Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-05 / 233. szám

2004. október 5., kedd IC E L E^f MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN irJJ J\rj j w"w »A/ww «/C .»'Vv w w L w'v w W w V. L v v v V ^ , 0 Markó Béla egységre szó­lította föl a romániai szórvány­magyarságot. Nagy tekintély­re és befolyásra tett szert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az elmúlt esztendőkben azzal, hogy egységesen jelenítet­te meg a magyar közösség akaratát - fejtette ki a szövetség elnöke a konstancai magyar na- * pokon elhangzott beszédében. 0 Halaszthatnak. Az Európai Unió akár egy évvel is elhalaszthatja Románia felvé­telét, ha Bukarest nem mutat fel a mos­taninál több eredményt a korrupció elle­ni harcban. Mindezt uniós diplomaták mondták. A dokumentum ugyanakkor fenntartja a 2007-es céldátumot. A Romá­niát érő kritikák között szerepel a sajtó- szabadság korlátozása is. Nagy Sándor államtitkár marad Budapest (MTI) - Államtitkár marad a Gyurcsány-kormányban is Nagy Sándor. Az MSZP-s politikus hétfőn elmondta: a terület- és támogatáspolitika koordináció­jáért felel majd a Miniszterelnöki Hivatal­ban (MÉH). „A miniszterelnök úr pénteken megke­resett és arra kért, hogy a korábbi mun­kámtól nem teljesen idegen, de attól mégis némileg különböző feladatkörrel, neveze­tesen a kormány te­rület- és támogatás- politikájának koordi­nációjával foglalkozó államtitkárként foly­tassam tovább mun­kámat, közvetlenül a miniszterelnök mel­lett” - mondta Nagy Sándor, aki a MÉH Nemzeti Területfejlesztési Hivatalt felü­gyelő politikai államtitkári posztját töltöt­te be a Medgyessy-kormányban. A politikus csütörtökön mondott le megbízatásáról az MSZP-frakció ülésén, de lemondásának indokait az MTI-nek nem kívánta megnevezni. AggOCUlaK. Mintegy százezer dél-koreai állampolgár tüntet az északiak atomprog­ramja ellen, s követeli, hogy kormányuk vegye komolyan az északiak esetleges atomfegyverkezését. (Fotó: EPA) Kellert bevitték az erdőbe? Budapest (MTI) - Keller László hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azzal indo­kolta távozását a közpénzügyi államtitkár­ság éléről, hogy „érezhetően fogyott a le­vegő” körülötte. „Sorsomat igazából a vadászati érdek­lődésem pecsételte meg, márciusban kezd­tem áttekinteni a somogyi erdőgazdaságok működése kapcsán a vadászati szokásokat, és ez a tevékenységem nem váltott ki nagy elismerést a szereplők részéről” - mond­ta az MSZP-s parlamenti képviselő. Hoz­zátette: azok a gazdasági erők, amelyek eb­ben a folyamatban érdekeltek voltak, tud­ták érvényesíteni akaratukat. Keller László kijelentette: az államtit­kárság által végzett munkára továbbra is szükség lenne. Hivatalba lépett a Gyurcsány-kormány A kormányfő méltatta a testület tagjainak eddigi érdemeit és ismertette elvárásait Budapest (ÉKN) - Letette a hivatali esküt tegnap a Gyurcsány-kormány 17 mi­nisztere, 5 tárca élén történt változás, Göncz Kinga minisz­tériuma még nem alakult meg. Hétfőn még a gyermek-, ifjúsá­gi és sportminiszter székében ült Göncz Kinga, aki a jövőben a lét­rehozandó Ifjúsági, Családi és Esélyegyenlőségi Minisztérium vezetője lesz. „Feladata az lesz, hogy munkatársaival megtalálják az esélyt mindazok, akiknek hangja eddig nehezen hallatszott el a döntéshozókig” - mondta a miniszterelnök. Röviden, velősen Németh Imrét a legkiválóbbak egyikének nevezte Gyurcsány, akit agrárterületen ismert. Em­lékeztet: Németh Imre azt mond­ta, megcsinálja a gazdák számára létfontosságú intézményrendszert, „láss csodát, megcsinálta”. Dras­kovics Tibortól, a pénzügyek fe­lelősétől azt várja a kormányfő, hogy biztosítsa az ország dinami­kus fejlődésének feltételeit. A konvergenciaprogram betartását nevezte a legfontosabbnak a gaz­daság versenyképessége szem­pontjából. Az Informatikai és Hír­közlési Minisztériumot Kovács Kálmán vezeti. „A kakaóbiztos számítógépek ügyével megmoz­gatta az ellenzéket - ütésállóságát bizonyította”. Kóka János „olyan fiatalem­ber, aki bizonyított, ott, ahol a legélesebb a verseny: a magán- gazdaságban, az információtech­nológia terén”. „Tedd a dolgod, legyél sikeres, az ország érdeké­ben”. Petrétei József feladata az lesz igazságügyi miniszterként, hogy folytassa az igazságszolgáltatás korszerűsítését. „Magyarorszá­gon a befogadás, ne a kirekesz­tés legyen az úr”. Gyurcsány Ferenc végezetül Magyar Bálint ambícióit méltat­ta. Úgy látja, az ő programja ga­rancia arra, hogy a boldoguláshoz szükséges tudással mind többen rendelkezzenek. Ne csak a tanu­lók száma, hanem a piacképes diplomával rendelkező fiatalok száma is nőjön. Köztük az újak Az egészségügyi tárca vezetését Rácz Jenő veszi át, aki az egész­ségügy átalakításában folytatja mindazt, amiben egyetértés van, egy élhetőbb ország megteremté­se érdekében - mondta a minisz­terelnök. Csizmár Gábor munkaügyi mi­niszter, valamint Persányi Mik­lós, a környezetvédelmi tárca ve­zetője után Hiller István kulturá­lis minisztert mutatta be a kor­mányfő, akiről azt mondta: „nem csak a kultúrpolitikában, hanem a politikai kultúrában is nagyot alkotott”. Elmondta: új felelősségi körrel rendelkező miniszteri posztot hoz létre kormányában; a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter Kolber István lesz. Gyurcsány Fe­renc szólt arról, hogy az európai ügyek irányítása májustól már nem külügy, hanem az ország sa­ját nemzeti politikájának része. Ezért e terület irányításával Baráth Etelét bízta meg tárca nél­küli miniszterként. A legtöbb vál­tozás a Göncz Kinga által vezetett területen lesz, és létrejön az Ifjú­sági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium - mondta a kormányfő. http://fgfum.Mgn.hu \ Szóljon hozzá! __________________' Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdadban tegnap (is). A külföldieket szállító két gépko­csit célba vevő bomba robbanása következtében legkevesebb 10-en meghaltak és 76-an megsebesül­tek. Szövetséget kötött egymással tíz Irakban működő ellenállócsoport - jelentették be ugyan­csak hétfőn arab tömegtájékoztatási eszközök. (Fotó: EPA) Kovács beszédéről Budapest (ÉKN) - Az Eu­rópai Parlament weblapján megjelentette Kovács Lász­ló meghallgatásának össze­foglalóját. Az energiaügye­kért felelős biztosi poszt vá­rományosa az elemzők sze­rint némileg bizonytalan­kodva és gyakran felületes tudásról árulkodva szere­pelt, de végül válaszolt min­den hozzá intézett kérdésre. haaiZZKmtlpp9k.hagn.lfy \ A beszámoló összefoglalója S**-* internetes portálunkról letölthető. (Word doc. 33 KB) Kilenc államtitkár a MEH-nél A tárcák politikai, szakmai tisztségviselői Budapest (ÉKN) - Átvette államtitkári kinevezését a Mi­niszterelnöki Hivatal kilenc politikai államtitkára: Baja Ferenc, Gál J. Zoltán, Horn Gábor, Nagy Sándor, Pál Bé­la, Szabó Vilmos, Teleki Lász­ló, Tóth András és Veres Já­nos. Az Oktatási Minisztérium poli­tikai államtitkára Arató Gergely, a külügyi államtitkár Bársony András, az informatikai államtit­kár Csepeli György, a gazdasági minisztérium államtitkára Gaál Gyula, a környezetvédelmi mi­nisztérium államtitkára Gombos András, az igazságügyi államtit­kár Hankó-Faragó Miklós, a hon­védelmi minisztérium államtitká­ra Iváncsik Imre lett. A belügyi tárca államtitkára Juhász Gábor, a pénzügyi állam­titkár Katona Tamás, a munka­ügyi tárca államtitkára Kordás László, az egészségügyi tárca két politikai államtitkára, Korózs La­jos és Vojnik Mária, az ifjúsági minisztérium államtitkára Mesterházy Attila, a földművelés­ügyi tárca államtitkára Pásztohy András, a kulturális miniszté­rium államtitkára Vas Lajos lett. HÁTTÉR J t * J itt t »» t i *»'» **»»»»>•• I # •••••• 8 #••••••••••••••«•« 4 • * * % t 4 » t 4 t ti i t l A IÚ VUU VVV w vVVv'.V.V* JJJjjJjJJJ. Radikális váltás a szocialistáknál A személyi változások elnyelik a kezdeményezők egy részét is Budapest (MR) - Miközben például Jánosi György egyike azoknak, akik sokat bírálták a Medgyessy-kormányt, szor­galmazták a váltást, az új sze­reposztásnál nem csak bár­sonyszék, de jószerivel semmi sem jutott neki. Az MSZP egyes köreiben megütközést keltett, hogy a mos­tani választmányi elnök, Jánosi György nem kapott elég jelölést, így biztos, hogy a választmányi elnöki poszton is váltás lesz a szocialistáknál. A választmány a párt belső parlamentjének te­kinthető, fontos politikai dönté­seket hoz. Éles hangon A választmány volt az, ahol sokszor éles hangon bírálták a Medgyessy-kormány munkáját, és egyes miniszterek tevékeny­ségét, vagy például Gyurcsány Ferenc állammal kötött üzleteit. Ez utóbbit Jánosi György is többször említette nyilatkozatai­ban, és ő volt az, aki szerint ab­szurd, hogy egy néhány száza­lékos kis párt - ez az SZDSZ - diktál a nagynak, az MSZP-nek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy Jánosiból sokszor a sér­tettség beszélt, hiszen őt tavaly Medgyessy váratlanul kirakta a sportminiszteri székből, és he­lyére tanácsadóját, Gyurcsány Ferencet ültette. És hát, Jánosi is ott volt a nyolcak között, akik nagyon gyorsan elenged­ték Medgyessy Péter kezét, és Kiss Pétert akarták miniszter- elnöknek. Több tény utal tehát arra, hogy nem felhőtlen a vi­szony Gyurcsány és Jánosi kö­zött, és az új miniszterelnök be­folyását, erejét jelzi, hogy a párt után a választmány vezetésében is váltás lesz. Jánosi György ugyanakkor azt is belátta: nincs esélye Gyurcsány fő támogatott­ja, Hiller István ellenében az MSZP elnöki posztjára, így idő­ben visszalépett az elnökjelölt­ségtől. Mi lesz velük? Kérdés: ezek után milyen szerep jut neki, és az MSZP más, meghatározó politikusai­nak, így Baja Ferencnek, Nagy Sándornak, Keller Lászlónak, Keleti Györgynek és másoknak egy olyan pártban, ahol most valóban forradalmi változások zajlanak, és ahol a fiatalok nem csak a Kovács-érával, hanem a korábban Horn Gyula által fa­vorizált párttagokkal is szakíta­nak. PÁRTHÍREK Népszavazást akar a Fidesz a privatizációról- Nem egyéb, mint üzleti terv a jelenlegi kormányprog­ram - mondta Orbán Viktor volt miniszterelnök a parla­menti Fidesz frakcióülésén. Orbán Viktor, pártelnök egy­szerűen csak üzleti tervnek, a maradék közvagyon kiárusí­tásának nevezte a kormány- programot. Szerinte a priva­tizáció ideje lejárt Magyaror­szágon, hiszen az állami és magántulajdon aránya meg­egyezik az Unióban megszo­kottal. A kérdés pontos szöve­gét biztonsági okokból már a bejelentés előtt eljuttatták a megfelelő helyre. Nincs napirenden A kormány terveiben nincs átfogó magánosítási szándék- mondta a kormányfő a Ma­gyar Televízió Parlamenti Napló című műsorában. „Nem ismerek egyetlen olyan (...) szándékot, hogy valaki is privatizálni szeretné a köz- igazgatást (...), az egyeteme­ket (...). Amit itt az ellenzék állít, annak semmi alapja nincs - közölte Gyurcsány Fe­renc. A kormányfő szerint „rosszindulatú, politikai előítéletekkel terhelt spekulá­ció zajlik, hangulatkeltés”. A privatizációnak érdemben a végén van Magyarország, az egykori állami tulajdon túl­nyomó része már magánkéz­ben van. Ma nincs komoly ál­lami vagyon, amelynek az ér­tékesítését le kellene állítani- tette hozzá. MDF: nem támogatja- A Magyar Demokrata Fó­rum (MDF) elnöke nem támo­gatja a Fidesz privatizációel­lenes kezdeményezését. Dávid Ibolya hétfőn az MTI-nek hangsúlyozta, hogy konzerva­tív, jobboldali párt vezetője­ként hisz a magántulajdon­ban, és elveti a kollektiviz­mus, a szocializmus minden formáját. A Fidesz ezzel a kez­deményezésével balról előzi az MSZP-t, és ismét egy plat­formra kerül a Munkáspárt­tal, most a privatizáció leál­lítását akarják, legközelebb a magántulajdon eltörlését fog­ják követelni - jelentette ki. „A veszteséges, rosszul műkö­dő állami vállalatok mester­séges életben tartása évről év­re sok tízmilliárd forintot vesz el az adófizetők pénzé­ből.” V|I || IHi t IL11 Felelős kiadó: Szabó Miklós fszabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@keiet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 ’jAATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents