt, hogy testépítőszer van benne, ezért mikor hazaért, adott belőle a gyerekeknek. A gyerekeket ma kiengedték a kórházból. Traktoriuüssz Karászon Nyírkárász (KM) - Hétfőn délután, Nyírkárász és Gyulaháza között, egy egyenes szakaszon az út menti fának ütközött, majd fel­borult egy pótkocsis traktor. A pótkocsin öten utaztak, egyikük súlyosan megsérült. A rendelke­zésre álló adatok szerint a baleset a járműszerelvény relatív gyors­hajtása miatt következett be. Mérlegelték a fellebbezéseket A megyei bíróság felülbírál­va a fellebbezéseket, úgy fog­lalt állást: a sértetti közrehatás oly mértékű volt, hogy nem lát­ta indokát az elsőfokú ítélet sú- lyosításának. Az enyhítésre azért nem látott kellő alapot, mert a vádlott alapvető KRESZ-szabályokat megszegve okozott súlyos eredménnyel já­ró balesetet. Mindezek alapján a megyei bíróság az elsőfokú ítéletet helyben hagyta, így az jogerős. A bíróság súlyosító kö­rülményként értékelte többek között a halmozott KRESZ-sza- bályszegést a vádlott részéről. Enyhítőként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, beismerő, megbánó magatartá­sát és a nagyfokú sértetti köz­rehatást. MIT MOND A I0G? A munkaidő mértéke A Munka Törvénykönyve szá­mos, úgynevezett „garanciális” szabályt tartalmaz, amelyektől a munkáltatók még a munkavál­laló kérésére vagy beleegyezése esetén sem térhetnek el. Egyik ilyen a munkaidő mértéke - a készenléti jellegű munkakört és a hozzá tartozó munkavállalók esetét kivéve - napi nyolc, heti negyven óra. Klasszikus esetben tehát hétfőtől péntekig kell dol­gozni, szombat és vasárnap heti pihenőnapnak számít. A mun­káltatónak ezen törvényes mun­kaidőn túl jogában áll rendkívü­li munkavégzést (korábbi elne­vezése szerint túlórát) elrendel­ni, de ezt a dolgozó számára szi­gorúan ellentételezni kell. Másfélszeres bér Ennek egyik formája, hogy az ilyennek minősülő (munkaidő­beosztástól eltérően, munkaidő- kereten felül, továbbá ügyelet, készenlét alatt, valamint a pihe­nőnapon végzett munka) munka­végzés után a munkáltató 150 százalékos bért fizet. Az ellentételezés másik mód­ja, amikor a rendkívüli munka ellenértékeként szabadidőt bizto­sítanak a munkavállalónak. Ez azonban csak úgy törvényes, hogy egy időszakban ahányszor és amennyivel többet dolgozik valaki mint a napi nyolc, ill. negyven óra, akkor egy hónapon belül ugyanakkor kevesebb mun­kaórát kell teljesítenie a munka­bér változtatása nélkül. Pálinkás zsivány Mátészalka (KM) - Az éjsza­ka leple alatt egy mátészalkai garázsba jutott be valaki, és on­nan 30 liter házi főzésű szilva­pálinkával és 4 üveg borral tá­vozott. A bűncselekménnyel okozott kár: 67 ezer forint. A piás zsiványt keresi a helyi rendőrség. Opel Meriva Euro már 3 259 000 Ft-tól! Rugalmasan alkalmazkodik családja igényeihez: FlexSpace ülésrendszer, kiváló variálhatóság, hat irányban állítható ülések, kedvező ár. Felszereltség: 1.4, 90 LE motor 2 légzsák elektromos ablak szervokormány távirányítós központi zár 4 tárcsafék ABS ■ klímaberendezés Az ajánlatunk 2004. december 31-ig érvényes Átlagfogyasztás: 6,0 1/IOOkm, CO. kibocsátás: 154-187 g/km. A képen látható autó illusztráció. Az őn Opel-portnere: Opel Csősz 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: (42) 597-666, Fax: (42) 597-667 Márkakereskedésünk vasárnap is nyitva. csoszkft@opelcsosz.hu, www.opelcsosz.hu Hirdetés

Next

/
Thumbnails
Contents