Kelet-Magyarország, 2004. október (64. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-11 / 238. szám
2004. október 11., hétfő KIÜT MEGYEI TÜKÖR /S 0 Reumaklub. Október 11-én 16 órától tartja soron következő foglalkozását a Reuma Klub. Helyszín: Mozgáskorlátozottak Megyei Egyesülete, Nyíregyháza Körte utca 41/a. Meghívott előadó: dr. Szabó Éva ortopéd főorvos. 0 Olcsó vásár. Ötventől négyezer forintig terjed azoknak a ruhaneműknek az ára, melyeket a Vöröskereszt kínál október 13-án és 14-én Nyíregyházán, a Malom utca 3. alatt. A bevételből a karácsonyi szeretetakciót támogatják. 0 Klubfoglalkozás. Az SM Klub soron következő foglalkozását október 12-én (kedden) 14 órától tartja a mozgáskorlátozottak székházában (Nyíregyháza, Körte u. 41/A). Téma az egészségmegőrzés, előadó dr. Csisztu Attila. Itt még gyalogosan szemlélik a versenyzők a pályát (Fotó: Racskő Tibor) Szoták Róbert a legjobb gépkocsivezető Nyíregyháza (KM - S. B.) - Négy hétig kerestük, szombaton délben megtaláltuk Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjobb gépkocsivezetőjét a jékei Szoták Róbert személyében. Ugyanis négy héten keresztül a Kelet-Magyaror- szágban KRESZ-feladvá- nyokat tettünk közzé a megyei közlekedési felügyelettel közösen, s a legjobb húsz versenyző szombaton mérte össze elméletben és gyakorlatban tudását. Először egy KRESZ-feladatokkal teli tesztlapot töltöttek ki, természetesen már számítógéppel. Ezután következett a szellemesen felépített, akadályokkal tűzdelt gyakorlati vizsga. A hölgyek is versenyeztek Volt ebben olyan feladat, hogy két palló között kellett végigmenni az autóval, tolatásban a hátsó lökhárítóval megérinteni egy botot, amelynek a tetején egy teniszlabdát helyeztek el, előre és hátra szlalom, miközben a szigorú bírák már a bója érintésére is hibapontokat adtak. A férfiak mellett a hölgyek is képviseltették magukat, s ha nem is az első helyek valamelyikén, ám derekasan helytálltak. A győztes, Szoták Róbert Záhonyban tűzoltó és ő vezeti azt a hatalmas nagy piros autót. Most könnyedén megbirkózott a kisebb társával, egy vadonatúj Skoda Octáviá- val, amelyet a Platán Autóház adott a verseny idejére. A 29 esztendős fiatalember már tizenegy éve vezet, s amikor látta a Ke- let-Magyarországban a felhívást, úgy érezte, neki meg kell próbálnia. így utóbb már könnyű azt mondani, megérte. Egy évig ő birtokolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjobb gépkocsivezetője megtisztelő címet. S mindemellett egy ötvenezer forintos ajándékkal is gazdagabb lett. A győztes: Szoták Róbert (Fotó: Sipos Béla). Tárlat Fehérgyarmaton Fehérgyarmat (KM) - Bornemissza Vass Kató festőművész alkotásaiból nyílik tárlat Fehérgyarmaton, a Város Galériában október 14-én, csütörtökön. A kiállítást dr. Csokonay Judit humánbiológus nyitja meg, közreműködnek a Deák Ferenc Gimnázium táncosai. Orosz István görögkatolikus paróchus megáldja az emlékoszlopot (Fotó: Sipeki Péter) Emlékoszlop az aradi vértanúknak A távol maradó Habsburg Ottó levelét felolvasták az ópályiaknak Ópályi (KM - L. Gy.) - Az utolsó magyar király, az egy hete boldoggá avatott IV. Károly fiát, Habsburg Ottót várták az ópályiak az Aradi 13 vértanú emlékművének vasárnapi avató ünnepségére. Mintha a szombati verőfényt fázós őszidőre cserélő vasárnap is azt akarta volna, hogy eme ünnepen közelebb kerülhessenek a didergő lelkek. Merthogy Ópá- lyiban ez történt. Ehhez kellett a helyi képviselő-testület elgondolása, a szintén helybéli Varga József fafaragó népi iparművész ihlete és keze munkája, a szép számú, ünneplőt öltött közönség, az igényesen összeállított és előadott műsor, no és dr. Kiss Gábornak, a megyei önkormányzat alelnökének a lelkekig érő beszéde.- Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc messze fénylő napjait Vüágos után a nemzetet őszítő hónapok és évek következtek, miként azt Vörösmarty írta: „A föld megőszült... Most tél van és csend és hó és halál” - kezdte ünnepi beszédét dr. Kiss Gábor, majd annak végén a következő konklúzióval élt: - Helyes volt, és tiszteletre méltó elhatározás, hogy Ópályi emléket állítson az aradi vértanúknak. Helyes volt a gondolat, hogy a tettben nem részes, ám a történelmi felelősséget sorsában hordozó Habsburg - Habsburg Ottó - avassa fel az emlékművet az en- gesztelés és bocsánatkérés, a tanulságokat már tisztességesen feldolgozó lehetséges megbékélés jegyében. Ki a legügyesebb informatikus? Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A Neumann János Számítógép- Tudományi Társaság Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei szervezete névadója születésének 101. évfordulója tiszteletére megyei versenyt hirdet. A versenyt két kategóriában rendezik, külön a 7-8. és a 9-10. évfolyam tanulói számára. A témák mindkét kategóriában: Neumann János élete és munkássága, informatikai ismeretek elméletben és gyakorlatban (Windows, Office 2000, Internet Explorer, segédprogramok). Nevezési díj nincs. Kétfordulós verseny A verseny kétfordulós, az elsőn teszt vár a nevezőkre, ezt interneten keresztül kell megoldani és elküldeni. A tesztfeladatot a http://neumann-verseny. uw.hu/indexl.htm weboldalon lehet elérni október 12-én kedden, de csak a regisztrált versenyzők számára. A kitöltött tesztet csak egyszer lehet elküldeni. A második forduló gyakorlati feladatokból áll, az első fordulóban kategóriánként legtöbb pontot elért tanulók részvételével. A tanulókat e- mailben értesítik, illetve közzéteszik a társaság weboldalán. Az első fordulót október 12-én 14.30 órától rendezik, a másodikat november 9-én 14 órától. Létező cím kell A helyszín mindkét kategória nyertesei számára Lippai János Szakközépiskola és Szakiskola (Nyíregyháza, Krúdy köz 2.). A jelentkezési adatokat csak online módon fogadják el! A regisztráció véglegesítéséhez létező e-mail címmel kell rendelkezni, az erre a címre érkező e-mailben kell a regisztrációt megerősíteni. Az új jelentkezők a fent említett weboldalon jelentkezhetnek be. A verseny díjait a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ajánlja fel. A község díszpolgára Az édesapja boldoggá avatása ügyében távol lévő Habsburg Ottó levelét Erdélyi Miklós ópályi polgármester olvasta fel, amelyben egyebek között azt írta: „Őszinte örömmel fogadtam a hírt, hogy meghívtak Ópályi községbe, amely hivatalosan is tagjává fogad és díszpolgári címet adományoz nekem. Adja Isten, kedves honfitársaim, hogy nemsokára személyesen is találkozhassunk! Az emlékművet Orosz István paróchus és Veress Imre lelkész áldotta meg, majd a különböző szervezetek elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Lánya (balról) és menye között az ünnepelt, Julika néni és fia, László (Fotó: Cservenyák Katalin) Százegy éves lett Julika néni Legalább húsz évet letagadhatna a korából Nyíregyháza (KM - Cs. K.)- Átélt két világháborút, két forradalmat - meg egy teljes évszázadot. A nyíregyházi Brestyánszki Antalné szombaton 101. születésnapját ünnepelte. Hölgyek korát nem illik firtatni. S ha nem mondják, többnek nem is gondolnánk nyolcvannál a kiváló szellemi frissességnek örvendő Julika nénit. Orosházi születésű, onnan helyezték férjét 1950-ben Nyíregyházára, ő lett a malomipari egyesülés elnöke. Sajnos, nem sokáig tartott közös életük a nyírségi fővárosban, mert a családfő 1957-ben meghalt. Két gyermekük, László és Júlia is nyugdíjas már, de mindketten édesanyjukra ütöttek, jóval fiatalabbaknak látszanak koruknál. Üvegfesmény-aj ándékok Születésnapján lánya, fia és menye köszöntötte a 101 éves dédit, telefonon pedig az unoka és a két dédunoka. A telefon épp megérkezésemkor csörgött. A két kicsi, Flóra és Bálintka kíváncsian érdeklődött, megérkeztek-e épségben az üvegfestmények, melyeket olyan nagy gonddal készítettek neki. Megnyugtatta mindkét „motyat”-ot - mert így becézgeti őket - a dédnagymama, hogy már a falat díszíti mindkét ajándék. Aztán kiderült: útban a harmadik dédunoka is, decemberre várják „Lili babát”. A kiváló szellemi frissességnek örvendő Julika néni lányával él Nyíregyházán, ellátja magát, és legalább húsz évet letagadhatna a korából. Ezen a nyáron is egy hónapot töltöttek a tiszalöki telken, ahová most legnagyobb örömükre elkísérték őket a dédunokák is. Az önkormányzat nevében Giba Tamás alpolgármester köszöntötte az ünnepeltet. Azzal lépett be a szobába, hogy emlékeztetett rá: tavaly megígérte, hogy idén is jön köszönteni. Ezt az ígéretet megismételte: jövőre is lehet rá számítani. Blokktérképigénylés támogatáshoz Nyíregyháza (KM) - Megjelent a Mezőgazdasági és Vidék- fejlesztési Hivatal (MVH) 58/ 2004. (IX. 29.) számú közleménye az Agrár-környezetgazdálkodás támogatáshoz, és a Kedvezőtlen edottságú területek támogatáshoz szükséges Egyedi blokktérképek igénylésének módjáról. A támogatások iránt érdeklődők a közlemény mellékletét képező formanyomtatványokon igényelhetik az érintett területek beazonosításához szükséges egyedi blokktérképeket. A szükséges formanyomtatványokat az MVH megyei kirendeltségén, a (www. mvh.gov.hu) honlapról, valamint a falugazdászoknál lehet beszerezni. Mi nyújtjuk tőkéje egy részét Kis- és középvállalkozások jelenlegi tevékenységi körének fejlesztését kívánja segíteni egyszerűsített tőkeemelési eljárással a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Részvénytársaság. A döntően állami forrásból gazdálkodó pénzügyi társaság üzleti alapon működik. A KvfP Rt. mindazon vállalkozás (kivétel mezőgazdasági és pénzügyi) érdeklődését fogadja, melyeknek hosszú távú, üzletileg megalapozott ötleteik vannak, ám azok megvalósításához kevés saját tőkével bírnak. A KvfP Rt. az ilyen vállalkozásoknak kedvezve nyújt tőkeinjekciót 2004 augusztusától egyszerűsített eljárásban is. A bírálathoz a KvfP Rt. honlapján megtalálható adatlap kitöltése és a hozzá csatolandó dokumentumok bemutatása szükséges. A KvfP Rt. legrövidebb 3 év, legfeljebb 5 év kihelyezési időtartam mellett, mint kisebbségi tulajdonos csatlakozik - egyszerűsített eljárásban 10-20 millió forint közötti összeggel, max. 100 millió forinttal a normál eljárásban - a kis- és középvállalkozáshoz (kft. vagy rt.). Kapcsolatfelvétel: Cím: Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. 1053 Budapest, Szép u. 2. Honlap: www.kvfp.hu Tel.: +36-1-486-3240 • Fax.: +36-1-486-3232 e-mail: info@kvfp.hu--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------M-Qnafpc