Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-18 / 244. szám

0 Mentő vagy taxi? Új vezető irányít­ja a megyei men­tőszolgálatot. /3. Miké Imre-díjas Szabó Menyhért magas kitün­tetést kapott. /4. Gólzápor Döntetlent ját­szott szombaton a Szpari. /ll. Negyedik hely A Marso NYKK Debrecenben tornázott. /13. Ma: A kérli izig vezetett a megkésett fiatalember. üunNAPLÓ MAGYARORSZÁG Független napilap LXI. évf., 244. sz. Ára: 69 Ft, előfizetőknek: 46 Ft 2004. október 18. Hétfő A reggeli köd délutánra felszáll, majd szűrt napsütés várható. Reggel Délben Este Nyírségi kiadás Juhász Ferenc, Szili Katalin és Hiller István a kongresszuson (Fotó: epaj Új vezetőség az MSZP-ben Budapest (MTI) - A Magyar Szocialista Párt szombati tisztújító kongresszusa meg­választotta a párt új vezetőségét: az elnök Hiller István, az elnökhelyettes Szekeres Im­re, a két alelnök pedig Juhász Ferenc és Újhelyi István lett. A választás után Juhász Ferenc bejelentette, hogy nem mond le a honvédelmi miniszterségéről. Juhász Ferenc sajtóinformációk szerint korábban azt mondta: lemond a miniszter­ségéről, ha ő lesz az MSZP új elnökhelyet­tese. Juhász azonban csak alelnök lett, az el­nökhelyettesi posztot Szekeres Imre kapta. „Erre a posztra egy független ember kell, aki átszervezi a pártot, ez most Szekeres Im­re lett” - mondta Juhász Ferenc. Hozzátet­te, az alelnöki poszt egészen más, ezért nem mond le miniszterségéről./2. L^Válaszd TO? BIG BEN nyelviskolát! ANGOL, NEMET, OLASZ, SPANYOL ESZPERANTÓ NYELVEKBŐL délelőtti, délutáni általános és intenzív csoportok indulnak. Akár egy év alatt középfokú nyelvvizsga! áza, Dózsa Gy. u. 33. fon: 42/400-813 ».00-16.45 ■ HIRDETÉS 70133 205016 KELET-MAGYARORSZÁG 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 © (42) 501-510 Egyre kevesebben Az általános Iskolások száma a megyebon 64 000 2001/2002 2003/2004 1999/2000 2002/2003 írásunk a 4. oldalon. 6 ói Kalákában főzték a szilvalekvárt A környékbeli gyümölcsökből készült biolekvár kilencven százalékát külföldön értékesítik Tarpa (KM) - Évtizedekkel ezelőtt valutának számított a tarpai szilvapálinka egy-egy megyénkén kívüli honfitár­sunk számára. Napjainkban ez a termék legalább annyira kötődik Tarpá- hoz, mint Esze Tamás neve - mondta szombaton Tarpán az I. Szatmár-beregi Szilvanap megnyi­tóján dr. Nyéky Tamás helyi pol­gármester. Az egykoron nemtu­dom névre keresztelt kék szilva sokoldalú felhasználhatóságát ecsetelte dr. Kelemen Béla, a Tar­pai Szőlőhegy Egyesület elnöke, aki a szilvanapok keretében meg­rendezett szilvakonferencia egyik előadója volt. Társaságépítő ese­ménynek nevezte a lekvárfőzést, ahol 20-30 helybeli is összegyűlt, vagyis kalákában főzték a szilva­lekvárt. A szilvaaszalásnál a dió­val való töltést, a pálinkafőzés­nél az eperfa hordó jelentőségét emelte ki, utóbbi a színét, az aro­máját, a bársonyosságát adja az italnak. Mindezeket a vendégek meg is kóstolhatták. A konferen­cián felhívták a figyelmet a támo­gatási összeg utáni áfa elszámolá­sára, hangsúlyozták az ősi szil­vafajták újbóli felfedezését, beszél­tek a jövedéki szabályozás válto­zásairól, a minőségi pálinkák he­lyéről a magyar piacon, illetve be­mutatkozott a Szilvaút Egyesület (Ez utóbbiról a 14. oldalon talál­ható bővebb információ). A ha­gyományos termékek márkaépíté­séről Várady György házigazda, a Tarpai Manufaktúra Kft. ügyve­zetője beszélt, aki kifejtette, a kör­nyékbeli gyümölcsökből készült biolekvár 90 százalékát külföldön értékesítik. A cég idén a cefrézé- si kapacitását növelve egyre bő­víti a Tarpa névre keresztelt pá­linkacsaládot, amit ettől az évtől kezdve új, hosszúkás nyakú üve­gekbe palackoznak./lO. Felvonulás. A szakadó eső ellenére is megrendezték vasárnap Rakama- zon a II. Jonagold Almafesztivál ke­retében a gyümölcskompozíciók fel- vonulását./io. (Fotó: Elek Emil) Nemet fesztivál Mátészalkán Erdélyből és Kárpátaljáról is érkeztek svábok Mátészalka (M. K.) - Szom­baton már hetedik alkalom­mal rendezték meg a Szatmári Német Kulturális Fesztivált Mátészalkán. Mint Konczili Vendel, a Máté­szalkai Német Kisebbségi Önkor­mányzat elnöke elmondta, a kez­detek az ausztriai Ried város 2. sz. iskolájával való kapcsolatfelvétel­hez vezethetők vissza. A testvér- városi kapcsolatok, valamint a ha­zai és a határainkon túl élő ma­gyarokkal való együttműködés szélesítette a lehetőségeket. Az utóbbi években rendszeres­sé vált a kisebbségi önkormány­zatok tapasztalatcseréje. A kap­csolatok ápolása céljából rende­zik meg immár rendszeresen a német kulturális fesztivált is. Szombaton a Széchenyi István Általános Iskola aulájában a VII. Szatmári Német Kulturális Fesz­tiválon, a szomszédos erdélyi és kárpátaljai területekről érkezett svábok és a mátészalkai házigaz­dák együttesei szerepeltek. A kö­zel kétórás műsort követően ren­dezték meg a hagyományos sváb bált./5. Eső áztatta a sóstói vigasságot A Krúdy Vigadóban hajnal háromig állt a bál Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - Elmosta az eső a vasárnap délelőtti programokat Sóstón. A Krúdy Vigasságok rendez­vénysorozata amatőr teniszbaj­noksággal, családi sportverse­nyekkel folytatódott volna vasár­nap, a szervezők reménye szerint verőfényes napsütésben. Ehhez képest már reggel megindultak az égi csatornák, így eláztak a tenisz­pályák - velük együtt a versenyek is. Mint megtudtuk, azért végleg nem maradnák el a mérkőzések, egy későbbi időpontban - kedve­zőbb időjárási körülmények kö­zött - megrendezik őket. Odatették viszont bográcsban a velőscsontokat, ahogy ígérték, sok zöldséggel. Jól sikerült a szombat esti Krúdy-bál, melynek házigaz­dája, műsorvezetője Verebes Ist­ván volt. Az est folyamán fellépett Varjú Olga, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze is. A Krúdy Vigadóban vasárnap haj­nal háromig állt a bál, a talpalá- valót, mint Krúdy idejében, ci­gány húzta./lO. Ajándék. Szombaton a nyíregyházi Kertvárosi Általános Iskola diákjainak a Vela Kft. sütőüzemének ajándékát adta át Lakatos Tibor ügyvezető a kenyér világnapja alkalmából. (Fotó: Elek Emil) v ___________________________________________i_______:___________________________j

Next

/
Thumbnails
Contents