Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-18 / 244. szám
2004. október 18., hétfő KELET ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás---------------------------------.----,---------------HÍREK 0 Hagyományőrzés. A tiszaberceli idősek klubjában Hagyományőrzés címmel házi készítésű szőnyegekből rendeznek kiállítást október 19. és 21. között naponta 7 órától 13 óráig. A rendezvénnyel be szeretnék mutatni, hogy még ma is élnek a hagyományok a településen. 0 Emlékezés. A rakamazi önkormányzat az 1956-os forradalomra és szabadság- harcra október 23-án 18 órától emlékezik meg a Kálvária parkban található hősi emlékműnél. Az ünnepi beszéd elhangzása után az általános iskolás diákok műsorát tekinthetik meg a múltra emlékezők. 0 Koszorúzás. Nagykállóban a művelődési központ színháztermében rendezik meg az 1956-os megemlékezést október 23-án 17 órától. Beszédet mond dr. Elek Tamás, a Nagykállói Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, majd a Talán Teátrum mutatja be Magyar rapszódia című nemzeti folk-rock műsorát. Polgárőrök a zebráknál Nyíregyháza, Újfehértó (KM) - A Nyírség több településén reggel 8 óra előtt és a tanítás végén polgárőrök vigyzának a gyermekekre, nehogy baj érje őket a zebrán vagy az útkereszteződésben. Néhány településen még csak igény van a polgárőrök segítségére. Újfehértón a Mályváskerti Általános Iskolába és a közelben lévő óvodába járó gyermekekre különösen vigyázni kell a forgalmas főút miatt. A kisváros polgárőr szervezetének elnöke, Hajdú Sándor elmondta: azt a polgárőrt osztják be vigyázni, aki éppen ráér. Minden napra akad jelentkező, aki feláldozza szabad idejét, vagy átrendezi napi programját. Messziről látható sárga mellényt visel valamennyi vigyázó polgárőr. Nyíregyháza peremén, Borbányán Király Sándor a polgárőr szervezet elnöke. A Kökény utca sarkán veszély fegyegeti a gyermekeket, ezért vállalták a felügyeletüket. Egyszerre két polgárőr is szolgálatban van, ennek köszönhetően a sofőrök a két sárga mellény láttán csökkentik a sebességet. Az elnök hangsúlyozta: nem irányítják a forgalmat, csak megelőzik a baleseteket. A nyíregyházi közlekedési polgárőrök kapták az információt, amely szerint Ib- rányban és Kótajban is igénylik a szülők és a pedagógusok az önkéntes polgárőrök segítségnyújtását. Szabad Idejükben gyakran felkere-' j sik a fiatalok Kálmánházán a teleházat. (Fotó: amatőr) Köszöntjük HAJNAL ALBERTNÉT Kéken, névnapja alkalmából. Lánya és családja. 577549 Fontos döntés előtt a pályaválasztók A térség minden részéből ellátogattak a kiállításra a továbbtanulásra készülő fiatalok Nyíregyháza (N. L.) - Végzős diákokkal, pályaválasztás előtt álló fiatalokkal zsúfolásig megtelt a múlt héten Nyíregyházán a Buj- tosi Szabadidő Csarnok. A hatalmas csarnokban a megyei munkaügyi központ által szervezett pályaválasztási kiállításnak ez volt a címe: Te dön- tesz a jövődről! Segít a kiállítás A kiállított tárgyak, a jó tanácsok valóban hozzásegíthetik a fiatalokat a helyes döntéshez. A megnyitón Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke ezt » ..............:...................................................... Hogyan tovább? A kérdés megválaszolásához hozzásegít ez a kiállítás. Gazda László ......................................................W A tiszavasvári középiskola standja (Fotó: a szerző) mondta: „Sok fiatal kérdezi mostanában: Hogyan tovább? A kérdés megválaszolásához hozzásegít ez a kiállítás.” Kordás László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium államtitkára előadást tartott a szabadidőcsarnokban ezzel a címmel: Foglalkoztatás, munka- vállalás az Európai Unióban. Elmondta: érvényben a visszalépési tilalom, a kvóta marad. Ha a kvóta felszabadul, előnyben részesülnek az új tagországok munkavállalói. Aki a csatlakozás előtt legalább 12 hónappal már kint dolgozott, annak nem kell munkavállalási engedélyt szereznie. A családtagok is maradhatnak, ha már ott voltak. Kőművestanfolyam A Nyíregyházi Nyírdinamika Kft. standján a kőműves, az ács és az esztrergályos szakma kellékeivel ismerkedhettek az érdeklődők. Itt megtudtuk, hogy ezekben a hetekben Tiszalökön felnőttképzés keretében kőművestanfolyam zajlik. A nyíregyházi PC-School országos érvényű bizonyítványt nyújtó számítástechnikai tanfolyamokat ajánlott a fiataloknak. A tiszavasvári Vasvári Pál Középiskola és Szakiskola prospektusában ez volt olvasható: „Katasztrófavédelmi főelőadó képzést országos szinten is egyedül a mi iskolánk végez szeptembertől. Megszerezhető bizonyítvány: számítástechnikai szoftverüzemeltető.” Tanultak a kiállításon A tiszavasvári középiskola két diákja, Fekete Imre és Kovács István egyetemre megy, gépészmérnöknek készülnek, állították: tanultak a kiállításon. A kéki általános iskola diákja, Kurucz , Enikő a középiskolák kiállítását nézte, mert a Sipkái Barna Középiskolában szeretne továbbtanulni. A szintén kéki Kurucz Ágnes és Nagy Gréta a demecseri középiskolában szeretné folytatni tanulmányait. Információjuk szerint Demecserben magas szinten tanítják az idegen nyelveket és az informatikát. Templombúcsú Ramocsaháza (KM) Ramo- csaházán a római katolikus templomban Tóth László nyíregyházi káplán atya celebrálta nemrégiben az ünnepi szentmisét. Szentbeszédében Szűz Mária szeretetéről beszélt, ki oltal- mazója nemcsak e kis templom híveinek, hanem magyar nemzetünknek. A többi filiából - a hét községből - is ellátogattak a jeles eseményre, mely szentségkitétellel és körmenettel fejeződött be. Végül a helybeliek szeretet- vendégségre hívták felebarátaikat - tájékoztatta szerkesztőségünket Némethné Csubák Éva. Az ünnepi szentmise egyik pillanata (Fotó: amatőr) Kulturális körkép Ófehértó - (G. T.) - Megjelent a napokban Ófehértó független kulturális kiadványa, az Ófehértói Tükör. A lap elején hosszasan megemlékeznek az 1956-os októberi forradalomról. Olvashatunk többek között verseket, szó esik a községi és iskolai könyvtárról, valamint a helyi templomokról. Dankó Hajnalka szerkesztő körképet ad a falu életéről. Célja, hogy Ófehértón mozgalmasabb legyen a kulturális élet. Egy főúr önvédelmi háborújából országos méretű szabadságharc lett Négyszáz évvel ezelőtt kezdte meg küzdelmét Bocskai István a Habsburgok ellen Rakamaz (KM) - Négyszáz évvel ezelőtt kezdődött a Bocskai-szabadságharc, amely szorosan kapcsolódik megyénk településeihez is. Rakamaz és Bocskai István kapcsolatát Perényi Károly rakamazi helytörténész foglalta össze lapunk számára: Korszerű sáncok 1595 után a hadak útján fekvő, stratégiai fontosságú Rakamaz állandó célpontja volt a háborúskodásban részt vevő katonai csapatoknak. A településünk különleges adottsága volt a Rakamazt keletről és északkeletről védő és végighúzódó halmok sorozata, amelyet 1595-től 1664-ig korszerű sánccá fejlesztettek, s így Rakamaz végvár szerepben a kereszténység és Észak-Magyarország védőbástyájának készült. 1595/96-ban Miksa főherceg, a felső-magyarországi sereg fővezére a rakamazi sáncokból indította csapatait a törökök által megszállt területek ellen. Négyszáz éve történt, hogy Bar- biano Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány 1604. szeptember 28- ra a rakamazi császári táborába meghívta a környékbeli nagyurakat, hogy tőlük pénzt szerezzen fizetetlen zsoldosai számára. Bocskai István (1557-1606) királyi tanácsos, bihari nagyúr betegségére való hivatkozással nem mert elmenni, tisztában volt vele, hogy elveszítheti a birtokait és az élete is veszélybe kerülhet. Két lehetőség A Bécsben majd Prágában nevelkedett és Habsburg-hű Bocskainak két választása volt: a menekülés, hogy mentse az életét, vagy hogy háborút indítson a Habsburg császárral szemben. Szeptember 29- én Sólyomkő várában elszánja magát a harcra. Ő maga így vallott erről: „nem nézvén hazánknak, szép városainknak és várainknak romlását, jószágunknak pusztulását és szegény nemzetünknek számtalan vérontás miatt ennyire való elfogyását, az törökkel való hadakozásunk színe alatt, mind magok hada, s mind akkorian ellenkező had (a török) miatt, várván, hogy Bocskai István (Fotó: KM-reprodukció) dolgunk erőtlenségre jusson, és az erősségek oltalmazása színe alatt, hogy kezekben keljenek, teljességgel el akartak bennünket fogyatni és talpok alá nyomni.” Barbiano levelet küldött Bocskainak, hogy közbenjár a császárnál, de ugyanakkor támadásra adott ki parancsot, a császári erők gyülekezési helyéül az adorjáni tábort választotta. Az erdélyi sereg október 8-án indult el Kolozsvárról, Petz ezredes október 10-én hagyta el a rakamazi tábort. Október 14-én a császári zsoldban álló hajdúk csatlakoztak Bocskaihoz, aki 6 ezer hajdúval az álmosd-diószegi csatában október 15-én megakadályozva a két sereg egyesülését, győzelmet aratott Petz hadseregén. Barbianónak nem volt más választása, mint a visszavonulás. A Tokaj felé igyekvő főkapitány seregét útközben megtizedelték a hajdúk. Október 24-én, 25-én Rakamaznál a császári ötezer fős rác hadseregből még megmaradtakat és a Tiszán átkelni nem tudókat Bocskai katonái megsemmisítették. Itt kezdett egy főúr önvédelmi háborújaként induló harc országos méretű szabadságharccá válni. Egy fél év alatt Bocskai kezében volt a királyság jelentős része, és sikerült változást elérni a közép-európai nagypolitikában is. Bocskai István társadalmi egységet teremtett, letelepítette a hajdúkat, külső garanciákkal kötötte meg a bécsi békét 1606. június 23-án.