Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-12 / 239. szám
2004. október 12., kedd HAZAI TÁJAKON /4 MÍW&WM 0 Kerekasztal-beszélgetést tartanak a kábítószer-fogyasztásról és annak meg- eló'zéséről, illetve a segítségnyújtás lehetőségeiről a nyíregyházi Mentálhigié- niás Központban, a Sarkantyú u. 30-36. szám alatt október 13-án 14 órától. 0 Elnökválasztás. Közgyűlésén vezető- választást tartott vasárnap a Tiszántúli Ebtenyésztő Sportegyesület. Megerősítették tisztségében Szekeres Pált, a titkár Leszkoven Hajnalka, az ifjúsági vezető Szigligeti Éva lett. 0 Hüllők. Hüllőkiállítást rendeznek a ti- szavasvári városi művelődési központban október 19. és 24. között. Az állatokat reggel 9 órától este 18 óráig tekinthetik meg az érdeklődők a kiállítás ideje alatt. TÜSKÉS Síül Saláta, a javából Lefler György e-mail: lefler@kelet.szon.hu A közelmúltban „csodálatos francia hétvégére” hívott az egyik üzletlánc valamennyiünket. Minden pajzánkodás nélkül mondom, azért a francia szó hallatán az ember ízlelőbimbói hamar munkára serkennek. Csakhogy a szíves invitálást megkeserítette a szórólap nyelvi igénytelensége, szinte nem akadt sor, amelyben ne fordult volna elő valamely ordító helyesírási hiba. Csupán néhányat megemlítve: „megfőzük, füszerezük, öszekeverjük, kirántot húsai tálaljuk, paradicsomai díszítjük”. Ekként szól a franciasaláta (szerintük ez is felezve: francia saláta) kivonatolt receptje. Nem csoda, ha emiatt többen nem kértek e csodálatos hétvégéből. Az ebben vétlen, megrendelő üzletlánc vezetőinek helyében én átírnám a számlát. Miként azt az előállító tette a magyar nyelvvel. A közönség tombolt az előadás végén, s ez több mindent jelenthetett Nagy István Attila e-mail: nagyia@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A Móricz Zsigmond Színház valószínűleg az egészen kicsikre gondolt, amikor bemutatta Tamási Áron Búbos vitéz című zenés mesejátékát. Az előadás mindössze egy óra húsz percig tartott. Szünet nélkül. Ennyit tökéletesen kibírhatnak még azok is, akik nehezen képesek egy helyben megülni. Váratlan fordulat A délelőtti előadáson - az egy szem pedagóguson kívül - csak én szorongtam az emeleti páholy lépcsőjén, mert kíváncsi voltam, hogyan fogadják a kicsik a színházi élményt. Türelmetlenül várták az előadás kezdetét, s amikor végre felgördült a függöny, nagy volt az ováció. Aztán lecsendesedtek, mert oda kellett figyelni a buta és önző Mujki kiskirályra, a tiszta szerelemre szomjazó lányára, Lórikára, s Búbosra, a pásztorfiúra, akiből hamarosan vitéz lesz. Egy idő után megcsörrentek a zacskók, volt, aki felállt, kikérezkedett a vécébe, a többiek beszélgettek a szomszéddal, aztán egy váratlan fordulattal drukkolni kezdtek éppen annak a figurának, amelyik egy kicsit nehéz helyzetbe került. Az előadás kényelmesen höm- pölygött, a népmeséi történetek dramaturgiája szerint sorra kiderült a jókról a jóságuk, a rosszakról pedig az, hogy nehéz őket rávenni a jóra. Népmeséi világkép Tóth Károly Mujki jelmezében nehezen mozgott, helyenként Döbrögit idézte, sajnos, ebben a szerelésben nem tudta igazi formáját hozni. Avass Attila nemcsak intrikus, hanem önző kéjsóvár is volt. Ebben a szerepében olykor ki is lógott ebből a népmeséi világképből. Tamás Kinga szép volt, el tudta fogadtatni a tisztaságát, Fortik Györ- ffy András pedig az egyszerű, meghatódó pásztorfiút alakította hitelesen. Az erdő népét nagyszerű és kifejező jelmezekben láthattuk (Földi Andrea munkája), mozgásuk, együttes játékuk az előadás kellemes színfoltja volt. A közönség tombolt az előadás végén, s ez több mindent jelenthetett. Szólt a látványos előadásnak, de annak az élménynek is, amely mögött a közösség öröme húzódik meg. Mert jó együtt lélegezni a többiekkel. S a Búbos vitéz is azt igazolja, hogy a színháznak nagy szerepe van a közösségi élmények megteremtésében. Avass Attila, Tóth Károly, Fortik Györffy András (Fotó: Elek Emil) Elnökükre voksolnak Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Október 31-éig Ukrajna Nyíregyházi Főkonzulátusa a 102. sz. választókerület központja, ezen a napon reggel 8 és este 8 óra között a Békés, Hajdú-Bihar, Borsod-A- baúj-Zemplén, Heves és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében élő ukrán állampolgárok itt voksolhatnak elnökükre. Szergij Borodenkov főkon- zul a Kelet-Magyarországnak elmondta:- Az illetékességi területünkhöz tartozó öt megyében nyilvántartásunk szerint jelenleg 1442 választásra jogosult ukrán állampolgár él. Őket várjuk ide október 31- én, hogy éljenek e fontos jogukkal. Feltétlen hozzák magukkal ukrán állampolgárságukat igazoló útlevelüket és magyar személyi igazolványukat. A főkonzulátus nem vizsgálja, aki, mikor, milyen körülmények között jött Magyarországra. Húsznál több jelölt A főkonzulátuson megismerkedhetnek az elnökjelöltek programjával, akik 26-an indultak, a visszalépések következtében valószínűleg 22-23-an „szállnak ringbe”. Ugyancsak itt ellenőrizhetik az ukrán állampolgárok, hogy szerepelnek-e a nyilván- tartásban. A kérelmet legkésőbb október 23-áig lehet benyújtani. Minden 18. életévét betöltött ukrán állampolgár választásra jogosult. Cím, tslefffitmám Az ukrán főkonzulátus címe: Nyír- j egyháza, Korányi Frigyes u. 123. Telefonszáma: 42/501-012 E-mail: postmaster@uakonzul.axelero.net Minden előadás közösséget teremt Tárnái Nagy Csilla Oki. kineziológus TERÁPIA stressz i önértékelési zavarok j tanulási nehézségek dyslexia magatartászavarok depresszió, allergia pánikbetegség félelmek, fóbiák oldása Hene-Med Bt. Dr. Aliné Maróti Rita Kriston Intimtorna tréner Helye: megyei kórház Tel.: 30/9685-987 Dr. Ali Tarek Urológus főorvos Rendelés: hétfőn 17-19, Ferencz krt. 4/a. Tel.: 42/402-303 Szerdán 17-19, Lázár Károly u. 1. Tel.: 42/500-439 dr. Tashter Jacob szemész szakorvos adjunktus Szemész szakorvosi rendelés: zöldhályog, szürkehályog, szemfenékszürés. ^Belvárosi. Optika Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Telefon: 42/312-166 Nyitva: H T.: 9-17.00, Szó.: 9-12.00 Bőr és Nemigyógyász Kozmetológus Főorvos MAGÁNRENDELÉS Nyíregyháza, Sólyom ut. 37, Hétfő, szerda: 17-19 óráig Csütörtök: 10-12 óráig Tel.: 42/437-330, 30/9087-947 BIOREZONANCIA Allergia vizsgálat és kezelés ■ Emlő-, has-, fül,- orrplasztika ■ Zsírleszívás^ ■ Ránctalanítás Dr. Együtt Mihály plasztikai sebész főorvos Tel: 30/9289-8 Hajnal Nőgyógyászati Magánklinika (1993-tól 6 ággyal, műtővel működő magánintézet) Nyháza, Ér u. 23. sz. T.: 42/31S-23S (bejelentkezés alapján): Ingyenes vizsgálat minden de. 8-14 h-ig. Magánrendelés, előjegyzés műtétre du. 17—19-ig. H, Sz, P.: du. Dr. Hajnal Attila T.: 20/4312-484 K, Cs. du. Dr. Zádori Zoltán T.: 30/9381-199. 571827 VAN REMÉNY, hogy ön is azt mondhassa: MINDEN RENDBEN! A VIZELETINKONTINENCIA SAJNOS MÉG NAPJAINKBAN IS TABUTÉMÁNAK SZÁMÍT, A NŐK A LEGRITKÁBB ESETBEN OSZTJÁK MEG PROBLÉMÁJUKAT BARÁTNŐJÜKKEL, HOZZÁTARTOZÓJUKKAL, ÍGY SZÉGYENÉRZETÜK MIATT, A RÁSZORULÓK CSUPÁN 20-30%-A FOR- DUL ORVOSHOZ. A vizeletcsepegés kezdete és a szakemberhez fordulás között átlagos felmérések szerint hat év telik el, négy inkontinens nő közül mindössze egy kér segítséget. Különösen a középkorúak, idősebbek a korral együttjáró kellemetlenségnek tekintik. A vizeletcsepegés okozta kellemetlen szagok, az akaratlan vizeletel- folyástól való félelem önkéntes izolációhoz vezet, a betegek kerülik a társaságot, sőt a családon belüli izoláció sem ritka. Beszűkült párkapcsolat, örömtelen szexuális élet járhat egy ilyen nem komolyan vett probléma Dr. Csorba Judit nyomában. A nők önbecsülése csökken, elvesztik nőiességüket, bezárkóznak. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy nem kell ezt az állapotot elfogadni, ugyanis megelőzhető, kezelhető - magyarázza dr. Csorba Judit, a FemiScan Centrum vezetője. Normális esetben a medencefenék izmai, a záróizmok és a gátizmok akadályozzák meg a vizelet akaratlan kiömlését a hólyagból, alátámasztják a hasűri szerveket, zárják és nyitják a végbél- és húgycsőnyílást, ezáltal vesznek részt az ürítésben és a kontinencia megtartásában. Hozzájárulnak a normális hüvelytónus megtartásához, szülés során a szülőcsatoma létrehozásában és a szexualitásban van fontos szerepük. Amikor ezek az izmok gyengülnek, a vizelet kicsordulását előidézheti még egy olyan mindennapos kis erőfeszítés is, mint például a tüsszentés. Mindennapi körülmények között ezek a funkciók nem tudatosulnak, szinte soha nem foglalkozunk ezen terület izmainak karbantartásával. Hasonlóan a testünk többi területén elhelyezkedő izmokhoz, ezen izmoknak az edzettsége is sorvadáshoz vezet, melynek következtében ezek az izmok elvesztik funkciójukat. Egy nő életében gátizmainak megfelelő védelme már a teherbe esést megelőzően meg kellene, hogy kezdődjék, hiszen a szülés maga jelentősen megterheli a medencealapi izmokat. A terhesség, a szülés a vizeletcsepegés kifejezett rizikófaktora, mindenképpen gátizomgyen- geséghez vezet. A nők többsége a szülés után mielőbb szeretné visszakapni régi alakját, nem gondolván arra, hogy gátjuk sajnos sérült és gyenge, hasizomtomába kezdenek, így a tartós és erős préselés az egyébként meggyengült gátizmokat tovább nyújtja, pedig a legfontosabb az lenne, hogy a hüvely mielőbb visszanyerje feszességét, rugalmasságát! Februárban nyitottuk meg centrumunkat, és nagy örömünkre, csodás gyógyulásnak szemtanúi is lehettünk - meséli Taizs GabTalzs Gabriella • „ . , . nella, a centrum munkatársa. Sokan kerestek meg minket, és biztossá vált számunkra, hogy az itt élő hölgyek is igénylik és elRendelés helye: Nyíregyháza-Sóstófürdő, Avar u. 2. Előjegyzés: 42/475-404 (délután) Fogászati Centrum Teljes körű fogászati ellátás:- Foghúzás, fogsebészeti beavatkozások, gyökéreltávolítás.- Fogbeültetés Digitális röntgendiagnosztika:- Panorámafelvétel (OP)- állcsont,- arcüreg,- ízületi rétegfelvétel,- Teleröntgen-felvétel (fogszabályozás)- Cégek, vállalatok dolgozói részére fogászati góckutatás, szűrőprogramok Fogfehérítés 1 óra alatt (Bryte Smile) Igény esetén kezeléseinket altatásban végezzük Minőségi szolgáltatások, kezelések kedvező áron! Fogorvosok: Dr. Varga István (30) 925 8740 Fog- és szájbetegségek szakorvosa, implantológus, gnaiológus Dr. Varga Péter (20) 935 1326 Fog- és szájbetegségek szakorvosa, gnatológus 4400 Nyíregyháza, Ószőlő u. 92. Telefonon: (42) 445 115 DR, CSORBA JUDIT urológus szakorvos intimtomatréner Femiscan Centrum Nyíregyháza, Ér u. 23. Bejelentkezés: 06-20/458-7977 06-30/309-6799 06-30/299-8346 (17 óra után) Rendelési idő: Péntek: 17-19 óráig Vizelettartási és gátizomzat- gyengeségből adódó szexuális problémákkal forduljon hozzánk bizalommal! Pszichiátriai, pszichoterápiás magánrendelés. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 33. Rendelési idő: H., K., Cs.: 9.00-12.00 Sze., P.: 16.00-19.00. Bejelentkezés: 06-30/4889-566. Y Rsfcrencia Rendelő *- Allergia, 4 asztma, ** kiválasztási * bőrbetegségek anyagcsere, kezelése Dohányzásról szenvedélyekről való leszoktatás, Voll-mérés a biorezonancia módszerével. Rendel: Dr. Jósvai Gabriella 4400 Nyíregyháza, Pazonyi tér 9-10. Bejelentkezni: H-P-ig 42/402-800 fogadják a Finnországban kifejlesztett műszert, hogy valóban egyszerűen és higiénikusan használható mindenki számára a FemiScan HomeTreiner. A készülék memóriájában rögzített edzésterv segít a gátizomgyakorlatok napi elvégzésében, emellett azonnali és érthető visszajelzést ad a gát- izomzat összehúzódásáról és elernyedéséről. Nem kell mást tenni, csak föltenni a fejhallgatót és végrehajtani az utasításokat. A műszer naponta rögzíti a gyakorlatok eredményét, amelyet a rendelőben ellenőrzünk. A hangvezérelt készüléket nem kell megvásárolni, rendelőkben kölcsönözhető, otthon nyugodt körülmények között végezhetőek a gyakorlatok, naponta akár többször is. Soha nem késő elkezdeni rendbehozni a meggyengült izmokat, hiszen önmagunk tehetünk gyógyulásunkért, egészségünk megőrzéséért! FemiScan Centrum Nyíregyháza, Ér u. 23. Tel.: 06-20/458-7977, 06-30/309-6799 (egész nap); 06-30/299-8346 (17.00 óra után). Di. Vass László 30/9980-230 ortopéd sebész, sportszakorvos, sportsebész Magánrendelés: Nyíregyháza, Ferencz körút 4/A Rend. idő: kedd 17.30—22.00-ig fMmcmm Otthoni S7i*époléK (OEP által finanszírozott) Kellemes környezetben, várakozás nélkül. Térítéssel igénybe vehető szolgáltatásaink: 'vérvétel, injekciózás ’sebkezelés (felfekvés, lábszárfekély, műtéti) • bioptron fényterápia 'gyógytorna (egyéni, csoportos) •sensoros integrációs terápia •fizioterápia •gyógy és frissítő masszázs •gyógypedikűr, manikűr, műköröm építés •infraszauna, szolárium •fodrászat, kozmetika •bioptron lámpa, csecsemőmérleg, légzésfigyelő készülékek kölcsönzése Nyíregyháza, Tóth Árpád u. 5/A (az SZTK-val szemben) Telefon/fax. 42/400-615, Mobil: 30/352-6013 HIRDETÉSEK